Krakkó ostroma //kaland//

[Sors]

1939. szeptember 03-a, Krakkó, hajnali 4 óra.


A város csendes volt. Az utcák kihaltak. Lassan már alkonyodott, de semmi mozgás. Sehol egy lámpafény, sehol ey apró életjel. A sötétség leple szállt a városra. Néhány perc múlva a messzibõl egy kattogó hangot hozott a szél magával. Mi lehet ez?

Hans von Kluger:

A repülõben ült a német férfi, azzal a paranccsal, hogy a város fölé érve, kezdjék meg a bombázást. Egy 12 repülõbõl álló Messerschmitt Bf-109-es gépekbõl álló raj közelített a város felé. A zaj miatt, valószínûleg nem sikerül meglepetést okozni, de nem is szükséges, a német túlerõ ellen valószínleg úgysem lesz ellenszer. A következõ pillanatban a gépek fegyverei egymá után sültek el és éles hangon kezdték el rombolni a várost. Majd váratlanul egy robbanás történt a levegõben, akik pont ráláttak a történéekre, észrevették, hogy az egyik gép gyulladt ki, és zuhan le, becsapódva a város utcáiba. A rádión egy közös adás hallatszott, enyhe recsegéssel.

- A francba fiúk, ezek lõnek ránk. A fenét a csúzlijukba!!! Vigyázzzzz!!!

Günter Frechmat:


Az orvos az egyik teherautó platóján ült, miközben a környéket vizslatta. A várostól nagyjából még 24 km-re voltak, amíg odaérnek, valószínûleg megteszik a kellõ szolgálatot a harcigépek a város fölött, így nekik már csak a tisztogatás marad.

A doktor a déli támadó osztaggal volt, így innen fognak behatolni és befejezik a nagy munkát...


Franz Krüger:

Az SS-Das Reich páncélos hadosztálya a keleti frontról hatol majd be a városba, valószínleg itt lehet a legnagobb ellenállásra számítani. Franz az egyik tankban foglalt helyet és mint tizedes, osztogatta a parancsokat, amikor pedig éppen semmi mondandója nem volt, gondolkozott, néhe pedig felment a "felszínre" friss levegõt szívni. A hadosztály úgy 14 km-re lehetett már csak a város keleti határától, de nagyon lassan haladtak. Franz fejében néha meg-mefordult, mi van ha rajtuk ütnek. A tankok elég sûrûn haladtak egymás után, így egy esetleges támadás esetén nagy zûrzavar támadhatna. De remélte, hogy a partizán lengyelek inkább a városba tömörültek, hogy azt védhessék. Remélte...


Adam Schmidtnek Töltény fogja megkezdeni a mesélést, Gabriel Hawkingnek pedig Penitus.

A szabályok a következõk: Mindenki egyszer írhat körönként, a mesélõ pedig akkor reagál, ha az õ felügyelete alatt állók közül mindenki reagált már. De hogy ne álljon be a kaland, mindenkinek 5 napja lesz arra, hogy írjon, amennyiben ezt nem teszi meg, úgy kimarad a körbõl. Minden hsz után ki lesz írva, hogy a következõ körben, kinek melyik mesélõ fog írni. Figyeljen oda mindenki a játékára, ez a kaland fogja eldönteni, ki lép szinte és ki nem, netán ki fog 2 szintet lépni a remek játéka miatt.

Sok sikert mindenkinek!

[Sir Stewart Menzies]

1939. Szeptember 02 2350

Gabriel Hawking

Gabriel már rég megszokta a zajt, a hideget és a bombázókból átalakított csapatszállítók kényelmetlenségét. De ez más volt. Most csak ketten ültek a hevenyészett priccsen. Ilyen kevesen ritkán ugranak, de hát még nem is volt sok ideje ennek a fegyvernemnek arra, hogy szokásokat alakítson ki. Nem mellékesen pedig, nem is egyszerű katonai akció.

Gabriel tökéletesen emlékszik azokra az órákra. A barakja, viszonylagos kényelmében aludt, mikor hirtelen nem kapott levegőt és felriadt. Két, gyalogsági egyenruhát viselő hadnagy állt fölötte egy elég erős zseblámpával az arcára fókuszálva.
- Keljen gyorsan. A felszerelését később foglalkozzon.
A gyors és csendes öltözés, csak néhány másik ejtőernyős nemtetszését váltotta ki, de nem sokan törődtek a késői jelenettel. Így mindenféle feltünés nélkül hagyták el a barakkot, majd a tábort. Egyenesen a legközelebbi nemesi birtokra hajtottak s ott, egy melléképület előtt álltak meg. A két hadnagy kipattant az autóból és kitessékelték a tizedest is. Aztán mind a hárman beléptek a kis házba. Bent bántóan nagy fény volt s kellett néhány másodperc, míg a belépők szeme hozzászokott.
- Uraim. Leléphetnek. Hawking tizedes. Lépjen közelebb. Szólítson C-nek.
Tudta le gyorsan a bemutatkozást, egy vezérőrnagyi rangjelzéssel ellátott, negyvenes éveiben járó, kopaszodó férfi.
Gabriel engedelmeskedett és közelebb lépett a nagy tölgyfa asztalhoz, amin Közép Európa térképei terpeszkedtek el.
- A holnapi naptól, hadban állunk németországból. Hogy miért mondom ezt? Mert már úgysem találkozik senkivel, aki ne tudná.
Ezt befejezve a térképek fölé hajolt s Gabriel követte a tekintetét.
- Ezeken a pontokon, szinte biztosan, csapatokat vontak össze. Szerintünk Krakkó a cél. Namármost. Maga és egy társa berepülnek a Lengyel légtérbe. Ott kiugranak. Földetérnek. Aztán felderítenek. Megfigyelik a német hadsereget és a lehető legtöbb adatot gyűjtik be róluk. Fegyverek, felszerelések, gépjárművek, taktika....aztán ez csak az egyik fele. Amint úgy érzik, hogy minden megvan, kivonjuk magukat. Maximum három napot tölthetnek Krakkóban. Aztán egy hetük van eljutni Budapestre, Magyarország fővárosába. Ha ezzel is megvannak és minden simán megy, akkor már csak Ausztrián kell átjutniuk szerencsésen, Svájcba. Onnan már sima az útjuk franciaországba.
Gabriel hallotta a szavakat, de szinte fel sem fogta. Aztán derült égből horogütésként érte a felismerés. A háború elkezdődött és neki a legalja munka jutott. Hát így járt, kell neki olyan jónak lennie.
- Egy óra múlva, részletes eligazítás és némi felszerelés.

Gabriell felidézte magában az elmúlt nap eseményeit. Kapott némi amerikai árút. Új fegyvert is kapott, ami jobban illett küldetéséhez. Azt mondták, hogy az első a szekrénytáras Thomsonok közül. De jó neki...
- Uraim, megerősítették. Egy egész hadsereg tart Krakkó felé. - üvöltötte a hátrajövő másodpilóta. - Csatoljanak fel. Pár percen belül ugraniuk kell...mielőtt elfelejtem körülbeül egy, másfél óra és ideérnek a németek. Anglia hadbalépett Németországgal! Sok sikert uraim!
Azzal Gabriel Hawking és Anthony Gibbons, aki maga őrvezető volt, felcsatoltak és várták a zöld jelzést....alig három perc múlva meg is kapták.

Pár percnyi zuhanás és könnyű sűlyedés után lágyan értek földet az ejtőernyősök. Körülbelül két mérföldre Krakkótól keletre. - 1939. Szeptember 3. 0204

[Franz Krüger]

A harckocsik néma csöndben, ami a tankoknál lánctalpcsikorgást és őrületes dízel-krahácsolást jelent, haladtak előre. Franz már hatodszorra dugta ki a fejét a torony nyílásán. Nem tetszett neki az amit látott. A harckocsik tömött sorát egyetlen jólirányzott bomba úgy szétzilálhatta volna, hogy több tank is üzemképtelenné válna.
-Zven! Térjünk le egy egész picit. Maradjunk le 4-5 méterre ettől a kurafitől itt előttünk.
Richard és Julius békésen üldögéltek, és a szokás kedvéért vitatkoztak. Most éppen azon, hogy kinek fontosabb a szerepe a harckocsin belül. A rádiós Juliusé vagy a závárzatnál dolgozó Richardé. Ezt persze a szokásos nem túl bő szókincsű, de igencsak sértő szóáradattal oldották meg, míg a feszült Krüger tizedes rájuk nem ordított.
-Mint az ovodások-morogta.
Mintha csak erre vártak volna elkezdték parodizálni amúgy is nevetséges vitájukat.
~Szánalmasak-tetette maga előtt is a hidegvérű nácit a tizedes. Valójában valahol egész mélyen, ott ahol még az SS tábor sem tud sebet ejteni jót mulatott emberei civakodásán. De most, hogy éles evetésen vannak, az első éles bevetésen, valahogy feszélyezve érezte magát.

[Hans von Kluger]

Schloss 6, Sloss 6! Hörst du mich?- mondta Mölders parancsnok a rádióba.
Ja, Herr Kommandant! Kész csoda hogy Graf õrmester belém nem jött-válaszolt Hans.
A Messzer újból csatlakozott a vadászgépek alakzatjához, az elõbb kibukó Messer "kilökte" Hansot majd orral lefele egyenesen Krakkóba zuhant.
A bombázógépek végeztek a bombák ledobásával amikor az égbolton lengyel repülõgépek jelentek meg. Az elsõ világháborús gépek majd ezer méterrel a németek alatt repültek. Hans ráfordult egyre a légitûz egyre csöndesedett.
A lengyel mepróbálta felhúzni a gépet. Hans rutinosan követte. A Messerschmitt Bf 109 és a lengyel Fokker tipusú egymotoros, fedeles vadászgép nem voltak ellenségek.
Könnyû falat...-mondta Hans közben ügyesen manõverezgetett.
Befogta a célzókészülékbe az ellenséget és tüzet nyitott. Végiglõtte a géptörzset a lengyel gépe tüzet kapott és egy másodperc alatt szétrobbant a levegõben.
-Vissza alakzatba! Hans gratulálok az elsõ légiharcgyõzelméhez.

Krakkó égett a tûz beborította az égbolt szinét. Hans csillógó szemekkel figyelte a felkelõ napot. Elõdjei nyomdokában volt.

[Günter Frechmat (doki)]

A kamion platóján nagyon jó hangulat volt. Lehetett érezni,
hogy ezek a hazafiak bátran fognak meghalni, hogy a hazájukat gyõzelemre vezessék.

Günter belül ült és csak röhögött a többieken nem érzett semmi félelmet csak nagyon nagy felelõsséget. Mivel õ ugymond a szakasz "õrangyala".

- Günter! Szoltak a plató végérõl. Mondj egy imát. Majd a kamion platóján hírtelen nagy csönd lett.
-Igenis. Günter neki kezdett az imának ami így szólt: Uram vigyázz ezekre a hazafiakra és add hogy gyõzelemmel zárjuk ezt a csatát. Ámen!!!!
ÁMEN! Hangzott a hazafiaktól.

[Töltény]

Adam Schmidt

A szakaszparancsnok és az emberei egy teherautón foglaltak helyet, mely épp Krakkó felé tart. A város, melyet hamarosan lerohan a náci haderő, ami Lengyelország utolsó védő bástyája. Lehetséges, hogy komolyabb ellenállásba ütköznek az SS és Wehrmacht katonák, de kevés rá a valószínűség. A konvjon néha meg-meg rázkódik, ahogy áthajtanak egy kátyun, de nem mennek olyan gyorsan, hogy ez bárkinek gondot okozhatna.

Pár nappal korábban mindenkit felkészítettek erre az ütközetre, hiszen ebben az országban ez lesz a legkeményebb csata. Már ha nevezhetjük annak. A németek szívébe félelem költözött, bár szerintük ezt a harcot könnyű szerrel megnyerik. Paul százados, Schmidt előljárója volt, és ő egy gyalogsági századot vezetett. Ő ment legelől egy nyitott tetejű személykocsiban, és ott pöffeszkedett.

A legtöbben ki nem állhatták ezt az alakot, hiszen öntelt volt, és bármikor képes volt feláldozni az emberei életét, ha a felsőbb vezetés úgy kívánta. Már eddig is több százan hullottak el a szolgálatai alatt, és még mennyi fog?

A konvoj szép lassan haladt előre, és már látó távolságba ért Krakkó városa. A teherautók egyszer csak lelassítottak, majd megálltak. Nem mernek közelebb menni, hiszen a távolsági ágyuk darabokra szednék őket, még mielőtt egyetlen egy német golyó is elhagyta volna a fegyver csövét. A százados és pár embere végignézték a katonákat, akik a ponyva alatt várták a parancsot. Egyelőre nem szállíttatta ki őket a parancsnok, várt a következő utasításig.

- Nem tudom mennyit időzünk még itt. A katonák maradjanak a járművekben következő parancsig.- közölte egyszerűen Paul, majd a jobbkeze tisztelegve fogadta a parancsot. Remélhetőleg hamar kikerülnek a katonák a teherautókból, hiszen nekik sem jó a várakozás, és végre megkezdődhet az invázió.

[Gabriel Hawking]

Gabriel lehajtott fejjel bámulta a repülõgép alját, miközben gondolkozott az elmúlt pár napon. A motor zúgása már nem is zavarta, teljesen hozzászokott, sõt az elmúlt percekben már ki is zárta tudatából, inkább az elmúlt napokat elevenítette fel magában.

Az ágyában, hosszú hetek után elõször igen kellemesen és zavartalanul, de mielõtt még beleélhette volna magát, felettese rángatta ki és cipelte õt valami pajtába a laktanyától nem messze. Gabe nem tudta mire vélni a dolgot, tudomása szerint nem csinált semmit, aminek most inná meg a levét. Ha arra a kis csínyre haragudtak meg a vezetõk, amit két napja sütött el, akkor tényleg van miért aggódnia. Az autóból kiszállva egy megviselt kis épület elõtt. A két hadnagy bekísérte a fiatal tizedest a viskóba, ahol irreálisan erõs fény fogadta a három belépõt. EG mély, de határozott hang utasította a két férfit, hogy leléphetnek. Gabe magára maradt. Közelebb lépett a hatalmas asztalhoz, ami a helyiség közepén állt. Egy vezérõrnagyi rangjelzéssel ellátott, negyvenes éveiben járó, kopaszodó férfi állt az asztal másik oldalán, akit elmondása szerint csak C-nek kell nevezni. Gabriel nem ismerte a férfit, soha nem látta és nem is hallott róla, de meglátása szerint nem volt túl fantáziadús egyén ilyen névvel... De persze ez most nem is volt lényeges.

Az asztalhoz érve egy hatalmas, egész táblát beborító Európa térkép terült el. A férfi lényegre törve kezdte el a mondandóját. Ahhoz, amit a tizedes hallott, kicsit még korám volt, elõször nem is volt biztos benne, hogy jól értette a hallottakat. Háború van készülõben, nem is akármilyen és õ maga az elsõ sorból követheti az elsõ lépéseket, ugyanis személyes feladata lesz, egy másik szerencsétlennel együtt, hogy kiderítsenek minden lehetséges információt a németekrõl.

A feladatnak azonban ez csak az egyik része. 3 napi krakkói kiruccanás után Budapestre, onnan Ausztrián keresztül Svájcba kell elzarándokolniuk. Gabriel egybõl felfogta, még így álmosan is, hogy a misszió nem csak embert próbáló, hanem rendkívül kockázatos is.

Gondolataiból a másodpilóta parancsoló hangja rángatta ki. Lengyelországba értek, a német haderõk pedig nem csak kitalációk vagy valamiféle félreértés volt... Hamarosan kiugranak, és ejtõernyõvel leereszkednek a földre, hogy belevágjanak a küldetésbe. A társa, egyik jó barátja volt, egy bizonyos Anthony Gibbons, õrvezetõi rangban, vagyis Gabriel a felettese volt. Az egyetlen pozitívum, jegyezte meg magában a fiatal ejtõernyõs. Ellenõrizte a felszerelését. Még hárompercnyi várakozás után a két kiválasztott nagy elánnal vetette ki magát a gépbõl és zuhantak a föld felé, miközben a levegõ süvített mellettük. Sötét volt, így a talaj nem volt látható, ezért Gabriel ideje korán kiengedte az ernyõt, akárcsak társa. Úgy 4 percig lebegtek, mire földet értek. Ernyõiket lecsatolták és a bokorba rejtették. Ezután kezükbe vették újfajta fegyverüket, egy pillantás az iránytûre és már útnak is indultak keletnek, Krakkó felé...


1939. Szeptember 3. 02:04

[Edward R. Murrow]

Gabriel Hawking

Földetérés után Gibbons, még bajlódik egy kicsit az ejtőernyő összegabajodott zsinórjaival, de gyorsan lecsatol és társával együtt elrejtik az ejtőernyőt.
- Ne feledd Gab, hogy mi itt sem vagyunk. Meglapulunk és megfigyelünk...nah, gyerünk.
Azzal vagy húsz percet lopództak a fák, bokrok és egyéb terepakadályok között. Majd, mikor elérték a külváros szélét, az Őrmester megálljt jelzett és a földre térdelt. Míg Gabriel odaért, már elő is vette a térképét, meg a kis lámpáját. Aztán egy bokor és egy fa között ellenőrizte a térképet.
- Namármost. Jobb ha kettéválunk. Ma már hadatüzentünk Németországnak, de nem ajánlanám, hogy elkapjanak. Úgyhogy rejtőzködjünk. Te indulj el északnak én délre megyek. Ezek a németek lerohanják majd a várost. Találkozzunk két nap múlva ott, ahol földet értünk. 48 óra. Úgyhogy sötétben. Van kérdés?

[Sors]

Hans von Kluger:


Krakkó városában elkezdõdött a harc. A repülõgépek motorjának zaja visszhangzott, a különbözõ légvédelmi fegyverek, pedig dörögtek. A német repülõrajt mégsem sikerült megtizedelni. Idõközben már a lengyel repülõk is felszálltak, igaz jóval szerényebb képzéssel és repülõvel. Persze ezt némileg kompenzálhatja majd, hogy valamivel többen vannak. A rajparancsnok segítséget két, nyilván nem akart kockáztatni.

Achtung, Achtung! Hilfe, Hilfe!...

Magyarázta a parancsnok, és kisvártatva jött is a válasz. Úgy 15 perc múlva még 8 gép csatlakozott az eddigiekhez, akik már elvesztettek 4 gépet, igaz kézben le is szedtek párat... Hans élvezte a csatát, régóta várta már ezt, és nem is ment neki rosszul, már három szitává lõtt gépnél járt. Egyszer csak Bernd szólt a fülére:

Hans, vigyázz rajtad van kettõ!

A következõ pillanatban tüzet nyitották rá, de egyelõre egyik se talált, mindenesetre a német fiút megzavarhatta, a gépet elkezdte vadul rángatni, hogy megszabaduljon üldözõitõl...


Günter Frechmat:

Mindenféle nyomás nélkül társalogtak a katonák, de tudat alatt ott volt, hogy ma lehet, mind odavesznek. Günter jelenléte nyilván nyugtató volt, õ lehet az élet kulcsa számukra. Talán épp ezért volt kicsit csöndesebb. Gondolkozott. Lelki szemei elõtt a sok elesettet látta már.

Közben apró dörgésekre lettek figyelmesek. Közelednek, nem lehetnek már túl messze. Ebben a percben mindenki kicsit idegesebben markolta meg fegyverét... Néhányan megpróbáltak ki-ki nézni a teher gépjármûbõl...


Urlich Zimmerman:

Két teherautónyival Günterék elõtt haladt Urlich és csapata. Talán itt egy kicsit fagyosabb volt a hangulat, de itt fiatalabb emberek ültek, akik nyilván féltek egy kicsit. Urlich nem tartozott közéjük próbálta feltüzelni, felhergelni társait. A szakaszvezetõ nem szólt semmit nyilván egyetértett ezzel a felfogással, persze õ nem tartott semmitõl, tapasztalt katona volt a maga 39 évével. A dörgések az itt ülõ katonáknak is feltûnt. Az egyik német fiú felbátorodva állt fel.

Fiúk! Ma szétszedjük ezeket a lengyel mocskokat.


A csapat kisebb üdvrivalgással fogadta a kijelentést, helyeslés képp.

Ellenõrzés kép még mindenki a fegyverét nézegette, próbálgatta vagy épp töltött meg.


Franz Krüger-nek, Adam Schmidt-nek Töltény fog mesélni a következõ körben, akárcsak az addig eseteg új érkezõknek.

[Urlich Zimmerman]

*Urlich együtt döcögött társaival a teherautón, haladva a város felé, avagy már benne.
Ahogy végig nézett az arcokon, láthatta; hogy ezek a srácok kissé megszeppentnek tûnnek és azt is leolvasta arcukról, külesjükrõl, hogy körülbelül vele egy korúak lehetnek.
Megeresztett egy barátságos vigyort biztatás képpen és megigazította a sisakját, majd a Scmeisserére pillantot.
Végig nézett makulátlanul tiszta fegyverén és a biztonság kedvéért immár sokadjára ellenõrizte a tárat.
Rendben volt.
Ahogy ez magától értetõdik.
Csak egy picit ideges, hisz nem egy piti összecsapásról lesz szó vélhetõen.
Minden rendben volt nála amúgy: gránátokat is hozott, ami szintén magától értetõdik és remek fiúk vették körül, akikre vélhetõen számíthat a bajban.
Az egyik srác a dörejeket hallva felállt lelkesen és buzdító beszédet intézett mindenkihez.
Urlich arcára ismét vigyor ült ki, de ez egy picit hasonlított ragadozó vigyorra.*
- Ja, de azé húzd le a fejed pajtás, nehogy elvigye egy golyó -*intette rendre a srácot és elõre meredt.
Hamarosan õk lesznek a fõszereplõk.*

[alpenkorps]

A szakasz, békésen ült a teherautó platóján. Adam még el is heveredett s puskáját végigfektette középen.
- Ébresszetek fel, ha a százados úgy dönt, meghalhatunk. - Azzal le is hunyta a szemét. A többiek csevegni kezdtek.
- Én azt sem értem, hogy miért ő vezet minket. Minden más szakasznál megvan a hierarchia. - Kezdte Constantin.
- Naná...mindenhol a hadnagyokat szidják és a százados a normális. Nálunk a százados dirigál...- folytatta Haffler.
A fegyvereiket kezdték babrálni. Sokat nem tudtak velük mit kezdeni. Lőszert kaptak ugyan, de éppen hogy csak. Valahogy nem sietett senki kiszolgálni őket. Amikor meg az Őrmesterük lőszert kérvényezett, azt mondták, hogy majd a századosa intézi. Úgyhogy maradt nekik az, ami másnak nem kellett. Legalább a felszerelésük és a fegyvereik a régiek. Azokat még kiképzéskor kapták. Ha a századoson múlik, akkor puszta kézzel kéne nekimenniük krakkónak. Bár talán így is lesz, ha hamar kifogy a lőszerük.
- Én meg azt mondom, hogy kussoljatok és akkor ébresszetek fel, ha már meglátjátok az ellent. - hordta le az embereit Adam.

[Günter Frechmat (doki)]

A kamion platóján még mindig fojt a beszélgetés.Majd valaki megszólal: - Ne nézzetek kifele a végén kiestek! Mindenkin látszott hogy feszült és csak vigyázni akarnak egymásra. A katonák inkább már nem nézegetek kifele. Majd Stüchmat aki Günter mellett ült így szólt Günterhez: - Nem akarok meghalni de érzem hogy megfogok. Úgyhogy ha eltalálnak ne gyere hozzám csak foglalkozz a többiekkel.
- Ez badarság te nem fogsz meghalni és téged ha meglõnek ugyan úgy elfoglak látni mint a többieket.

[Hans von Kluger]

Hans ösztönösen lehúzta a gépét majd egy fél orsót követõen belevetette magát egy nagy felhõbe. Tudta, hogy a lengyelek lent fognak kibukni a felhõbõl õ viszont fent jött ki belõle.
-Csak szépen lassan...-morogta fogai alatt.
A lengyelek csodálkozva lassítottak majd észrevették a cselt.
Hans mögéjük került közben ügyesen manõverezett a lengyel légelhárítótûz nagyon kemény volt. A gépek szétváltak. Hans az egyiket követte.
Elsápadt....
A lengyel Spitfire lövedékei a pilótakabin mellet suhogtak el. Hans fordulókkal igyekezett meglépni de a lengyel követte és újból tüzet nyitott Hans felemelte gépét majd zuhanórepülést vett fel.
-A franc egye meg.
Hans tudta, hogy a brit tipus lomhább zuhanórepülésben és nehezebb felhúzni. Abban bízott, hogy így megléphet. Krakkó épületei egyre közeledtek. Hans ekkor felhúzta gépét és lerázta a Spitfiret. A lengyel azon gondolkozott, hogy ráhagyja az üldözést. Ezt a pillanatot kihasználta Hans és tüzett nyitott. Az ellenség tüzet kapott majd a városba zuhant bár Hans látta ahogy oldódik az ejtõernyõ nem sokat adott a pilóta életére.
-Horrido!!!!-üvöltötte a rádióba.
-Láttam ez egyszerûen csodálatos volt!-válaszolt Rödel hadnagy.
Robbanások rázták Krakkót Stukák támadták az ellenséget.
-Menekülnek utánuk!!-adta a parancsot Werner Mölders.
A földön teherautók tankok siettek, hogy megütközzenek az ellenséggel. Az Emil moraja egy sikító saséra emlékeztetett aki gyõzedelmesen uralja a légteret.....

[Stefan Schmidt]

Heil

belépett Stefan a fõhadiszállásra
A 2. Adolf Hitler Liebstandarte Páncélos ezred megérkezett- Ki itt a fõparancsnok?
Kérdezte Stef

Ez a lassú elöretörés nem tetszik a Führernek, ezért küldött minket.
mi majd utatvágunk az ellenálláson.
Melyik páncélos századokat kapjuk meg szárnyhadként?

[Gabriel Hawking]

Ahogy azt társával megbeszélték, különváltak. Gabe észak felé indult, de csak óvatosan, nehogy felfedezzék. Még lámpát sem gyújtott, a félhomályban menetet, meggörnyedve a bokrok rejtõ oltalmát felhasználva... Lassan már pirkadni kezdett. A város már csak egy mérföldre lehetett. Gabe egy hirtelen dörejre elvágódott és hasra feküdt, hogy szétnézzen. Egy kicsit megrémült, de már azonosította is, hogy honnan jött a villámdörgés szerû hang. Krakkó légterében már javában tartott az ütközet. Apró fényvillanások jelezték, hogy egy-egy gép találatot kapott és végül lezuhant. Gabe az Árokban feküdt. Lassan egy bokor mögé felkúszott és a távcsövébe nézett. Sajnos a sötétség miatt nem sokat látott. Úgy döntött, kivárja amíg kivilágosodik. De a fõúttól kicsit távolabb kezdett menetelni. Úgy 100 méterre egy sûrû fára kapaszkodott fel. Itt nem csak a gépeket, hanem majd az elhaladó német egységet is felmérheti... türelmsen várni kezdett, távsövét és fegyverét a kezében tartva...

[Sors]

1939. szeptember 03-a, Krakkó, hajnali 4 óra 49 perc.

Hans von Kluger:


Még tartott ugyan az ádáz légiharc, de a német gépek és azok jól képzett pilótái lassan felõrölték a lengyel légi elenállást. A veszteség nem volt olyan súlyos német részrõl, de néhánny derék hazafi így is lezuhant és életét vesztette. A raj parancsnok a közös rádión zólt mindenkinek a fülére.

- Jól van uraim, szép munka volt! Még 10 percig körüzünk a város felett, és aorítjuk a földi ellenállást. Aztán leszállunk a várostól 5 kilométerre lévõ repülõtéren... Legyenek óvatosak!

Hangzott a parancs, amit mindenki tudomásul vett.


Günter Frechmat:


Mostmár a város közvetlen közelében jártak a teherautók. Úgy 400-500 méterre lehetett a konvoj. Majd hirtelen megállt a sor. A katonák sorra száltak ki a csapatzállítókból. Néhány perc alatt, egész kis tömeg gyûlt össze. A parancsnok rövid volt és lényegretörõ. A város mostantól földi ostrom alá van véve. A maradék fél kilométert már yalog fogják megtenni, és miután a város határvédelmét megtörték, a teherautókkal is bevonulnak, és szépen lassan beveszik a várost. Persze a seregbõl nem mindenki fog a városnak esni, egy része az embereknek itt fog maradni õrizni a teheraztókat, amiben többek között az élelmet és lõszert is tárolták. Még 12 perc és a több száz német fegyveres katona megindult...


Franz Krüger:


Kelete a helyzet változatlan volt, a behemót tankok lassan vánszorogtak, de már csak 5-6 kilométerre lehettek. A felderítõ autók már elõre indultak, felmérni, mégis mekkora ellenállásra számíthatnak. Úgy 23 perc múlva érkeztek vissza. Amíg a jelentést megtetták, a sor leállt, a tisztek, többek között a tank parancsnokok is meghallgatták, mégis mi vár rájuk... Majd a sor tovább indult...

//Franz, a jelentés leírását rád bízom ,írd le Te a következõ hsz-ben, hogy mekkora ellenállásra van kilátás, legfeljebb majd én rákontrázok a harc közben. A következõ hsz-ben, már harcolni is fogsz, ígérem //


Adam Schmidt:


Adam, úgy fél órát aludhatott, amikor a teherautó félre állt, úgy 300 méterre Krakkó dél-keleti határától. Nem éppen a "hivatalos" úton jöttek, inkább átgázoltak a terepen, hogy meglepetésszerûen támadhassanak, ahogy szoktak. No meg persze a fõút a tankoké volt. A kis csoport kiszállt, majd uttodni kezdtek egymás között, amíg Adam helyre nem tette a szakaszt, majd vázolta a tervet...

//Adam, a terv elõadását rád bízom...//


Stefan Schmidt

- Schmidt tizedes! Ezúttal nem Önöket fogják fedezni, hanem maguk lesznek a második hullám. A déli frontról fognak behatolni és amég élõket likvidálni. Az Önök elõtt haéadó csoportnak, úgy két órányi elõnye van. Javaslom, hogy induljanak Krakkó felé mielõbb...


Urlich Zimmerman


//Ugyanaz igaz neked is, mint Günternek!//

[Urlich Zimmerman]

*A teherautókon általános a csend, csak itt-ott váltanak a katonák egymással pár jellegtelen szót.
Amúgy meg a monoton zötyökölõdés, döcögés az, ami útjukon végig kíséri a bátor német katonákat, kik hamarosan beveszik Krakkót.
Mindenki esetleg feszült, izgatott, s várja a harcot.
Urlich is alig bír magával. Már menne.
Ennek hamarosan el is érkezik az ideje, de egyenlõre csak megállnak az autók a várostól nem messze, s a plató lenyílik, utat engedve a katonák áradatának, kik leugrálnak a kocsikról.
Urlich úgy szintén.
Csörömpölés, zörgés keveredik az általános zajba és újabb beszélgetések, meg utasítások harsannak a levegõben.
A zörgés a fegyverektõl származik.
Esetleg páran most töltik meg fegyverüket, vagy elelnõrzik és ezzel piszmognak.*
- Emlékezzetek erre a napra pajtik! A dicsõ német hadsereg beveszi Krakkót! -*s kiköp a földre Ulrich rossz kedvûen.
Nem õ akarta a háborút és tudja, hogy a háború áldozatokkal jár, de hát nincs mit tenni, ha valamelyik fejes ezt akarja, akkor ez lesz.
Csendben áll egy helyben MP40 Scmeisserével a kezében, övénél Schellingranad gránátokkal harcra ksézen, elszántan.
Ha már valamelyik fejes elhatározta, hogy háború lesz és ez a Führer volt, akkor nem fog meghalni a kedvéért, hanem túléli és elmondja a népnek, hogy milyen szörnyûség volt.
Majd az ellen fog a porba hullani, ha az útjába kerül.*

[Franz Krüger]

Franz is kimászott a szűk harckocsiből, és a Panzer II oldalán lévő szellőzőket is kinyitották. Szívták a friss levegőt. Ekkor a tisztjeik továbbították nekik a felderítők által adott infókat. Franzhoz, csak félig jutott el az infó a lent lévőkhöz még annyira sem.
- Határozott... Koncentrált... páncélostámogatás nélküli...
-Csend legyen már odalent-kiáltott le osztagának a harckocsiba, akik ismét verekedni kezdtek, a jó Isten tudja most éppen min.
-Koszos csürhe! Örülhettek, hogy az SSben szolgálhattok, erre ti hálából tönkreteszitek a sereg tulajdonát képző harckocsit?-kérdezi Zvent, aki épp Julius fejét verte a 15mm-es oldalpáncélba, belülről.
Fent a tisztek továbbra is ordibálták a parancsokat. Végre valaki kerített nekik egy megafont. Immár tisztán csengett a hangjuk.

-13. Század! Oszlopba!
-Das Reich!
-Ez nekünk szól-kurjongatott lent Richard
Franz egy fejretaposással díjazta a lelkesedést, mire a sértett fél elkapta lábát és lerántotta. Volt némi veszély a dologban, hogy esetleg félholtra verik odalent, de nem ez történt. Richard kidugta a fejét a nyíláson, és onnan tolmácsolta a parancsot, miszerint az ő harkocsijuk az élt fogja alkotni.
Franz nem erőltette a visszaférkőzést. Richard lejött és becsapta a küzdőtér ajtaját.
-Induljunk lányok!-csapott Franz hátára
-Egyenlőre itt én vagyok a parancsnok-dörzsölte lapockáit a tizedes, majd megadóan morogta-Induljunk!

[Stefan Schmidt]

rendben de nem szokásunk a tisztogatás
Mi inkább az utat csináljuk a Pancer Grenadiroknak.De ha ez a parancs.
Behatolunk délrõl.és mindent a földel teszünk eggyenlõvé

[alpenkorps]

Adam, a kocsiról való leugrás után, elsietett a hadnagyához. Gyorsan átvette a feladatot, majd vissza az egységéhez. Lekuporodtak egy földre, mint sokan mások is és gyorsan egy hevenyészet rajz fölött megbeszélték a teendőket.
- Nah fiuk. Kuss. Én beszélek és kész. - kezdte gyorsan az Őrmester, mert ismeri az embereit annyira, hogy valamelyik úgyis jobban ért hozzá és belekotyog. - A mi feladatunk nem más, mint a biztosítás. Valamelyik nagykutya fent, arra a megállapításra jutott, hogy mi értünk a városi harcászathoz is. Az addig oké, hogy az Alpenkorps egységek az elit elitje, de azért ez túlzás. Mindegy. Amint megkapjuk a parancsot, indulunk.
Azzal a rajz mellé helyezte a kis lámpát.
- Ezen a ponton hatolunk be a többi egységgel együtt. Faltól falig, háztól házig járunk. Aztán. Amint találunk egy olyan lőállást, ahhonnan nagy területet belátunk, oda bevesszük magunkat. Megtisztítjuk és támogató lövészként végezzük a munkánk...mindenki értett?
A csapat meg sem nyikkant, ez "igennel" felelt meg. Azzal Adam gyorsan összeszedte a rajzot és a lámpát, mind fölálltak és várták a parancsot.