Varsó ostroma //Kaland//

[Schiller von Fokker]

Schiller már kora reggel fent volt. Nem volt hozzászokva, hogy sokat ejtőzzön, de a tegnapi események nagyon kifárasztották, és különben is parancsba kapta, hogy pihenjen, a parancsot, pedig ugye nem szabad megszegni. Ezért csak feküdt a sátrában, és hallgatta a német tábor számára oly ismerős hangjait, zörejeit. Hallotta, ahogy a parancsnokok üvöltözve osztogatják az utasításokat, a távolban a tankok motorja dübörögve indul be, a repülőgépek légcsavarjai zúgva, kattogva emelték a magasba a fémmonstrumokat, és a távolban a csatazaj is tisztán kivehető volt.
-Normális ember itt nem is tudna aludni.
-Gondolta Schiller.
-Legalább ez az egy jó a katonaságnál. Megtanulja az ember értékelni
ezt a kis pihenési időt is.
-Miközben ezen a fontos új felfedezésén töprengett, hogy valami jó is van a katonaságban, hirtelen a szomszédos sátorban mozgolódásra, vagyis annak hangjaira lett figyelmes.
Feltápászkodott, és elindult a többiekkel együtt, akik természetesen az eligazítás helyszínére igyekeztek. Miután végighallgatta az utasításokat, és végignézett az arcokon, akik között már nagyon sok ismerőst talált, pedig nem sok ideje volt a táborban a kapcsolatok kiépítésére, bár ezt nem is találta olyan fontosnak. De az ismerős arcok között látott rengeteg ismeretlent, is, tejképű újoncokat, akik feltehetőleg még nem voltak a lengyel pokolban, mint ő és társai.
Szánakozva nézte őket, majd elindult a gyalogosokat szállító teherautók konvoja felé.

[Varg Vikernes]

Csatakiáltása után összerendeződnek, és elindulnak előre. Hans futva, és közben int a többieknek, hogy csöndben. Varg ezt helyeslően nézi,. Miközben Hans egy gránátot dobott a lövegre, észrevettem, hogy valaki jár mögöttem. Nem tulajdonítottam túl sok jelentőséget neki, talán még valaki a teherautóról.Azért intettem egyet neki, hogy halkabban.Ez volt a szerencsém. Egy lengyel akart rámugrani, előre tartott késsel, de a karja felfogta, és így a kése nem szúródott a nyakamba. Szembefordultam vele, de addigra a lengyel is felállt, és a szívemhez tartotta a kését. Hirtelen ledobtam a vállaim, megprödültem a tengelyem körül, és kirúgtam a kezéből a kést. Kapucnis felő volt rajta, nem láttam az arcát. Néhányszor gyomron vágtam. Egyszer hirtelen felrántottam a térdem, a fejét pedig lefelé toltam. Egy reccsenés,. Valószínüleg eltört. Ettől fel is borult, sokkot kaphatott. Nem gondolta, hogy ilyen nehéz lessz. Lehajoltam hozzá, és a kezét a kezembe vettem, majd egyenként eltörtem az ujjait. Csak négyet. Meg sem nyikkat, talán a sokk miatt. Ezután lehúztam a csuklyát róla, alig volt még 18 éves. Nem baj, megérdemelte. Meg nem öltem, utánunk jönnek úgyis, majd elintézik. Sőt, még jobb. Előre siettem Hanshoz, és szóltam neki.
-Elfogtam egy lengyelt. Szerintem sokat nem tudsz kiszedni belőle, de te vagy a Gestapsó, gondoltam szeretnél tudni róla. - És ha Hansot érdekli, készséggel megmutatta, neki, hol fekszik a kölök.

[Sors]

Hans és Varg:



A lengyel fiú váratlan támadása felkeltette a többi lengyel figyelmét, így észrevették az épp támadásba lendülõ Hans-t. A gránát elhajítása ellen és a sortûz ellen nem tudtak mit tenni, csak egy részük volt képes eldõlni a halálos sorozat elõl, majd egy-egy pontatlan lövéssel „viszonozni” a tüzet. Az erõtlen próbálkozások következtében azonban a többi állásponttal is sikerült kapcsolatba lépni, így azok már némileg felkészülve várhatták a németeket, akik errõl még nem sejthettek semmit, amíg meg nem látták a lõállásban a sarokban egy közönséges katonai adóvevõt, elég megviselt állapotban, de legalább mûködött.

A robbanószert elhelyezték a löveg talpánál, majd a kivájt árok rendszeren tovább vonultak //Aki játszott a Call of Duty nevû PC-s játékkal, az talán el tudja ezt a helyszínt képzelni…  //
Libasorban haladva vonultak a németek, miközben egyre hangosabban hallhatták a lengyeleket a következõ taktikai pontról. Hirtelen elsõre egy darab kõre emlékeztetõ tárgy találta fejen az egyik németet, azonban a másodperc tört része alatt kapcsolt mindeniki: egy gránát…


Urlich:


Az elsõ 12-15 percben semmi sem történt. Az emberek zavartalanul vonultak az utcán, tekintetükkel is elég volt körbepásztázni az épületek ablakát, de sehol senki. Nyilván ezen a részen ha voltak is lõállások, akkor is azokat már inkább a belvárosig vonták vissza… 20 perc elteltével golyózáport eresztettek azonban a csapatra, amit úgy 32-35 ember képviselt. Az emberek gyorsan kapcsoltak és a közeli házakba futottak, vagy egy-egy romos autó mögé bújtak, mindössze egy embert talált el a golyó, a férfi hamar elvérzett…


Thomas és Patrick:


Patrick lövése tökéletes volt, úgy füstölte ki a lengyeleket, ahogy azt szerette volna rajta kívül még jó pár ezer ember. A következõ pillanatban már érkezetett is a rádión a dicséret és a parancs is.

- Szép munka volt emberek, a következõ utcánál soroljanak le és csatlakozzanak a konvojhoz! Adás vége!

A parancs az parancs…

Thomas Meyer legnagyobb megelégedésére a konvoj tovább vágtatott, de egyre nehezebb volt elõre törni, az út szûkült és a különbözõ terepakadályok elhelyezésében is fellelhetõ volt egy idõ után némi tudatosság. Ezt és azt a tényt mérlegelve, hogy a deszantosok alaposan lemaradtak és még csak az elmúlt percekben kezdték meg a felzárkózást, gondolkodásra késztette Meyert, azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább…

Philipp és Walter:


A löveget sikeresen lerohanták, apró veszteségek árán, de a helyszínt biztosították Meyer védelmi csapatai, így folytathatták az elõrenyomulást, erõltetett menetben, hiszen nagy távolságot kellett behozniuk. Azonban nem rohanhattak fejjel a falnak, mert a páncélosok csak utat törtek, nem garancia, hogy a lengyel partizánok nem maradtak ott az utcákon. Ezen elképzelés hamar bizonyosságot is nyert, rendszeres idõközönként kisebb csapatokat találtak, amint nagy fejetlenséggel szedték össze a sérülteket vagy más munkát végeztek, éppen ezért nem kis meglepetésként ért õket a deszantosok jelenléte…


Schiller:

Schiller a gyalogosok egyes csapatába jutott, vagyis õk alkotják majd az elõõrsöt, a lánctalpasok dolgát kell megtisztítani. 14:05-kor indultak meg a németek, Schiller még a lábában és kezében érezte a hajnalt, de erõt adott neki, hogy most megint a túléléséért kell küzdenie, ha a hazájáért nem akar. Sebes léptekkel, meggörnyedve közelített a városhatárhoz, ahol már nem kell számítani ellenállásra, errõl már maga is meggyõzõdhetett, de késõbb lehetnek még problémák...

[Schiller von Fokker]

Schillerben vegyes érzelmek kavarogtak, miután megtudta, hogy az előőrsbe kerül, hiszen így első kézből értesülhet az eseményekről, és az elsők közt lehetett, aki megismertetheti a Lengyeleket a német vendégszeretettel. Arra is gondolt, hogy így ő elsődleges célponttá válik, az első sorokban. De mindegy volt már. Különben is szeretett háborúzni, élvezte a háborút. Ha majd az első sorokban nyomul előre, kiállt valamit a Lengyeleknek, és ő mutat példát a mögötte haladó újoncoknak…
Schiller elmosolyodott.
-Szép is lenne. Ő az elit katona, aki minden helyzetben megállja a helyét.
Lövök akit tudok, és igyekszem életben maradni.
-Vonta le végül a következtetést, és ezzel a tudattal tűrte tovább az őt szállító teherkocsi rázkódását.

//Bocs Sors, most nem tudok többet írni, majd ha történik valami. //

[Varg Vikernes]

Hans nem volt kíváncsi a srácra, aezért otthagytam, sokat úgysem csinálhat már, mert mögöttünk is jönnek a németek. Ha meg elmenekül, annyi baj legyen. Kicsi a világ,. A robbanószer elhelyezése után, libasorban volunltunk előre. Hirtelen valami koppanás, talán kavics,. Egy ezred másodpercel később, viszont kattant a zár a fejemben, egy gránát,.
- Gránát!! - kiáltottam, miközben futva megfogtam két társamat, és ugrottam el velük egy ház mögé. Nem tudhattuk, mi vár minket ott, ha lengyelek, akkor szó nélkül megölhetnek minket. Szerencsémre, nem ez várt, és még valami eszembe jutott. Kinyitottam a szám,. Ez azért kell, mert a külső túlnyomás miatt megsüketülhet az ember, egy gránáttól, viszont ha a szám nyitva van, akkor mindkét oldalról megnő a nyomás,.. Felkeltem és körülnéztem. Lépések,..
- Hans, wobei entweder?(Hans hol vagy?) - kérdeztem én.
- Hier ! - jött a válasz, de egy ismeretlen hangon. Megint kattant egy zár - időm nem volt még a társaimnak is szólni, éppen csak be tudtam bukni egy nagyobb résbe két ház között, úgy, hogy a fegyverem pont rossz irányba nézett. Két társam értetlenül állt kint az utcán, mire a lengyelek bekanyarodtak.
- Zostaæ!(Marad!) - kiáltott az egyik rájuk, és a fegyvereiket rájuk szegezte. Erre a többi lengyel követte a példáját, és az előbbi ismét megszólalt. - Die Gewehrsalve!(Sortűz!) - ezt németül mondta, talán azért, hogy a szerencsétlen katonák mégegyszer, utoljára halljanak hazai szót. - Ekkor léptem ki a fal repedésből, amíg ólmot eresztettek a bajtársaimba, én beálltam a lengyelek mögé az MG42-esemmel, pont mire abba maradt a tűz. - Untermensch!! - ropogott a kezemben a fegyver, és jól céloztam vele. Először a kezekre, később a lábakra, aztán gyomorra. Abc sorrendben Gyomor, Máj, Tüdő, Vese. Minél több fájdalmat akartam okozni nekik. És megmutatni a lengyeleknek, hogy nem ölhetnek meg senkit, akire én vigyázok. Feltéptem az egyik ruháját, és késsel írtam rá - Das Ableben! - Felkeltem, és kimentem vissza a főutcára, remélem a tibbieknek, Hansnak sincs baja,. [/color]

[Hans Fellschmudt]

Hans a sor végére vonult vissza, miután a bombát lerakták és tovább haladtak. Csend volt, de pár méter megtétele után ismét lengyel szavakat hallottak, majd valami koppant az egyik katona sisakján... Hans meglátta mi és elvetődött messzire.
A német srác helyén nem sok maradt. Vele bukott el még két szerencsétlen, kik későn kapcsoltak.
A többiek gyorsan reagáltak. Hans lecsatolta az újabb gránátját, kibiztosította és a társak fedezettüzében oda futott a lengyelekhez és begurította nekik, mint holmi tekegolyót.
Esélyük se lehetett a túlélésre, még pedig azért, mert most is szinte a végletekig várt és mikor begurult, a gránát már azonnal robbant, ő meg odébb gurult előtte még.
Hogy mekkora lett a veszteség lengyel oldalon? Csak sejtése lehetett, de nem érdekelte, közben Varg hangját hallotta, kelepeléseket, lengyel kiáltásokat... és Varg jelent meg társaival.
Hans intett, majd tova rohant a következő löveg irányába... a bomba felszerelését meghagyta a műszakiaknak, vagy a hozzá értő katonáknak.

[Urlich Zimmerman]

- Ti miért vagytok itt? - kérdezte egy fiatal, nagyon kölyök képű srác, aki tizennyolc éves volt.
- Hogy-hogy miért? - sóhajtotta értetlenül Urlich, mikor már úgy negyed órája caplattak. Néhányan morgolódtak, hogy semmi nincs, nekik Urlich elmagyarázta, jobb, ha nem is lesz, így még életben maradhatnak. Megértették. Látszott, látják Urlichon, hogy tapasztalt és valahogy tisztelték egy picit így első találkozásra is.
- Miért jöttetek?
- Hülye - felelte egy nyakigláb fiú. - Mert besoroztak. Senki nem olyan lökött, hogy önként jöjjön.
- Pedig van egy pár - felelte neki Urlich. - A nyomorék tisztek, akik a csillagokért halálba küldenek minket.
- Igen, ők.
- De akadnak közkatonák is - mondta csendben a kölyökképű. - Nálunk családi hagyomány. Édesapám harcolt első világháborúban és szeretné, ha büszke lehetne rám. És jöttem a seregbe.
- Nem kellett volna - mondta Urlich. - De légy... - résen. Akarta mondani, de leguggolt és csípőből meglőtte az utcán lévő jó pár lengyelt, mire mindenki kapcsolt.
Német fegyverek ugattak fel mérgesen, lengyelek rebbentek szét kiáltozva, volt aki autó mögé vetette be magát, mások házba futottak vissza... egy pedig elvérzett. Urlich levonult az utcáról, bement az egyik szomszédos házba, melynek másik társában már a lengyelek voltak és lődözték a még utcáról befelé igyekvő németeket. A kölyökképű rohant a ház bejáratához, de az utolsó pillanatban, a küszöbtől pár centire egy lengyel golyó szétrobbantotta a fejét. Fegyvere csörömpölve hullott az utcára, ő csendben eldőlt... az esés már nem fájt. A nyakigláb srác futtában behajított a felső ablakra a szomszédos házba egy gránátot, majd berohant abba, ahol Urlich lihegett.
- Ez lefoglalja őket - kinézett, miután Urlich vállára csapott és az ablak szétrombolódott, üveg szilánkok és lengyelek repültek ki. - Hehe.
Urlich bólintott, majd a halott kölyökképű fiúra nézett mégegyszer, aztán ablakon óvatosan kihajolt, megkereste az autót és várt.... egy lengyel fej bukkant ki és intett társainak, hogy fussanak a házakba... ő fedezni fogja őket... pár német kint maradt fedezékekben az utcán... elkezdték lőni, de Urlich ügyesebb és gyorsabb volt. A fickó fej lövést kapott. A menekülő lengyelek közül három meghalt, a többi a házba szaladt sértetlenül. Lent összedugták a fejüket a német katonák.
- Na, most mi legyen? - tűnődött el Urlich. - Meg kéne várni, míg ide jönnek a többiek... ez így reménytelen - töprengett.

//szerintem írj erre valamit te Sors és akkor válaszolok rá.//

[Walter Rall]

A tovább haladtak az utcákon. Néhány lengyel civil- és szanitéc csoportba szaladtak. Őket igazából nem bántották. Walter egyszer megállt útbaigazítást kárni, ám mivel ők nem tudtak lengyelül, a polyákok meg németül, ez nem sikerült. Ekkor egy házilag készített gránát repült feléjük. Szétszórodtak azonnal, ám csak pukkant, besült a szerkezet. Behúzodtak az első épületbe, és megkezdték az átkutatását.
//sajnálom, hogy csak ennyit írtam, nem volt ihlet:(//

[Sors]

Hans és Varg:


A második löveg környékének megtisztítása után könnyûszerrel a levegõbe robbanthatták. Varg egy összehajtogatott papírlapot vett elõ mellsõ zsebébõl, majd maga köré hívot mindenkit. A lapon az állt, hogy a harmadik és egyben utolsó löveg 340-360 méterre van tõlük és egy iskola udvarán állították fel. Vagyis nem lesz sétagalopp, fõleg ha a középületet megszállák a partizánok. Egy terv mindenesetre nem ártana, nem valószínû, hogy a frontális támadás egy ilyen bizonytalan célpont esetében is beválik...


Schiller:


A második csapat is megindult, 10 perc után váltak ketté, a csapat egyik része az elsõ tán ment, a másik új útvonalon tört elõre. Schiller elõbbibe került. A puska dörrenésekbõl már sejthették, hogy közel járnak, hamarosan megpillantották a megállított elsõ osztagot, ahol Schiller megpillantotta a már ismerõsnek kezelhetõ Ulrichot is...


Ulrich:


Lassan, de biztosan irtották a lengyeleket. A környezõ épületek már émet befolyás alá kerültek, de Ulrich nem merte kockáztatni a tovább nyomullást, mert túl kockázatos volt. Rémlett valami neki az eliazításról, ezért várták az erõsítést, a második csapatot.

Nem is csalódtak, a csapat, amiben Schiller is helyet kapott már látható távolságban volt és létszámban is hasonló erõt képviselt mint az Ulrich vezette szakasz.


Walter:


Walter is kivette a részét a bérházakban végrehajtott mészárlásból, a halottak nagyrésze civilek voltak, akik cseppet sem akartak együtt mûködni és a wehrmacht egységeire támadtak késsel, lapáttal, ritkán lõfegyverrel. Ha a házak biztosítva voltak, leadták rádión ajelentést és haladtak tovább. A procedúre ugyanez volt, valahányszor összeütköztek lengyelekkel. Sok katonát töltött el kárörömmel a technikai és taktikai fölényük, ezekben amásodpercekben mindenki legyõzhetetlennek tartotta magát, talán így eshetett meg, hogy egy 6-7 fõs lengyel partizán csoport mögéjük került...

[Varg Vikernes]

Miután megtisztitottuk a löveget, illetve annak körzetét, könnyen felrobbantottuk. Ezután összegyúltük, már akik a gránátot túlélték, és elgondolkoztunk, a következő löveghez vajon, hogy jutnánk be? Egy iskola udvaron volt, valószínüleg elég jól be is biztosították.
- Emberek - kezdtem, miközben a térképre böktem - itt az utolsó löveg. Ez egy iskola, nem lesz könnyű bejutni. Arra gondoltam, hogy simán besétálni, és szétlőni a kibaszott fejüket, nem lenne értelem, illetve esélyünk sem lenne rá. Túl régóta vannak bent, túl jól elhelyezkedhettek. Ellenben, ha ésszel megyünk be, még arra is van esély, hogy élve kijövünk. Itt és itt vannak az épület főbb stratégiai pontjai, és a löveg pedig erre lehet. Nos, mivel könnyen lehet, hogy meghalunk itt bent, csak az jöjjön, aki a dicső Harmadik Birodalomért képes meghalni. Aki nem, az menjen vissza a táborba, és mondja meg, hogy én küldtem vissza, mert egy anyámasszony katonája. Na, mivel senki nem akar visszamenni, két csoportra oszlunk. Mivel rajtam kívül még egy tiszt van, ezért te, te és te, meg te velem jöttök, a maradék Hans Felschmudt kapitánnyal megy. Amit ő mond, olyan mint amit maga a Führer parancsol!. Az én csoportommal balra hátrakerülünk, és megpróbálunk bejutni a löveghez. Közben Hans, menjetek be elöl, és fedezzetek közben minket. Ha felrobbantottuk a löveget, megpróbálunk még beljebb hatolni, mert a lengyelek, miután megszálltuk Varsót, a Német táborok közeléből kihordták az aranyat, és vélhetőleg itt tartják. Remélem senkinek nincs ellenére egy kis potya. Személy szerint, én az esetleges dohányra vagyok kíváncsi - itt előszedtem egy cigit, rágyújtottam - szóval, ha minden tiszta, akkor indulás! - miután összehajtottam a térképem, elindultam a csoportom éllén lopakodva, megkerülni az iskolát. FEnt az egyik messszi ház tetején, mintha valami mozogna. Mikor elöszedtem a monokulár távcsövem, és kit látnak szemeim, egy mesterlövészt. Visszafordultam az emberekhez, és csöndben szóltam, tekintettel a közeli emberekre, akik a löveget őrzik - ott egy mesterlövész fent. Menjünk vissza a kanyarba. - mikor visszaértünk, néhány másodperc sem telt el, és Hansék felől puskaropogás hallatszott. - Én megyek, és megpróbálom lefoglalni a mesterlövészt, ti menjetek, és robbantsátok fel azt a löveget. Ha találtok bent szivert, arra igényt tartok. - Azzal az oldalamon függő MG 42-met megfogtam, és kibukfenceztem az utcára. Balra van egy sikátor, Felugrottam, és elkezdtem futni, a puskás felé...[/b]

[Walter Rall]

Mivel elbizakodottak voltak, ezért nem vették észre a hátukba kerülõ partizán csapatot. Az elsõ lövés a szakasz szanitécét érte. Azonnal fedezékbe húzodtak. Walter fedezõtüzet biztosított, hogy fedezékbe vigyék a szanitécet, elkezdte ellátni magát és közben üvöltött, mint állat. Ekkor a csapat egyik tagját Gere-t szintén lövés érte, miközben a gránátot próbálta eldobni. Egy másik csapattag odaugrott és eldobta, a levegõben robbant. A nyomás mindenkit megviselt. Egy lengyel üvöltést hallottak. Walter beszólt nekik: Megb**szuk a polyák anyátokat, mivel õk a legjobbak!
A lenygelek erre nem reagáltak. Állóharc alakult ki. Egy óráig ez elhúzodott, a szanitéc elállította a vérzését. És talált magánál egy füstgránátot. Eldobta. Egy pukkanás hallatszott, ám hiába vártak a füstre, besült a gránát. Közben leszállt az éj. Lassan a németek technólogaiai fölénye megmutatkozott. Sok partizánnak besült a fegyvere. Így hamar ledarálhatták õket. Éhesek is voltak. Elkezdték a keresést a civilek után, hátha van valakinek valami kajája. Egy kivilágított házat vettek észre, odamentek. Belestek az ablakon. Egy polyák családot láttak bent, amint éppen vacsorához készültek.Benyitottak, és elõvették nyájas modorukat:
-Guten Nacht, Entschuldigen Sie bitte, wir möchten essen.
A nõ csak nézett. Ekkor Walter megpróbálta elmutogatni, hogy mit szeretnének. Sajnos a pisztoly a kezébe nem tett valami jó benyomást rájuk, így azt visszarakta az övébe. Ekkor próbálta lengyelesíteni a szavakat. Ezzel sem sikerült. A ház egy csapda volt. Rajtuk ütöttek. a nõ negy húsvágó bárddal rontott rájuk. Walter próbálta elõrántani a fegyverét, ám ez nem sikerült volna idõben, így egy gyönyörû piruettel kitért elõle, majd ráugrott a nõre és kiütötte a kezébõl a bárdot. a nõ a földre került, és Walter ekkor elõhúzta a fegyverét és célzott. Ekkor lövések szagatták szét az üveget. Mindenki a földre került.
//remélem ez már jobb lesz//

[Hans Fellschmudt]

Hans figyelte Vargot és bólogatott. Egy biztos, jó szervező képességei vannak ennek a fickónak. Picit ugyan arrogáns, rangokat nem tisztelő arc, mivel ugye Hansra is az elején, hogy nézett már, de amúgy remek katona és ez kell a Harmadik Birodalomnak!
- Utánam katonák - mondta Hans és intett három Mp-40-esnek, hogy lohojjon oda az iskola széléhez, s guggoljanak le az ablakok alatt. Azok megtették, a másik csapat, akiknek volt több karp98k-juk és köztük is volt MP-40-es, az ajtóhoz futottak, meglapultak mellette és Hans utánuk nyargalt.
Jelzett a második csapatnak, azok kivették gránátjaikat és bedobták az iskolába. Fájdalmas és rémisztő kiáltások, majd az első csapat berontott és tüzelni kezdett. Hans bevetette magát a második csapattal együtt és a folyosón találva magát megkezdte az előretörést, a lengyelek sorra estek el. Noha egy ízben megölték az egyik MP-40-est, jól haladtak. Remélte könnyedén likvidálnak mindenkit minden gond nélkül...

[Patrick Sheider]

Patrick örült a találatnak, és ha nem a csatatéren lenne kiugrana a tankból és mindenkivel tudatná hogy ez az első komolyabb harctéri eredménye. Patrick örült és ez jól látszott rajta megveregette a társai vállát és ezt mondta nekik:
- szép volt fiúk ezek a polskik se lőnek ránk többet.
Ekkor felébredt a nagy örömből, és újra a csatára koncentrált Ekkor hangos, ütemes koppanásokat hallotta jármű hátsó páncélzata felől. A tornyot a megfelelő irányba fordította, és a páncélos mögött egy lengyel fiúcskát vett észre ahogy egy félautomata puskával a tankot „rongálja”. Odafordította a húszmilliméteres automata gépágyút, A gyereknek ennyi elég is volt az ereiben megfagyott a vér, a kezéből kiesett a fegyver, és e félelemtől moccanni se bírt.
Egy kis idő múlva a fiú rájött hogy a fémmonstrum nem akarja feltétlenül elvenni az életét, és feltett kezekkel indult a német erők felé. A sofőr megfordította a páncélost, és a gyerek után indult, hogy a páncélos is csatlakozzon a konvojhoz.

[Urlich Zimmerman]

- Nézd! - mondta társának Urlich vidáman. Amaz oda tekintett és ő is örülni kezdett. Schillerék jöttek és Urlich úgy döntött, hogy őket használja elterelő hadműveletnek.
Az ablakból füttyentett egyet, majd a nyakigláb fiúnak szólt.
- Gyere, seggbe rúgjuk ezeket a lengyeleket.
- Tőlem. Máshogy úgyse jutunk előrébb, nem? - vonta meg vállát a fiú, majd Urlich után lerohant a lépcsőkön és az ajtóhoz lapult. Schillerre vártak, aki hamarosan megkezdte az utcáról való lövöldözést a lengyelek házai felé, így azok ellettek foglalva Schillerrel és társaival, plusz nem nagyon nyújtogathatták a feléjük süvítő golyók miatt nyakukat.
Urlich intett és kirohantak, Urlich végig pörkölt MP-40 fegyverével az ablakokon, majd az ajtóhoz rohant, ám ekkor robbanás hallatszott és a ahogy Urlich bevetődött és hátra fordult közben, látta, hogy a nyakigláb fiúból csak egy véres massza marad.
Káromkodott Urlich, de meghúzta magát a lépcsőházban, kivett egy gránátot, elszámolt háromig és nagy lendületet véve feldobta az emeletre, majd kiugrott az utcára, hogy a ház tövében meghúzhassa magát.

[Schiller von Fokker]

Schiller zavartalanul, és céltalanul bolyongott az állítólagos harctéren.
Éppen azon gondolkodott, hogyan tarthatják még mindig magukat ezek a lengyelek ilyen szétszórt, összeszedetlen, és idejétmúlt fegyverekkel, azon gondolkodott, hogy a kór csúcsvívmányait felsorakoztató német hadigépezet miért szórakozik ennyit ezzel a barbár népséggel, akik állítólag nem képviselnek számottevő haderőt az árja fajjal szemben.
Ekkor azonban lövések zavarták meg elmélkedését.
-Hát igen! Ez gyakori az ilyen háborúfélékben… Nem hagyják gondolkodni az embert…
-Azt is észrevette, hogy a lengyelek, -hiszen biztosan csak azok lehettek-, nem rá lőnek, és valaki, vagy valakik viszonozzák is a tüzet. Ekkor fordult be abba az utcába, amelyben Urlichék hadakoztak. Azonnal felfogta a szituációt, és abba az irányba kezdett lövöldözni, amelyből a M91-esek hangját hallotta. Ezt azért tudta olyan biztosan, hogy ott vannak a lengyelek, mivel a másik irányból már a jól ismert MP-40-esek szóltak.
Nem tudta mekkora segítséget nyújtott ezzel Urlichnak, ekkor azonban észrevette, hogy az az ember, akivel már előző bevetésén is találkozott, egyik társával kivágódik az épületből… Majd robbanás, majd még egy.
Schiller odarohant, hogy megnézze maradt e még katona, akinek segíthet.
Megkönnyebbülve tapasztalta, hogy Urlich jól van, a másik katonának azonban nem volt ilyen szerencséje. Egy jó sebész kellett volna, hogy kibányássza a srácból –vagyis ami megmaradt belőle- a dögcéduláját.

/Üdv újra Urlich! /

[Peter Burg]

//Előzmények//

Peter a maga 22 évével szégyelhetné magát, hogy még soha nem volt igazi éles és veszélyes háborúban, SS és wehrmachtos bajtársaival. Ám a kiképzéseken teljesített olyan jól, hogy ide Varsóba helyezzék és a lehető leghamarabb bevegye német testvéreivel együtt a várost és persze az országot.

//A jelen, Varsó, Lengyelország 1939//

Peter a terepet szemléli. Egyenes háttal megy úgy látja, a lengyeleknek annyi. Persze tudja, hogy mindig akadnak civilek akik a semmiből képesek előtörni, hogy védjék a városukat. Testvérét keresi valahol itt lehet az öccskös aki szintén új és felnéz báttyára. A többi katonatárs többnyire még ismeretlen egyedül a testvére Viktor az akit már gyerekkora óta ismer. Az MP-40-est Peter szorosan tartja ,mintha valaki éppen arra készülne, hogy elvegye vagy valami hasonló. Persze nagyon jól tudja, hogy ez igaz, ha elveszik fegyverét már nem sokat ér. De most akkor is nagyon szorítja már szinte látni ahogyan füstöl a keze a fegyverrel együtt. Dicsőség látni az üres épületeket, házakat bár tudja ez nem az ő bátorsága, harciassága miatt van ő még új...sok mindent a bajtársaknak köszönhet. A szeme többször is öccsére figyel, mert őt is félti hátha még túl fiatal és felkészületlen. Vagy csak egyszerűen tapasztalatlan és most tapasztalatokért jött ide. Reméljük vissza is tud majd térni. Peter a földön fekvő halottak láttán elgondolkozik hirtelen vajon odahaza a szüleivel most mi lehet, mennyit aggódhatnak azon ,hogy 2 fiúk egy teljesen másik országban épp a harcmezőn van ,újjak és bármikor meghalhatnak. A szülők nyugodt helyen vannak most ..igen ez az egyetlen ami megnyugtaja most Petert ,nem magával törődik hanem azokkal akik felnevelték. Hirtelen viszont mintha valami felébresztené, ismét a harcmezőt figyeli, végül bekell látnia a jelen a fontos az, hogy most él, de a jövőt építi.
Testvérét bíztatja várja a parancsokat és figyeli, hátha támadás éri őket:

-Gyerünk Viktor, most megmutathatjuk a lengyeleknek, hogy ki itt az úr!

[Philipp Bäcker]

*A háborúban természetesnek mondható csatazajon, és lövéseken kívül egyenlőre nem zavarta meg semmi sem a deszantosok vezette egység előrehaladását.
Mind a jobb és bal oldali házsoron csak elszórtan tartózkodtak ellenséges lengyel katonák.
A lakosság ott próbált közbetenni ahol csak lehet.
Hans rádiósra például meleg vizeletet öntött az egyik lengyel civil ami úgy 10-15perc rádiócsendet okozott az egységnél.(egy kábel átázása miatt)az illető a vendégszeretetéért 4-5golyót kapott cserébe.
Ám több kirívó esetről nem érkezett jelentés Philipphez.
Úgy haladt az egység akár a kés a vajban,ám 20-30percnyi offenzíva után kezdett láthatóvá válni hogy a jobb oldali offenzíva igencsak lelohadt.
Walteréknál valami probléma lehet, és ezt tudja Philipp is.Ám emiatt megállítani nem nagyon lehet az előrehaladást mert már így is nagy a lemaradás....*


//bocs hogy csak ennyit és iet de majd ha a sors úgy hozza akkor lesz megint izgalom (: //

[Sors]

//Úgy döntöttem, mostantól ezzel a színnel írok, amíg meg nem unom //


Ulrich és Schiller:


A találkozás pár percre elfelejtette velük a háború fogalmát, csak két bajtárs maradt a romos városban, üdvözölték egymást, talán még váltottak is egy egy szót, a körülöttük lévõk persze érdeklõdve figyeltek. Majd visszacsöppent mindenki a valóságba. Ulrich csapatában lévõ szárnysegég hozakodott elõ mondandójával.

- Herr Zimmermann! A parancsnokság utasítása szerint kelet nyugati irányba kell kanyarodnunk úgy 800-900 méter múlva, ahol Luftwaffe jelentései szerint egy kisebb lengyel gyár áll és a polskik beették magukat. A vezetõség szenttül hiszi, hogy ez egy stratégiai pont a térségbe 500 méteres vonzás körzetben és ezzel alaposan megkönnyíthetnénk a páncélos felzákózást.

Ulrich-nak nem kellett mindezt kihangsúlyozni, tudta a parancsot õ is, de nem tett szemre hányás az okoskodó fiúnak. Tényleg nem lehetett több 22 évesnél. Persze ez mind lényegét veszíti. Irány hát a gyár.


Philipp és Walter:


//Walter! Azt hiszem ezúttal eltekintek most a postodban leírt beesteledéstõl, ugyanis így nagyon sok idõ esett volna ki, amit az egész kalandban be kellett volna hoznom, az viszont sok érdekes lehetõséget rántott volna magával...//


A lengyelek ütemesen tüzeltek, de fél perc után már látszott, tiszavirág életû volt a fölény, amit a lengyelek élvezhettek. A partizánokat egymás után küldték a túlvilágra a németek. Nem bízva ár semmit a véletlenre, átkutatták a házat. Fél óra után leltek csak rá egy szõnyeg alatti pince szerû lejáratra. A helyiségben teljes sötétség volt, egy petróleum lámpát sikerült beizzítani, így valamicske fényt kaptak. Döbbenetes kép tárul a szemük elé. A pince egy alagútban tovább folytatódott. Talán érdemes lenne felderítést végezni. A szakasz parancsnok kijelölt 6 fõt, köztük Waltert, hogy járjanak utána a dolgoknak, míg õ a többiekkel felzárkózik Backer csapatához...

Egy óra után rádión érkezett a hír a mögöttük járó csapattól. találtak egy földalatti járatot, ellenõrzik, de a fõegység megkezdi a felzárkózást. Ez persze ebben a pillanatban nem volt lényeges. Lassan elérték a belváros határát, igaz, kicsit módosított útvonalon jutottak el ide. A központon át futó folyó egyik hídját vélték felfedezni. Ez bizonyította, hogy más útvonalra tértek, de ha már itt voltak, utasítást kértek rádión. A tiszt hangján érzõdött az elégedettlenség, de világosan parancsba adta, hogy szerezzék meg azt a hidat!



Hans és Varg:


Hans dolgát nehezítette, hoy fogalma sem volt hogyan juthatna ki az iskola udvarára. Az egyik felájult lengyelt próbálta kif*ggatni, de az semmit sem értett. Tovább tartott a bolyongás. Már Kezdte elveszíteni Hans a türelmét, amikor az egyik folyosó ablakán kitekintve megpillantotta a löveget, körülötte pedig a számos lengyelt, akik a homokzsákok mögé fészkelve nyugodtan trécseltek. Egybõl az egész csapat a falhoz alpult, fejük felet ott volt az ablak üveg. Az ablakon túl volt az udvar, az udvaron pedig tõlük 15-20 méterre a célpont. Hansra várt mindneki,aki most vele volt.

Varg egyik épülettõl a másikig nyomult, meggörnyedve, azt remélvén, hogy a lövész nem veszi észre, de pechére feltûnt neki a mozgás. Az elsõ két lövés még alaposan célt tévesztett, de a harmadik a sisakját súrolta, mire az leröpült a fejérõl. A német katona egy konténer mögé vetette magát azon nyomban, nem tudhatta lesz e mégegyszer ekkora szerencséje, mindenesetre úgy tûnt, csapdába szorult...


Patrick Sheider:


A konvoj tovább haladt. Méterrõl méterre hódították meg az idegen földet, a város védvonalát minden nehézség nélkül törték fel. Elérkeztek a belvároson végig futó folyóhoz. A hidak túloldalán lövegek voltak felállítva, itt kizárt, hogy átjuthatnak, valószínûleg távolról kell felvenni a harcot...


Peter Burg:


A város északi részérõl való behatolás komoly feladatnak minõsült, így semmit sem bízva a véletlenre a teljes német gyalogságot a városra eresztették, különösebb utasítás nélkül, egy ilyen kis területet ennyi emberrel csak elfogalni lehet. A cél az volt, hogy az északi város határtól számítva 1 kilométeres sávban vonják német irányítás alá a környéket, beleértve minden épületet. Peter és öccse is nekiindult a városnak, több tucat bajtárssal oldalukon.

[Peter Burg]

Rengetegen vannak, hihetetlen elképzelni, hogy ez a nagy sereg mind német és most éles bevetésen van. Viktorral együtt nő az önbizalmuk, nincs mitől tartaniuk mert vagy meghalnak vagy nem. Egyszer úgyis mindenki meghal, ha nem természetes halállal hát itt a harcmezőn halnak hősi halált. Hősi halált...egyáltalán fog majd rájuk valaki emlékezni? Minél jobban előrenyomulnak annál nagyobb veszélynek vannak kitéve. Sose tudhatják mikor ugrik elő pár ruszki vagy ismét egy-két félnótás civil Lengyel akiknek pont ők kellenek az öccsével. Az, hogy pár tucatnyian vagy pár százan vannak persze megnyugtató, de bármikor eleshetnek. Néha-néha benéz néhány üresnek hitt épületbe, hogy van-e még benne valaki és hívja Viktort is ,hátha neki élesebb a szeme.

-Viktor! Komm! Schnell!

Nem szeret ugratni, senkit ,de ha egyszer mást nem nagyon ismer hát valakivel lennie kell. Ezek és ehez hasonló gondolatok forognak most a fejében. Ám egyre nagyobb benne a félelem is ,hogy nem éri meg a holnapot. Nincs már más választása. A toborzásnál még tetszett neki , de így élesben kicsit másabb, tudja ez itt már nem kívánságműsor, ha valamit elvállalt azt maximálisan teljesítenie kell, különben csak egy keresztet állítanak neki amire azt írják majd: ismeretlen katona sírja,1939.
Pesszimista gondolkodás az övé, próbál a frontra figyelni ,előrenyomulni ,hogy ne maradjon le bajtársai között. Nem jó utolsónak lenni, ez tény. A testvérén is látja, hogy mien sokat fejlődik aminek persze örül.
Egyre többször csak egy régi német mondás jár a fejében amit most tapasztal meg mennyire igaz: A háború maga a pokol, de mégis a béke az amely meggyilkol.
Az, hogy a város északi részéről kell beljebb haladni ,bajtársai szemében nagy gond és komoly feladat, de ő nem érti mi ebben olyan nehéz. Tehát 1 kilométeres sávban vonják be a területet az irányításuk alá..aha eddig érthető. Az épületek elfoglalásában biztos jó lesz öccsévell, álmában is hasonlókat álmodik, hát a valóság csak kicsit lehet nehezebb.

[Viktor Burg]

//Elõzmények//

Viktor egy kisebb gyalogos századdal érkezett Varsó-hoz.
Az úton sokszor gondolt arra hogy milyen érzés lesz majd embert ölni de nem ez volt a fõ problémája hanem hogy meg találja e vajon a báttyát a harcmezõn. Ugyanis rajta kívül senkit nem ismert ebben a díszes társaságban.

//Varsó 1939.09.25//

Az erõsítés amiben Viktor is benne volt hajnali 04 órakor ért a városhoz.
-"Íme ez lenne lengyel ország fõvárosa amit a német hadsereg már egy jó ideje ostromol."
Ez a gondolat futott végig Viktor agyában mikor megérkeztek Varsóhoz. Hirtelen csata zajra lett figyelmes szolt öt társának és a zajok felé indultak sietõs léptekkel.
Amikor látótávolságba értek látták hogy Péter és csapata tûzharcba keveredett a lengyelekkel. Viktorék tészetesen Péterék segítségére siettek .
Viktor és csapata az utcán a barikádok mögül viszonozták a tüzet.
A issebb tûzharcban Viktor csapatábol ketten komolyabb sérülést szenvedtek a szanitécest pedig lelõtték.
Péter és Viktor kidolgoztak egy tervet hogy: Péterék megkerülik a barikádot miközben Viktorék lefoglalják a Lengyeleket.
Az arra alkalmas idõben Péterék elindultak megkerülni a barikádot..........