Varsó ostroma //Kaland//

[Peter Burg]

Peter látva Viktort Urlichot és még néhány bajtársát azonnal ugrott velük együtt az épületbe. Helyenként Peter dögszagot érez és az ájuldozás kerüli őt. Viktortól megkérdezi, hogy ugyan hol vannak bár sejti, hogy ez egy iskola, pontosabban egy egyetem volt. Peter a kb. 10 fős csapat közepén volt ezért ő érezte magát a legbiztonságosabban, de hirtelen felnézett a plafonra mert sose tudhatni hol és mikor vadássza le őket egy mesterlövész.

[Sors]

Hans:

A katonák a parancs szerint jártak el, Hans pedig egész álló nap fel és alá járkált fáradhatatlanul. rögeszméjévé kezdett válni, hogy elkapja az általa annyira lesajnált lengyel kutyát, hogy képtelen volt leállni. Másfél óra kutakodás után azonban még semmi sem volt, márpedig ha van betolakodó, akkor az a táborban van és nem a fronton. Akkor eszébe jutott, hogy hogyan gönygölíthetnék fel esetleg az ügyet. Ha bárki látott olyan személyt a jármûvek körül, akinek nem lett volna ott a helye, akkor könnyen elõrébb léphetnek és persze nem szabad elfelejteni az éjjeli õrség esetleges "bûnösségét" sem. Így talált magának újabb elfoglaltságot, lábait egymás után szaporán szedve módosította útvonalát...


Urlich, Viktor, Peter:


Egyik folyosót a másik után hagyták a németek, de semmi. Az egyik katona félénken megjegyezte, hogy talán a tornaterembe kéne menni, ott lehet elég hely, hogy meghúzzák magukat, bár valószínûbb, hogy ott a civileket ápolják. Ha elejtenék õket, talán ki lehetne zsarolni a kapitulációt. Néhányan fennhangon helyeseltek, mások csak némán helyeseltek, esetleg magukban megvetették az ilyen gusztustalan hozzáállást. De a tény az tény, egy ilyne manõverrel a legkitartóbb ember is megtörhetõ. A tornaterem felé vették az irányt, bár nem tudták merre van, remélték valahogy majd csak eljutnak oda, nyilván az alsó szinten lesz valahol.

[Urlich Zimmerman]

Csendben osontak előre a kihalt folyosón, ahol semmi nem mozdult, így a legapróbb nesz is felért egy puska elsütésével, vagy egy ágyú fülsiketítő durranásával.
- Mindenki figyeljen arra, hogy a lehető legnagyobb csendben menjen - suttogta éppen ezért egyszer Urlich a biztonság kedvéért, de tudta, hogy azért mindenki érti a dolgát. Különben nem élték volna túl idáig a háborút.
- Lehet, hogy a tornateremben vannak a civilek - suttogta vissza valaki a csapatból és hozzá tette. - Ha elfognánk őket, azzal könnyebben kicsikarhatnánk a lengyel kutyákból a kapitulációt - aztán elpirult az illető és befogta a száját, mert rájött, hogy milyen ocsmányságot mondott. Az ötlet volt csak aljas, de hát ők a németek, nem? És Urlichnak nincs kedve itt meghalnia, meg még tovább tökölni Varsóban, szóval, ha ez használ és gyors megoldás és sikerülne is, akkor nyert ügyük van.
De sok a, ha és egyéb tényező. Azért egy próbát megér.
- Nem rossz ötlet. Nézzük meg a tornatermet - válaszolta még mindig halkan és tova osontak és némi bolyongás után megtalálták a tornatermet. Ajtó zárva volt.
- Na, már csak az a kérdés, hogy nyissuk ki. Ki vállalja ezt a "nemes" feladatot? Mehetek én is, oly mindegy - vont vállat Urlich.

[Viktor Burg]

Amikor a folyosókon osontak Viktor, meghallotta élete eggyik leggyalázatosabbnak gondolt mondatát.
-Hogy túszokkal kényszerítsék ki a kapitulációt.
Ez fölháborította belül Viktort, de magában tartotta, mivel ez az eggyetlen használható ötlet.
Kisebb bolyongás után oda értek a torna terem ajtajához. De az zárva volt....
Urlich megszólalt: Ki megy elsőként?
(Viktor, most az egyszer nem szeretett, volna elsőként menni.)
Azt gondolta hogy, mondgyuk az a nagyokos aki kitalálta, hogy ejtsünk foglyul civileket, majd megy elsőként.

[Peter Burg]

Peter kezdi azt hinni, hogy rosszul lát mert már több folyosón is végigmentek, nem látott még sebesült lengyel katonát se. A tornaterembe megyünk valaki halkan kiáltott hát jó oké mennek a többiekkel nem akar közbeszólni Peter és már nem is figyel annyira bár tudja, hogy még mindig lehetnek néhányan. És pint a tornaterembe érkezvén vár valamire, ott lehetnek néhányan.

[Urlich Zimmerman]

Végig nézett az arcokon. Igen, ezt várta, szinte ez magától értetődő. Ki a fene akarná feláldozni magát? Senkit se érdekel ez a büdös háború, ha olyan helyzet adódik, ahol majdnem 100% az esély arra, hogy meghaljon az illető.
Urlich elmosolyodott és szó nélkül nyúlt a keze a kilincs felé. Ő nem fél a haláltól, itt, Varsóban már rég eleget látott és tárt karokkal menne a Kaszás elé, hogy megszabadítsa őt ettől az élettől és a vele járó mindenféle gyötrelemtől, kíntól. Ugyanígy mosolyogna, vagy inkább nevetne bele a Halál képébe, mint most.
Ujjai ráfonódnak a kilincsre, keze érzi a hideg fémet, majd lenyomja és fegyvere csöve sebesen körbe "pillant" a teremben, ha a Sors nem jár el másképp .
Ha benyitott és talál lengyelt, aki nem civil, hanem valamilyen katonai szervezetbe olvadt bele és ellenségnek tekintendő, akkor habozás nélkül golyót próbál ereszteni gyomrába, lábába, fejébe, akárhova. És, ha többen vannak, tudja, hogy esetleg egy sorozatra van esélye, utána ő következik és patkol el. De majd mögötte így társai nyugodtan elintézhetik az ellenségeket.
Miután végeztek, s, ha még él, a civilek felé megy és megkérdezi van-e köztük német, vagy tud németül. Ha igen, kikérdezi, hogy szerinte van-e még lengyel katona az iskolában, aztán jöhet a következő terv, hogy kapitulációra kényszerítsék a városházában lévő lengyel erőket.

[Sors]

Urlich, Peter, Viktor:

Urlich bepillantva csak itt ott látott petróleum lámpákat, a levegõ nehéz volt, a félhomályban azonban kivehette, hog hova jutottak. A teremben mindenhol emberek voltak, civil lakosság, ahogy arra számítani lehetett. A következõ pillanatban Urlich egy fegyveres fickót is észrevett, de egyenlõre nem bukott le. Valószínûleg kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy az ajtót figyeljék. A német visszahúzta fejét és elmondta mit látott. Ha berotanak nem lehet több néhány fegyveresnél, a civilek akkor már sakkban vannak, hiszen ezek csak beteg, védtelen emberek, nagyrészük nyilván gyerek, nõ vagy nyugdíjas...


Franz:

Az út nem tartogatott további meglepetéseket, így teljes nyugalomban kezdhették meg a leszállást a krakkói katonai támaszponton. Az SS tiszt peckesen járt, majd Franz elé lépett és a teljes kísérõ személyzettel együtt vacsorára invitálta, elismerése jeléül.

Franz tudta, jelen esetben nem csak, hogy nem illik, óriási felelõtlenség is lenne a meghívást elutasítani, így hát belement. Este a teljes csapat ott volt, rendesen kiöltözve. A vacsora már felszolgálva várt õket, de nem csak õk voltak az asztalnál. A helyi fejesek szintén tiszteletüket tették, így egy igen tekintélyes létszámú vendégsereg ülte körbe a roskadásig megpakolt asztalt. Mindenki jókedélyûen beszélgetett, az alkohol pedig lassan mindenkiben feloldotta gátlást. Franz épp az elkísért SS tiszttel társalgott.

- Herr Goethe! Igazán lenyûgözõ produkció volt, amit az út során bemutattak, úgy gondolom a Birodalom ajövõben is nagy hasznát venné Önek és a csapatának is. Mint tudja, meghatározatlan ideig még bizonytalan helyzet uralkodik majd lengyel honban, így szükség lesz a megbízható emberekre itt is. Kapcsolataim révén elintézhetõ lenne, hogy maga tekintélyes beosztás és jövedelem mellett tevékenykedjen a jövõben lengyel földön, amennyiben elfogadja az ajánlatom.

A tiszt gyanús mosoly mellett mondta végig mondandóját, majd elhallgatott, jelezvén, a labda Franz térfelén pattog.

[Franz Gothe]

Miután megérkeztek Krakó városa fölé, Franz elképedt: Borzasztó állapotban lévő házak, bevásárlóközpontok, utcák. És mindez a bajtársai műve, hihetetlen... Miután leszálltak a tiszt vacsorára invitálta őket, amelyet Franz azonnali beleegyezése követett. A vacsorán Franz keserűen figyelte ahogy feljebbvalói egyre jobban kezdenek felönteni a garatra. A hadnagy maga nem nagyon rajongott az ilyen italokért, így csak az illendőség miatt néha úgy tett, mintha inna valamit.

Miután a tiszt elmondta ajánlatát Franz időt kért. Hogy mentse a bőrét a kérdést feltevő tiszt elől a WC-re ment ki. Itt folytatta elmélkedését, az ügyről. A hadnagy arra jutott, hogy élnie kellene, úgyhogy inkább marad az országban. Miután visszatért az asztalhoz határozottan a következőt mondta a tisztnek:

- Uram! Nekem sem a magas beosztás sem a pénz nem számít. Én csak azért vagyok itt, hogy megnyerjem ezt a háborút. Ellenben ha ehhez magas rang, vagy pénz szükséges, akkor természetesen nem történhet meg, hogy elutasítsam az ajánlatát uram! Úgyhogy Hitlerért és a Birodalomért a válaszom az, hogy: igen, uram!

[Viktor Burg]

Nagy ordítások közepette (Mindenki a földre senki nem mozdul! stb.) berontottak. Lefegyverezték a maradék harc képes lengyelt. Ahogy azt tervezték a terem félig tele volt civilekkel: gyerekekkel nőkkel és idősekkel. Alig volt néhány harc képes egység.
Itt a vége, else hiszem hogy végre vége. Szólalt meg Viktor sohajtozva. Aztán elgondolkodott az elmúlt napok eseményein.
-Egyszer majdnem megölték
-Az első lengyel akit lelőtt, annak az arca még mindíg ott lebegett Viktor szeme előtt.
-Péterrel megint majdnem meghaltak amikor rájuk zuhant egy ház első emelete.
-stb.
Aztán oda jött Péter és párbeszédbe elegyedett Viktorral.

[Hans Fellschmudt]

Hans egész álló nap úgy leste a parancsát teljesítő pár katonát, mint sas az áldozatát. Fent körözve a kék horizonton figyelve a prédát, egy pillanatra se véve le tekintetét róla.
De úgy néz ki, hogy a Sors most nem annyira kegyes hozzá, hiszen már lassan esteledett, mikor még mindig semmi nem történt.
Hans elgondolkodva figyelte az egyik katonát, aki épp egy beérkező férfit igazoltatott szolgálatkészen.
Ez így nem fog menni, ez járt Hans fejében. Talán azzal előrébb lehetnének már rég az ügyben, ha megkérdeznék sorban az embereket a tankok körül, ki kit látott és mi történt éppen akkor. Észlelt-e gyanúsat, valamint az éjjeli őrséget is alaposan ki kell faggatni, mert ők is láthattak valamit talán. Ha pedig hanyagság derül ki az őrök részéről, megbüntetik őket.
Hans elkiáltotta magát.
- Azok a katonák, akik velem vannak, ide hozzám! - és a katonák abba hagyták a munkájukat és oda futottak. - A helyzet a következő. Ez így szar, nem jó. Nem vált be, de legalább kipróbáltuk. Most irány a tankosok, ti ketten megkérdezitek őket - mutatott a két kar98k-s fickóra - ti meg az éjjeli őrséget rendezitek le - ezt már a másik két mp40-es katonának magyarázta. - Mi pedig reklamálunk egyet a helyi parancsnoknál - intette magához a maradék két katonáját.
Elindult előre és elment vissza a parancsnoki szállásra, ahol megkereste a helyi fővezírt.
- Ez nonszensz uram! Tudja milyen ügyön dolgozunk éppen? A német hadsereg berkein belül valaki valamikor lehet szabotálta a páncélosok akcióját! És ez az illető szinte biztosra veszem most már, hogy 90%-ban a mi emberünk! Fel tudja ezt fogni? Adolf Hitler, a mi szeretett Führerünk nyilván dühöngene, ha megtudná. Szóval csak húzza össze magát uram, mert attól, hogy maga itt a góré és én gestapós hadnagy vagyok csupán, még könnyen megütheti a bokáját hanyagságért. Ha persze közülünk kerül ki a tettes - és, ha a parancsnoknak nincs mondani valója, visszatér mérgeskedve a páncélosoknál kérdezősködő szolgáihoz, katonáihoz.
- Na, mire jutottak? - és ezután az éjjeli őrséget kifaggató katonákat is megkérdezte. Csak lesz valami!

[Urlich Zimmerman]

Urlich vázolta a bent uralkodó helyzetet. A többiek bólintottak és szinte egyszerre tódultak be az ajtón és úgy meglepték a bent állomásozó maradék erőket, hogy pillanatok alatt és lövés nélkül fegyverezték le azokat.
Kevés fegyveres tartózkodott idebent, s a civilek többsége idős, nyugdíjas emberek voltak, valamint fiatalok és gyerekek. Nők-férfiak, fiúk-lányok és öregek.
Urlich a fejét csóválta.
- Sarokba és nem próbálkozni! - intett fegyverével a katonáknak, hogy nyugodtan szemmel tarthassák őket. - Aki tud közülünk lengyelül, az hallgassa ki őket - mondta és várta a folytatást.

[Sors]

Hans:

A portya nem járt eredménnyel, de ezúttal nem vezetett súlyos megtorláshoz. Nem történt semmi, szeptember 27-én, éjfél környékén pedig villámként jutott el a táborokba a hír: a lengyel kutyák kapituláltak. A mulatozás nem maradt el, Hans esetében azonban más volt a helyzet. Sürgés hívás után azonnal vissza kellett térnie Berlinbe, ahol a felettesek várják, egyrészt a jelentésével, másrészt valami egyéb meg nem nevezett témával kapcsolatban. A német férfi hamar gépre szállt, 1 óra múlva pedig már úton volt a Birodalom fõvárosába...


Franz Goethe:


A tiszt elégedetten húzta el a száját és vázolta fel elképzeléseit, ami tömören abból állt, hogy franz lenne a lengyelországi légvédelmi erõk helyettes parancsnoka. Megtisztelõ és egyben felelõsségteljes megbízásnak tûnt. Pár perc múlva egy öltönyös férfi lépett be és jelentette: Varsó kapitulált. Az asztalnál is elszabadult a pokol, hangos üdvrivalgások közepette döntött le mindenki egy újabb pohárral. Így telt a következõ 3 óra...


Urlich, Viktor, Peter:


Miután az Országházba jutott a hír, hogy a maradék civil lakosság túszként van fogva tartva az egyetemen, hamar egyezség született. Éjjel 11 óra környékén a Urlichékhoz is eljutott a hír: Megnyerték a csatát, minden lakost és katonát várnak a fõtéren. A német egységek a legnagyobb elõvigyázatosság mellett kezdték el kiterelni a lakosokat a terembõl éa a kicsit csípõs varsói éjszakába õk is beleordíthatták egy dicsõséges "Gewonnen"-t (Nyertünk!).



A Kaland ezennel véget ért! Köszönöm mindenki részvételét, ki hosszabb, ki rövidebb ideig alkotta a csapatot és remélem mindneki nagyon jól szórakozott, mégha néha lassan is jöttek a reagok, ami az én saram elsõsorban. Jutalom gyanánt mindenki +1 jutalom szintben részesült, ennek megfelelõen módosítsátok az adatlapotok. Írjatok még egy záró hozzászólást, hétévégig pedig harc nélküli játékot tudtok folytatni, amikor is felkerül a hírek közé a következõ nagy kaland, amire természetesen lehet majd jelentkezni... Ha szeretnétek közben egy új alter kalandba beszállni, írjatok nyugodtan nekem vagy a többi KM-nek, akik partnerek ebben.

További jó játékot és kellemes nyarat mindenkinek!

[Franz Gothe]

Franz az idő nagy részében csak bólogaással jelezte, hogy figyeli a tisztet, aki egy elég jó kis munkahelyet ajánlott fel. Franz nagyon örült ennek. Tudta, hogy már éppen itt az ideje, hogy végre ő is megmutathassa mit tud. Éppen, hogy belegyezett az ajánlatba, amikor hirtelen berohant egy férfi és közölte Varsó elestét. Franz tapsolással fejezte ki örömét, majd kért egy pohár igazi bajor sört.

Amikor egyre többen kezdték hasonló alkohollal bőven dúsított italokkal kifejezni örömüket, Franz szépen lassan lelépett, pedig a sörnek még csak a felét se itta meg. Mikor kiért az épületből szemével kereste útitársait. Mikor megtálalta őket közölte, hogy milyen állást fog kapni, s mondta, hogy figyelemmel fogja kísérni az ő életüket is. Majd elköszönt tűlük s visszament a terembe. Ahogy gondolta: senkinek sem tűnt fel, hogy kiment. Visszament a helyére felvette a pohár sört, közelebb férkőzött valami nagy növénynek s ráöntötte az értékes italt, majd újra helyet foglalt.



//Köszönjük Sors! Neked is legyen kellemes a nyári szünidő! //

[Viktor Burg]

Megérkezett a hír: Győztünk!!!!!!
Az embereket elkezték szépen lassan kiterelni a főtérre.
A fötéren a katonák közül mindenki ujongott a sisakokat feldobták, lengették a zásazlókat és beleüvöltötték az éjszakába:
-Gewonnen!!!!!!!!! (gyöztünk)



//Én is köszönöm Sors. Neked is legyen kellemes nyarad!//

[Urlich Zimmerman]

Bent a teremben nem volt vidám a hangulat. Ahogy teltek a percek és órákká folytak össze, úgy nőtt a fezsültség. Még szerencse, hogy csak pár lengyel katona tartózkodott itt, mert, ha többen lennének, esetleg megpróbálnának ellentámadásba menni.
A civilek természetesen nem próbálkoztak, ők elfogadták azt a szomorú tényt, hogy cseberből-vederbe.
Lassan telt az idő, mintha még ő is a lengyelek pártján állna és direkt bosszantaná Urlichékat, de minden feszültség kipukkant, mint egy lufi este tizenegy órakkor.
Lépéseket hallottak a folyosón és Urlich kinézett. Egy német futár rohant feléjük fülig érő szájjal. Lefékezett, az előírásoknak megfelelőlen tisztelegni, akart, de Urlich leintette.
- Hagyd ezt, nem vagyok a rang létra tetején és utálom a formalitást. Nálam mindenki egyenlő - mosolygott barátságosan és a szélesen vigyorgó katona arcát fürkészte. - Na, mi a hír? Minek örülsz annyira? - tudakolta Urlich.
- Rendben. Szerinted minek örülök pajtás? VÉGE A HÁBORÚNAK!
- Háborúnak? Annak korántsem.
- LENGYELEK KAPITULÁLTAK! - furakodott be Urlich mellett nagy vidáman a fiatal katona, aki talán még fegyverét se süthette el a varsói támadása alatt, de mégis milyen lelkes volt. Akár egy kisgyerek. - GYŐZTÜNK, GYŐZTÜNK! HURRÁ, ÉLJEN! - ugrándozott körbe mindenkit, Urlich elnevette magát. Ő is megkönnyebbült és jólesett látni a futár bohóckodását, hiszen végre vége valóban a varsói ostromnak. Mindenki örült a németek oldalán, a civilek egy emberként sóhajtottak egy oly szomorút, hogy abba még maga az épület is talán beleremegett.
- Szerencsétlenek - dörmögte Urlich rájuk pillantva és elkomorodott. "Szeretett" Führerük agresszivitását ismerve bizony itt kő kövön nem marad majd a civileknél. - Ami ezután jön számukra, az a legrosszabb rémálmaiknál is rosszabb lesz - majd szolgálatkészen kitereltette még a csapattal a civileket, aztán ünnepelni kezdett a többiekkel. Végre egy kicsit pihenhet. Kellene egy finom pezsgő.

[Hans Fellschmudt]

Hans nem járt sikerrel. Sürgős hívást kapott, hogy azonnal térjen vissza beszámolni Berlinbe az itt történtekről, valamint egy meg nem nevezett ügyről lenne szó.
Mire pukkant az első pezsgő, ő már repült vissza a Birodalom fővárosába.

[Walter Rall]

*Mikor megérkezett a hír, mindannyian öröm és diadalittasan felkiáltottak, néhány katona elrohant és borosüvegekkel tért vissza. Hamar kinyitották az üvegeket és az est hátralévő része vidám italozással telt.*

//Köszönöm a játékot mindenkinek, a nyár hátralévő részére kellemes időtöltést kívánok.//

[Peter Burg]

Bár Peter már szinte biztos volt a győzelemben mégis képtelen volt elhinni, hogy sikerült bevenni Varsót amivel valóban elkezdődött a 2.Világháború és természetesen a birodalom kiépítése. Peter Viktorral és még néhány társával önkívületi állapotban ünnepel. És együtt is kiáltják fel....:
-Gewonnen!!!!!!!!! (győztünk)
Peter is ivott a pezsgőböl és a sörböl is. Kínálgatta Viktort ,de ő ital nélkül is ünnepelt.

//Köszönöm a játékot nagyon nagyon jó volt kár ,hogy kicsit későn kapcsolódtam be ebbe a kalandba. A legjobban talán annak örülök, hogy Viktort is sikerült rávennem a játékra aki velem együtt kitartóan játszott. Remélem ,hogy még sok jó kaland lesz ,köszönöm Sors a mesélést és mindenkinek jó nyarat kívánok!//