Varsó ostroma //Kaland//

[Jens Zuchman]

Jensnek egyáltalán nem tetszett az ötlet. Nem nagyon bírta az ilyen diplomáciai küldetéseket.
-Hát fiúk, legalább nem kellesz harcolni.-jelentette ki Joseph.
-Tényleg! Én nem vagyok ilyen derülátó.-mondta bosszúsan Jens.
-Nyugalom, nem hiszem, hogy tüzet nyitnának egy fehérzászlós különítményre.-nyugtatta meg õket a tankparancsnok.
~Én nem is ezért aggódok~
Visszaértek a tankhoz. Pár perc múlva már menetkész volt a csapat. Felbõgött a 140 lóerõs hajtúmû és elindultak a konvojhoz. Jens tankja a különítmény végén kapott helyet. Ennek már jobban örült Jens is, hisz nem akarta õ kapni az elsõ találatot, ha mégis valami gond lenne. Még egy kicsit izgult is, mert csak a kiképzésen sütötte el a harckocsi lövegét. Remélte a lengyel tankok könnyû prédák lesznek. Bár egy Panzer III-masban jobban érezte volna magát.

[Hans Fellschmudt]

Nos, lássuk. Hans nagyon örült, hogy ilyen munkát kapott, de hamar visszahúzta magát a valóságba és hideg fejjel kezdett gondolkodni. Még egyszer szemrevételezte az aktát, amiben a gestapós ügynökök adatai voltak. Elismerő bólogatás és annak tudatában rakta a helyére az iratokat, hogy a legkiválóbb emberek dolgoznak vele. Úgy döntött, hogy tesz egy kört a táborban. Kilépve konstatálta a két werhmachtos őr jelenlétét, akik tisztelegve fogadták felettesüket. Hátratett kézzel elindult, de gyorsan visszafordult.
- Mondják uraim, volna-e kedvük egy sétához velem? Megnézzük a tábort - és szúrós pillantást vetett feléjük, ami valami olyasmit sugallt, hogy jobban teszik, ha elhagyják posztjukat és vele tartanak, mert ellenkező esetben talán ott találhatják magukat az első vonalban a rohamnál. Az pedig minimális túlélési esélyekkel kecsegtet.
Reméli az őrök követik. Nem azért invitálta sétára őket, mert unatkozik, hanem, mert fél. Félti magát ebben a csürhe társaságban, egy szál magában nem mer elindulni, de két katonával az oldalán, kik kötelesek teljesíteni parancsait, már sokkal nyugodtabban tesz egy kört.
Elindul és unott, lassú tempóban halad, nézelődik, figyel, mint az égen köröző sas, ki prédájára vár. Többé-kevésbé a katonák végzik dolgaikat rendesen és a szabályokat se hágják át.
Hans már talán majdnem befejezte a sétáját, mikor úgy döntött, hogy egyefene, nem csak elsétál a katonák csoportjai mellett, hanem egy picit meg is nézi őket magának.
Intett a két őrnek, hogy álljanak meg. Megállt egy sátor csoportnál, a sátrak kis kört alkottak, minek a közepén volt egy magában árválkodó sátor, melyből cigi füst szállt az ég felé lustán. A körben elhelyezkedő sátraknál katonák lebzseltek, egymással beszélgettek, de nyomban elhallgattak, mikor észrevették Hansot.
Nyilvánvaló, hogy Hans egy szakasz katonánál állt meg és a kör közepén lévő sátor tulajdonosa a szakasz parancsnoka volt. Ő mit sem vett észre az egészből, sátrában olvasgatott.
- Szép napunk van, mi? Nos, jól jegyezzék meg lókötők! Ne merjék áthágni a szabályokat, nincs semmi értelme.

//gondoltam Sors, picit csinálok valamit Hansszal, szóval ezért írtam le, hogy megnéz magának egy szakaszt//

[Sors]

Jens Zuchman és Schiller von Fokker:


A jármûvek lassan haladtak a felázott talajon. Az 500 méteres táv minden egyes négyzetcentimétere egy örökké valóságnak tûnt a legénység körében, miután az adrenalin szint már az egekbe szökött. Senki sem tudta eldönteni, hogy mi lenne a jobb. Egy kósza lengyel golyó, esetleg üteg, vagy problémamentes tárgyalás, eredménytõl függetlenül. A konvoj fényjelzésekkel és természetesen az elmaradhatatlan fehérzászlóval jelezte szándékát a város védõk felé.

Heinz Herrberger õrmester merev arckifejezéssel ült a parancsnoki szállítóban, többek között Schiller társaságában. A két teherszállító egymás mögött haladt, õket fogta oldalról, illetve hátulról közre a páncélos, lánctalpas kíséret. Herrberger hirtelen szólalt meg, a semmibõl, amikor már csak 70 méterre lehettek a várost jelzõ üdvözlõ táblától.

- Különös! Még csak nem is jeleztek. Az átkozottak, vajon mit akarhatnak. Fiúk, ha ezt túléljük, de ha nem, akkor is, emlékezzetek rá, hogy én megmondtam, ez az egész békéltetõ szerep egy baromság. Rosszat sejtek, és a megérzéseim beszoktak jönni...

Az amúgy is elég ingatag lábakon álló morál pillanatok alatt gyávaságba torkollott néhány katona esetében.


Végül a lengyelek felvették a jármûvel a rádiós kapcsolatot egy Varsóban lévõ torony által sugárzott, jelenleg titkos katonai frekvencián. A port túloldalán egy akcentussal beszélõ, minden bizonnyal lengyel tolmács beszélt.

- Itt a varsói parancsnoki támaszpont. Mit akarnak?!

- Itt Herrberger õrmester! A Német hadsereg ezen frontján harcoló erõket képviselõ békéltetõ alakulat vezetõje. Engedélyt kérünk a városba való belépésre és beszélhessünk a felettesével...

Hosszú másodpercekig csak a rádió baljós sercegése volt hallható, amikor ismét megszólaltak a lengyelek.

- Százados! Kövesseaz utasításokat! Az engedélyt megkapják, a páncélosok viszont NEM léphetik át a határt, különben azonnali tüzet nyitunk! A parancsnoki helyettes, Boller Lankwicz õrnagy
várja Önöket a határtól 120 méterre levõ park fõterén...

Az adás megszakadt. A százados töprengett, ez látszott rajta.

- I-es és II-es páncélos egység! Térjenek vissza a bázisra, jelentsék a történteket. III-as egység legénysége hozzánk csatlakozik ideiglenesen.Ha két órán belül nem jelentkezünk, akkor valószínûleg meghaltunk vagy foglyok vagyunk.

A vételt megszakítva várta a két teherautó, hogy a Jens alkotta páncélos szörnyeteg legénysége átszálljon hozzájuk. Hamar megtörtént. A tank személyzet arcán az értetlenség és némi kétségbeesés tükrözõdött.

- Egy parkba akarnak minet becsalni. Meglapõdnék ha nem csapda lenne. Na mindegy, folytassuk az utunkat.

A motor ismét felbõgött, 14 fõbõl álló csapat két csapatszállítón haladtak a város határhoz, amit hamrosan át is léptek, így az útjelzõ táblák segítségével hamar a park széléhez jutottak...


Hans Fellschmudt:


//Hans! Csak nyugodtan... Mivel neked elég nehéz mesélni, nem baj, ha néha új vezér fonalat, új lehetõségeket teremtesz magadnak és ezáltal nekem vagy bármely más mesélõnek is...//


A katonák kis fázis késéssel tisztelegtek egyik legrosszabb rémálmuk elõtt. Gondolatban mindegyikü a legkülönfélébb és legbetegesebb módon ölte meg a gestapós férfit. Nem véletlen... A titkos rendõrséget még a németek között is sokan megvetik, vagy erkölcsi mivoltukból vagy önnön félelmükbõl fakadóan. Ezúttal utóbbi érvényesült.

Hans elhagyta a sátrat. Egy újabb szakaszhoz tért be. Egy sátorba, ahol feltûnõen jó volt a hangulat, ebbõl következõen a hangzavar is nagyobb volt, mint a megszokott az ilyen szituációkban. Hans ide is betért. Tekintete egybõl egy szõke, vézna alakon akadt meg, kezében egy üveggel, nem volt nehéz kitalálni, hogy nem meleg tej van benne.

Az ügynök elõkapta szolgálati lugerét és egy erõdemonstrációnak sem utolsó mozdulattal ellõtte az üveg nyakát, mire a folyadék szét folyt a szilánkokra lõtt üvegbõl.

- MOCSKOS CSÜRHE!!!

Kiáltotta vérvörös fejjel Hans. Micsoda arcátlanság?! Isznak, amikor másnap a dicsõ Harmadik birodalomért és a Führerért fognak harcolni. Kedve lett volna most rögtön tarkon lõne mindet. A helyzetet kezelni kellett, ez nem maradhat megtorlatlan...

Thomas Meyer:

A tiszt kicsit meglepõdött az alatta szolgáló férfi vehemességén. De higgadt maradt. Legalábbis pár másodpercig. A századosról tudni kellett, hogy nagyon becsvágyó és sértõdékeny típus volt. Szerette a hatalmat és szerette is fitogtatni, ami a kezében volt. A közkatonák körében járta a "legenda" hogy nem egy fényes jövõ elõtt álló tisztet lehetetlenített el, miután az megsértette vagy konkurenciát jelentett. Volt mindezeknek valóságalapja.

Az is tény volt viszont, hogy idáig még senki nem merészkedett, mint az imént Meyer hadnagy. A százados feje hasonó színárnyalatot vett fel, mint imént Meyeré és belõle is kitörtek a szavak, mint az Etna.

- HOGY KÉPZELI EZT A HANGNEMET???!!! ÉN NEM AZ IVÓCIMBORÁJA VAGY A SZAJHÁJA VAGYOK MAGA SENKIHÁZI!!! HA AKARNÁM MOST LELÕHETNÉM! De azt hiszem elintézhetjük férfiakhoz méltóan is.

Jelképesen a tömeg felé fordult és fenhangon folytatta monológját:

- Uraim! maguk a tanúk és Isten. A RANG NEM SZÁMÍT. Most pedig Herr Meyer, intézzük el ezt a kis incidenst egymás között férfiak módjára. Hallotta, a rnag nem számít, na üssön meg ha mer, maga anyám asszon katonája!!!

A két fél között szikrázott a levegõ. Thomas kezében a döntés...


Urlich Zimmerman:


A fõtörzsõrmester // A legutóbbi hsz-ben elírtam, nem századost akartam, bocsi // nem válaszolt, zsebébõl egy nyeles gránátot vett elõ, kibiztosított, majd rutinosan a "helyére" dobta. Lengyelek zörrentek szét, de már késõ volt, a robbanás utolérte õket.

- Jól van fiúk! ELÕRE...

[Jens Zuchman]

A legénység kiszállt a tankból, és felmászott az autó hátuljára. A csapat többi tagja kissé félt, de Jens már hozzászokott a gyalogos harchoz. Amikor felmásztak a teherautóra egy ismerõs tekintet fogadta Jenst. Ez a tekintet nem másé volt, mint Schiller von Fokkeré. Jens elfoglalta a helyét, és némán üdvözölte Schillert. Mostmár még jobban aggódott, mert egy páncélos nagyobb védelmet nyújtott volna. Jens felnézett a tankparancsnok arcára, akin lácott, hogy nem szívesen hagyta ott a Panzer 2-est. Az is aggodalommal töltötte el Jenst, hogy csak egy árva Luger volt nála. De hát Gdansknál is így kezdõdött.
Végignézett a csapat tagjain, és egy kicsit irigyelte õket. Mindenkinél puskák és gippisztolyok.

[Schiller von Fokker]

Amikor Schiller meghallotta, hogy mit válaszoltak a Lengyelek a rádióba, ideges lett.
-Hát ez jó! Mi békéltető szándékkal megyünk hozzájuk házalni, erre meg ők kezdenek el parancsolgatni. Mit hisznek ezek magukról?
-Gondolta Schiller, és arcán kiütköztek az idegességgel vegyes félelem jelei.
Azonban, azt a parancsot, hogy a tank legénysége, amelyben barátja Jens is volt, a biztonságos páncélosból a teherkocsira üljenek már teljesen felidegesítette.
Érezte, hogy parancsnok is össze van zavarodva, és ezért nem szolt neki, de azért már megkérdőjelezte a döntéseit.
Amikor Jens beült közéjük a kocsiba, kettős érzések fogták el. Egyrészről örült, hogy újra látja, de nagyon sajnálta is.
-Az biztos, hogy eddigi életünk legkülönösebb kalandjában lesz részünk, és nagyon valószínű, hogy az utolsóban.
-Összesen ennyit tudott mondani barátjának, mert a csapatszállító elindult, és már mindenki a feladatra koncentrált.

[Thomas Meyer]

*A hadnagyot nem lepi meg ez a színpadiasság. Számított ilyen fajta alattomosságra. Sajnos túl régóta ismeri már a vele szembe álló tisztet ahhoz, hogy tudja mennyire álnok és kétszínű. Thomas Meyer szemében Strass a hadsereg szégyene és az első világháborút is az ilyenek miatt veszítették el. Most sem néz másképp a századosra, mint máskor. Tekintetéből sugárzik, hogy egy szánalmas kis pondrónak tartja. Viszont a gyűlölete nem tölti be a teljes tudatát. Tisztában van vele, hogy a százados mit akar kiprovokálni. Strass nagyon jól tudja, hogy Ő, Thomas Meyer a Deutschland ezred parancsnokának, Felix Steinernek az egyik kedvence. Steinernek pedig Joseph Dietrich a pártfogója akiről mindenki tudja milyen közel áll a Führerhez. Viszont itt ebben a helyiségben nincsenek igazi tisztek kettejükön kívül. Az altisztek meg adott helyzetben úgyis Strass pártját fognák. Ha itt verekedés lenne, abból a vezérkar csak arról értesülne, hogy a századost megverte, így Strass egyből hadbíróság elé állíthatná, vagy a kedvenc módszere szerint helyben agyonlövetné. szóval a hadnagy gyorsan mérlegel és józan esze szerint dönt. Átveszi a kezdeményezést és taktikát vált. Ha Strass annyira odavan a befolyása miatt, akkor kicsit meg kell törni azt a fene nagy hírnevét.
Meyer hadnagy kihúzott háttal közelebb lép az asztalhoz. Kicsit előredől és két öklére támaszkodva közelebb hajol a wehrmacht tiszthez. Arca fikarcnyit sem enyhül meg. Ugyanaz a vérfagyasztó keménység ül ki rá ami eddig is. Most hangja nem indulatos, inkább nyugodt és kioktató. Most a helyiségben feszengve álldogáló hallgatósághoz beszél, bár közben egy secundumra sem veszi le a szemét Strasséról.*

- Az ivócimboráimat megválogatom, szajhákhoz pedig sosem volt közöm, bár látatlanban merek felfedezni hasonlóságot maguk között. Idefigyeljen maga plecsnivadász seggfej. Még ha tartanám annyira mint egy hamburgi folyami patkányt, akkor sem emelnék kezet magára. Mindenki kezdjen a saját súlycsoportjával. Csak magát minősíti, hogy kocsmai verekedéssel akarja elintézni a piszkos ügyeit. Magának a bolsevik csőcselék között lenne a helye. Azoknak ez a módszere. Itt kérem emberéletekről van szó. Olyan emberéletekről, amiket a szerencsétlen sors a maga kezébe tett. A maga hőstetteiről beszélek maga senkiházi szemétláda. Azóta, hogy elindultunk kelet poroszországból, azóta sínyli meg a birodalmi hadsereg a maga ambícióit. Maga meri magát igazi katonának nevezni? És itt nem csak a Wehrmacht és az SS ellentéteiről beszélek, bár esetünkben ennek jó részét is magának köszönhetjük.

*Mikor megemlíti a Wehrmacht szót, körbenéz a társaságon, hogy nyomatékosítsa, nem az SS és a Wehrmacht ellenségeskedéseiről szól ez a vita. Utána egyből visszafordul a százados felé.*

- A Mlava vonalról beszélek maga szarjankó. A chorzele-i áttörésről. Amikor maga a saját embereit kergette a halálba, pedig csak be kellett volna várni a légierő bombázását. 24 harckocsi veszett oda legénységestől, meg vagy 100 rohamosztagos csak azért, hogy az áttörés a maga nevéhez fűződjön. És ezek után még el is bukta a hadműveletet. Mert ha jól emlékszem pont akkor dobtak át minket, hogy a már megkezdett és befuccsolt támadásba vigyünk valami erőt.

*Ismét körbefordul, kíváncsi a tekintetekre. Nagyon jól tudja, hogy igaza van, és hogy a jelen lévők is így gondolják a történteket, hiszen a százados az ő életükkel is játszadozott. Nem hagy időt és folytatja.*

- Aztán ott van Nadbory. Amikor belehajszolta a gépesített gyalogságot az állítólagosan menekülő lengyelekbe, akik nem menekültek és ráadásul kiépített állásaik voltak. Pedig a felderítők, azaz mi világosan leírtuk a várható ellenállást. És ennek mi volt az oka? Hogy a maga érje el először a Bug folyót. És mit ért el vele, hogy feláldozott újabb 100 katonát? Hogy az ellenálláson átverekedve egy olyan folyószakaszra ért ki, ahol fikarcnyi esélye sem volt az átkelésre. Így kell pofont adni a szarnak.

*Újabb másodpercnyi szünet következik, ismét a hallgatóságot méri fel, de nem hagyja, hogy akárki beléfolytsa a szót. Ha kell felemelei mégjobban a hangját.*

- Aztán ott van Kalosym. Mi értük el legelőször a falut, és ott derült ki, hogy a helységen átvezető főút a visszavonuló egységek utánpótláscsomópontja, és hogy a következő településnél, Zelechownál akár a környéken állomásozó lengyel erők vezérkarát is foglyul lehetne ejteni. Persze meg kellett állítani az SS felderítőket, nehogy a mienk legyen a dicsőség. Csak egy valamiről felejtkezett meg. Arról, hogy a maga egységei fél nap késéssel érték el Zelechowot. És ez pont elég volt rá, hogy a vezérkar elmeneküljön, és hogy csapdát állítson. Azt hiszem, hogy így megint csak feleslegesen halt meg félszáz ember és égett ki egy tucat páncélkocsi.

*Egy ismételt körbepillantás után felemelkedik az asztalról, kihúzza magát, hagyja, hogy termete is nyomatékot adjon mondandójának és folytatja.*

- Az elmondottak tények, és benne vannak abban a jelentésben, amit az egész hadjáratról írtam Steiner ezredes felkérésére. Minden hibáját, baklövését beleírtam, ahogyan azt is, hogy a szárnysegédjei, akik már Mlavánál túlnőttek magán, hogyan próbálják helyrehozni azokat. És ha a vezérkarból visszatér Steiner ezredes, és Kempf tábornok, akkor mindent meg fognak tudni a maga fogyatékosságairól. Arról, hogy mennyire is idevaló. Hogy hány világháborús veterán sirathatja odahaz a fiát azért, mert egy plecsnivadász ripacs háborúsdit játszik. Ez a véleményem magáról, maga senkiházi kis pondró.

*Az egész műsor alatt figyel azért ellenfelére. Nem zárja ki, hogy Strass kiesve a szerepéből improvizál és maga akarja elkezdeni a verekedést. Viszont nem nagyon fél attól, hogy a százados bármiféle kárt tudna tenni benne. Strass is azok közé a kantinszökevény úri ifjak közé tartozik Meyer szemében, akiket annyira rühell. Az SS tisztjeit más fizikai felkészítésnek vetették alá a háború kitörése előtt. Ők rangjukat sutba dobva együtt gyakorlatoztak a közkatonáikkal és büszkék is voltak mindig rá, hogy nem kérnek olyat egy rohamosztagostól sem, amit maguk ne tudnának végrehajtani. Ezzel a magabiztos fölénnyel fejezi be saját szerepét és még az eddiginél is fölényesebb gőggel néz le ellenfelére.*

[Hans Fellschmudt]

Hans sátor őrei követték őt, lévén egyszerűen nem volt más választásuk. Ugyanis bármily rossz helyzetbe is csöppentek, kötelesek engedelmeskedni, különben parancs megtagadás vádjával ők lennének az elsők Hans munkája során. És jobb élni, mint meghalni ugyebár és nem létezni. Még, ha a körülmény mocskosak, nehezek és embert próbálóak is.
Hans, mikor beért egy szakaszhoz, tekintete egy szőke, vézna fickóra tévedt, aki jóízűen vedelt valami finom alkoholt, sört, akármit. Nem is ez a baj, hanem az, hogy issza. Ahelyett, hogy felkészülne a harcra, vagy hasznosan töltené az idejét. A Führer nem tűri az engedetlenséget!
- Katona, mégis mit képzel, mit csinál?! - üvöltötte hans, hogy talán még Varsó bátor védői is meghallhatták. - Napot lopja és fogyassza a Werhmacht tulajdonát? Mert ez bizony az, bárhonnan is szerezte. Na, jöjjön csak ki ide, de rögtön, de fürgén, mintha élne és puskagolyók kergetnék! - ordítozott Hans, majd egyik őrére pillantott.
- Keregesse végig a táboron, mozgassa meg egy picit, lőjjön párszor a lába mögé, ha lassulna... két kör bemelegítésnek megteszi.... a szakasz többi tagja pedig sorakozzon fel itt előttem, tartunk egy kis jó műsort és ajánlom ám mindenkinek a táborban, hogy ne merje megszegni a szabályokat! - a mondat végét jó hangosan mondta, hogy sokan hallják körülöttük.

[Urlich Zimmerman]

A főtörzsörmester nem válaszolt, hanem elővett egy nyeles kézigránátot. Urlich szerette ezt a gránátot, mivel jó messzire tudta hajítani. A gránát kibiztosítva immár végérvényesen és megállíthatatlanul pár másodperc múlva halált fog hozni. A felettese elhajította... hangtalanul suhant tova a varsói éjszakában és hatalmas, ágyú dörrenés szerű robajjal csapódott be a csendben. Lengyel kiáltások, jajveszékelések és sikolyok kergették szét a csendet, s a sötétben emberi sziluettek körvonalait lehetett kivenni, kik fejvesztve rohangálnak fel-alá. Ám miközben ők megindultak feléjük, az ellenség rendezte sorait és viszonylag felkészülve tudták a németeket fogadni. Urlich közéjük ugrott és megpróbálta beverni az egyik képét a fegyverének segítségével. Mikor a lengyel vérző arccal a földre bukott, akkor látta, hogy még szinte gyerek.
- Kérlek, ne, ne ölj meg!
- Sajnálom öcsi, ilyen a háború! - és rátaposott bakancsával kíméletlenül a fiú fejére, mintha csak egy ocsmány és gusztustalan rovart tiport volna el. - És utálom ezt a háborút - dörmögte az orra alatt, mikor egy egész tárat űrített be pár lengyelbe, kik túl közel merészkedtek.
- Főtörzsőrmester, hogyan tovább? - kiáltotta Urlich neki, miközben tovább hadakozott a lengyel erőkkel.

[Sors]

//Most, hogy ége a nyárnak, gyaníthatóan senki sem fog már hosszabb idõre elutazni akár külföldre, akár máshova, megkezdõdtek a dolgos hétköznapok, így úgy gondolom ismét folytatódhat a játék //

Thomas Meyer:


A százados nem szólt, de feje már egy jól megtermett paradicsomra emlékeztette a jelen lévõket. Mindentõl függetlenül a szobára a néma csend vékony leple borult, ami már-már igen kínos pásodpercekké vált. Már sólni készült a tiszt, a hatásszünet nyilván afféle vihar elõtti csendnek felelt meg, amikor is bevágódott az ajtó, a küszöb elõtti félhomályból pedig lassan egy oly jellegzetes egyenruhát viselõ, 40-es éveiben járó férfi lépett be, hátrakulcsolt kézzel, jéghideg, merev arckifejezéssel. Az alacsonyabb rangú tisztek félve pillantottak a lassan besétáló alakra, néhányan összesúgtak, majd lopva az alakra pillantottak. Mindenki számára biztossá vált, hogy a harc szerves részét fogja képezni a Gestapo jelenléte, még ha csak a színfalak mögött is. A férfi diadalmasan megaállt a vita helyszínén, majd mennydörgõ hangon szólt a számára csak "proliknak" tartott személyekhez.

- Mit szólna a Führer ha látná magukat!?... SZÉGYENKEZNE. Most rögtön fejezzék be ezt a nevetséges komédiát. Maguk a német hazát képviselik, nem pedig a berlini vándorcirkuszt!!!

Most pedig engedjék meg, hogy bemutatkozzam, Marcell von Hähnemann százados vagyok a Gestapo képviseletében, és én fogom felügyelni a tábor munkamorálját, ha értik mire gondolok, illetve korrigálom majd azokat a hibákat, amiket maguk minden bizonnyal elkövetnek majd. A szabály sértõknek pedig Isten kegyelmezzen, mert ha rajtam múlik egy fogdában végzik.

- Uraim, foglaljunk helyett, sûrû a programom.

Végül Strass visszavonulót fújt és lenyelte a mérget, így a sértett büszkesége társaságában helyet foglalt a szoba közepére tolt tanácskozó asztal egyik pontján.

- Szóval. Tudomásomra jutott, hogy egy békehadtest indult meg a városnak észak-nyugaton, míg egy kicsit ellenmondásosan egy felderítõ csapat rohamozta meg a város határt dél felõl. Kérdem Én: Mit szándékozik tenni az északi front. A gyengébbek kedvéért, itt magukról van szó. A békéltetõ erõkkel a déli konfrontáci óta megszûnt a kapcsolat, alapos okunk van feltételezni, hogy mint túszok, még az élõk sorát gazdagítják. Mint láthatják a két tábor rádió kommunikációja nem volt tökéletes, így történhetett meg az az apró hiba, hogy ellentétes folyamatok indultak meg, közel egy idõben. Mondanom sem kell, hogy ezért még valaki felelni fog, de ez legyen a kollégáim gondja. Ami magukat érinti, hogy nem szívesen tapasztalnék itt is hasonlót. Most pedig, halljam, mi a tervük, mit szándékoznak tenni...


Urlich Zimmerman:


A tisztogatás megkezdõdött és a korom sötétben igen jól haladtak a német fegyversek, hamar beljebb szorították a lengyle védõket, akik egy cseppet sm számítottak ilyesfajta támadásra, mint utólag kiderült, roppant egyszerû oknál fogva.

A vezetõ tiszt pár másodpercig fal fehér arccal, ilyedt tekintettel állt egy helyben, amit nem láthattak rajta a társak, hiszen sötét volt. Az egyik közkatona rázta meg vállát, hogy minden rendben van e.

- Uram Isten! Egy tárgyaló osztag is elindult velünk egy idõben. Ha ez eljut feléjük, akkor a társaknak arra fele vége.

A katonák is átérezték a helyzetet és tanácsra, parancsra vártak.

- Tovább megyünk, ahogy a parancs eredetileg szólt amíg más parancsot nem kapunk. Rajta fiúk, fészkeljünk be abba a kocsma szerû épületbe és füstöljük ki az ellent!!!


Hans Fellschmudt:


Hans már épp monológjába kezdett volna, amikor valaki megkocogtatta a vállát. A férfi gyors helyzet jelentést adott arról, hogy ellentétes parancsok léptek életbe két táborban, így az észak-nyugatról küldött békehadtest tagjait valószínûleg elfogták... Értekezni kéne a déli Vezetõvel, mondta a férfi. Hans gyorsan rájött, hogy a mellette álló suhanc is egy ügynök, különben nem tudhatott volna a vezetõkrõl és még néhány lényeges informácóról, amit megemlített. Ha nem így lett volna, most Hans-nak végeznie kellett volna a férfival, de ma kegyesek voltak hozzá az égiek.

- Magukkal még számolok!

Mondta, majd a számára fenn tartott épület felé vette az irányt, hogy konzultáljon a kollégákkal...


Jens Zuchman és Schiller von Fokker:


A csapatszállítók 10 prc után értek a lengyelek által kért helyre. A vezetõ tiszt kiszállt és a tolmáccsal együtt a vezetõ lengyel tisztet kereste. Már vártak rájuk. Meg is kezdõdött a "társalgás". A többi német katona is kiszállt, csak, hogy jelenlétükkel félelmet generáljon az ellenség szívében még hazai pályán is. A tolmácsra nem volt szükség, ezért visszatért társaihoz. Úgy 6-7 percig tarthatott a beszélgetés, amikor egy eddig nem látott lengyel sietett a tiszthez és jelentett neki lengylelül. A tolmács mindent hallot és elsáõadt.

- Srácok! Végünk van...


A következõ pillanatban a német tisztet fejbe lõtték és a többiekre is tüzet nyitottak, csak a leggyorsabban reagálók maradhattak ideiglenesen életben...

[Jens Zuchman]

Jensnek egy másodpercen múlott az élete. A mellette lévõ altiszt már nem volt ilyen szerencsés, mivel három golyóval a mellében rogyott a földre. Jens a teher autó mögé bukfencezett.
~A fenébe! Mi történhetett?~
Megpróbált kinézni az autó mögül, de a lengyelek tüze nem engedte.
~Tennem kell valamit~
Körbe nézett magán, és az imént kimult altiszt géppisztolyán akdt meg a szeme. A lugerének itt sem vette nagy hasznát. Szerencsére a fegyver nem volt túl messze tõle. Felkapta gyorsan majd kibiztosította. A tolmácsot kereste, hátha az tud valamit. Meg is találta egy ház sarkában. Megpróbált ismét kinézni, immár nagyobb szerencsével. Két lengyelt látott puskával felfegyverezve. A két társára tüzeletek, akik egy fához voltak beszorulva.
~Nem hagyhatom meghalni õket~
Összeszedte magát, és mint Danzigban, most is rohanni kezdett és a géppisztoly fedezetében rohant társai felé, akik már észre vették õt. Hansék is tüzet nyitottak a lengyelekre, hogy lefoglalják õkett.
//Örülök, hogy ismét megy a game //

[Schiller von Fokker]

-A jó édes anyátok!
-Üvöltötte Schiller.
-Mindenki a kocsi mögé!
-Kiabálta, és gyorsan követte saját parancsát.
Nem tudta milyen úton jutott a kocsi mögé,
Csak arra eszmélt fel, hogy a ott lapul,
Fegyverével a kezében, és szíve a torkában dobog.
-Lőjetek! Lőjetek!
-Nem vette észre, hogy csak magában motyog.
Kinézett az autó mögül, és megsorozott egy közeledő Lengyelt.
Ebben a pillanatban meglátta, hogy barátja, Jens, egy ház felé fut.
Gyorsan leszedett még egy Lengyelt, így volt ideje az épület felé rohanni,
Mivel a Lengyelek látószögéből egy-két másodpercre kiesett.
Lélekszakadva rohant Jens felé, amikor észrevette, hogy
Jens rohanni kezd, és közben maga elé tüzel.
-Fedezlek Jens! Tarts ki!
-Automatikusan tüzelni kezdett, és látta, hogy már
Hansék is tüzelnek, így Jens útja szabaddá vált,
és elérte a fát, ahol a társai álltak.

//Őrülök, hogy megy tovább a játék! Sok szerencsét mindenkinek!//

[Hans Fellschmudt]

Már éppen beleakart kezdeni mondandójába, mikor megkocogtatták a vállát. Végig mérte a fickót, miután megfordult, de hallva, hogy mit súg az neki, bólint.
- Nos, uraim! Jól jegyezzék meg, hogy a Führer keze nagyon hosszúra elér, jobb, ha nem szegik meg a parancsot, mert különben bitófán végzik. Most dolgom van... a Halál sose alszik - mondja és elindul a két őrrel az oldalán.
Elfogták az északnyugatiak csapatát? Itt valami eléggé nem stimmel, jobb lesz, ha beszél a déliek vezetőjével. Felgyorsította a lépteit és sietősen arra vette az irányt, reméli mindent megtudnak beszélni egymással.

[Urlich Zimmerman]

- Akkor nekik jóéjszakát - mormolta Urlich, hallva a szörnyű tény állást és bólintott. Kocsma, jee! Ihat majd. A németek a sötétben meglehetősen jól haladtak, így nem sok ellenállásba ütköztek, vagy, ha igen, hamar felszámolták minimális veszteségekkel. Urlich futott, s közben lőtt és tárat cserélt, néha az ellenséges csapatok irányába eldobott egy-egy nyeles gránátot, míg volt mit dobálnia, ezután már csak ismét tüzelt és tüzelt, amíg tehette... aztán elérkeztek az épülethez... Urlich intett pár társának, hogy zúdítsanak fedezett tüzet a kocsmára, míg ő behatol. Így is tettek, ő pedig berontott, remélve, hogy nem lövik szitává.

[Sors]

Jens Zuchman és Schiller von Fokker:

Jens futott, ahogy bírt. De pechére ezúttal nem õk voltak túlerõben, sõt még a helyzeti elõny sem volt náluk. Az esélye, annak, hogy megússza találat nélkül ezt az akciót igen kicsi volt. És a papírforma érvényesült... Jens karját súrolta egy golyó, nem volt komoly seb, de vérzett és ilyen kiélezett helyzetben ez végzetes lehet. Így juthatott el Schillerékig.

A kis csapat úgy döntött, hogy össztüzet nyitva az ellenre, megpróbálnak az egyik épületbe futni, talán valahogy kiverekedhetnek a városból... Nem lesz fáklyás menet, az egyszer biztos, de sok választásuk nem maradt...

Urlich Zimmerman:

Az épület belülrõl nem igazán érezte meg a német golyózáport, Urlich elhamarkodott lépése pedig megbosszulta magát, igaz, nem rögtön. Idilli kép fogadta a kocsmába belépve. Semmi sem utalt arra, hogy itt bizony komoly veszély les rá és társaira. Intett hát a többieknek, akik szép lassan betódultak a kocsmába. Ekkor a pult mögül 6 lengyel bukkant lõ és nyitott tüzet a német tömegre. Urlichot csak a jó Isten mentette meg, sisakjáról pont levágódott az egyik lövés. Ösztönösen földre vágódott majd tüzet nyitott...

//Nyugodtan tovább gördítheted innen az eseményt, ez csak egy szituáció, hogy játszhass... Szóval nem kell feltételes módban leírnod, hogy a németek pépesre lövik a védõket... //

Hans Fellschmudt:

//A beszélgetés tartalmát és az utána következõ reakciód és cselekedeteid leírását most szabadon rád bízom... //

[Schiller von Fokker]

-Figyeljetek fiúk.
-Kezdte Schiller, amikor végre mindannyian a viszonylagos fedezékhez értek.
-A helyzetünk kilátástalan, viszont kevesen vagyunk, de legalább alig van töltényük…
Körülbelül ez a mostani helyzetünk. Nem sokat tehetünk ilyen nagy számú ellenféllel szemben, ezért nem javaslom, hogy kezdjünk el mindenkire lövöldözni, és főként nem hősködni…próbáljunk olyan utakon kijutni a városból, ahol kevesen vannak, így kevesebbet kell használni a fegyvert is. Egy dolog azonban előnyünkre van. A mostani nagy kavarodásban, ha a tábortól egy kicsit messzebb jutunk szerezhetünk valami polski egyenruhát. Igazolni úgyse tudjuk magunkat, de legalább messziről nem szúrnak ki, és közelebbről már több szerencsével lőjük szét őket.
Hát a tervem az körülbelül ennyi lenne. Hirtelenjében ennél nincs jobb ötletem.
Jens! Látom megsebesültél. Ez majd hasznunkra is válhat, de csak akkor ha valameddig kijutunk a tűzfészekből.
Van esetleg valakinek jobb ötlete?
Jens?

//Látszik kipihented magad Sors! Hajrá Jens!//

[Thomas Meyer]

// Nem kötözködésként mondom, kérlek ne is így vegyétek, de...

Mit keres a gestapo a frontvonalon, ráadásul egy előretolt állásban. De ha ez még mindig nem sok, akkor mi köze van a hadműveleti döntéshozatalhoz? Ebben az időben még a Waffen SS is csak kisegítőszerepkörben tündököl, és a hivatalos Wehrmacht vezérkar szemében sem ér túl sokat (tisztelet a kivételnek). Szerintem a frontvonalon semmi helye egy rendőrnek, vagy titkosszolgálatosnak és úgy vélem, ezt a véleményt az akkori katonai doktrinában is így fektették le. Az a hátország, ahol az ilyen gerinctelen férgek kiélhették hatalmuk minden morzsáját. Úgy vélem, hogy ezekben az időkben a Varsó körüli német gyűrű nem tartozik ebbe a státuszba.

Várom válaszotokat. //

[Sors]

// Thomas!

A Gestapot csupán azért hoztuk be a játékba, hogy felügyeljék a tábort. Elképzelhetõ, hogy ez a valóságban nem így történt, de ha körmünk szakadtáig ragaszkodnánk a történelemhez, akkor elveszne a játék varázsa. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a németek nyerik a háború, vagy a hat éves háborúból 16 évet csinálnk stb, csak lehetnek apróbb eltérések, fõleg mivel egyenlõre kevesebb játékosból gazdálkodik az oldal. Más lenne a helyzet, ha lenne az oldalon 5 aktív mesélõ, 10 aktív staff tag és vagy 70-100 aktív játékos. Így viszont igyekszünk, így vagy úgy mindenkit foglalkoztatni, hogy megtartsuk a JK-kat, ezért történhetett meg az, hogy a harcon kívül is játékot próbáltam teremteni itt Varsónál, amit a gestapo jelenlétével, akik, mint felügyelõk végzik dolgukat a táborban...

Még egyszer mondom, aláírom, elképzelhetõ, hpóogy ez így nem teljesen reális, de mindettõl függetlenül, azt hiszem nem fog világ méretû befolyásolás történni...

Egyébként örülök, hogy visszatértél, kár lett volna egy ilyen játékosért Remélem válaszom valamelyest kielégítõ volt, még ha nem is értesz vele egyet, azért remélem a jövõben is számolhatok veled kalandjaim során... További jó játékot neked is és mindenki másnak! //

[Jens Zuchman]

Jens rohant ahogy csak bírt, észre sem vette a sebesülését. Mihelyst fedezékbe ért a seb is éreztette a hatását. Egy kicsit jobban megvizsgálta, és nem volt súlyos, de azért bekötötte, egy ronygzsebkendõvel, amit még az édesanyja adott.
Schiller eligazítása után, erõsen gondolkodni kezdett, hogy mi tévõk legyenek. Felmérte a kialakult helyzetet. A lengyelek szervezett csoportokban támadták a túlélõket, akik már nem voltak túl sokan. A teherautón akadt meg a szeme, amelyikkel jöttek.
-Emberek. Talán az a teherautó még hasznunkra válhat. Ahogy én látom, nem sok lengyel van a közelében, és talán van esélyünk rá, hogy elérünk hozzá, és be is indul.- vázolta fel nagyvonalakban a tervét-. Tehát a terv a következõ. valaki eltereli a figyelmet, például egy füstgránáttal. Egy ember megpróbál eljutni az autóhoz, a többiek pedig amennyire tudják fedezzék ezt a személyt. Ha a soför eléri a teherautót akkor megpróbálja beindítani, majd pedig felveszi az itt maradtakat. Ha lesz rá lehetõség, megpróbáljuk a többieket is kivinni. Kockázatos terv, de más nem jut eszembe.

[Sors]

Jens Zuchman és Schiller von Fokker:


A teherautó megközelítése lehetetlen feladatnak minõsült, bár nem sokan állták körbe, de nem tudhatták a németek, hogy mennyi partizán van a környéken. Az egyik házba való bejutás nem tûnt nehézkes feladatnak, fõleg, hogy a lengyelek az ellentétes irányba indultak a keresésnek. Az éj leplét kihasználva meggörnyedve osontok egy panzió szerû épületbe, ami szerencsére üres volt, igaz, teljeen sötét volt, de kockázatos lenne villanyt gyújtani. Egy pult mögé bújva a maroknyi német szusszant egyet, amikor az egyik értelmesnek tûnõ alak megszólalt.

- Fiúk! Lenne egy javaslatom. Mivel innen nem valószínû, hogy kijutunk, javasolnék valamit. Három lehetõségünk is lehet. Valahogy kapcsolatba kellene lépnünk a parancsnoksággal, és segítséget kérni vagy parancsot. A második lehetõségünk, hogy felderítést végzünk és jelenteni próbálunk valahgy, vagy belülrõl próbáljuk bomlasztani a rendszert, ezeknek a rohadékonak biztos van valami robbanószerük... Mit gondoltok.

A túlélõ németek pár percig csöndben lapultak, odakint a kiabáló lengyel partizánoka hangját hallották...

[Hans Fellschmudt]

Hamar a déliek vezetőjéhez ért, külseje elég volt ahhoz, hogy útjából elgördítse az akadályokat, ha ugyan voltak. Beérve belépett a helységbe és nácihoz méltón tisztelgett.
- Heil Hitler!
- Nocsak! - lepődött meg a vezető. - Mi járatban Herr...?
- Herr Felschmudt. Gestapótól, hadnagy vagyok - biccentett.
- Nem mondja? Látom én is a rangját! - háborodott fel a vezető. - Herr Stahlen vagyok és meglep, hogy egy gestapóst itt látok.
- Engem meg a maga tudatlansága nyűgöz le Herr Stahlen!
- Ezt a hangnemet kikérem magamnak!
- Én meg bekérem! - replikázott Hans és magában jót derült. A várt hatás nem maradt el, a vezető teljesen elképedve mozdulatlanul állt. Ezt a pillanatot kihasználva lépett oda egészen közel a másikhoz fenyegetően és így mondta mérgesen.
- Nem tudom mi a fészkes fenét csinál, de amit eddig tett, az fabatkát sem ér, tud arról, hogy az északnyugatiak csapatát elfogták?! - bődült el Hans, hogy kis híján hátra esett a déliek vezetője, Herr Stahlen.