Varsó ostroma //Kaland//

[Urlich Zimmerman]

Az ajtót szét lőtték, mivel gránát már nem volt, pedig Urlich nagyon szereti a gránátot, főleg a nyelest, azt lehet jó messzire dobni és irtani a férgesét. Mondjuk ő nem a nácizmus elve miatt mondja ezt, hanem szerinte mindenki barom, aki élvezetből háborúzik, noha ezek a lengyel srácok valószínűleg nem mind azok, de biztos akad köztük is pár, aki lelkesen lövöldözik ellenük.
Ellenük, a nagy nácik ellen? Mert a világ számára a németeknél mindenki náci, Urlich szerint egy más ország civilje is biztos Urlichra azt hinné, hogy ízig-vérig náci és rimánkodva könyörögne az életéért. Mocskos háború, gondolta Urlich.
Oda simult egy oszlophoz a fél homályban, társának intett, hogy loholjon tovább, de lehetőleg csendben.
Nem sikerült, felbukott valami elnyűtt bútorban és hasra vágódott. Ez volt a szerencséje, mert a következő pillanatban golyók süvítettek el a feje felett. A német egy pad mögött lelt fedezékre. Urlich pedig a fél homályban jól kivette a torkolattüzet és semlegesítette a lengyeleket, majd intett, hogy menjenek tovább.

[Varg Vikernes]

Mikor visszaértem a hangokat hallva a szobába, addigra Hans már ott ült, és várakozott. Megkérdeztem mi történt, mire elmesélte, hogy az igazgató szökni próbált. - Várható volt, de jól kezelted a problémát. Én körbejártam az iskolát, a fronton van még pár hozzám hasonló ember, mert találtam pár igazán finom szivart, meg még valamit, amit a táborban felbonthatnánk - Ekkor mutattam meg neki azt a Bourbont, amit találtam még. Kerestem egy széket, leültem mellé, és elkezdtünk beszélgetni. Sok mindenről beszéltünk, a Führerről, a háborúról, időjárásról, családról, Panamáról, meg más ehhez hasonló, fontos dolgokról. Közben kopogtattak az ajtón, és bejött egy tiszt, épp mikor szivart gyújtottam volna.


// Elnézést, hogy ilyen rövid, de csak így tudtam becsatlakozni újra//

[Sors]

Franz Goethe:

- Remek munka uraim! Térjenek vissza az állomásra további parancsig, a további munkálatokat a szárazföldi haderõk is el tudják végezni. Adás vége, várom Önöket a legközelebbi parancsnoki állásnál.


Adrian Hans és Walter Rall

//Adrian! Az elõzõ reagodat vegyük semmisnek. Egy nyílt területen, egy szökökút belsõ részét alakították át a lengyelek és tõletek 180 méterre volt, míg Walterék 300 méterre. Az, hogy odafuss hozzájuk elég elképzelhetetlen, a gránát elhajítása pedig a távolság miatt eleve kizárt. Ezúttal még szemet hunyok ezen a Superman szerû befutás felett, de a jövõben légyszíves figyelj oda, a gránátot, pedig meg se próbáld eldobni, mert pazarlás.//

Walterék igencsak meglepõdtek az újabb német egységeken, már már tüzet nyitottak rájuk, amikor feltûnt, hogy ezek nem lehetnek ellenséges elemek. Rögtönzött bemutatkozás után mindenki egyetértett abban, hogy ezt halasszák késõbbre és inkább füstöljék ki azt a néhány partizánrt. Elég sokan voltak, minden bizonnyal túlerõben is, ezt mindenképpen ki lehet használni...


Peter és Viktor:

Míg Viktort élesztgette bátyja, kint ádáz harc kezdõdött, amit végül erõbõl eldöntöttek a németek, kíméletlenül leszámolva a lengyelekkel. Peterék is csatlakoztak és egészen a belvárosig meneteltek. A túl oldalon már a páncélosok rohamoztak, de az õ parancsuk csak a part ezen részéig terjedt. A rádiós parancsot kért, ami az volt, hogy kezdjék el biztosítani a környéket, atotális megszállás érdekében...


Hans és Varg:

A tiszt vörösödni kezdett, valószínûleg épp kitört volna belõle, hogy mit képzelnek, amikor háború van, amikor tekintete Hansra vándorolt és ez egy kicsit nyugtatóként hatott.

- 8. gyalogos hadtest megérkezett, negyed óra múlva a 9. is itt lesz. Van valami parancs uraim?- kérdezte hízelegve a férfi.


Urlich Zimmerman:

Egy fémlépcsõn vezetett felfel utuk, aminek tetején egy téglalap alapon körbe fény szûrödött be, egy ajtó és a túl oldalon van világítás...

[Hans Fellschmudt]

Meglepte Hanst Varg cselekedete, miszerint csak úgy leül vele szivarozgatni és lazán beszélget, miközben háború van. Na, mindegy, a fiúk őrködnek és minden a legnagyobb rendben, egy kis lazítás miért ne lehetne, hm? A szivart elfogadta, hallgatta Vargot, hümmögött, hagyta, had beszéljen, mást nem nagyon tett.
Egy tiszt jött be, aki szép vörös lett, körülbelül, mint a ruszkik piros színe. Hans elégedetten mosolygott. Mit tesz egy kis hatalom! De ő azt akarja, hogy övé legyen az egész Gestapo idővel és lesöpörjenek minden nem kívánatos, untermensch személyt!
- Nagyszerű, sőt remek. Kitűnő munka - dicsérte meg a nyalizó tisztet. Elégedetten felállt a székből és Vargra nézett. Furcsa vigyor jelent meg Hans arcán, ami Varg számára baljós lehet. A tiszthez sétált. - Sok furcsaság történik mostanában, nem vette észre? Mit szól ahhoz, hogy ez a katona itt - Vargra mutatott - eljön a táborba és piszkálni meri a Gestapo emberét azzal, hogy ő utasítást kapott a felettesétől egy küldetésre, hogy toborozzon embereket. Rendben, de miért a Gestapót? A Gestapo nem ér rá ilyenekre, nekik a rendre kell figyelni, nem? Gondolom egyet ért velem ebben. Egy ilyen kis senki ne utasítgassa a Gestapo hadnagyát... javaslom intézkedjen - állt meg a tiszt mellett és az asztalról elvette a fegyverét Hans és várt.

[Walter Rall]

*Walter felszólalt.*
-Többen vannak, csaljuk őket csapdába. Játszuk el, hogy elfogyott a lőszer, és amint közel érnek elindítom a húsdarálómat.
*Itt az MG-jére csapott.*
-Ki ért egyet?
*Walter várt, hogy a másik csapat is tudjon dönteni.*
//Adrian rád bízom a döntés jogát, nem gondolkodhatok helyetted, vagy akár össze is veszhetünk ezen //

[Franz Gothe]

Ahogy megkapták az újab parancsot Franz az üzemanyagjelzőre pillantott. Látta, hogy nagyjából még elég a visszaútra, de azért óva intette az ott lévő osztagokat.
- A legtartalékosabb üzemmódban menjenek vissza a támaszpontra, rövidesen én is megyek!
- Igenis! - hangzott az egyértelmű válasz. Ekkor Franz a hídnál lévő egységekhez szólt.
- Vissza a támaszpontra pilóták!
- Úgy lesz! - jött a válasz.
Ezután Franz megfordítota a gépet, majd elindult Varsó szélén haladva egészen át Varsón. Igazából arra volt kíváncsi, hogy az orosz egységek merre vannak. Az üzemanyag viszont egyre csak fogyott, s ahogy nézte már nem biztos, hogy elég lesz a támaszpontig. Úgyhogy inkább nem kockáztatott, s felahagyott eme kereséssel, s a támaszpont felé vette az irányt. Minden remek volt. A végén a lehető leginkább felgyorsított, s így az utolsó 5 kilómétert úgy repülte, hogy a magasból szépen lassan engedte le a gépet.
- Franz Gothe hadnagy leszállási parancsot kér a toronytól!
- A parancs megadva... - jött azonnal a válasz.
Nagy erőfeszítések után aztán sikeresen letette Franz a gépet, amit azonnal egy osztag műszaki egység lepett el. Az egység őrmestere szalutált, majd:
- Hogy s mint hadnagy?
- Remekül őrmester! - mosolyodott el Franz. Ahogy, hogy ezt kimondta volna, már egy tiszti jármű közelítette meg Franzot.
- Hadnagy, jöjjön velünk! - szólalt meg egy főtörzsőrmester a kocsiból. A hadnagynak inyitották az ajtót, aki beült, majd elmentek egy közeli parancsnoki épülethez. Miután Franz megkérdezte kihez mennek a főtörzs csak annyit mondott, hogy a századparancsnok helyetteséhez, aki jelenleg egy főhandagy volt. Ahogy megérkeztek Franz bement az épülete, ahol a főhadnagy elé vezették:
- Uram! - szalutált Franz - mi az újabb parancs, illetve miért hívatott ide?

[Urlich Zimmerman]

Egy fémlépcsőhöz értek, ahol egyenletes tempóban felcaplattak, hát ezt kilométerekről is hallani lehetett. Urlich sóhajtott és legyintett, most már mindegy. Egy gyanús fényre lettek figyelmesek az emeleten, téglalap formában áradt ki elébük, csábítóan hívogatva, hogy kukucskáljanak be. Urlich és társa összenézett, a falhoz vágták a hátukat és bekémleltek. Nem sokat láttak... Urlich tanácstalan volt. Kitudja mi van az ajtó mögött. Lehet egy géppuska felszerelve, vagy pár neveletlen lengyel, akik azt hiszik, megnyerhetik idebent a háborút a németek ellen. Urlich döntött és a legostobább cselekedetre szánta el magát.
- Van oda bent valaki? Ha kedves az élete, feltartott kézzel kimasírozik ide, mert különben lövünk! - és intett társának, hogy húzódjon vissza a lépcsőre és guggoljon le, majd irányítsa fegyverét az ajtóra. Urlich az ajtó melletti sarokban hátát neki vetve állt és dobogó szívvel várta a reakciót. Lehet egy civil remeg bent, mint a nyárfa levél, ezért gondolta így Urlich, hogy beszól... bár inkább be kéne lőni, de mindegy most már.

[Peter Burg]

-Gyerünk ,gyerünk. Oké..ez az!

Peter nem csodálkozik amikor Viktor hamar magához tér hisz egy időben, igaz nagyon régen még az általános iskolában tanult elsősegélyt és néhány mozdulat megmaradt benne. Megkérte egy barátját, hogy adjon közben hírt a frontról, aki szerencsére csak pozitívumot tudott mondani. A diadalmas német menetelés hallatán új erőre kapva Viktorral kirohantak és folytatták a harcot. Sokan nagyon agresszívan lőnek a lengyelekre ,Peter azért egy kicsit visszafogottabb, de azért teljesíti katonai feladatát. Amikor a páncélosokkal fölsorakoznak és nemmennek tovább Peter értetlenül áll,de hamar rájön, hogy mindenki csak a parancsra vár. Ha megadják a parancsot természetesen tovább mennek a belváros felé és kitűzik zászlójukat...

/Viktor nem tudom miért nem ír, rég találkoztam vele ,de annyit tudok ,hogy beteg majd bekapcsolódik/

[Viktor Burg]

Viktor észhez tért. Rájött hogy nincs itt helye alkudozásnak és most, hogy majdnem meg gyilkolták harag dult keblében. Mikor hallotta, hogy megkapták a parancsot,eszeveszett gyorsasággal neki esett az elsõ ház ajtajának, hogy betörje és átkutassa a házat. Két társa rögtön a segítségére sietett és együttes erõvel betörték az ajtót.
Viktor így szólt:-Ti ketten mennetek fel az emeletre és kutassátok át az összes szobát. Én lemegyek a pincébe hátha ott bujkálnak.
Viktor leért a lépcsõn és felkapcsolta a lámpát......
A sarokban egy nõ kucorgott két gyerekével.
Viktor a haragtól fütve de józan eszét azért megtartva..........

[Sors]

Franz Goethe:


- Üdvözlöm! Foglaljon helyet, had kínáljamm meg egy kis borral, egy helyi borászatból hozták fel az embereim. Ezek az untermensch mocskok egy zsák sz**t sem érnek, de a boruk igen zamatos. Na de a tárgyra térve. Tegyen jelentést hadnagy, mindent hallani akarok. A terepviszonyokról, a város környékén látott szovjet erõkrõl, a belvárosi állapotokról, mindenrõl. Minél részletesebben, ez fontos lehet, a parancsnoki állásban már a másnapot tervezik, reményeik szerint holnap, szeptember 27-ére megtörjük az ellent és elfoglaljuk Lengyelország utolsó ellenálló területét is.


Urlich Zimmerman:


A két német nagy szerencséjére a fal mellé lapultak, mert a következõ pillanatban egy sorozat kilyugatta az ajtót teljesen. Úgy tûnt nem civilek vannak a fém lap túloldalán... Halk suttogás hallatszott ki és mintha léptek zaját is hallani vélték volna Ulrichék.


Peter és Viktor:


A németek egyik házat a másik után törték fel, az esetlegesen megtalált civilket pedig az utcára rángattál és gyûjtötték össze egy nagyobb téren. Úgy tûnt, a part ezen szakaszán már nem találnak majd ellenséget, az utolsó véderõk is a túloldalon koncentrálódtak, de a parancs szerint a túlpart ostromára csak másnap kerül sor, amint az utócsapatok feljebb zárkóztak és megszállták ezt a részt. Mindenki számára világos volt, hogy a villámháború sikerrel járt, mégha ez az apróság hiányzik is, de a németek érezték, másnap padlóra kényszerítik a lengyel hordát, vagy erõvel vagy ésszel.


Walter:


A lengyeleknek eszük ágában sem volt kimerészkedni búvóhelyükrõl. Félóra várakozás után azonban izgatott mozgolódás vette kezdetét, majd a lengyelek sorra futni kezdtek a belváros felé... Az egyik fa mögött leskelõdõ német gyorsan értesítette társait.

- Utánuk fiúk!!! Nem menekülhetnek!


Hans és Varg:

A tiszt zavartan állt, majd egy "értettem" kísérete mellett sarkon fordult és elsietett. Hans és Varg pedog kisétáltak, miközben a gestapos férfi kárörvendõ mosollyal méregette az elõtte haladó Luftwaffés tisztet. Agyában gonoszabbnál gonoszabb tervek ugrottak be, de azt nem tehette, amihez a legnagyobb ledve lett volna. Szíve szerint egy elegáns mozdulattal tarkón lõtte volna, esetleg érzékeny pontokon lõtte volna meg kínzás gyanánt. Sajnos kicsit "emberibb" módszerekre lesz szükség. Fejében egy hagyományos módszer fogalmazódott meg: a nyilvános testi fenyítés. Igen, ez jó lesz, ezzel mindenképp példát statuálhatna a táborban és világosan a tudtára adhatná mindenkinek: A gestapóval senki sem szórakozhat, sem német, sem egy untermensch...

[Hans Fellschmudt]

Hans jókedvűen sétált ki, miután a tiszt némi zavar után elhadarta az "Értettem, uram." szokásos kijelentést, ment előre, ő pedig követte és vélhetően Varg is elindult. Ha nem, hát nem, majd visszamennek érte. Ha nem Hans, ha nem az a tiszt, aki ott siet elől, akkor valaki más, de előbb-utóbb híre megy a hadseregben, hogy babráltak a Gestaponál és és a Gestapo mérges roppantul erre, hogy piszkálni merték egy remek, tehetséges emberüket. És, ha híre megy, akkor minden tudni fog róla, ha pedig mindenki tudja a sztorit, Vargnak talán kínosabb lehet, mintha most követné őket a táborba, mert ott és akkor már mindenki tudná... noha lehet egyszerűen nem érdekli Vargot az egész. Mindegy is! Hanst se érdekli, csak a jussa, amit megkap hamarosan. Megy előre a tiszt után továbbra is.

[Urlich Zimmerman]

Urlich felszisszent, mert most érezte, hogy kegyes volt hozzá Sors . Hisz, ha habozik fedezékbe húzódni, akkor hasában golyókkal távozik a túlvilágra egy ostoba húzása miatt, ami csak a jóindulatának köszönhetően történt, mert, ha civilek lennének, nem akarná, hogy bajuk essen.
De, mint most kiderült, igenis aktív katonai erőkkel állnak szemben és nyugodtan tehetik a dolgukat. Bent lépések zaja hallatszott és suttogtak is, ami kitudja miért történt. Lehet nem értenek egyet a bentiek valamiben, vagy csak valamit mondtak egymásnak. Urlich hirtelen ellépett a faltól és szétlyuggatta az ajtót, amin simán átment a golyó, eléggé ódivatú, öreges fából készült.
Utána visszahúzódott. Ha kijönne az egyik, egyszerűen meglendíti fegyvere végét és tarkón vágja, ezzel semlegesítve az illetőt. Ha nem jön ki, társa oda megy és berúgva az ajtót körbe lő mindent és a fal takarásából Urlich is besegít neki.

[Franz Gothe]

Ahogy végigmondta a főhadnagy a monológját, Franzbelekóstolt a borba. Ő maga nem nagyon repes a borért, de ahogy kellett rezzenéstelen arccal ivott bele. Ezután megfontolta a válaszának minden egyes szavát. Nem szeretett úgy beszélni egy tiszttel, hogy nem tudja pontosan mit akar mondani. Miután átgondolta belekezdett:
- Uram! Jelentem, hogy semmi újjal nem tudok szolgálni. A belvárosban a helyzet elég rossz. A lengyelek a légierő által porig rombolt épületekből emelték fel a védekezési állásaikat. A gyalogságnak nehéz dolga lesz... A városról még annyit, hogy sajnos a gyűrű, amibe a város elfoglalt területeit fogtuk, nem szoros. Ahogy repültünk egy ház tele volt lengyelekkel, de csak volt. - Itt egy másodpercre elmosolyodott, hogy értse felettese is, mit tett. - Éppen ezért, ámbár ez nem az én területem, de a városbeli ellenőrzésk számát szerintem meg kellene emelni. A terepviszonyokról:

A város északi részénél ersők vannak, ahova a civil lakosság is menekül. A keleti részen félerdős, és kissé dombos a terep. És a mi kettejünk külön akciójáról. Megnéztem a szovjet erőket, ahogy mondtam előre, ezt csak idáig mi hárman tudjuk:
- Ön
- Én
- És ő - ekkor felfelé nézett. - A szovjet erőket magukat nem láttam, de az biztos, hogy itt vannak, ugyanis a várs keleti részén a fák tőből ki vannak dőlve, s ez számomra a szovjet Katyusha rakétavetők, avagy a Sztálin-orgonák jelenlétére utal. Én körülbelül ennyit tudtam meg. További felderítésekre engedélyt kérek! Uram! Ha szabad kérdeznem, ön után ki a második legfőbb parancsnok itt a légierőnél Varsóban?

Majd hátradőlt a székében, s újra belekortyolt a pohár borba, majd letette, s várta a főhadnagy válaszát. Számára azért fontos megtudni, hogy ő-e az alparancsnok, mert a légierőnél mindenképpen meg akarta szervezni az ellenőrzéseket, felderítéseket.

[Walter Rall]

*Elkezdtek futni a lengyelek. Walterék utánuk iramodtak. Egyikük a lengyelek után ordított.*
- laufen Hunde nicht! Die deutsche Gastfreundschaft wartet.(-Ne fussatok, kutyák! Vár a német vendégszeretet.)
*Tovább rohantak, már kezdtek fáradni, amikor a lengyel katonák eltűntek az épületek között. Az egyik német katona szétszóróodott a szélrózsa minden irányába egy hatalmas robbanás után.*
-Nehmen Sie Deckung!
*Ekkor lengyel puskák kórusa hallatszott, ám szerencsére a golyók cél nélkül sodródtak a levegőben. Walterék csak kapkodták a fejüket, hogy honnan jött.*

[Viktor Burg]

A kis szünet adott Viktornak egy kis idõt, hogy kitisztítsa a fejét és elgondolkozzon mindenen. Ugyanis mindig is szeretett akármin töprengeni, akárcsak bátja. Kiskorukban mindig eltudtak együtt gondolkozni akármilyen kis apróságon. Mellesleg Viktor úgy gondolta hogy ideje üzenetet irni haza hogy hírt adjon szüleinek az itteni helyzetrõl:
Kedves Anya és Apa. Sikerült az elsõ napot kisebb sérülésekkel megúsznom. Itt pillanatnyilag minden csendesnek tûnik, de tudom, hogy valahol ott bujkálnak.
Másnap már a város túl oldalán leszünk és elsöpörjük a maradék ellenállást is. Tudom, hogy agódtok de majd megpróbálok vigyázni magamra sok szeretettel Viktor (fijatok).
Viktor ezután elbeszélgetett bátjával és megosztoták egymással élményeiket például, hogy mit érzett Péter amikor Viktort majdnem lelõtték. ...........

[Peter Burg]

Peter nem hisz a szemének amikor Viktort látja amint tollat ragad és a szülőknek ír. Pár helyesírási hibát egyből talál benne, de gondolja nem szól...minek. A németek egytől egyig diadalt aratnak, de amikor öccse a halálközeli esetről kezd el beszélni egy könny csordul ki szeméből és eszébe jut a háború milyen nagy áldozatokkal jár, de persze győzelmekkel is. És most ők törnek előre a németek, és a lengyel csapatok háttérbe szorulnak. A levélírás kapcsán Peterben felmerül a kérdés: vajon Viktor elég tökös-e a háborúhoz? Hogy lehet ilyen hamar levelet írni? Nem kéne ismét egy rövid időre különválni. Peter szerint Viktorra ráférne itt a fronton is az önállóság, de egyszer már majdnem meghalt mert a saját feje után ment...
Itt már minden tiszta ,de azért figyelnek hátha van egy-két partizán. Aztán másnap mehetnek át a túlpartra, addigis Peter megosztja véleményét Viktorral és elbeszélget vele erről az önállóság kérésről is.

[Sors]

Hans Fellschmudt:


Hans visszasétált az iskolai udvarra, ahol már javában folytaka munkálatok. Hans egy sátrat kért magának, ami ideje korán már felállítottak neki, amint híre ment jelenlétének. Hans örömmel vette birtokba, majd valami ételt kért, nagyon kifárasztotta ez a mai cirkusz...

//Ne haragudj, de nem igazán tudtam mit írni, mert nem is nagyon gördítetted tovább a cselekményt //


Urlich Zimmerman:


Semmi nem történt, de még hangokat sem hallottak. Úgy tûnt mindkét fél a másikra vár. Urlich társa berúgta hát az ajtót, mire golyózápor zúdult a résre. A fiú még pont elugrott, pár másodperc után pedig a lövések is abba maradtak úgy tûnt, odabent elfogyott a lõszer a tárban. Amennyiben így van, jó esély kínálkozik, hogy bejussanak, de az a gond, hogy a benti állapotokról semmit sem tudnak, így vakon kéne berepülni...


Franz Gothe:


- Itt én rendelkezem a Luftwaffe ügyeivel kapcsolatban, szóval egy ilyen típusú felderítésre is tõlem kaphat engedélyt, amit meg is adok. válasszon maga mellé 3 megbízható pilótát és ma még egy portyát tarthatnának, bár kétlem, hogy az egyre rosszabbodó látási viszonyok mellett sokat láthatnának, mindenesetre holnap reggel is repüljenek fel. Nem árt tusni, hogy hányadán állunk a ruszkikkal szemben.


Walter Rall:


- Vigyázzatok!!!

A lengyelek valami romos kis épületbe vették be magukat, aminek a legalsó szintjén, az ablakokon át lõttek, így feltartva a németeket. A németek az aktuálisan talált tereptárgyak mögé rejtõztek és igyekeztek viszonozni a tüzet.


Peter és Viktor:


A német egységek lassan felértek, így megkezdõdhetett a különbözõ csapatok elszállásolása. Iszonyú tömeg volt. A két fivért még 4 másik katonával egy kisebb házba vezényelték, mint alkalmi fekhely. A két testvér a felsõ szintre vonultak, amikor a padló egy hatalmas reccsenés után beszakadt alattuk, majd omlott az egész felsõ szint.

[Franz Gothe]

Franz végighallgatta a főhadnagy válaszát, aki hozzátette, hogy Gothe az alparancsnok. Franz ezután egy egyszerű választ adott a főhadnagynak:
- Akkor uram, elmegyek egy esti felderítésre. Ezeknek a pilótáknak már mindegy, hogy nappal, vagy éjszaka.
Majd Franz elköszönt és elhagyta a termet. Bement lakosztályába, de előtte még megnézte a helyi légierő katonáit, és megakadt a szeme egy néven... Varg Vikeners, a viking, ismerős volt neki ez a név, hát persze kiszen pár évvel ezelőtt még ő oktatta neki a repülést,az egyik legjobb katonája volt... Azonnal megkérdezte a mellette álló alhadnagyot:
- Gart, hol van ez a Vikeners, amikor szükség lenne rá?
Az alhadnagy elmosolyodott, majd válaszolt:
- Gyalogos bevetésen van, valahol Varsóban...
- A francba, akkor ha visszajött vezesse elém! Köszönöm alhadnagy leléphet.
- Igenis!

Majd Franz beöltözött pilótaruhába, majd az altiszti szállásokat vette szemügyre, s megnézte az őrmestereket, s kiválasztotta éktársául Paul Chorvat és Manuel Friedrich őrmestereket. Az altisztek gyorsan felöltöztek, majd mentek a gépekhez.
- Őrmester! A gépek felkészült állapotban vannak?
- Igen, Uram! - válaszolt a műszaki alegység altisztje.
- Vegye le a gépemről azokat a zászlókat! Nem kell tudniuk, hogy én vagyok a szakaszparancsnok!
- Javol, herr leutnant!
- Schnell, schnell! - gyorsította az őrmestert Franz.

Miután az altiszt végzett vele, a gépeket beindították, s elindult az ék a kora este szürkületében.
- Uram, biztos jó ötlet volt ez az akció?
- Biztos Friedrich, biztos!
Az ék úgy haladt, hogy elöl ment Franz, balra mellette Chorvat őrmester, jobbján pedig Manuel. Miután elérték az orosz területeket, leállították a gépeket és úgy vitorláztak azokkal. Ahogy lentebb merészkedtek egy teljes zászlóalj masírozott alattuk. Az oroszok nem nyitottak tüzet.
- Őrmesterek! Kérem maradjanak le, én előrébb megyek!
És ez úgy tűnt végzetes hiba lesz a hadnagy számára, ugyanis ekkor egy géppuska tüzet nyitott rá, mivel beindította a motort, feltűnt a géppuskás közlegénynek a gép.
- Chorvat, Friedrich, vissza a főhadiszállásra, én is megyek!
De egyelőre úgy tűnik ez nem lehetséges, mivel a géppuska tűz alatt tartotta, aztán egyszer elhallgatott. A szürkületből, ugyanis fokozatossan éji lepel lett, s már nem látszódott tisztán a gép. ekkor Franz megfordult, s szétlőtte azt a területet, ahonnan eddig a lövéseket kapta. Majd visszafordította a gépét, s elérte a főhadiszállást...

[Hans Fellschmudt]

Hans megérkezett, a sátrat felállították neki, étel és ital várta, ő jól belakmározott és szépen üldögélt a székén elégedetten, átfutott pár jelentést a Varsóban uralkodó helyzetről, majd berontott hozzá egy közlegény lihegve és tisztelgett.
- Uram! Elnézést a zavarásért, de gondoltam érdekelni fogja a Varg Vikernes nevű katona megfenyítése! Mi úgy tudjuk, hogy... önön ejtett sérelmet ez a férfi - fejezte be kissé félénken a mondatot a katona. Hans felnézett, elképedt, majd elvigyorodott. A gyorsaság lepte meg, örült mindenesetre, hogy ilyen hamar megvannak. Felállt és kifelé menet bólintott a katonának.
- Hogyne, ez csak természetes. A Gestapoval senki nem húzhat ujjat, még, ha az illető Gestapós csak egy hadnagy.
- Úgy van uram, tökéletesen egyet értek uram! - kiérve a tábor közepére már ott állt jó pár bámészkodó ember. Német gyalogosok, páncélosok, szakácsok, mindenki aki éppen ráért csak egy pár percre, hogy megnézze a műsort. A tér közepén egy földből kiálló fa oszlop, amire éppen ekkor próbálták oda ráncigálni a Gestapo emberei Vargot. Kiakarták feszíteni. A másik kezében pedig ostor pihent és vigyorogva próbálgatta, suhintott párat, a levegőt tökéletesen szelte ketté, de nem volt kérdés, hogy Varg hátán is remekül fog működni. Ha Varg tenni akart valamit, akkor gyorsan kellett.

//remélem ez má jó Sors//

[Urlich Zimmerman]

- Na, jól van, elég - mondta mérgeskedve Urlich, mikor bent éppen táraztak. Berúgta az ajtót, ami ki is szakadt a helyéről, mert már régi tákolmány volt. Beérve egy szobában találták magukat, bal oldalt ablakokon át a nap szűrődött be, előtte egy oszlop, aminek a hátát Urlich társa neki vetette és lőni kezdett. Az oszlop mögött egy pad pihent felrúgva, oda vetette le magát Urlich. A szoba végében még egy pad volt feldöntve, ott volt az ellenség. Urlich lőtt, társa is tűz alá vette a lengyeleket, akik elbújtak a pad fedezékében. Urlich előre rohant, a lengyeke kétségbeesetten kidugták a fejüket, egyiket Urlich társa szedte le, a másikat maga Urlich. Hamar csend lett. Ahogy jobban szétnéztek, láthatták, hogy a szoba végében az ablaknál egy asztal volt és rajta rádió, tehát itt egy kicsi rádió központ volt valószínűleg.

//jobb híján ezt találtam ki Sors.//