Vaszilij Ivanovics Koslov kalandja

[Claus von Stauffenberg]

A tiszt hosszasan nézi Koslov arckifejezését.
-Ahogy elnézem őszinte vagy... mondja a tiszt váratlanul. - De ettől függetlenül a némettel beszélned kell majd valami miatt... Egy jó tanács, ne legyél bizonytalan...
A vezértank hirtelen elkanyarodik és egy erdőbe mennek be. A tankok lassítanak, leugrálnak a katonák a tankokról és gyalogosan mennek a tankok mellett.
-Nemsokára megállunk pihenni. - mondja mosolyogva. - Öntsön majd valami lélekfélét az embereibe és mondja majd meg nekik, hogy eszük ágába se jusson szökéssel kísérletezni.

Pár óra múlva:

-Panzer halt! - kiálltja el magát a tiszt. - Schnell, schnell! - üvölti pár percig, majd odamegy Koslovhoz és oroszul szólal meg. - Nem szeretem, ha embertelennek tartanak, ezért normál fejadagot fognak kapni és aludhatnak egy saját maguk álltal összerakott tábortűz mellett, sátorban. - hátraszól és 7 finn jön oda. - Ők fogják magukat kísérni. Sven tud oroszul valamennyire, vele konzultáljanak, ha kell valami.
Azzal elmegy és Koslové a főszerep.

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

Úgy tűnt a finn is beadta a derekát úgyhogy, viszonylag boldog volt a főhadnagy, amikor végre lepihentek, s egy kicsit nyugodtan lehettek. A két közlegény a tábortűz megrakásával bíbelődött amíg, a törzsőrmester és a főhadnagy beszéltek. A Sven nevű finn volt velük, de egyértelmű volt, hogy nem beszéli a csendes-óceán térségében használatos nyelvjárást, úgyhogy viszonylag szabadabban beszélhettek.
- Fene egy helyzet, igaz? - kérdezte a főhadnagy.
- Igen, uram!
Lényegében itt véget is ért a beszélgetésük, és mindketten a gondolataikba merülve, ültek le a tábortűz mellé. Ahogy így összejöttek a főhadnagy belekezdett:
- Fiúk, nyugodjanak meg. Már sok mindent átéltünk, ez sem lehet sokkal rosszabb. Megmondom őszintén, hogy a foglyokkal két félképpen lehet bánni és ez a jobbik bánásmód. Emberszámba vesznek minket. Úgyhogy, remélem nem fogják a fesztivált csinálni, mert annak nem örülnék, és ne is próbáljanak megszökni, mert úgyis lelőnék magukat. Legyenek erősek. Gondoljanak a szeretteikre, azok hazavárják magukat. És nem egy beszarit hanem egy bátor katonák aki harcolt nagy bátorsággal a finnek ellen. Vereséget szenvedtünk, és erről senki sem tehet. Most pedig még egyék meg a maradék ételt, és feküdjenek le, holnap kemény nap fog következni! - fejezte be a főhadnagy, majd ő is bekapta a maradékát az adagjának, majd miután mindenki elaludt nyugovóra tért. Reggel nagyon hamar felkelt, pedig elég jól aludt.

[Claus von Stauffenberg]

Másnap reggel a katonák egy része már ébren van, a szokásos bemelegítő mozgásokat gyakorolják kisebb csoportokban. A tankosok a járműveiket ellenőrzik. Ha valami nincs rendben még van idelyük a javítására. A tiszt előlép a sátrából, a hátán egy PPSH van, a kezében pedig egy német Kar 98-as. Koslov egyből felismeri Alekszej fegyverét, rá van vésve a tusra a monogrammja.
-Remélem kialudták magukat. - mondja mosolyogva oroszul. - Ha kényelmetlen volt akkor majd panaszkodjanak a németnek. - felmászik az első tankra. - Sven hat fixieren in Panzer! - szól a finnek, aki már ott is van és rögzíti a köteleket. - Kapaszkodjanak, nem fogunk megállni. - előrefordul. - Panzer marsch.

Pár óra múlva:

-Remélem bagózik... - nyújt Koslov felé egy szálat Sven. - Ha nem, akkor is rakja el. Jól fog jönni valamikor. - ránéz a csuklójára, amin Koslov órája van. - Fasza kis óra. Honnan szerezte?

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

Koslov komoran nézte a tanokat ahogy haladtak. A lábai már fáradtak a karja is de még bírta. A cigit elfogadta, s az egyik mellényzsebébe tette el. Ahogy haladtak tovább a méterek, s a kilóméterek unalmasak voltak Koslov számára. Lepergette maga előtt az eddigi eseményeket. Legyalázták őket a finnek, aztám már meggyalázták őket, jelenleg pedig, jelenleg meg nem tudni mi történik. Szállítják őket valahova, de ő nem ideges... Először esett csapdába de nem izgul, hogy mik történhetnek, hanem nyugodt és biztos a dolgában. Ámbár nem tud semmit, ami szomorú, hiszen meg is ölhetik ezért, de majd kiderül, most a maradék katonáit kell életben tartania, ez a lényeg. Kell, hogy legyen támogatása, mert különben egymaga felemésztődik, és meghal.

[Claus von Stauffenberg]

Több órás út után végre megérkeznek a finn táborba. Ahogy Koslov körbenéz több tucat német harckocsit lát, amik mellett a személyzet nem a finn egyenruhában, hanem valami ismeretlen, fekete egyenruhában, halálfejjel a sapkájukon állnak.
-Ezeket a ruhákat a németektől kaptuk. - mondja a tiszt, amikor meglátja, hogy Koslov őket nézi. - Nem mondom, de ezerszer könnyebb bemászni a tankba ezekben a kényelmes, nem túl nagy ruhákban.
A harckocsik átgurulnak a tábor másik oldalára, ahol megállnak és várnak.
-Panzer, das Motor halt. - mondja a rádióba, majd mond még valamit amire 7 katona ismét odamegy Koslovékhoz és levágják őket a kötélről. - Mostantól kezdve maguk nem fognak semmit látni a napból, addig amíg mindent el nem mondtak. - azzal beterelik őket egy betonépületbe, ahol annyiszor kanyarodnak el mindenféle irányba, hogy Koslov se tudja már merre lehetnek. Beviszik őket egy szobába és leültetik őket.

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

Vaszlij hamar elveszt egyébként jó tájékozódási képességét, mivel hol jobbra, hol balra mentek. Néha olyan volt számára, mintha ugyanazon folyosón többször is eljöttek volna. Mikor megérkeztek a szobába leültették őket, nem történt semmi. Koslov végignézett a termen. Majd látta, hogy a faggatótiszt egyelőre nem akar semmit sem mondani, nagyon nyugodt s még inkább határozott hangon kérdezte:

- Mit akar, tőlem? Mert én semmit sem tudok. Úgyhogy nyugodtan kérdezgethet!

Majd végignézett társain, akik egytől-egyig több-kevesebb bizalommal bólintottak.

[Claus von Stauffenberg]

A tiszt csak ránéz Koslovra. Ő tudja azt amit ő nem, hogy figyelik őket. Pár óra után belép egy ismeretlen tiszt, egy fekete egyenruhában. Végignéz a csapaton, minden arcon kb. 5 percig pihen a tekintete. Legvégül Koslovra emeli a tekintetét. Bár az orosz dacosan néz vissza, látszik, hogy erőfölényben van az idegen.
-Nos. - kedz hozzá az idegen. - A nevem Cranz Beier. - mutatkozik be. - Ezredes vagyok Németországból. - mondja perfekt némettel. - Nem tdom, hogy miben hisznek. De ide nem jut el a segítő keze. - fellapoz egy aktát. - Ha jól gondolom maga Vaszilij Ivanovics Koslov. Igazam van? - ránéz Koslovra, majd folytatja. - Ha jól nézem akkor nincsenek testvérei. Hm... Ez hogy lehet? Itt az áll, hogy maga átkérette magát Lengyelország lerohanása elött. Nem rosz teljesítmény. - végignéz az oroszokon. - Mindent tudunk magáról és az embereiről.
Egy keveset vár, rágyújt és belekortyol egy kulacsba. Nem kínálja meg őket, a finn tiszt emberségesebb volt velük. A német belelapoz egy másik aktába is.
-Ez érdekes... - mondja hirtelen. - Egy mongol zsidó... - megrezzen a tőrzsőrmester. - Mi németek nem szeretjük a zsidókat... És bizony a finnek sem szeretik őket... - feláll és elővesz valamit a háta mögül. Mikor előreteszi a kezét kiderül, hogy mi az...
Egy Luger. Egy lövést hallani csak. Az üres hüvely hangosan koppan az asztalon. A tőrzsőrmester hangos puffanással elterül és nem mozdul. Csak a fejéből áradó vér árulja el, hogy nem elájúlt...
-Remélem a többi aktában nem találok hasonlót... - mondja miközben visszarakja a tokba a fegyvert.

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

Koslov állta a náci pillantását. A törzsőrmester kivégésére valahol a tudatalattijában talán számított is, de azért meglepte. Jó katona volt, de többet nem nagyon tudott róla. Ezután viszont váratlanul megszólalt:
- Ha maga annyira okos, hogy tudja ki kicsoda, mit csinált stb. akkor azt is tudnia kell, hogy nem tudunk semmit sem mondani. Egyébként ha maga német, akkor figyelmeztetnem kell a német-orosz megnemtámadási szerződés egyes pontjaira, miszerint maga most megszegte ezt a törvényt a törzsőrmester kivégzésével. Egyébként meg azzal, ha megöl minket nem szed ki belőlünk semmit, ámbár nincs is mit, úgyhogy erről ennyit.

[Claus von Stauffenberg]

-Óh, egy dacos hazafi. - mosolyodik el. - Ki mondta, hogy maga életben fog maradni, hogy tudassa a társait? Sztálin nem fog hinni magának. - legyint egyett. - Minket annyi érdekel most, hogy hol van a főparancsnokság, tudja akik irányítják az egész frontot. - kiszól az ajtón németül, amiből te semmit nem értesz. Pár perc múlva megtudod, hogy miért szólt ki. 2 vödröt hoznak be, 1 vaságyat és egy hosszú, vatsag kábelt. - Ihn! - mutat a legfiatalabbra. - Nos, nézzük mennyire szereti a társait. - kiszól még egyszer, de ezúttal Alekszej nevére felfigyel Koslov. Pár perc múlva behozzák a szerencsétlent. Koslov pár napja rosszul hidte, úgy néz ki, hogy jól van a társa, a barátja. Bár a mostani bánásmód eléggé megviselte - el van törve az orra, az ujjainak a többsége, és a bal válla sem a legjobb pozícióban áll - a szeme nem változott, ugyanúgy néz Koslovra, mint azelött. Felnéz rá. - Látom megdöbbent. Maga szerint melyikkel kezdjük Vaszilij? A pondró közlegénnyel vagy Alekszejjel?

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

Vaszilij nem óhajtott válaszolni, de az álla is majd leesett látva Alekszejt. Lehajtotta a fejét, és gyorsan mindent végigfuttatott az agyán. Lehetne hazafi és feláldozhatná a társait, vagy... A szökéshez mindenképpen szüksége lenne társakra. Ezt a németet pedig már valahogy túléli, úgyhogy inkább az utóbbi mellett döntött.
- Persze értem én magát. Egyébként ne tegeződjön velem, köszönöm!
És a közlegény nem pondrónak hívják hanem van neve is, de felesleges mondanom, mert maga nagyon tanult, úgyhogy ha beleolvas a lapjaiba máris tudja ki ő. Most mondhatja azt, hogy kötöm az ebet a karóhoz, de ez nem igaz. Tényleg nem tudok semmit, több alparancsnokságon át jöttünk. A Ladoga-tó partján van egy alparancsnokság és van egy az Onyega-tó partjánál is. Ennyit tudok, többet nem!

[Claus von Stauffenberg]

Mikor Koslov befejezte egy géppisztoly csöve csapódott az állkapcsának, lefordúl a székről, de semmi baja nincs, csak elájult. A német kisétál a szobából, az oroszokat elviszik egy cellába. Koslovot csak egyszerűen bedobják a cellába. A cella egy 5*5-ös szoba. Van egy kb. 10 centis rés ahol fény és levegó jut be. Alekszej és a közlegény felemeli Vaszilijt és felrakja egy ágyra - ami egy rohadt kemény falap - és leülnek beszélgetni. Nem mernek sem a szökésről, sem a dicső orosz győzelemről. 3-om őr áll a cella ajtaja elött. Pár óra múlva az ajtó alatt belöknek 4 adag ételt - nem nagyon néz ki ehetőnek - és pár papírt és ceruzát.

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

A hirtelen ért ütéstől összeesett, s minden elsötétült előtte. A következő kép az volt, hogy egy falapon fekszik egy cellában. Miután magához tért elkezdett lelket önteni a katonáiba, illetve a kis lyukon kinézett, de a havas terepeken kívül semmit nem látott. Egy kis idő múltán 4 fejadag érkezett hozzájuk. Koslov sokáig gondolkozott: vajon, mi lehet az ételben. Méreg, vagy csak egyszerűen romlott? Nem tudta eldönteni, ezért megmondta, hogy mindenki csak egy nagyon keveset egyen belőle, mert ha van is benne valami, nem okozhat nagy problémát.

A papírokkal nem tudta mit kezdjen, ezért az őrökhöz szólt:
- Tán naplót írjak, vagy miért adták nekem ezek a papírokat? - kérdezte gúnyosan.

[Claus von Stauffenberg]

Pár perc múlva Sven lépett be az ajtón fegyvertelenül. Leült arra a deszkára amin Koslov aludt és ránézett a meggyötört oroszokra.
-A papírokat azért kapták, hogy tudjanak írni a szeretteiknek. - ránéz Koslovra. - Vagy végrendeletnek... Ezzel nem azt akarom mondani, hogy biztosan meghallnak. Mi finnek nem vagyunk olyanok, mint az a német... Csakhát, ebben a táborban most ő az isten... Ez ellen nem tudunk mit tenni. - végignéz a társoságon és rágyújt. - Látom nem ettek sokat, nem kell félni, mi is ezt esszük. Ráadásul én csinálom ezeket. Csak nem tudok főzni. - elmosolyodik, az oroszok vele együtt. - Kérnek cigit? - nyújtja körbe a cigisdobozt. - A finnektől nem kell tartaniuk amúgy. A fekete egyenruhásokkal viszont vigyázzanak. Nekik ne merjenek beszólni, sőt még csúnyán se nézzenek rájuk. Képesek minden nagyobb ok nélkül szétverni egy hadifoglyot... - feláll. - Ha valamire szükségük van akkor szóljanak. Holnap reggel áttelepítjük magukat a többi fogollyal egy gyűjtőtáborba. Aludják ki magukat, én is azt fogom tenni, magukkal megyek én is és az az ember is akivel jöttek. A parancsnokom. Viszlát. - azzal kilép a cellából.

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

A főhadnagy a finn távozásával továbbadta a katonáinak a papírokat, hagy töltsék el valamivel az idejüket. Ahogy gondolkozott ez egy újabb rizikós helyzet. Japán jutott eszébe ahol nem egyszer kerültek galibába. Egyszer a hűtőszál megrepedt s a fejük csupa-csupa hűtőfolyadék lett. Aztán ott volt, amikor a fék meghibásodott és így felborultak egy nagy buckán és a dombról így csúsztak egy jó 560 métert. Az egyik tankosa pedig véletlen beledőlt egy késben ami elég furcsa helyen volt. Aztán hirtelen hangosan a következőket mondta:

- Dőljenek le fiúk, holnap nehéz nap lesz. Ja és még valami, még nem szökünk, majd meglátjuk milyen lesz a következő tábor. A szökési kísérletet jelenleg csak ott tudjuk legközelebb végre hajtani. Feküdjenek le!

Majd odament az "ágyszerű" táblához ledőlt rá s hamarosan el is aludt. Elalvás előtt az utolsó gondolatai a szökés körül jártak...

[Claus von Stauffenberg]

Egy ajtócsapódás ébreszt titeket. Belép két finn és Sven.
-Remélem kialudták magukat. - mondja kicsit álmosan. - Jöjjenek.
Elindul, a 2 finn katona a sor végén megy. Most a kacskaringós utat hanyagolva 1 perc alatt felérnek. A napfény majdhogynem megvakít bennetek.
-Gyerünk már! - vált hangnekemet Sven. Nem kétséges, nem akarja azt mutatni, hogy cimborál az ellenséggel. - Szedjék a lábaikat!
Még jóformán fel se foghattátok mit csinálnak veletek, fellökdösnek egy platós jármű hátuljára. Lassan hozzászokik a szemetek.
-Uram. - kérdi az egyik orosz. - Mit fogunk csinálni? Én ezt nem bírom. - mondja hallkan. - Meg kell szöknünk.
Sven felpattan a platóra 3-om finnel. Mind a három csőre töltött géppisztollyal áll és kapaszkodik az egyik kezével. Sven csak nekidől a palánknak és rágyújt.
-Kapaszkodjanak. Egy őrült a sofőr. - mosolyodik el.

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

Amit az egyik tankparancsnoka mondott nagyon felzaklatta a főhadnagyot. Tudta, most jött el az idő a szökésre. Viszont miért kellett ezt ilyen hangosan mondania? Hamar elkezdte használni a katonai kézjeleket, amikkel a következőeket mutatta: A következő nagyobb kanyarban, mindenki háttal kiugrik a teherautóból, majd elkezdene futni be az erdőkbe, ott úgyse találják meg őket.

Hirtelen egy repülőgép ment el a fejük fölött, amire feltekintettek a finnek. Ekkor gyorsan a négy orosz kilökte őket a teherautóról, majd mivel még nem vette ezt észre a jármű vezetője Az egyik orosz katona gyorsan kiugrott a teherautóról, majd be a fülkébe. Sajnos a finnek már kezdtek felkelni, és még nem volt a lövőtávon kívül. A Koslov mellett álló Alekszej pedig egy lövést kapott a lábába. Eközben a másik orosz is már a vezetői fülkében volt, ahonnan hamarosan egy megfojtott finn esett ki.
- El innét! - Kiáltotta Vaszilij. Miután már kiértek a lövések útjából, Vaszilij vette át a vezetést, s gyorsan letértek az útról, s az erdőbe hajtottak, ahol egy kisebb tisztáson álltak meg pihenni. Vaszilij afelé az orosz felé fordult, aki egy jó félórával ezelőtt panaszkodott a helyzetükre:
- Na, így már megfelel minden közlegény? - majd gondolatban hozzátette: Már csak ki kellene innen jutni.

[Claus von Stauffenberg]

A közlegény ránéz Koslovra és bólint.
-Uram. - szól Alekszej. - Itt nem maradhatunk... Vissza kell jutnunk a mieinkhez. Mielöbb...
-Szerinted sikerülne? - kérdi az egyik orosz. - Ha nem tudnád mi harckocsizók vagyunk az oroszoktól, nem pedig a finnektől... Ezen a vidéken orosznak lenni nem életbiztosítás. - közelebb hajol. - Tudniillik az egyenruhánk is már árthat az egészségünknek.
-Inkább fogd be... - förmed rá a társa. - Vagy mit akarsz ezzel elérni? Ha csendben maradsz nem fognak megtalálni minket egyhamar.
A beszélgetés vagy veszekedés még pár órát vesz csak igénybe. A legvégén mindenki Koslovra néz.
-Asszem maga dönt uram...

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

A főhadnagynak elég sokára tűnt fel, hogy a katonái hogy veszekednek, a gondolatait lefoglalta, az, hogy mi lesz, mikor mindenki abbahagyta rájuk förmedt.
- Ezt azonnal fejezzék be. Estig el akarnak veszekedni? Mi a fene bajuk van? Meg kellett szöknünk, most meg hazajutni. Ugyanis ha nyitva tartották volna a szemüket, akkor észrevettek volna egyesmást, van néhány infónk, amiket közölni kell a parancsnokságon. Van valakinél egy iránytű?
A bamba tekintetekre magasabb hangon megismételte:
- Van valakinél egy rohadt iránytű? - Ekkor Gublinov őrmester nyújtott át neki egyet. - Na végre...
A térdére helyezte s figyelte ahogyan a kis masina északra mutat. Dél-Nyugatra kell lennie az anyaországnak, úgyhogy arra felé tekintett. Csak sűrű sötét erdőt látott. A katonái kicsit kételkedve néztek felé.
- Orzmanov! Ellenőrizze a benzint! Ameddig tudunk megyünk Dél-Keletnek. Utána, nos utána gyalog fogjuk az utunkat folytatni. Körülbelül 300 kilóméterre lehetünk a Szovjetuniótól. Annyit biztosan nem bír ki a benzin, de ha már egy 200-250-et akkor aszt már minekünk kell kibírnunk. A kocsiban volt egy kevés víz és egy kis kaja, azt majd elosztjuk. Illetve néhány pisztoly is volt bedobva, azoknak még hasznát vesszük. Alekszej, hogy áll a benzinnel?

[Claus von Stauffenberg]

Alekszej elrohan megnézni az üzemanyagot, de csalódottan jön vissza...
-Uram, van egy rossz hírem... - kezd bele. - A mutató nem akar mozdulni, asszem ilyenkor tartalékon van. Ebből 2 dolog következtethető... - megingatja a fejét. - És egyik sem jó...
-Azt, hogy vagy a közelben van a tábor. - veszi át a szót Orzmanov. - Vagy azt, hogy egy laktanya van a közelben.
-A járművet így is úgy is megfogják találni... De jobb lenne ha utóbb találnának rá és messze innen. - veszi vissza ismét a szót Alekszej. - Amondó vagyok szerezzünk üzemanyagot és menjünk.

[Vaszilij Ivanovics Koslov]

- Vagy vágott közbe Koslov, egyszerűen befagyott a kijelző. Tán megártott a hideg az agyuknak? Na figyeljenek! - erre a főhadnagy odasétált a motorháztetőhöz, s felnyitotta azt. Majd kivette az olajszintmérőt, s Alekszej zubbonyának végét felrántva beletörölte azt. Majd a benzintank fedelét felnyitva beledugta a pálcát. Mikor kihúzta a pálca majdnem teljesen benzines lett. Diadalmasan megszólalt.
- Ennyit erről uraim! Most pedig, ha nem bánják felpattanhatnak a kocsira és indulhatunk haza!
Közben gyorsan fej számolt. Egy ilyen teherautó körülbelül 40 litert fogyaszt 100 kilométerenként, ami azt jelenti, hogyha most úgy van benne 60-70 liter benzin, akkor majdnem 200 kilométert mehetnek. Mivel csak másfél napnyit utaztak nem mehettek messze. A teherautó szépen lassan elindult. A járművel egy jó negyedóráig haladtak előre egy szűk kis ösvényen, mikor végre kiszélesedett az út, s már kényelmesen elfértek.