Belgrád

[Adolf Hitler]

Belgrád, Jugoszlávia (a későbbi Szerbia) fővárosa.


Belgrádot történelme során körülbelül negyvenszer rombolták le és építették fel újra. Több kultúra és nagyhatalom megvetette már a lábát a szerb állam fővárosában, ezek közül a legjobban a török uralom nyomai láthatóak, ezek jellemzőek a balkáni településeken. A települést már az ókorban is lakták illírek, rómaiak. Ezek után a valószinűleg Bizánc hívására érkező szerb törzsek települtek le itt, és nomád pásztorkodással foglalkoztak. Az oszmán hódítás kezdetén itt verték vissza a magyar seregek a törököket, és ezzel újból megmenekült a keresztény Európa (Nándorfehérvári diadal) . Ezek után több ízben tartozott a Magyar Királysághoz, és a Habsburg Birodalomhoz is. A hódoltság után a város visszakerült az újonnan függetlenné váló szerb államhoz és fővárosa lett. Ekkor a település pár kilométerre volt a magyar határtól, és az újvidéki szerb kisebbség jelentős hatással volt rá. (Pl a belgrádi szerb Nemzeti Színházat az újvidéki színház filiáléjaként alapították magyarországi szerb színészek.) Az I. világháborúban 1914 dec. 2-án osztrák-magyar csapatok elfoglalják a várost (1915 október-novemberben egész Szerbiat). Az I. világháború után létrejött a délszláv állam, a Szerb�Horvát�Szlovén Királyság amelynek területéhez jelentős részt csatoltak Magyarország területéből. A Délvidék elcsatolásával egy kisebb rész közvetlenül Belgrád város része lett, és nem tartozik a Vajdasághoz, így Zimony (Zemun, a történelmi Horvátország része, Szerém vármegye), Temessziget (Ostrovo, Temes vármegye), és mások. A délszláv állam 1929-ben Jugoszlávia nevet vette fel, amely államnak 2003-ig volt a fővárosa. A II. világháború idején több véres csata is volt itt, és partizánharcok is dúltak, amelyek lényegesen változtattak a város kinézetén.

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A vonat fütyülve gördült be a belgrádi főpályaudvarra. Az út többnyire eseménytelenül telt, egy-két megállóhelytől eltekintve. A pályaudvaron a szokott tömeg sietett a maga dolgára, az emberek fel- és leugráltak a vonatokról, és a tömeg is hullámzott a hatalmas pályaudvaron. Bár az elején nem vette észre a fogadóbizottságot, de aztán fél perc nézelődés után csak rájuk akadsz a tömegben. Vagy egy tucat ember várt rád, köztük a román nagykövetség emberei, néhány jugoszláv rendőr, és egy kiöltözött diplomata. Valószínűleg egy államtitkár vagy hasonló. Ahogy leszállsz, és feléjük sietsz, ők is észrevesznek, és üdvözölni indulnak titeket.
- Üdvözlöm, excellenciás uram! – sietett oda a követség vezetője. – Önt csak délutánra vártuk, ezért sem jött ki komolyabb fogadóbizottság. Jöjjön, és nézze meg a követséget, ott majd tájékoztatom az aktuális helyzetről!

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

Miután megérkeztek a belgrádi vasútállomásra Vilmos és fia Károly Anton a csomagokkal együtt leszálltak a vonatról. Vilmost nagyon megzavarta a hatalmas tömeg és igencsak meglépődött mikor a nagykövet elé lépett és üdvözölte.
-Jaj, de örülök, hogy látom nagykövet. Nem mintha baj történt volna csak hát ilyen vészterhes időkben nem lehet biztosra menni.
-Elnézést kérek, hogy nem szőltam időben, hogy hamarabb érkezőnk, de én is csak ma tudtam meg.
-Hadd mutassam be fiamat Károly Antont. Egy ideig ő lesz a segítőm
-Látom a jugoszlávok is kiküldtek egy embert.- majd németül
üdvözölte. Indulhatunk. Azt viszont le kell szögeznem, hogy csak a királlyal vagyok hajlandó tárgyalni. Csak ő segíthet célunk elérésében.

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A nagykövet bólogatva nyugtázta a szavaidat. Valami igent mormolt az orra alatt, majd a legújabb belgrádi pletykákat kezdte el mesélni. A kísérő rendőrökre sandítva kezdte el mesélni a legújabb pletykát a belgrádi rendőrfőnökről, aki különféle hölgyeket látogat munkaidőben. Először kicsit furcsának tűnik, ám a nagykövet kicsit közelebb hajol.
- Elnézést, excellenciás uram, hogy ilyenekkel untatom, de jobb lesz a fontosabb dolgokról akkor beszélni, ha már biztonságos helyen vagyunk.
Ahogy kiértek a pályaudvarról, egykövetségi kocsi vár rátok, mögötte két rendőrautó parkolt. A rendőrök beszálltak a kocsijukba, és az egyik autó előre indult, hogy vezesse a konvojt. Utána szálltatok be ti a saját autótokba, és indultatok el.
- Ha kívánja excellenciás uram, akkor most már vázolhatom a helyzetet.

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

A herceg igen csak meglepődött a nagykövet viselkedésén. Belgrádi pletykák, a rendőrfőnök viselt dolgai. Ilyesmik nem csak Belgrádban, hanem Bukaresten is előfordulnak. Sőt olyan is volt mikor maga a honvédelmi miniszter szűrte össze a levet egy ellenzéki képviselővel. Utána Vilmos hetekig magyarázhatott arról, hogy a konzervatívoknál nem jellemző a házasság törés, persze annyit ért mint halottnak a csók.
Mikor a követ közelebb hajolt a herceg egy csöppet meglepődött mivel nem tudta mire vélni a dolgot, de miután felvilágosította őt egyből tudta, hogy ezeket a dolgokat nem sokan tudják még a király sem. Egyből fia felé fordult.
- Anton. Te itt maradsz a csomagokkal és megvárod amíg ide nem ér egy követségi autó. Innen te a szállásunkra fogsz menni. Miután lepakoltál elindulsz a követség felé. Érteted?- tette fel a kérdést. Fia határozott igen-e után Vilmos és a nagykövet beszállt az autóba. Miután a követ megszólalt Vilmos oda szólt a sofőrnek, hogy a lehető legnagyobb kerülő úton menjenek a követség felé.
-Na meséljen nagykövet amilyen részletesen csak lehet.

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A követ egy pillanatot tétovázott, amíg összeszedte gondolatait, és eldöntötte honnan kezdi el felvázolni a jelenlegi helyzetet.
- Jugoszlávia túlságosan sok területet szedett össze a Nagy Háborút lezáró békékben. Ezért most ugrásra kész ellenfelek veszik körül. Mussolini a Római Birodalom visszaállításának álmát dédelgeti, és ezért szövetségre lépett a magyarokkal – az utolsó szót a lehető legnagyobb megvetéssel ejtette ki ajkain, és egy pillanatra megremegett, mintha a szó kimondása is dühöt ébresztene benne. A követ köztudottan baráti kapcsolatot ápolt Antonescu sleppjével és a Vasgárdával, ezért is küldték ide, hogy minél kevesebb vizet zavarjon otthon.
- Egyúttal a sok államalkotó nép miatt a centralizált hatalom is meggyengült. Mindenféle szakadármozgalmak működnek az országban, bázisaikat általában a szomszédos ellenséges országokban tartva. A király nem ura a helyzetnek, és a hadsereg elavult. Az ország természetes szövetségesei pedig érdektelenek a régióval szemben. Egy kis brit mozgolódást látni még erre felé, ám a király kénytelen lesz belátni, hogy csak egy út maradt a számára. Mégpedig az, hogy a németek oldalára áll –ez utóbbi mondatot pedig úgy mondta, mintha nem csak ennek az országnak, de a hazájának is ezt az utat kéne követnie.

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

Vilmos miután a nagykövet felvázolta a dolgokat egy csöppet igencsak meglepõdött. Egyik közép és dél-európai országnak se áll jó a szénája, de ennyire mint a jugoszlávoknak azért enyhén durva. A hercegnek ezután igen alaposan át kellett gondolnia a terveit. Végül úgy döntött, hogy nincs veszteni valója.
-Ide figyeljen nagykövet jelenlegi helyzetünkben külön külön gyengék vagyunk, de együtt erõsek lehetünk. Károly király területszerzés mellett kötelezte el magát. Eszerint sz egyesült szerb-román csapatok megtámadnák Bulgáriát vagy Magyarországot és ezzel megmutatnánk a tengelyhatalmaknak, hogy velünk nem lehet packázni. Mit szól hozzá? Egyébként ha lehet minél hamarabb intézzen el egy találkozót a királlyal, de ha megoldható nem mondjanak semmit neki ide utazásom mivoltáról én szeretném közölni vele.

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A követ alázatosan bólintott és a gesztusát szóban is rögzítette:
- Ahogy kívánja, Excellenciás uram! – a mondandóját még fűszerezte egy bizalomgerjesztő diplomáciai mosollyal is, majd hátradőlt az ülésben. Alig öt perc múlva érkezett meg a kocsi a nagykövetségre. A sofőr kiszállt, és egymás után kinyitotta az ajtókat: először a tiéd, majd a nagykövetét. A nagykövet bekalauzolt a szállásra, majd a díszes fogadószobába vezetett. A falon csodás képek lógtak, a plafonról pedig egy díszes csillár lógott le. Ám az egész szobát mégsem ezek, hanem egy hatalmas Románia térkép uralta, a határokat kissé eltolva több irányba. Így nyugatabbra (a Tisza-vonalánál), míg északon is jóval nagyobbnak, Transznisztriával együtt ábrázolta.
- Üljön le kérem, Excellenciás uram. Sajnos itt nehézkesen tudjuk elszállásolni, csak rangjához méltatlan szobát tudunk biztosítani. Ellenben itt van két utcányira egy remek hotel, ahol a követi lakosztályban megszállhat – mire ezeket befejezte, kissé észbe kapott, és gyorsan pontosított. – Már ha Excellenciádnak is megfelel így.

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

Miután megérkeztek a nagykövetségre és bementek Vilmos elé csodálatos látvány tárult. Minden szinte a régi barokk stílusra emlékeztetett, de mégis ami igazán elragadtatta az öreg diplomatát az a nagy Románia térkép. Még biztosan elnézzegedte volna a térképet Vilmos, ha nem szól neki a nagykövet a szállás lehetőségekről. Miután a követ végzett megszólalt ő is:
- Nem akarok szállodában lakni. A fiamnak , ha nem túl nagy kérés biztosítsanak egy szobát nekem viszont egy iroda kell csak. Itt rendezkedek be amíg el nem simítom a dolgokat. Meg eleve részt vettem a balkáni háborúban és az első világháborúban is, ott mint maga is tudja sokkal rosszabbak voltak a körülmények.- mondta s újra a térképet nézte.
- Látja nagykövet ez az amiért én már lassan negyven éve dolgozok.- s a térképre mutatott- negyven év munkája hiába, de higgye el nekem nagykövet nem sokára megváltoznak itt az erő viszonyok és újra életre kell a kisantant. Megígérem hálám nem marad el, ha segítségemre lesz.

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A nagykövet végig figyelmesen hallgatta mondandódat, majd ismét diplomatikusan elmosolyodott.
- Természetesen, Excellenciás uram. Románia nevében is remélem, hogy sikerrel fog járni – mondta, és a hangjában ezúttal érződött az őszinteség. Ezután, mintha kicsit elszégyellte volna magát az őszinte megnyilatkozásért, más témára váltott. – Sajnos nem engedhetem meg, hogy Őexcellenciája egy dolgozószobában hajtsa álomra a fejét. Átadom Önnek az én szobámat, a kedves fia pedig megkapja a mellette lévő szobát.
Miután ezt elmondta, választ sem várva a felvetésére, elhagyta a fogadószobát, és a mellette lévő dolgozószobájába ment. Még hallani lehetett, ahogy tárcsázik egy számot, mielőtt az ajtó bezáródott volna utána. Legalább másfél óráig telefonált, eközben a csomagjaitokat bevitték a két szobába. A nagykövet ekkor tért vissza, hogy közölje a híreket.
- Őfelsége fogadja Önt két nap múlva, pénteken. Ha gondolja, holnap nézzen szét Belgrádban, szívesen adok maga mellé egy profi követségi munkatársat, aki úgy kiismeri itt magát, mintha legalábbis tősgyökeres jugoszláv volna…

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

Vilmos jól tudta, hogy a követ gyűlöli a mostani rendszert amit később a hercegnek még jól jöhet, ám alig volt ideje reagálni a dolgokra mikor a követ faképnél hagyta. Ezen a diplomata nem sokat mérgelődött inkább újra körbe járta a szobát ahol tartózkodott. Sok régi barokk talán még reneszánsz alkotások is voltak a művek között. Olyan gyorsan telt el az a másfél óra, hogy a diplomata észre sem vette, hogy repül az idő. Ezen már nem is bánkódott többet mikor meghallotta a jó hírt, hogy a király fogadja őt.
- Remek! Örülök, hogy ilyen gyors és kiváló munkát végez nagykövet.- osztogatta a dicséreteket- és elfogadom azt a kísérőt is. Remélem az a Yugoszlávia szakértő tud egy jó ajándék boltot is. Tudja nehéz az élet, ha otthon egy fiatalos idősödő feleség és egy igencsak fiatal lány várja.

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A követ csak a szokásos módon mosolygott, és igyekezett megnyugtatni, hogy otthonra biztos,hogy találni fogsz pár ajándékot. Aztán a nagykövet az órájára nézett, és mivel már este hat körül járt az idő, így elbúcsúzott, és jó éjszakát kívánt. Egy fél óra múlva érkezett meg a vacsora, amely kellemesen illatozott. Ám az este más említésre méltó nem történt. Másnap reggel diszkrét kopogtatásra ébredsz fel. A hangodra egy férfi lép be a szobádba, az egyik követségi munkás lépett be, és jelentette, hogy megérkezett az idegenvezetőd. Még csak reggel nyolc óra van. Felöltözködsz, és rendbe szeded magad, majd beengeded az ajtón. Furcsa kép tárul a szemed elé: közepesen magas, kerek fejű, fülcimpa nélküli, vastagszájú, hosszú orrú ember lép be a szobádba. Akaratlanul is felismered a származását: ez egy zsidó.

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

Az este minden a legnagyobb rendben zajlott. A vacsora finom volt a szállás kényelmes volt, minden adott volt ahhoz, hogy Vilmos rendben végezni tudja a munkáját. Lefekvés előtt átnézte az elmúlt napok yugoszláv sajtóját, amely még nem tükrözte a követ által leírt állapotokat, hisz hogy is tükrözhette volna hisz nem is tudott a nép a politikai állapotokról. Mindenesetre nem idegeskedett túl sokat a dolgon, sőt kifejezetten jól aludt.
Másnap még hosszú ideig aludt volna, ha nem keltik fel őt. A herceg gyorsan felöltözködött rendbe szedte magát és ajtót nyitott. Az ajtóban egy igencsak furcsa ember állt. Gyors vizit után Vilmos megállapítja, hogy ez egy zsidó. Nem mondhatni, hogy szereti őket, de azt sem, hogy utálja. Igazság szerint örült, hogy nem kellett velük találkoznia. Jobb híján elfogadta a dolgot és üdvözölte vendégét:
- Üdvözlöm bizonyára ismer Vilmos von Hohenzollern-Sigmaringen herceg. Magában kit tisztelhetek?

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A férfi tökéletes modorban, úgy ahogy a híres belgrádi szalonokban szokás, kissé meghajtotta derekát, és jó kedélyűen bemutatkozott.
- Gheorghe Samescu, Excellenciás uram – alig fejezte be, máris kiegyenesedett, és kimutatta hófehér fogait. – Örülök, hogy a szolgálatára lehet, nagyuram.
Ami még furcsább volt ebben az emberben, hogy igyekezett románként viselkedni, miközben a mellkasán ott díszelgett a horogkereszt kitűző. Egy nemzetiszocialista zsidó? Egyre furcsább az egész. A férfi rögtön kitalálta a gondolatod, és magyarázni kezdett:
- Kérem, Excellenciás uram, ne higgye, hogy ez holmi identitászavar? Én elsősorban román, másodsorban német vagyok, és csak harmadsorban érzem magam zsidónak. A németek megjutalmazzák, aki melléjük áll. Nézze meg Milchet. Tíz éve a zsinagógában láthatta, most meg a Luftwaffe helyettese – amint befejezte a mondókáját, rögtön más témára váltott. – Halottam, hogy Excellenciás uram szeretne valamit vásárolni. Kezdjük azzal, vagy először a várost kívánja megtekinteni?

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

Minden rendben ment amíg meg nem látta a zsidón a horogkeresztet. Ezt az ember gyorsan meg is magyarázta. Ekkor Vilmoson átfutott egy érzés miszerint nemsokára hátast fog ugrani a meglepetéstől, de inkább úgy döntött nem most fitogtatja tornász tudását. Ezek után meglepődve ám, de megszólalt:
- Örülök, hogy elsősorban románnak érzi magát és nem zsidónak vagy németnek. Hisz elsősorban nem vallásunk vagy politikai hova tartozásunkra kell büszkének lennünk, hanem nemzetünkre. És igencsak kiváló példát mondott Milchel, de azért meg kell hagyni van egy kis hajlama a politika felé. Volt szerencsém észre venni míg berlini nagykövet voltam. Mindazon által remélem Németország tényleg olyan kegyes a hűségesekhez mint mondja, ha ne adj isten szükség lenne rá.- mondotta és még mindig beleborzongott a dologba, hogy neki valaha is össze kell szűrnie a levet a németekkel. Nem véletlenül esett a kisantantra a választás, de ezzel most nincs idő foglalkozni így hát újra a kísérőhöz fordult:
- Nos, a tárgyra térve. Vásárolni szeretnék néhány apróságot nem sok mindent. Utána magunk közt szólva megtekintenék egy fegyver boltot is, de csak is a legjobbat. Ha már itt vagyunk viszek valamit a királynak is. Vissza fele pedig megtekinteném kívülről a palotát. Röviden ennyi lenne. Megfelel magának?

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A kísérőd szélesen mosolygott.
- Tudja, excellenciás uram, én is valami hasonlót képzeltem el Önnek. De amennyiben úgy kívánja, éppen van néhány jegyem a Belgrádi Operába, ahol a mai napon Jugoszlávia messze leghíresebb operaénekesei lépnek fel. Valószínűleg a politikai vezetés krémje is ott lesz. – sorolta az előnyeit a részvételnek. Aztán észbekapott, hogy túlságosan tolakodó módon próbált rábeszélni a részt vételre. - Természetesen nem kell rögtön válaszolnia, hiszen az esemény csak este kezdődik.
Egy nagyon rövid csend állt be, amit a férfi rögtön megoldott egy ügyes kérdéssel:
- Excellenciád fia velünk tart?

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

Gheorghe széles mosolya egy kicsit nagyon rémisztőnek találta. Mint egy rossz amerikai néma filmben. Próbálta leplezni döbbenetét bizonyára sikerrel ugyanis a kísérő semmit nem vett észre a dologból.
A dolgot az utolsó kérdésre terelte.
- Nem. A fiam nem jön velem. Ő valahova más hova megy, de addig nem aggaszt a dolog míg nem akarnak kitoloncolni minket.
A Belgrádi Operáról eszébe jutott egy kiváló terv ami kivételesen nem politikai ötlet volt, sőt inkább magánéleti. Így gyorsan a kisérőnek szögezte a kérdést.
- Mondja csak a politikai elit mellett képviselteti-e magát a yugoszláv arisztokrácia?- kérdezte felvilágosodottan.

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A kísérőd egy pillanatig meglepődött a kérdésen. Ő természetesnek vette a Jugoszláv állapotokat, és meg sem fordult a fejében, hogy te nem egészen így vagy ezzel. De azért magyarázni kezdett.
- Errefelé az arisztokraták vagy politikusnak állnak, vagy van annyi pénzük, hogy mást se csináljanak, csak szórakozni járjanak. Úgyhogy az arisztokrácia legjobb képviselői biztos, hogy ott lesznek az előadáson. Csak nem el kíván menni, Excellenciás uram? De ha nem sértem meg, ezt út közben is megbeszélhetjük. Annyi a látnivaló errefelé, egy hét sem volna elég rá!
Közben lassacskán elindult kifelé, abban a reményben, hogy te is követed őt.

[Vilmos F.K.M von Hohenzollern]

- Csakugyan? Bezzeg az én időmben Németországban választhattunk, vagy katonák vagy a derítőbe mehettünk. Ha apám élt volna biztos én se itt lennék, de isten másképp akarta. Mindegy kár ezen rágódni. Mindenesetre nem bántam meg a dolgot.-mondta elmélyülten a diplomata és a kabátjához nyúlt.
- Mindenesetre a kocsiban visszatérünk az operás dologhoz. Induljunk!- és a kisérő után sietett.

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

A kísérő lassan kisétált az épületből, és útközben elkezdett mesélni neked Belgrád nevezetességeiről, és történelméről. Alig két-három perc adatott meg neki, hogy erről beszéljen, hiszen máris kiértetek az épületből, és a követségi kocsi ott parkolt az utcán, a bejárat előtt. Ám ezen idő alatt is olyan szenvedélyesen beszélt a kérdésről, hogy látszott rajta, érdekli a város és hogy már évek óta itt szolgálhat.
- Szálljon be, Excellenciás uram! – inkább kérte, mint parancsolta. Miután te beszálltál a kocsiba, ő is beült melléd, hátra. A sofőr bezárta az ajtót, és a helyére sietett.
- Hova parancsolják? – kérdezte a férfi alázatosan.
- A városközpontba! – rendelkezett a kísérőd, és hátradőlt. Nagyon rövid idő alatt megérkeztetek, hiszen a nagykövetség a város szívében volt, alig pár száz méterre a nyüzsgő központtól. A sofőr ismét kiskutya módjára sietett oda, és kinyitotta az ajtót előbb neked, majd Gheorghe-nak.
- Parancsoljon, Excellenciás uram, ez itt Belgrád legpatinásabb boltja! – nyújtotta előre kezét, az emeletes, csicsás épületre mutatva előttetek.