Normandia - 1944.06. 06.

[David Campbell]

Két tiszt ment a két otthagyott MG felé.
Az egyiket becéloztam a puskával és fejbelöttem, a másikat egy amerikai végezte ki.
Odaszólok hozzá - Szép lövés volt uram!
A katona visszaszólt - Ki maga?
- David Cambel angol pilóta uram!
- Rangja?
- Rangidõs szakaszvezetõ uram!
Az amerikai katona csodálkozni kezdett azon hogy mit keres egy angol az Omahán. Ekkor már öten feljutottak a bunkerekhez.
- Jöjjön utánnam! - mondta az amerikai.
- Igenis! - feleltem.
Én és az amerikai fejvesztve rohantunk fel a bunkerekhez. De észrevette a sebemet és egybõl orvost hívott aki megcsinálta a kezemet.
Ekkor az egyik lövészárokból tíz német jött elõ feltartott kézzel.

[David Campbell]

- Holló hívja Fészket! Ismétlem, Holló hívja Fészket! Két lövegtorony ki van lõve, egy angol pilót is van velünk. Túszokat is ejtettünk! A második hullám jöhet! Ismétlem, a második hullám jöhet! Vége!
{ Ezzel legalább megvolnánk} gondoltam magamban. Ekkor az amerikai hozzám szólt - Szakaszvezetõ! Maga ettõl a perctõl fogva altiszt! Vegye el a németek fegyvereit és vigye õket az egyik felrobbantott bunkerbe. A második hullám majd kihallgatja õket!
- Köszönöm a kinevezésemet uram! Maguk ketten kísérjék a németeket a 33-as szektorba!
- Igenis!
Ekkor elvettem a németek fegyvereit és átattam õket két amerikai közlegénynek.

Délelött 10:50, Omaha-part

Már majdnem hogy a második hullám ideért, nekünk meg csak egy bunkert kellett elfoglalnunk. A földön a vizen és a szétlõtt bunkerekben halott németek és amerikaiak voltak.
Már a bunker lejáratánál voltunk amikor az egyik amerikai tisztet lekapta egy német mesterlövész a bunker bejáratánál. Elõkaptam a puskámat és lelõttem a fritzet.
Az egyik amerikai pedig a bunker bejáratához dobott egy gránátot ami egy német tõrzsõrmester kiáltásaival párosult.
Amikor a gránát felrobbant a német kirepült az ajtón.
Egy lángszórós az ajtó elé állt és meghúzta a ravaszt, az összes bent lévõ német égve ugrott ki a bunker ablakán és rohant a víz felé. De a második hullám emberei kilõtték õket.
Végevan az Omahán a partraszállásnak.

Felmentünk az útra és az egyik közeli város felé vettük az irányt...

[David Campbell]

Coan

Már vagy öt órája vagyunk úton Párizs felé, de az egy város határánál kötöttünk ki.
Egy tábla hírdette velünk hogy meik városnál vagyunk, a táblára ez volt írva: Coan.
Néhányan rámentek a fûre, én velük voltam.
Egy holttestet láttunk meg elõször a határon, egy civil.
- Jelentsétek a századosnak hogy találtunk egy holttestet!
- Igenis!
Két tizedes rohant az út felé.
Ekkor egy német félpáncélos tartott az ezred felé. - Ellenséges félpáncélos! Feküdj! Feküdj!
Ekkor a harckocsi tüzetnyitott, a két katona meghalt.
- Uram, vissza kéne vonulni a mocsárhoz! - Kiáltottam az õrmesternek.
Ekkor az egyik velem egyidõs altiszt oda dobott egy gránátot ami a páncélos elött robbant fel.
Ekkor két német ugrott ki a jármûbõl és lõni kezdett minket.
De én és az õrmester voltunk a leggyorsabbak mert kilöttük a két nácit.
A lövöldözés után a félpáncéloshoz küldtem két katonát.

- 1.szakasz utánam! - kiáltottam és kábé a fél mezõnyi ezreddel az oldalamon futottunk a jármûhöz.

[David Campbell]

- Szép volt srácok! Ok és most ELÕRE!!!!!!!!!!
Ekkor elkeztük a rohamot a város ellen. De már láttuk az elterelõ hadmûvelet végeredményét: gumibabák, angol gumibabák.
- Német 88-as!
- Vissza! Vissza!
- Egy amerikai bombázó!
- Hurrá!
A gép kilõtte az üteget. Ezután mindenki örömtáncot járt a gép teljesítménye láttán.
- Igen!
- Éljen, az ütegnek annyi. Éljen!
- Azért nem kell ezt elhamarkodni.
- MI?
- A várost vissza kell foglalnunk.
- És a lengyel tankvezetõk?
- Õvék az út és az aknamezõk, a mienké a város.
- OKé uram!
Ekkor mentünk is a városba a remény foszlányaival a kezünkben.
De senki sem tudta elhinni hogy a németek milyen csodafegyvereket fognak bevetni azért hogy megtartsák az elfoglalt Coant.

[David Campbell]

Coan, kûlváros

Beértünk a városba, néhány német mesterlövész észrevett minket.
- Németek!
- Hol? Sz.rt se látok.
- Fedezékbe! FEDEZÉKBE!!
A német mesterlövészek lõni kezdték az ezredet, de én észrevettem az egyiket. Célbavettem és lekaptam.
Legalább jó kiképzést is kaptam, mert a német dobott egy fejest a betonra.
Ekkor a távolban megszólalt egy angol katonai induló.
- Végre ittvagytok skacok!
Három angol tankrobogott be a városba. Tüzet is nyitottak. Két angol bombázó kilött két állást a belvárosban, így legalább a belvárost megtisztítottuk az ellenségtõl.
Ekkor egy német tank közeledett felénk, én felmásztam az egyik angol tankra és koordináltam hogy hol van a célpont.
- Német tank két óra harmincnál, tûz!
- Sikeres találat!
- Német Mg42-es egy óránál, tûz!
- Sikeres találat!
Ezzel a várost visszafoglaltuk.

Én meg mentem is az egyik visszafoglalt repülõtérre az angol tankokkal...

[Andrew Harrison]

játékosok

Szövetségesek:
- JTG és csapata (Tim Bradley, Aron Walker, John Tevez - mesterlövész, Joe Johnson - doki, Zeck Brodsen, Marcus thingyson, Jeff Felton = mind NJK)
- David Cambel - rangidõs szakaszvezetõ (Nincs NJK)
- Robert Geret Junior - a Vörös raj parancsnoka
- Andrew Harrison - a 82. légideszantos hadolyálynak mesterlövésze és csapata (Eric Hudson hadnagy
John finigan tizedes
Frank Keegan Hadapród õrmester
Frank Magnasson õrmester
+ két nõnemû közlegény: Ann Robertson és Ginny West. = mind NJK)
-


Németek:
- Stefan Shröll
-
-
-

[Andrew Harrison]

AZ UTAH PART KÖZELÉBEN - 0:20.

Máris ideért a gép. Andrew egy kicsit izgatott volt, mert ez az első küldetése a csapattal. A lámpa pirosan világított, Hudson hadnagy felállt - Oké emberek, felkészülni! - mondta.
Mindenki készenléti helyzetbe állította puskáját és a hátizsákja alá tette - Felállni! - szólt a hadnagy.
A lámpa ekkor már pirosan villogott.
- Bekapcsolni! - mindenki bekapcsolta a hevedert.
- Felszerelést ellenőrizni! - ekkor mindenki megnézte hogy jól van e felerősítve az ernyője.
A lámpa már zölden világított.
- Ugrás! - adta ki a parancsot Hudson hadnagy.
Mindenki kiugrott a gépből. Ahogy földetértek Hudson hadnagy elkezdte a beszédét, hogy kb. két üteg van itt a nádas közelében.
Mindenki elővette a fegyverét és elindultak az ütegek felé. Itt a nád annyira nagy volt hogy ez a németek számára jó kis búvóhelynek bizonyult, mivel sötét ruhájuk van. Ez este jelenti számukra a kellő védelmet.
A csapat elérte az ütegeket, de nem ütköztek egyetlen németbe sem útközben.

[Andrew Harrison]

Egyszercsak az egyik üteg közelében volt egy német. Éppen a csapat háta mögött. Hudson hadnagy szólt Harrisonnak hogy osonjon oda és ölje meg, amien halkan csak tudja.
Harrison bólintott egyet és oda osont a némethez. Azt leszúrta egy jól irányzott mozdulattal. Intett a csapatnak hogy jöhetnek. A csapat már ott is volt. Bedobtak az ütegek csövébe egy gránátot, az ütegeknek annyi. A németet férre rakták az útból.

[Richard D. Winters]

játékosok

Szövetségesek:
- JTG és csapata (Tim Bradley, Aron Walker, John Tevez - mesterlövész, Joe Johnson - doki, Zeck Brodsen, Marcus thingyson, Jeff Felton = mind NJK)
- David Cambel - rangidõs szakaszvezetõ (Nincs NJK)
- Robert Geret Junior - a Vörös raj parancsnoka
- Andrew Harrison - a 82. légideszantos hadolyálynak mesterlövésze és csapata (Eric Hudson hadnagy
John finigan tizedes
Frank Keegan Hadapród õrmester
Frank Magnasson õrmester
+ két nõnemû közlegény: Ann Robertson és Ginny West. = mind NJK)
-Richard D. Winters /Britt ejtőernyős különleges osztag parancsnoka/ őrmester


Németek:
- Stefan Shröll
-
-
-

[Richard D. Winters]

Richard az 1939.szeptember 25.-ei ugrásával a terveknek megfelelően Hollandiában ért földet. Majd elkezdte végezni a rábízott feladatot, amit csaknem 1 évig folytatott több kevesebb sikerrel, de rá kellett hogy jöjjön, hogy tényleg csak kísérletezni akartak az osztaggal. Majd 1940. március végén kapta a parancsot, hogy vissza kell térnie a csapattal Angliába. Ennek sokan megörültek az emberei közül, de az őrmester tudta, hogy nem véletlenül hívják őket vissza, Anglia egyre jobban készül a háborúra. Ezalatt az idő alatt 7 embert vesztett el, köztük 5 már az ugrás napján eltűnt vagy meghalt. Az emberek elvesztésével még inkább erősebb személyiségé faragták az őrmestert.
1940. április 1-jén már abban a kiképzőtáborban voltak, ahol a parancs szerint meg kellett jelenniük. Az emberek meglepődve látták, hogy annyi volt, a sátor, és az ember, mintha egy város épült volna vászonból. Az emberek pihenőt kaptak, kivéve Winters őrmester, akinek meg kellett jelenni a kijelölt parancsnokságon. Ahol megdicsérték a Hollandiában végzett munkája miatt és azonnal kijelölték az új feladatát, miszerint ejtőernyősöket kell kiképeznie.
Winters legnagyobb sajnálatára kapott egy parancsnokot is „maga fölé” David Johnson hadnagyot, akinek egyáltalán nem volt tapasztalata, „csak iskolája” (így beszéltek róla Winters emberei). Mire elkezdődtek az ejtőernyősök kiképzése, már 1942. februárja volt. Az őrmester ezt azzal magyarázta Johnson hadnagynak, hogy az emberek úgy gondolják, ha már meg kell halni, akkor úgy, hogy legalább a fegyverűket használhassák. Ennek oka az volt, hogy nem sokan hitték el azt, hogy egy vászondarabkával kiugorva egy repülőből, élve földet lehet érni. Éppen ezért akik jelentkeztek, azok szinte nem féltek semmitől és annyira elszántak voltak, hogy a Britt haderő egyik legütőképesebb csapatát alkották. Az első csapat kiképzése az 1942-es év végére be is fejeződött és azt lehetett hallani, hogy le is dobják mind a 100 embert Franciaországban, hogy ott nyújtsanak segítséget. De mit tehet 100 ember azzal a hatalmas német haderővel szemben, tette fel a kérdést Winters őrmester a parancsnokságon. Aminek a vezetőség nem igazán örült, hogy egy katonájuk nem ért velük egyet. Ezután mint Winters megtudta régi embereit is le dobják majd, ekkor ismét a parancsnokság felé vette az irányt és kérvényezte, hogy akkor őt is dobják le embereivel együtt, de nemet mondtak és lefokozását helyezték kilátásba, ha nem adja meg a kellő tiszteletet elöljáróival szemben. De nem tudott mit tenni, folytatta a munkát, vagyis az emberek kiképzését. Majd 1943. márciusában jött a hír, hogy teljes kudarc volt a hadművelet, sokan meghaltak, akik túlélték az ugrást szétszóródva értek földet. 1944-es év elejére kiképezték a második osztagot is, ez azért tartott hosszabb ideig, mint az első, mert itt már 250 embert sikerült Winters-éknek kiképezni már nem titkolt szándékként, hogy a hamarosan induló európai invázióban részt vegyenek.

[Richard D. Winters]

Az első hullámban ugró ejtőernyősök és nem csak a britt, hanem az amerikai csapatok feladata is az volt, hogy az invázió előtti este ledobják őket az ellenséges vonalak mögé, ahol a hajnalban induló fő inváziót támogassák ütegek megsemmisítésével, valamint hidak elfoglalásával, biztosításával, úgymond előkészíteni a terepet az érkező csapatoknak.
Az ugrás előtt 2 nappal kapta kézhez David Johnson hadnagy a parancsot, amit szinte azon nyomban továbbított Winters őrmesternek, aki a parancsból megtudta, hogy az egyik ugró csapatnak, amely 50 főből állt Johnson hadnagy lesz a parancsnoka és ő maga pedig a helyettese. Amikor ezt az információt közölte az emberekkel nem igazán örültek neki hogy a hadnagy lesz a csapatuk parancsnoka, de hát nem volt mit tenni, mert a térképeket, jelszavakat kellett magolniuk.

1944.június 5.-e este 11 óra. Elkezdődött az ejtőernyősök beszállítása a gépekbe, az úti cél a sword partszakasz mögötti ellenséges terület volt. Úgy tervezték, hogy kb. hajnali 2-3 óra között érnek majd földet Franciaországban. Miután minden egység elfoglalta helyét a repülők belsejében elkezdtek egyesével felszállni. Az emberek nagyon izgatottak voltak egyedül Winters őrmester volt nyugodt, nem csoda ő volt az egyedüli, aki már ugrott élesben. De az embereket nem csak ez nyugtalanította, hanem Johnson hadnagy is.
Nagyjából már csak 15 perc lehetett a landolási zónától, amikor elérték a francia partokat és ezzel egy időben szinte megszólaltak a német légvédelmi lövegek is. Ezzel nem igazán számoltak, ezért inkább úgy döntöttek, hogy nem várják meg a landolási zónát, hanem előbb dobják le az embereket, vagy mind a repülőben vesztik életüket.

Winters őrmester ki is adja a parancsot: - felállni, horgokat beakasztani!!!
- ellenőrizni az előtted állót!!!
- Zöld fény!!!
Erre elkezdtek ugrani a katonák az ismeretlenbe. Winters ugrott utoljára, és az ugrása közben körbe nézett, mert tudta, hogy nem a cél fölött vannak és tájékozódni akart. De nem igazán tudott, mert akárhová nézett repülő lövedékeket, szétrobbanó gépeket látott. Szinte a földeté résével egy időben elhallgattak a légvédelmi lövegek is. Teljes csend borult a tájra, ránézett órájára, ami hajnali fél hármat mutatott, már csak 3 órát kell várni az invázióval érkező „felmentőkre”. Mert tudta, hogy nem ők lesznek azok, akik segítséget nyújtanak, hanem akik segítségre szorulnak. De azt is tudta, hogy amíg lélegzik mindent meg fog tenni. Ami alatt ezen elgondolkodott, zajt hallott.

Winters : -mennydörgés!!!,
majd kicsit késve érkezett a válasz:- villám!!!

Majd előjött egy suhanc a bokrok közül. Az őrmester egyből látta, hogy nem is az ő egységéből, de még csak nem is angol, hanem egy amerikai katona az. Ekkor tudta, hogy ugyanaz történt megint, mint az előzőleg ledobott egységeknél teljesen szétszóródva értek földet. De Winters nem adta föl, maga mellé vette az amerikait és elindultak egy erdő felé….

[Richard D. Winters]

Amikor beértek az erdőbe teljes csend volt, ekkor már Winters tudta, hogy valami nincs rendben. De amint átfutott ez a gondolat a fején 5 katonát vettek észre, akik feléjük rohantak, a tapasztalatlan amerikai suhanc már nyúlt is a fegyveréért, de az őrmester leintette. Ő már sejtette, hogy nem ellenség, igaza is lett. 4 amerikai és 1 britt ejtőernyős volt köztük egy tizedessel, aki vezette a menekülőket.

A tizedes elmondta Winters-nek, hogy 10 német katona vette őket üldözőbe, miután lelőtték két társukat, akik fent akadtak a fán az ugrás után. Ekkor az őrmester átvette az irányítást és úgy döntött, hogy ha már harcolni jöttek, tegyék is azt. 7-en a 10 ellen nem is olyan rossz arány mondta Winters az „embereinek”. Az őrmester elmagyarázta ötletét, miszerint ő idecsalogatja a németeket, ahol a többiek rejtőzködve várják és a teljes tűzerejükkel támadnak majd.

Winters őrmester el is indult, csak egy dologgal nem számolt, hogy közben a németek is szereztek erősítést, akik már ekkor kb. 15-en voltak. Amikor Winters látta, hogy jönnek, elbújt egy fa mögé majd kinézte azt a részt az ellenséges osztagon, ahol a legsűrűbb volt a tömeg, fújt egyet aztán tűzet nyitott. Azzal a lendülettel el is rohant a lesben álló társai felé, a németek pedig utána, akik futtában megpróbálták elintézni, csak úgy záporoztak a lövedékek Winters mellett, de szerencsére nem találták el. Majd amikor odaért a társaihoz, kiadta a tűzparancsot. A terv szerint amíg 3-an lőttek, addig 3-an gránátokat dobtak a németekre, akik eléggé meglepődtek, de viszonozni próbálták a tűzet. Aminek következményeképpen egy kisebb állóharc bontakozott ki, amit Winters-ék nyertek meg. Az utolsó német katona, futásnak eredt.

A földet érést követően alig 20 perc telt el, máris megvolt az első ütközet, ami szövetséges oldalról 1, német oldalról több, mint 10 áldozattal járt. De az emberek nem hibáztatták az őrmestert, amiért elvesztették egyik bajtársukat, sőt…

[Andrew Harrison]

Miután végeztek az üteggel, elkezdtek segíteni az UTAHON lévõ ejtõernyõsöknek és az ottani partraszálló katonáknak.
Ekkor az egyik bunkerbõl kilépett egy német és persze meglõtt egy 101-est. A katona pedig vérezve a földre rogyott.
- Lõdd le a férgesét!
- Igenis!
Fogtam a mesterlövészpuskámat, becéloztam a németet és lõttem. Ellenfelem persze összerogyott és meghalt.
- Lelõve!
- Gyerünk a bunker bejáratához!
Ekkor mi és egypár 101-es katona odament a bunker bejáratához.
- Gránátot! - Mondta Andrew.
Itt van Andy! De azért takarékoskodj vele. Örülj, hogy legalább hármat adtam.
- Kösz Ginny! Gránát kioldva! Mindenki menjen egy biztonságos helyre!
Ezzel a gránátot be is dobta az ellenség bunkerébe.

[Andrew Harrison]

// Senki se menjen fel a metin 2 címû szarságra! Mert én akkor kaptam be egy komisz vírust, amikor felregeltem rá. //

// NOT www.metin2.hu //

[Joseph Goebbels]

Bár a szövetséges erők hatodikán megállíthatatlanul törtek előre, ettől még a németek próbálták állni a sarat a többszörös túlerővel szemben. Tudták, hogy itt áll, vagy bukik minden.
- „Higgye el, Lang, a partraszállás első huszonnégy órája döntő lesz… Németország sorsa akkor dől el… a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz a leghosszabb nap.”
Churchill pedig ezt mondta.
- „Ha az El-Alameinnél vívott csata volt a kezdet vége, akkor minden bizonnyal a D-Day, a partraszállás napja volt a vég kezdete.”
Mindkettejüknek igazuk lett.


A II. világháború egyik legfontosabb hadművelete a normandiai partraszállás volt. A hadműveletet Amerika egyik legjelentősebb katonai vezetője irányította: Dwight "Ike" Eisenhower. Az inváziót több hónapnyi tervezőmunka előzte meg, a nagyhatalmakat egy táborba kellett gyűjteni, Németország ellen. Az acélakaratú Eisenhowernak ebben a lehetetlen helyzetben kellett összefogásra bírni a világ leghatalmasabb szövetséges vezéreit a történelem egyik leghírhedtebb csatájában Normandiában. Az 1944 júniusában lezajlott folyamatoknak köszönhetően Franciaország és a Benelux-államok felszabadultak. Minden bizonnyal ez volt a történelem eddigi legnagyobb hadművelete.
A hadművelet az Overlord (hűbérúr) fedőnevet kapta. A hadművelet nagy részben azért lehetett sikeres, mert a németek azt hitték, hogy a partraszállás Somme-tól északra fog bekövetkezni. Ennek több oka volt:
1. Az átkelés itt volt a legrövidebb.
2. A légierő támogatása itt érvényesülhetett a legjobban.
3. A Ruhr-vidék Németország gazdasági szíve felé is itt vezetett a legrövidebb út.


Épp ezért a németek ezt a részt erősítették meg a legjobban. Ez nem kerülte el a szövetségesek figyelmét, és arra a döntésre jutottak, hogy a partraszállás nem végezhető el hatalmas veszteségek nélkül. A hadművelet kezdetére 55 gyalogos-, 25 páncélos, 2 hegyi- és 4 ejtőernyős, összesen 86 hadosztályt vontak össze. A légierő (RAF Royal Air Force) 5049 vadászrepülőgépet, 3467 nehézbombázót, 1645 közepes- és könnyűbombázót, 698 egyéb harci repülőgépet, 2316 szállító repülőgépet és 2591 vitorlázó repülőgépet számlált. Az inváziós haditengerészeti erők állománya 6 csatahajót, 2 monitort, 22 cirkálót, 93 rombolót, 159 kisebb hajót, 255 aknaszedő hajót, 233 deszant-szállítóhajót és 853 deszant-naszádot számlált. Az expedíciós erők összlétszáma 1944. június 6-án közel hárommillió: 2.876.439 katona volt. A Montgomery által kidolgozott partraszállási terv öt helyen irányzott elő partraszállást. A Carentani-öbölben két oldalt az amerikai 1. hadsereg első erőinek kellett két helyen, ehhez csatlakozva keletre a normandiai parton az Orne-ig az angol 2. hadseregnek kellett három helyen hídfőt létesítenie. A hídfők – nyugatról keletre – az Utah, Omaha, Gold, Juno és Sword fedőnevet kapták.
Az 1. amerikai hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a hadművelet első napján szálljon partra a Weyo-i öböl mindkét oldalán és az első nap végére vegyen birtokba egy 30 km széles, és 8-10 km mély hídfőt, és egyesüljön a ledobott légideszanttal. A VII. hadtestnek a hadművelet 3. napján Valognes-st Sauveur-Le Vicomte vonalat kellett birtokba vennie, és a hadművelet 16. napjára el akarták foglalni az egész Contentin-félszigetet és Cherbourg kikötőjét. Az V. hadtest feladata az Aura folyótól északra eső körzet birtokba vétele és az ellenség ellenlökéseinek elhárítása volt.


Az angol 2. hadsereg feladata az első napon Caentól északra való partraszállás és még ezen a napon a Beyeux-Caen-Cabourg terepszakasz elérése, majd páncélos csapatokkal a támadás kifejlesztése, és az ellenség fő erőinek lekötése, hogy az amerikai 1. hadsereg szabadon tevékenykedhessen.
A partraszállási térség kiszélesítése után bevetésre került az amerikai szakaszon az amerikai 3. hadsereg, majd az angol szakaszon a kanadai 2. hadsereg. A két amerikai hadsereg és a 12. hadseregcsoportot Bradley tábornok, a két brit hadsereget és a 21. hadseregcsoportot Montgomery tábornagy parancsnoksága alatt egyesítették. A főparancsnokság Eisenhowerra szállt. Caenban június 12-én már tizenkét hadosztály állt harcban, ezek közül négy páncélos. A légioffenzíva lehetetlenné tett minden összeköttetési útvonalat. Július 8-án egy német jelentés tudatja: "Párizstól nyugatra és délnyugatra immár minden vasúti közlekedés lehetetlen".
Churchill egy beszélgetés alkalmával ezt mondta Eisenhowernek:
- „Ha Ön a tél beálltáig olyan hídfővel rendelkezik, amely a Szajna torkolattól Cherbourgig és a Bretagne-i félszigetig terjed és a 36 hadosztálya lesz odaát, akkor ezt győzelemnek fogom tekinteni. Ha pedig Le Havre-t is beveszi addig, akkor döntő győzelemnek.”
Erre Eisenhower válasza ez volt:
- „Karácsonyra a Rajnánál leszünk”.
A Szovjet-Oroszország ellen megfeszített háborút viselő Németországnak nem volt elegendő ereje és eszköze ahhoz,hogy az Atlanti-óceán partján szilárd védelmet hozzon létre.


Alfred Jodl vezérezredes az OKW hadműveleti főnöke helyzetmegítélésében rámutatott, hogy az adott körülmények között nem lehet 2600 km-es arcvonalon a védelmet mélységben megszervezni. Az Atlanti fal erődjeiben összesen 2692 különböző kaliberű löveget tudtak összevonni, így az átlagos tüzérségi sűrűség kilométerenként csak 1 löveg volt.

A német főparancsnokság a legvalószínűbb partraszállási körzetnek a Szajna torkolata és Antwerpen közti partszakaszt tartotta.

Kronológia

* Június 6 U.S. 82. ejtőernyős hadosztály (Detroit hadművelet), 101. ejtőernyős hadosztály (Chicago hadművelet) és a 6. Brit ejtőernyős hadosztály (Tonga hadművelet) éjfél után 15 perccel földet ér Normandiában.
* Öt óra 20 perckor amerikai és brit gépek bombázzák a part menti német állásokat.
* Öt óra 50-kor az inváziós flotta hajóágyúi megkezdik a tüzérségi előkészítést.
* Hat óra 20-kor partra száll a szárazföldi erők első hulláma, megkezdődik a partraszállás; ezzel megkezdődött a náci megszállás alatt álló Európa felszabadítására irányuló szövetséges invázió. Az első napon (D-day) 50 000 szövetséges katona szállt partra Normandiában,
* Június 25–Június 29 Epsom hadművelet
* Július 7 – Caen elfoglalása.
* Július 17 – Erwin Rommel egy légitámadás folyamán autójában ülve megsebesült, később Hitler parancsára (a Hitler-ellenes összesküvésben való résztvétele miatt) megmérgezte magát.
* Július 18 – Július 20. – Goodwood hadművelet végrehajtása.
* Augusztus 3 – Augusztus 9. – Totalize hadművelet, csapda a visszavonuló német páncélosoknak.
* Augusztus 16 – Dragoon hadművelet, újabb nagyerejű partraszállás, augusztus 15-én a fő támadás előtt ejtőernyős különítmények landoltak.
* Augusztus 25 – November 16. – A Red Ball Expressz konvojrendszer működtetése, amely a hadianyag utánpótlást biztosította.

[Joseph Goebbels]

Andrew köszönjük. Amúgy régen picit játszottam vele. Pár napot, de nem tetszett annyira, meguntam. Meg volt egy feladat ami sehogy se ment :S. De az bug, mert másnak se ment. A linkre nem kattintottam régen, egy csaj adta meg a főoldalt, az nem volt akkor vírusos tudtommal, bár korántsem biztos.

[Hans Wagner]

játékosok

Szövetségesek:
- JTG és csapata (Tim Bradley, Aron Walker, John Tevez - mesterlövész, Joe Johnson - doki, Zeck Brodsen, Marcus thingyson, Jeff Felton = mind NJK)
- David Cambel - rangidõs szakaszvezetõ (Nincs NJK)
- Robert Geret Junior - a Vörös raj parancsnoka
- Andrew Harrison - a 82. légideszantos hadolyálynak mesterlövésze és csapata (Eric Hudson hadnagy
John finigan tizedes
Frank Keegan Hadapród õrmester
Frank Magnasson õrmester
+ két nõnemû közlegény: Ann Robertson és Ginny West. = mind NJK)
-


Németek:
- Stefan Shröll
- Hans Wagner tizedes
-
-

[Hans Wagner]

OMAHA-BEACH: 6:00

Hans egy kicsit korán ébredt az egyik bunkerben. Még egy kicsit homályosan látott, de ez nem változtatott harci kedvén.
Egyszer csak meghallotta egyik társát,amint ezt kiáltja - Szövetséges hajók! Szövetséges hajók! Éppen előttünk! Riadó! Riadó! Mindenki az állásokba!
Hans egy kicsit nyűgösen, de gyorsan felöltözött és kézhez vette fegyvereit, majd kirohant a bunkerből. Egyenesen az egyik állás felé vette az irányt, ahol meg tudott lapulni.
Ekkor már mindenki elfoglalta a helyét és fölkészítették puskájaikat, géppisztolyaikat, géppuskájaikat, ütegeiket, aknavetőiket.
- Hol az őrmester? - kérdezte az egyik katona.
- Arról volt szó, hogy öt órára hozza a reggelinket! Rohadjon meg, ahol van, ha kaja nélkül jön vissza!
Hans nem is tudta, mit feleljen erre. Inkább célra tartotta fegyverét. Ha eltalál valakit, akkor az ellenségnek egyel kevesebb katonái lesznek és a németek akkor meg is mentették ezt az állást. De ha nem talál el senkit sem, akkor valaki célba veszi és agyon lövi.

[Hans Wagner]

Célzása nagyon pontos volt. Gyorsan meghúzta a ravaszt, de nem tudta, hogy puskája elvisz-e odáig, ahol mos a partraszálló csónakok vannak. De a szél pont az ellenséges hajóhad felé fújt és le tudott kapni egy amerikai őrmestert.
- Szép lövés volt uram! - üvöltött át egy közlegény Hansnak.
- Kösz közlegény!
- Ellenséges gépek közelednek! Mindenki ki a fedezékéből! - üvöltötte az egyik őrmester.
Hans ezt magasról le....ta és folytatta az ellenség kigyalulását abból a csónakból.
Ekkor az amerikai gépek tüzet nyitottak és persze egy töltény sem találta el a tehetséges tizedest.
- Csak még egyet! - mondta és pont a csónak vezetőjére célzott most. Az utolsó lövése nem találta telibe a szerencsés amerikait. Az az egy csónak visszavonulót fújt. Hans betöltötte a puskát és még egyszer az amerikai fickóra célzott. Az első "harmadik tárból kilőtt töltény" ponttarkón találta az amerikait.

[vicomte]

Jelentkezek!

Szövetségesek:
- JTG és csapata (Tim Bradley, Aron Walker, John Tevez - mesterlövész, Joe Johnson - doki, Zeck Brodsen, Marcus thingyson, Jeff Felton = mind NJK)
- David Cambel - rangidõs szakaszvezetõ (Nincs NJK)
- Robert Geret Junior - a Vörös raj parancsnoka
- Andrew Harrison - a 82. légideszantos hadolyálynak mesterlövésze és csapata (Eric Hudson hadnagy
John finigan tizedes
Frank Keegan Hadapród õrmester
Frank Magnasson õrmester
+ két nõnemû közlegény: Ann Robertson és Ginny West. = mind NJK)
-Vicomte D'Alarcon [Mint Francia kázadóként segíti a szövetséges erõket]


Németek:
- Stefan Shröll
- Hans Wagner tizedes
-
-