Magyar gépek

[Winston Churchill]

WM-16 Budapest:


Ez a repülõtípus a közelfelderítõ osztályba tartozott. Magyarország az 1920-1922 közötti idõben erõs kapcsolatot épített ki a holland Fokker céggel, ami 1926-ban gyümölcsözött, mivel Magyarország a korabeli árakhoz képest igen olcsón beszerzett pár példányt a Fokker C VD típusból. Az eredetileg Fokker márkájú gépeket a mérnökök lassúnak, és alulkormányozottnak találták, és azonnal elhatározták, hogy az eredeti Hispano Suiza motort, amely 300 lõerõs teljesítményt volt képes csupán leadni lecserélik egy erõsebb magyar motorra. Azonban a magyar piacon nem akadt egyetlen egy a célra megfelelõ típus sem. Végül a Weiss Manfred saját újtervezésû motorját a Jupiter VI-t szerelte a gépbe. Ezzel a motorral a repülõ teljesítménye megugrott, és elérte a kívánt 420 lóerõt. A gép az új motorral 270km/h végsebességet és 730km-es hatótávot kapott. Fegyverzete igen gyér maradt azonban, a két Gebauer rendszerû 8mm-es géppuska igazából csak önvédelmi célokra volt elég. A fent említett géppuskák mellett 100kg bombaterhet vihetett magával a gép, az eredeti konstrukció szerint. Az átépített gép jól manõverezhetõ lett, és mivel a biplán kétszemélyes volt, a pilótának csak a repülésre kellett figyelnie a felderítés sokkal hatékonyabbnak bizonyult a típussal. A nagyobb motor lehetõvé tett egy hátratüzelõ géppuskát a megfigyelõnek, a két Gebauer rendszerû elõretüzelõ mellé. A mérnökök felfigyeltek arra, hogy a motor teljesítményének növelésével talán a bombaterhet is növelhetnék. Végül 20%-al nõtt a bombateher, és a gép manõverezhetõsége sem változott. 1938-ban visszaminõsítették másodrangú technikának elektronikai lemaradásai miatt.

WM-Fokker CV-E:


A gépet a WM-16 Budapest törzsére építették komoly változtatásokat eszközölve. Például az 1938-ra elöregedett Jupiter VI motorokat lecserélték K-9 550 lóerõs motorokra. Ezzel a motorral a gép képes volt kibírni az új fegyverzet adta pluszterhet, ám a manõverezhetõsége igencsak leromlott. Így a mérnökök újabb motort iktattak be, egy K-14 iker csillagmotor képében, ami 800 lóerõt adott le. A fegyverzetbeli módosítások: A két elõretüzelõ géppuskát megpróbálták 12,4mm-es nehézgéppuskákra cserélni, azonban a helyhiány meggyõzte a mérnököket, hogy a 12,4mm-es géppuskák elvethetõek, és csupán a hátratüzelõ géppuskát cserélték a nehézgéppuskára. A bombateher így 120kg-ról 340kg-ra nõtt, így a gép immáron nem a közelfelderítõ csoportba tartozott, hanem a könnyûbombázók szerepét is képes volt ellátni. Ezen módisításokkal a gép csúcssebessége 300km/h-ra a hatótávolsága pedig 1000km-re nõtt.

WEISS MANFRED WM 21 SÓLYOM:


Legénység: 2 fõ Motor: 1 db 14 hengeres Gnome et Rhone - WM-14 Kirs NO ; 870 LE Sebesség: 300 km/h
Fegyverzet: 1 db 7,92 mm-es Gebauer 26/31 M ikergéppuska ; 1 db 7,92 mm-es Gebauer 34 M géppuska ; 240 kg bomba (12 X 10 kg repeszbomba ; 120 X 1 kg gyújtóbomba)
Súly: 2300 kg (üresen); 3400 kg (harckészen) Csúcsmagasság: 8000 m Hatótávolság: 750 km
Fesztávolság: 12,90 m (felsõ szárny) ; 9,40 (alsó szárny) Hossz: 9,64 m Magasság: 3,50 m

A magyar hadvezetés 1939-ben határozta el, hogy meg kell termteni a korszerû hazai hadirepülõgép-gyártás alapjait. Ennek a programnak lett az elsõ képviselõje a WM 21 Sólyom közelfelderítõ-bombázó repülõgép, melynek fejlesztését 1936-ban kezdték el. Elõdje a WM 16 Budapest típus volt, ennek átépítésébõl jött létre a Sólyom. Próbarepüléseit 1937-ben, csapatpróbáit 1938-ban végezték, s még abban az évben megkezdõdött az elsõ széria építése, mely még be sem fejezõdött, amikor a fent említett program keretében a minisztérium újabb megrendeléseket adott a három üzemnek, ahol a Sólymokat gyártották. A gépet a csepeli WM (43), a budapesti MÁVAG (43) és a gyõri MWG (42) készítette. Az utolsó, 1942-ben leszállított szériát erõsebb motorral szerelték. A Sólymokat bevettették a Jugoszlávia elleni hadjáratban, és az orsz fronton is. 1942-tõl jobbára kiképzésre használták. Kategóriájában nem számított a legjobb típusnak, de számos modellnél kedvezõbb tulajdonságokkal rendelkezett.