Német önjáró lövegek

[Winston Churchill]

Flakpanzer 38(t) 'Gepard'

1943-tól kezdve a Wehrmacht számára egyre súlyosabb problémát jelentett a szövetségesek növekvõ légifölénye, így 1943 októberében engedélyezték egy "ideiglenes megoldásnak" szánt típus sorozat gyártását, amely a Flakpanzer 38(t) Gepard elnevezést kapta. A jármû alapjául a Marder III Ausf. M páncélvadász számára kifejlesztett közép-motoros Pz.Kpfw. 38(t) alváz szolgált, amelynek hátuljába süllyesztve beépítettek egy 20 mm-es Flak 38 típusú légvédelmi gépágyút. A jármû páncélzata meglehetõsen gyenge volt a kor színvonalához képest, egyedül a kézifegyverek tüze, és a közelében robbanó gránátok ellen nyújtott némi védelmet. Noha 150 jármûre szólt a megrendelés, 1943 novembere és 1944 februárja között "csupán" 141 Gepard hagyta el a BMM szerelõsorait, és ezzel "elnyerte" a második legnagyobb példányszámban készült német légvédelmi páncélos címét.

TECHNIKAI ADATOK
Hosszúság: 4,60 m

Szélesség: 2,15 m

Magasság: 2,25 m

Súly: 9800 kg

Legénység: 4 fõ

Fegyverzet: egy 20 mm-es FlaK 38 L/112.5 gépágyú

Motor: 125 LE-s 6 hengeres Praga EPA

Sebesség: 42 km/h

Hatótávolság: 210 km

Páncélzat: 8-15 mm

Flakpanzer I

A Flakpanzer I az elsõ teljesen lánctalpas kivitelû német légvédelmi-páncélos. A története egészen a franciaországi hadjáratig vezethetõ vissza, ahol is a Wehrmacht mobil légvédelmét ellátó Sd.Kfz. 10/4-es féllánctalpasok nem bizonyultak elég hatékonynak, mivel páncélvédettségük gyakorlatilag nem volt, így a személyzet számos tagja esett a gyalogsági fegyverek áldozatává. A megoldást a légvédelmi löveg harckocsi alvázra történõ telepítése jelentette; ezért a már elavultnak számító Pz.Kpfw I-re esett a választás. A Pz.Kpfw I-es tornyát eltávolították és helyére egy nagy tûzgyorsaságú (450 lövés/min) 20 mm-es Flak 38-as légvédelmi gépágyú került. A jármûvet egy 8 fõs személyzet kezelte, ami renkivüli megterhelést jelentett az eredetileg 2 fõre tervezett Pz.Kpfw I-es alváz motorjának. Összesen 24 darab Pz.Kpfw I. Ausf. A-t alakítottak át légvédelmi páncélossá és ezeket az 1941 májusában felállított 614. Flak Bataillonhoz osztották be. A korszerûtlensége ellenére, még a sztálingrádi csatában is bevetették 1942-ban.

TECHNIKAI ADATOK
Hosszúság: 4,38 m

Szélesség: 2,06 m

Magasság: 2,05 m

Súly: 5500 kg

Legénység: 8 fõ

Fegyverzet: 20 mm-es Flak 38 típusú légvédelmi gépágyú

Motor: 57 LE-s Krupp M305 típusú 4 hengeres benzinmotor

Sebesség: 30 km/h (úton)

Hatótávolság: 150 km

Páncélzat: 13 mm

Flakpanzer IV 'Möbelwagen'

A háború elején a német páncélos hadosztályok mobil légvédelmét olyan légvédelmi löveggel felszerelt féllánctalpas jármûvek biztosították, mint például a könnyû Sd.Kfz. 10/4. 1943-ra azonban minden fronton jelentõsen megerõsödött az ellenséges légi tevékenység és emiatt egyre nagyobb igény mutatkozott a féllánctalpasoknál erõsebben felfegyverzett, jobban páncélozott és nem utolsósorban mozgékonyabb légvédelmi eszközökre. Az új jármû alapjául a már jól bevált Pz.Kpfw. IV-es alváz szolgált, melyre egy 20 mm-es, négy csövû Flakvierling 38-ast építettek. A magas, dobozszerû küzdõtere miatt a jármû a Möbelwagen nevet kapta, ami szó szerint "bútorszállító kocsit" jelent. Mivel azonban a 20 mm-es löveg nem bizonyult elég hatékonynak ezért csak a széria elsõ 46 jármûvét fegyverezték fel vele. A hatékonysága növelése érdekében a széria azt követõ tagjait egy 37 mm FlaK 43-as löveggel szerelték fel. A közhiedelemmel ellentétben erre a típusra már nem alkalmazták a Möbelwagen elnevezést, noha gyakorlatilag csak a fõfegyverzetükben különböztek egymástól. A Deutsche-Eisenwerke és BMM gyáraiban összesen 240 ilyen páncélos készült. A Möbelwagen legfõbb hátránya a személyzet elégtelen páncélvédettsége volt, így a fejlesztés tovább folyt.

TECHNIKAI ADATOK
Hosszúság: 5,92 m

Szélesség: 2,95 m

Magasság: 2,73 m

Súly: 24 000 kg

Legénység: 5 fõ

Fegyverzet: egy 37 mm-es FlaK 43 L/89 gépágyú és egy 7.92 mm-es MG 34 géppuska

Motor: 300 LE-s 12 hengeres Maybach HL 120 TRM

Sebesség: 38 km/h

Hatótávolság: 200 km

Páncélzat: 10-80 mm

Flakpanzer IV 'Ostwind'

A Flakpanzer fejlesztésének következõ lépcsõjét az elõdeinél (Möbelwagen, Wirbelwind) erõsebb 37 mm-es FlaK 43-as löveggel szerelt Ostwind (Keleti szél) jelentette. Az Ostwind elsõ példányait 1944 márciusában állították hadrendbe. A 160 lövés/perc tûzgyorsaságú löveget a Wirbelwindhez hasonlóan egy 360 fokban körbeforgatható, felül nyitott toronyban helyezték el. Mind a Wirbelwind, mind az Ostwind sikeres típusnak bizonyult, de nem csak légi, hanem földi célpontok ellen is hatásos volt, különösen az ellenséges gyalogság ellen.

TECHNIKAI ADATOK
Hosszúság: 5,92 m

Szélesség: 2,95 m

Magasság: 3,03 m

Súly: 25 000 kg

Legénység: 6 fõ

Fegyverzet: egy 37 mm-es Flak 43 L/89 gépágyú és két 7.92 mm-es MG34 géppuska (egy homlok MG34, és egy belsõ szállítású MG34/4)

Motor: 272 LE-s 12 hengeres Maybach HL 120 TR 112

Sebesség: 40 km/h

Hatótávolság: 200 km

Páncélzat: 10-80 mm

[Adolf Hitler]

Wespe önjárólöveg

A leírást készítette: Erwin Rommel

105 mm-es tábori tarack (leFH18) a Pz.Kpfw. II-es alvázra szerelve. . A növekedő igények kielégítésére a berlini Alkett cég hozzákezdett egy könnyű önjáró löveg kifejlesztéséhez. A jármű alapjául a harckocsiként már elavultnak számító Pz.Kpfw. II-ek alváza szolgált. A későbbi változatoknál az alvázat 220 mm-rel megnövelték és a futógörgők felfüggesztését tovább erősítették, az így létrehozott alváz a Geschützwagen II-es elnevezést kapta. A jármű főfegyverzete a szabványos német 105 mm-es könnyű tarack, a Leichte Feldhaubitze 18/2 volt.A Wespe fegyverzetét adó változatot, a LeFH 18-ast 1935-ben fejlesztette ki a Rheinmetall-Borsig. . A Wespe fő feladata a páncélos hadosztályok közvetett tűztámogatása volt. Az 1943-as rendszer szerint minden páncélos hadosztálynak rendelkeznie kellett egy önjáró tüzér ezreddel.
A Wespe sok más német harcjárműhöz hasonlóan (pl: Panther, Ferdinand, stb.) az 1943-as kurszki offenzíva során került először bevetésre. A harcokban nagyon hatékonynak és sikeresnek bizonyult. A Wespe 1943-tól egészen a háború végéig rendszerben maradt és szinte mindegyik fronton harcolt. Egy 1945. márciusában íródott leltár szerint 307 példány állt még szolgálatban a Wehrmacht különböző egységeinél..

Súly: 11500 kg
Személyzet: 5 fő
Motor: Maybach HL 32 TR 6 hengeres benzinmotor
Sebesség: Úton: 40 km/h Terepen: 20 km/h
Szélesség: 2240 mm
Magasság: 2320 mm
Fő fegyverzet: 105 mm-es leHF 18/2 L/24 könnyű tábori tarack

[Adolf Hitler]

Marder III

A leírást készítette: Erwin Rommel

TECHNIKAI ADATOK (Marder III M)
hosszúság: 4,65 m szélesség: 2,16 m magasság: 2,48 m súly: 10,5 t legénység: 4 fő
fegyverzet: 1 db 75 mm-es PaK 40/3 L/46-os löveg
motor: Praga EPA TZJ 6 hengeres; 125 LE sebesség: 42 km/h (úton) hatótávolság: 185 km páncélzat: 8-25 mm

TÖRTÉNETE

A Szovjetunió elleni támadást követõen rövidesen kiderült, hogy a német haderõ nem rendelkezik elég hatékony páncéltörõ fegyverrel: a T-34-es és KV-1-es szovjet tankok homlokpáncélja túl erõsnek bizonyult. (Afrikában a brit Matilda II-esek jelentettek hasonló kihívást.) Mivel az is kívánatossá vált, hogy az új fegyver könnyen követni tudja az elõretörõ gyalogságot, sebtében meg kellett tervezni egy önjáró páncéltörõ löveget. A Panzer 38(t) alvázára szerelt (75 mm-esre újrahuzagolt) zsákmányolt 76,2 mm-es M-36-os szovjet löveg jelentette a megoldást, a Marder III jelû jármûvet. Erõssége a megbízható alváz volt, gyengeségét az jelentette, hogy a súlynövekedés elkerülése miatt a küzdõtér csak gyengén volt védve. Késõbb új, 75 mm-es löveggel szerelték, mely rövidebb volt, de nagyobb súlya miatt alá kellett támasztani. 1942-43-ban gyártották, 1944-ig volt hadrendben. Ideiglenes megoldást jelentett, de a modernebb páncélvadászok megjelenéséig hasznosnak bizonyult.

Jagdpanzer IV

hosszúság: 8,60 m szélesség: 3,28 m magasság: 1,96 m súly: 25,8 t legénység: 5 fő
fegyverzet: 1 db 75 mm-es StuK 42 L/70 löveg, 1 db 7,92 mm-es MG 34 géppuska
motor: 1 db 12 hengeres Maybach HL 120 TRM; 300 LE sebesség: 40 km/h (úton) hatótávolság: 210 km páncélzat: 20-80 mm

TÖRTÉNETE

A StuG III rohamlöveg felváltása céljából 1944 elejétõl kezdték gyártani a Jagdpanzer IV páncélvadászt. Az eredeti elképzelés szerint a Panzer IV alvázára a Panther harckocsik 75 mm-es StuK 42 L/70-es lövegét szerelték volna. Ezt az elképzelést hevesen ellenezte Guderian tábornok, szerinte a tankok gyártása lett volna az elsõdleges, ezért az új jármû a Guderian kacsa gúnynevet kapta. A gyártás elején kiderült, hogy a Pantherek lövegét át kell alakítani a beépítéshez, ezért átmenetileg 75 mm-es L/48-as löveggel szerelték a jármûvet, ami a StuG IV nevet kapta. Ezután ismét egy átmeneti megoldás, a 75 mm-es KwK 40 L/48-as löveg következett, majd a véglegesnek szánt verzió, a néha (helytelenül) Panzer IV/70-nek nevezett páncélvadász. (Ennek is volt eltérõ futómûvû változata.) A sokféle módosítás is jelezte, hogy kissé kapkodva tervezték, de félelmetes fegyvere miatt igen hatékonynak bizonyult, fõleg a gyengébb szövetséges tankok ellen vált be. Alacsony felépítésû, de kissé orrnehéz, és a terepen bizonytalan mozgású jármû volt.

[Adolf Hitler]

Stug III

A leírást készítette: Erwin Rommel

hosszúság: 5,41 m
szélesség: 2,92 m
magasság: 1,95 m
súly: 21,3 t legénység: 4 fő
fegyverzet: 1 db 75 mm-es StuK 37 L/24-es löveg
motor: Maybach HL 120 TRM 12 hengeres; 300 LE
sebesség: 45 km/h (úton) hatótávolság: 161 km
páncélzat: 8-50 mm

A prototípus elkészítésekor a Panzer III-as alvázára annak 50 mm-es lövege helyett egy 75 mm-es ágyút szereltek. Hogy a súlyt csökkenthessék, leszerelték a forgatható lövegtornyot. Ennek hátrányán túl azzal is számolni kellett, hogy a pontos célzáshoz meg kellett állni. Azaz tudott menet közben is lőni, de távoli cél leküzdéséhez, pontos célzáshoz le kellett állnia. Gyorsabban, könnyebben lehetett gyártani, és sokkal olcsóbb volt, mint a tank. A StuG III nemcsak emiatt készült jóval nagyobb számban, mint a harckocsik: kitűnően bevált, sőt, később páncéltörő fegyverként (Jagdpanzer) is bizonyított. Legénysége nem harckocsizónak, hanem tüzérnek vallotta magát, a StuG-ok harcmodora is más volt, mint a tankoké. Először a franciaországi hadszíntéren jelentek meg, később a Balkánon és az orosz fronton is bevetették őket, Észak Afrikában is harcoltak. A veszteségek miatt 1941-ben géppuskát is kellett rájuk szerelni (E változat), majd hosszabb ágyúval (75 mm-es StuK 40 L/43 az F, L/48-as a G változattól) fegyverezték fel a típust. Ez már félelmetes páncéltörő is volt. 1943-tól az elavult Panzer III-asok gyártása leállt, az alvázakra már csak StuG III-asokat építettek. A módosítások nyomán egyre jobb fegyvernek bizonyult az ellenséges tankokkal szemben is.

Stug IV

A leírást készítette: Erwin Rommel

hosszúság: 6,70 m
szélesség: 2,95 m
magasság: 2,2 m
súly: 23 t legénység: 4 fő
fegyverzet: 1 db 75 mm-es StuK 40 L/48-as löveg
motor: Maybach HL 120 TRM 12 hengeres; 300 LE
sebesség: 38 km/h (úton) hatótávolság: 210-131 km
páncélzat: 11-80 mm

Az 1943-as évet követően a németek minden fronton elvesztették a katonai kezdeményezés lehetőségét, és védekező harcokra kényszerültek. Ezekben is kulcsszerepet kaptak a rohamlövegek, amelyeket immár páncélvadászként és "harckocsi-pótlóként" alkalmaztak. A rohamlövegek gyártása sokkal egyszerűbb és olcsóbb volt a toronnyal ellátott harckocsiknál ezért sok esetben a páncélos alakulatok harckocsi veszteségeit is rohamlövegekkel pótolták. A növekvő veszteségek pótlására a rohamlövegek gyártását nagymértékben kellett növelni.
1943-ban a szövetséges légierők (USAAF, RAF) intenzív légi hadjáratot indítottak a német ipar szétzúzásának érdekében. A szövetségesek elsődleges célpontjai között szerepeltek a német hadiüzemek, így a StuG III-ast is gyártó Alkett és MIAG cégek üzemei is. A termelés csökkenése és a növekvő igények miatt a Heereswaffenamt hozzákezdett egy alternatív megoldás kereséséhez. A feladat megoldására a Krupp Művek vállalkozott. Elképzelésük nagyon is egyszerű volt: a nagy mennyiségben rendelkezésre álló Pz.kpfw. IV-es harckocsi alvázak és a StuG III-as felépítményének és lövegének felhasználásával hozzanak létre egy új rohamlöveg típust. Így született meg a Sturmgeschütz IV-es (StuG IV), amely az Sd.Kfz. 167-es típus-sorszámot kapta. A StuG IV sok tulajdonságában felülmúlta elődjét, hiszen a nagyobb teherbírású alvázra építették rá a StuG III-as viszonylag könnyű felépítményét, ami nagymértékben növelte a jármű mozgékonyságát és hatótávolságát.
Mindkét rohamlöveg típust párhuzamosan gyártották a német üzemek egészen a háború végéig. 1943 decembere és 1945 márciusa között összesen 1139 StuG IV-es rohamlöveg készült a Krupp Művek Ruhr-vidéki üzemeiben.