Post by Winston Churchill on Oct 21, 2007 11:25:52 GMT 2
Renault FT
A Renault FT a francia hadsereg legfontosabb tanktipusává vált az I. világháború alatt. A nehézharckocsiktól eltérõen a feladata nem a drótakadályok megsemmisitése és a géppuskafészkek pusztitása volt, hanem támogatnia és követnie kellett a gyalogságot a roham folyamán, és segédkeznie kellett az áttörés hadmûveleti sikerré fejlesztésében.
A gyár vezetése jóval több érdeklõdést tanúsitott a könnyûharckocsik fejlesztése és gyártása iránt, mert ez nem igényelt olyan nagy ipari kapacitást, és elfogadta a francia fõparancsnokság által felkinált lehetõséget a 4000 kg- os, 360 fokban elforditható tornyú, géppuskával felfegyverzett lánctalpas megkonstruálására. A megépitett 1:1 méretarányú makett magassága 1,75 m volt, a tank felfegyverzésénél egy 8 mm- es géppuskával, vagy egy 37 mm -es ágyúval számoltak. A követelmények 12 km/ó sebességet irtak elõ, és olyan vastag páncélzatot, amely ellenáll a gyalogsági fegyverek lövedékeinek.
A Renault FT elsõ prototipusai 1917 tavaszán jelentek meg, és a katonák már az elsõ tesztek után megbizonyosodhattak a jármû kvalitásairól. A francia hadsereg akkori fõparancsnoka, Henri Pétain elõször 3500 darabot rendeltetett az FT- bõl, késõbb ezt a számot csaknem a háromszorosára növelték. 1918 végéig kellett volna elkésziteni ezt a mennyiséget, de a Reanult képtelen lett volna egyedül megbirkózni a feladattal, és hamarosan más cégek is bekapcsolódtak a gyártásba - a Belleville, a Berliet, a SOMUA és a Delaunay gépgyárak közremûködésével kezdõdött az FT gyártása. A Renault FT harckocsi meglehetõsen szokatlan, eredeti és érdekes jelenség volt szerkezetileg. Lényegében egy önjáró páncéldobozról volt szó, amely nitteléses eljárással összekapcsolt acéllemezekbõl állt. A lemezek vastagsága 6 és 16 mm között mozgott, ehez a dobozhoz kapcsolódott a tank többi külsõ és belsõ szerkezeti eleme. A tank hástulsó részére egy felfelé hajló "acélfarkat" szereltek, ennek segitségével a gép 1,8 m szélességû lövészárkot tudott leküzdeni. A "doboz" elülsõ részében volt a sofõrállás, a középsõ részen a forgótorony kapott helyet, leghátul pedig a motor volt elhelyezve, a sebességváltóval egyetemben. A harckocsit kétszemélyesre tervezték, a sofõr az elülsõ kétrészes fedelû ajtón át szállt be, a toronyban helyet foglaló parancsnok pedig a torony hátsó oldalán levõ csapóajtón. A torony páncélzatának vastagsága 22 mm volt, és az FT volt az elsõ harckocsi a világon, amelynek tornya 360 fokban elforditható parancsnoki kupolával rendelkezett. Hajtómûként egy Renault gyártmányú, 35 le- s benzinmotort alkalmaztak. Az FT elsõ sorozatai 8 mm- es Hotchkiss géppuskával voltak felfegyverezve. A tank 4800 db. géppuskatöltényt tudott szállitani. Ezek az elsõ szériák 1917 õszére keszültek el, de ekkorra a gyártási program nagyon lelassult, elsõsorban azért, mert nem volt elég megfelelõ minõségû acél a tornyok öntéséhez. Az év végéig a Renault csak 83 db. harckocsit adott át a hadseregnek. Ezek a Char Mitrailleuse Renault FT 17 tipusnevet viselték. A tankot elõször 1918 májusában vetették harcba Foret de Retz- nél. Ekkorra az öntött torony problémája megoldhatatlannak bizonyult, és a gyártók nittelt, nyolcoldalú tornyokat terveztek a tankra, ami végül is lehetõvé tette a sorozatgyártás felfuttatását. 1918 novemberéig 3177 darab készült el ebbõl a tipusból, és amikor 1919 elejétõl lassan elkezdtek érkezni a öntött acéltornyok, a az ilyenekkel felszerelt FT- ket FT-18 néven rendszeresitették.
1921- re a francia hadseregnek 3728 FT harckocsija volt, ebbõl 2100 géppuskával, 1246 pedig 37 mm- es ágyúval volt felfegyverezve. 39- et kisépletileg 75 mm- es löveggel láttak el.
A 37 mm- es ágyúval felszerelt harckcosik túlnyomó része már a második FT- generációhoz tartozott, amelynek tipusneve Char Cannon Renault FT 17 volt. A 37 mm- es ágyú a Puteaux gyár terméke volt, a tank lõszerkamrájában 200 repeszgránát, 25 páncéltörõ gránát és 12 srapnelgránát fért el. Ez a sorozat igazi exportslágerré vált az I. világháború után: Belgium, Brazilia, Kanada, Kina, Csehszlovákia, Finnország, Görögország, Olaszország, Japán, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Anglia, USA és a Szovjetunió hadseregei egyaránt használták, vagy eredeti, vagy kissé módositott változatban, más nevek alatt.
Char B1
Fejlesztése még 1921-ben kezdõdött, az elsõ világháborús típusok több jellegzetességét is magán viseli. Érdekessége a testbe mereven beépített 75 mm-es löveg, melyhez a B1 változatban egy rövidcsövû, a B2-esben egy hosszú csövû 47 mm-es toronylöveg társult. A 4 fõs legénység kitûnõen belátta belsejébõl a terepet, de robosztus voltából következõ csekély manõverezõ képessége nagy hátrányt jelentett. A háború kitörésekor több száz darab állt hadrendben, de a francia hadvezetés egyenként vetette be õket. Kudarcai után a késõbbiekben nem jutott lényeges szerephez.
Renault R-35
A Renault R-35-öst a 30-as évek közepén, az õsöreg I. világháborús Renault FT 17-esek felváltására tervezték. 1940-re közel 1600 darab épült a típusból, amely számszerûen a francia hadsereg legjelentõsebb harckocsija volt, bár még így sem sikerült teljesen felváltania az FT 17-eseket. Az R-35 megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak, de nem bizonyult a német páncélosok egyenrangú ellenfelének, különösen azért nem, mert a francia harckocsikat elaprózva, kis csoportokban vetették be a német páncélos csoportosítások ellen. Lövege még a legkönnyebb német harckocsik páncélzatát sem tudta átütni, és számos példányát egyszerûen hátrahagyta a személyzete az 1940 májusi francia visszavonulás során. A németek helyõrségi és kiképzési feladatokra használták az R-35-ösöket, számos példányt pedig tüzérségi vontatóként, lõszerszállító jármûként és önjáró lövegek alvázaként vettek igénybe. A tornyát eltávolították, és partvédelmi feladatokra vették igénybe.
Somua S-35
Az S-35 fejlesztését a Somua cég 1935-ben kezdte meg a Char B típus alapjain, sorozatban 1936-tól gyártották. A háború elején a legjobb harckocsitípus volt, fegyverzete egyenértékû volt a német modellekével, páncélzata pedig felülmúlta azokét. Hátrányául róható fel bonyolult futómûve és a személyzet kedvezõtlen elosztása (a parancsnok kezelte a fegyvereket). A legnagyobb gond mégis a rossz hadvezetési elgondolásokból származott, a szétszórt tankok nem vehették fel a versenyt a csoportosan támadó német Panzerekkel. A típus jónéhány példánya a németek kezébe került, azokat a háború végéig használták, elsõsorban Norvégiában és a Balkánon.
Egyébb jelentõs tankok:
AMX-13
AMX-30
AMX-40
H-35 Hotchkiss
Leclerc
A Renault FT a francia hadsereg legfontosabb tanktipusává vált az I. világháború alatt. A nehézharckocsiktól eltérõen a feladata nem a drótakadályok megsemmisitése és a géppuskafészkek pusztitása volt, hanem támogatnia és követnie kellett a gyalogságot a roham folyamán, és segédkeznie kellett az áttörés hadmûveleti sikerré fejlesztésében.
A gyár vezetése jóval több érdeklõdést tanúsitott a könnyûharckocsik fejlesztése és gyártása iránt, mert ez nem igényelt olyan nagy ipari kapacitást, és elfogadta a francia fõparancsnokság által felkinált lehetõséget a 4000 kg- os, 360 fokban elforditható tornyú, géppuskával felfegyverzett lánctalpas megkonstruálására. A megépitett 1:1 méretarányú makett magassága 1,75 m volt, a tank felfegyverzésénél egy 8 mm- es géppuskával, vagy egy 37 mm -es ágyúval számoltak. A követelmények 12 km/ó sebességet irtak elõ, és olyan vastag páncélzatot, amely ellenáll a gyalogsági fegyverek lövedékeinek.
A Renault FT elsõ prototipusai 1917 tavaszán jelentek meg, és a katonák már az elsõ tesztek után megbizonyosodhattak a jármû kvalitásairól. A francia hadsereg akkori fõparancsnoka, Henri Pétain elõször 3500 darabot rendeltetett az FT- bõl, késõbb ezt a számot csaknem a háromszorosára növelték. 1918 végéig kellett volna elkésziteni ezt a mennyiséget, de a Reanult képtelen lett volna egyedül megbirkózni a feladattal, és hamarosan más cégek is bekapcsolódtak a gyártásba - a Belleville, a Berliet, a SOMUA és a Delaunay gépgyárak közremûködésével kezdõdött az FT gyártása. A Renault FT harckocsi meglehetõsen szokatlan, eredeti és érdekes jelenség volt szerkezetileg. Lényegében egy önjáró páncéldobozról volt szó, amely nitteléses eljárással összekapcsolt acéllemezekbõl állt. A lemezek vastagsága 6 és 16 mm között mozgott, ehez a dobozhoz kapcsolódott a tank többi külsõ és belsõ szerkezeti eleme. A tank hástulsó részére egy felfelé hajló "acélfarkat" szereltek, ennek segitségével a gép 1,8 m szélességû lövészárkot tudott leküzdeni. A "doboz" elülsõ részében volt a sofõrállás, a középsõ részen a forgótorony kapott helyet, leghátul pedig a motor volt elhelyezve, a sebességváltóval egyetemben. A harckocsit kétszemélyesre tervezték, a sofõr az elülsõ kétrészes fedelû ajtón át szállt be, a toronyban helyet foglaló parancsnok pedig a torony hátsó oldalán levõ csapóajtón. A torony páncélzatának vastagsága 22 mm volt, és az FT volt az elsõ harckocsi a világon, amelynek tornya 360 fokban elforditható parancsnoki kupolával rendelkezett. Hajtómûként egy Renault gyártmányú, 35 le- s benzinmotort alkalmaztak. Az FT elsõ sorozatai 8 mm- es Hotchkiss géppuskával voltak felfegyverezve. A tank 4800 db. géppuskatöltényt tudott szállitani. Ezek az elsõ szériák 1917 õszére keszültek el, de ekkorra a gyártási program nagyon lelassult, elsõsorban azért, mert nem volt elég megfelelõ minõségû acél a tornyok öntéséhez. Az év végéig a Renault csak 83 db. harckocsit adott át a hadseregnek. Ezek a Char Mitrailleuse Renault FT 17 tipusnevet viselték. A tankot elõször 1918 májusában vetették harcba Foret de Retz- nél. Ekkorra az öntött torony problémája megoldhatatlannak bizonyult, és a gyártók nittelt, nyolcoldalú tornyokat terveztek a tankra, ami végül is lehetõvé tette a sorozatgyártás felfuttatását. 1918 novemberéig 3177 darab készült el ebbõl a tipusból, és amikor 1919 elejétõl lassan elkezdtek érkezni a öntött acéltornyok, a az ilyenekkel felszerelt FT- ket FT-18 néven rendszeresitették.
1921- re a francia hadseregnek 3728 FT harckocsija volt, ebbõl 2100 géppuskával, 1246 pedig 37 mm- es ágyúval volt felfegyverezve. 39- et kisépletileg 75 mm- es löveggel láttak el.
A 37 mm- es ágyúval felszerelt harckcosik túlnyomó része már a második FT- generációhoz tartozott, amelynek tipusneve Char Cannon Renault FT 17 volt. A 37 mm- es ágyú a Puteaux gyár terméke volt, a tank lõszerkamrájában 200 repeszgránát, 25 páncéltörõ gránát és 12 srapnelgránát fért el. Ez a sorozat igazi exportslágerré vált az I. világháború után: Belgium, Brazilia, Kanada, Kina, Csehszlovákia, Finnország, Görögország, Olaszország, Japán, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Anglia, USA és a Szovjetunió hadseregei egyaránt használták, vagy eredeti, vagy kissé módositott változatban, más nevek alatt.
Char B1
Fejlesztése még 1921-ben kezdõdött, az elsõ világháborús típusok több jellegzetességét is magán viseli. Érdekessége a testbe mereven beépített 75 mm-es löveg, melyhez a B1 változatban egy rövidcsövû, a B2-esben egy hosszú csövû 47 mm-es toronylöveg társult. A 4 fõs legénység kitûnõen belátta belsejébõl a terepet, de robosztus voltából következõ csekély manõverezõ képessége nagy hátrányt jelentett. A háború kitörésekor több száz darab állt hadrendben, de a francia hadvezetés egyenként vetette be õket. Kudarcai után a késõbbiekben nem jutott lényeges szerephez.
Renault R-35
A Renault R-35-öst a 30-as évek közepén, az õsöreg I. világháborús Renault FT 17-esek felváltására tervezték. 1940-re közel 1600 darab épült a típusból, amely számszerûen a francia hadsereg legjelentõsebb harckocsija volt, bár még így sem sikerült teljesen felváltania az FT 17-eseket. Az R-35 megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak, de nem bizonyult a német páncélosok egyenrangú ellenfelének, különösen azért nem, mert a francia harckocsikat elaprózva, kis csoportokban vetették be a német páncélos csoportosítások ellen. Lövege még a legkönnyebb német harckocsik páncélzatát sem tudta átütni, és számos példányát egyszerûen hátrahagyta a személyzete az 1940 májusi francia visszavonulás során. A németek helyõrségi és kiképzési feladatokra használták az R-35-ösöket, számos példányt pedig tüzérségi vontatóként, lõszerszállító jármûként és önjáró lövegek alvázaként vettek igénybe. A tornyát eltávolították, és partvédelmi feladatokra vették igénybe.
Somua S-35
Az S-35 fejlesztését a Somua cég 1935-ben kezdte meg a Char B típus alapjain, sorozatban 1936-tól gyártották. A háború elején a legjobb harckocsitípus volt, fegyverzete egyenértékû volt a német modellekével, páncélzata pedig felülmúlta azokét. Hátrányául róható fel bonyolult futómûve és a személyzet kedvezõtlen elosztása (a parancsnok kezelte a fegyvereket). A legnagyobb gond mégis a rossz hadvezetési elgondolásokból származott, a szétszórt tankok nem vehették fel a versenyt a csoportosan támadó német Panzerekkel. A típus jónéhány példánya a németek kezébe került, azokat a háború végéig használták, elsõsorban Norvégiában és a Balkánon.
Egyébb jelentõs tankok:
AMX-13
AMX-30
AMX-40
H-35 Hotchkiss
Leclerc