Post by Winston Churchill on Oct 21, 2007 11:23:13 GMT 2
A10 Mk I Cruiser
Az A10-es brit tankot elõdjétõl, az A9-estõl vastagabb páncélzata és kisebb sebessége különböztette meg, mechanikájuk és "külalakjuk" szinte teljesen megegyezett. Az A10-es típust a hadsereg 1937-ben kapta meg kipróbálásra. A szakértõk több változtatást kezdeményeztek, megerõsítették pl. a páncélzatát, ill. még egy géppuskát szereltek be. 1938-tól sorozatban gyártották. Részt vett a franciaországi harcokban, de szolgált Észak-Afrikában is. 1941 után fokozatosan más típusokkal váltották fel, de a Vickers-cég az A10-es alapján fejlesztette ki a késõbbi Valentine típusú harckocsiját.
Archer
Az Archer azon brit döntés nyomán született, amely szerint a brit páncéltörõ ágyúk kaliberét 57-rõl 76,2 mm-re növelték. Ezek az új ágyúk túl nehezek voltak az akkor szolgálatban álló brit harckocsik számára, ezért átmeneti megoldásként a Valentine harckocsialvázát építették át páncélvadásznak.
Az elsõ sorozatgyártású Archer 1943 márciusában jelent meg, a típus elsõ harci bevetésére mégis csupán 1944 októberében került sor. A kezdeti aggodalmak, amelyek a harcjármû hátrafelé nézõ ágyúját kifogásolták, alaptalannak bizonyultak. Az alacsony sziluett ideálisnak bizonyult a lesállásból végzett rajtaütésekhez.
Azt pedig éppen a hátrafelé nézõ ágyú tette lehetõvé, hogy a jármû a lehetõ leggyorsabban, fordulás nélkül hajtson el, s így elkerülhette a visszacsapást. A II. világháború végéig összesen 655 db Archer készült el, és a típus egészen az 50-es évek közepéig szolgálatban maradt a brit hadseregben.
Cromwell Mk. VIII
A modell fejlesztése 1941-ben indult, a gyártás 1943 novemberétõl 1945-ig folyt. Az elõdjénél sokkal erõsebb páncélzattal és fegyverzettel ellátott Cromwellt a Crusader felváltására tervezték. Az elsõ Cromwellek, amelyek 1943-ban jelentek meg, még 6 fontos ágyút kaptak, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy ez a fegyverzet már nem elegendõ. Többféle változat készült, az eredeti 57mm-es löveget a Cromwell IV-es típustól kezdõdõen 75 mm-es váltotta fel, de egyes változatokba 93 mm-est is építettek.
Legnagyobb erénye a kitûnõ Meteor motor volt, melynek segítségével igen gyorsan haladhatott, és így felderítésre is kiválóan megfelelt. Kétségtelen tény, hogy a legtöbb brit egységet végül M4 Shermanekkel szerelték fel, de kiképzõ harckocsiként a Cromwell is értékes szolgálatot tett a D-napra való felkészülésben, és mindvégig ott szolgált az európai hadszíntéren. A típust emellett mozgó figyelõpontként és mûszaki mentõ harckocsiként is használták. Jóllehet még mindig nem ért fel teljesen a német harckocsikkal, a Cromwell mégis érezhetõen jobb volt minden korábbi brit típusnál, és harc közben is elfogadható teljesítményt nyújtott.
Matilda Mk II.
A háború elsõ felének legsikeresebb brit harckocsiját több típusváltozatban is gyártották, az "egyszerûen" Matildának nevezett típus a Matilda II volt. A család kifejlesztése 1936-ban indult, a különbözõ modelleket ezután nagy sorozatban állították elõ. Legnagyobb sikerét Arrasnál aratta, ahol a Matildák egy idõre feltartóztatták a németeket, elõsegítve a dunkerque-i evakuációt. Az afrikai hadszíntéren az olaszok ellen is jó eredményeket értek el, de a német Pz. III-asok és a Pz. IV-esek számára könnyû prédának bizonyultak a nehézkes és kis hatósugarú fegyverekkel felszerelt Matildák.
Mk. IV. Churchill
A háború kitörése után az angol hadvezetés számára nyilvánvalóvá vált, hogy újabb típusú harckocsikra van szükség. Ennek következtében kezdték meg 1940-ben a Churchill nehézharckocsik kifejlesztését, de nem vették kellõen figyelembe a harctéri tapasztalatokat és figyelmen kívül hagyták a technikai fejlõdésben rejlõ lehetõségeket is. Így az elkészült tanksorozat az elsõ világháború brit harckocsiépítésének továbbfejlesztéseként jött létre. Erõs páncélzat, az újabb változatoknál egyre növekvõ tûzerõ, de nagy súly és kis mozgékonyság jellemezte a típust.
Ennek ellenére el kell ismerni, hogy különbözõ speciális változatait (pl. hídvetõ, vontató, aknamentesítõ) sikerrel használták a britek. 1943-ba jelent meg tömegesen a csapatoknál, elsõ bevetésére Dieppe-nél került sor, ahol az elsõ harci tapasztalatok kiábrándítóak voltak. Ezután fõként Afrikában, Sziciliában és Dél-Európában alkalmazták. A Churchill kiváló szolgálatot tett, és a brit hadsereg csupán a 60-as években selejtezte ki.
Mk. IV. Churchill AVRE
A Churchill harckocsi stabil konstrukciója, tágas küzdõtere lehetõvé tette, hogy létrejöjjenek speciális feladatok elvégzésére alkalmas Churchill-változatok is. Ezek közül az egyik legismertebb a Churchill AVRE utászharckocsi (Armored Vehicle Royal Enginners), amelynek fõ fegyvere egy 290 mm-es Petard aknavetõ volt, amely 18 kg-os "Flying Dustbin" (repülõ kuka) aknákat lõtt ki. A bunkerek és betonerõdök pusztitására fejlesztettek ki - a lõtávolsága csak 73 m volt, de ha egy másik harckocsi fedezte elölrõl, elég közel tudott férkõzni a bunkerekhez. Nevezték Churchill Petard-nak is.
Crusader
A Crusader (A15) harckocsitípussal elõször egy 1938-ban készült tervben találkozhatunk, de azt a projektet késõbb leállították. Az 1940-es franciaországi harcok tapasztalatai alapján, az A13-as típusból kiindulva készült végül el az A15-ös modell. 1940 és 1943 között gyártották, kb. 5300 darab készült a különféle változatokból. Tornyának kialakítása a brit modellekre jellemzõ, ferde lapokból áll. Kategóriába sorolása is jellegzetes, az ún. cirkáló tankok tipikus példánya. Fõként Észak-Afrikában szolgált, az el-alameini csata után fokozatosan leváltották az amerikai M3-as ill. M4-es (Sherman) modellekkel, de kiképzésre a háború végéig használták. A sivatagban fõ ellenfele a német PzKw III típus volt. Gyorsaságban jobbnak bizonyult nála, de gyengébb tûzerõvel rendelkezett, és a németek tankágyúi, ill. páncéltörõ fegyverei könnyen átütötték páncélzatát.
Mk. III "Valentine"
A brit hadsereg 1938-ban felkérte a Vickers-gyárat, hogy A-10-es "cirkáló" harckocsijára támaszkodva kezdje meg egy gyalogsági harckocsi gyártását. A cég 1939-ben kezdte meg a kifejlesztését. Kezdetben kétségek merültek fel az új harckocsi kétszemélyes tornyával kapcsolatban, mely korlátozta a késõbbiekben beszerelhetõ fegyverzet nagyságát, de az égetõ háborús szükséglet miatt a típust mégis gyártásba vették, mely 1940-ben indult meg. 1944-ig kb. 8275 darab készült a különféle típusváltozatokból, és az Archer páncélvadászból. (Ennek készítése azon brit döntés nyomán született, amely szerint a brit páncéltörõ ágyúk kaliberét 57-rõl 76,2 mm-re növelték. Ezek az új ágyúk túl nehezek voltak az akkor szolgálatban álló brit harckocsik számára, ezért átmeneti megoldásként a Valentine harckocsialvázát építették át páncélvadásznak.) Ez a modell a brit harckocsitermelésnek majdnem a negyedét tette ki. Fegyverzete a tervezéskor gyenge volt, de késõbb folyamatosan korszerûsítették, egyre erõsödött. A Valentine elõdjénél kevéssé volt mozgékony, de jó páncélzata volt. A harckocsizók körében nagy népszerûségnek örvendett. Afrikában és a nyugati fronton egyaránt bevetették, csakúgy, mint keleten, ui. jelentõs számban kapott a típusból a Vörös Hadsereg is.
Az A10-es brit tankot elõdjétõl, az A9-estõl vastagabb páncélzata és kisebb sebessége különböztette meg, mechanikájuk és "külalakjuk" szinte teljesen megegyezett. Az A10-es típust a hadsereg 1937-ben kapta meg kipróbálásra. A szakértõk több változtatást kezdeményeztek, megerõsítették pl. a páncélzatát, ill. még egy géppuskát szereltek be. 1938-tól sorozatban gyártották. Részt vett a franciaországi harcokban, de szolgált Észak-Afrikában is. 1941 után fokozatosan más típusokkal váltották fel, de a Vickers-cég az A10-es alapján fejlesztette ki a késõbbi Valentine típusú harckocsiját.
Archer
Az Archer azon brit döntés nyomán született, amely szerint a brit páncéltörõ ágyúk kaliberét 57-rõl 76,2 mm-re növelték. Ezek az új ágyúk túl nehezek voltak az akkor szolgálatban álló brit harckocsik számára, ezért átmeneti megoldásként a Valentine harckocsialvázát építették át páncélvadásznak.
Az elsõ sorozatgyártású Archer 1943 márciusában jelent meg, a típus elsõ harci bevetésére mégis csupán 1944 októberében került sor. A kezdeti aggodalmak, amelyek a harcjármû hátrafelé nézõ ágyúját kifogásolták, alaptalannak bizonyultak. Az alacsony sziluett ideálisnak bizonyult a lesállásból végzett rajtaütésekhez.
Azt pedig éppen a hátrafelé nézõ ágyú tette lehetõvé, hogy a jármû a lehetõ leggyorsabban, fordulás nélkül hajtson el, s így elkerülhette a visszacsapást. A II. világháború végéig összesen 655 db Archer készült el, és a típus egészen az 50-es évek közepéig szolgálatban maradt a brit hadseregben.
Cromwell Mk. VIII
A modell fejlesztése 1941-ben indult, a gyártás 1943 novemberétõl 1945-ig folyt. Az elõdjénél sokkal erõsebb páncélzattal és fegyverzettel ellátott Cromwellt a Crusader felváltására tervezték. Az elsõ Cromwellek, amelyek 1943-ban jelentek meg, még 6 fontos ágyút kaptak, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy ez a fegyverzet már nem elegendõ. Többféle változat készült, az eredeti 57mm-es löveget a Cromwell IV-es típustól kezdõdõen 75 mm-es váltotta fel, de egyes változatokba 93 mm-est is építettek.
Legnagyobb erénye a kitûnõ Meteor motor volt, melynek segítségével igen gyorsan haladhatott, és így felderítésre is kiválóan megfelelt. Kétségtelen tény, hogy a legtöbb brit egységet végül M4 Shermanekkel szerelték fel, de kiképzõ harckocsiként a Cromwell is értékes szolgálatot tett a D-napra való felkészülésben, és mindvégig ott szolgált az európai hadszíntéren. A típust emellett mozgó figyelõpontként és mûszaki mentõ harckocsiként is használták. Jóllehet még mindig nem ért fel teljesen a német harckocsikkal, a Cromwell mégis érezhetõen jobb volt minden korábbi brit típusnál, és harc közben is elfogadható teljesítményt nyújtott.
Matilda Mk II.
A háború elsõ felének legsikeresebb brit harckocsiját több típusváltozatban is gyártották, az "egyszerûen" Matildának nevezett típus a Matilda II volt. A család kifejlesztése 1936-ban indult, a különbözõ modelleket ezután nagy sorozatban állították elõ. Legnagyobb sikerét Arrasnál aratta, ahol a Matildák egy idõre feltartóztatták a németeket, elõsegítve a dunkerque-i evakuációt. Az afrikai hadszíntéren az olaszok ellen is jó eredményeket értek el, de a német Pz. III-asok és a Pz. IV-esek számára könnyû prédának bizonyultak a nehézkes és kis hatósugarú fegyverekkel felszerelt Matildák.
Mk. IV. Churchill
A háború kitörése után az angol hadvezetés számára nyilvánvalóvá vált, hogy újabb típusú harckocsikra van szükség. Ennek következtében kezdték meg 1940-ben a Churchill nehézharckocsik kifejlesztését, de nem vették kellõen figyelembe a harctéri tapasztalatokat és figyelmen kívül hagyták a technikai fejlõdésben rejlõ lehetõségeket is. Így az elkészült tanksorozat az elsõ világháború brit harckocsiépítésének továbbfejlesztéseként jött létre. Erõs páncélzat, az újabb változatoknál egyre növekvõ tûzerõ, de nagy súly és kis mozgékonyság jellemezte a típust.
Ennek ellenére el kell ismerni, hogy különbözõ speciális változatait (pl. hídvetõ, vontató, aknamentesítõ) sikerrel használták a britek. 1943-ba jelent meg tömegesen a csapatoknál, elsõ bevetésére Dieppe-nél került sor, ahol az elsõ harci tapasztalatok kiábrándítóak voltak. Ezután fõként Afrikában, Sziciliában és Dél-Európában alkalmazták. A Churchill kiváló szolgálatot tett, és a brit hadsereg csupán a 60-as években selejtezte ki.
Mk. IV. Churchill AVRE
A Churchill harckocsi stabil konstrukciója, tágas küzdõtere lehetõvé tette, hogy létrejöjjenek speciális feladatok elvégzésére alkalmas Churchill-változatok is. Ezek közül az egyik legismertebb a Churchill AVRE utászharckocsi (Armored Vehicle Royal Enginners), amelynek fõ fegyvere egy 290 mm-es Petard aknavetõ volt, amely 18 kg-os "Flying Dustbin" (repülõ kuka) aknákat lõtt ki. A bunkerek és betonerõdök pusztitására fejlesztettek ki - a lõtávolsága csak 73 m volt, de ha egy másik harckocsi fedezte elölrõl, elég közel tudott férkõzni a bunkerekhez. Nevezték Churchill Petard-nak is.
Crusader
A Crusader (A15) harckocsitípussal elõször egy 1938-ban készült tervben találkozhatunk, de azt a projektet késõbb leállították. Az 1940-es franciaországi harcok tapasztalatai alapján, az A13-as típusból kiindulva készült végül el az A15-ös modell. 1940 és 1943 között gyártották, kb. 5300 darab készült a különféle változatokból. Tornyának kialakítása a brit modellekre jellemzõ, ferde lapokból áll. Kategóriába sorolása is jellegzetes, az ún. cirkáló tankok tipikus példánya. Fõként Észak-Afrikában szolgált, az el-alameini csata után fokozatosan leváltották az amerikai M3-as ill. M4-es (Sherman) modellekkel, de kiképzésre a háború végéig használták. A sivatagban fõ ellenfele a német PzKw III típus volt. Gyorsaságban jobbnak bizonyult nála, de gyengébb tûzerõvel rendelkezett, és a németek tankágyúi, ill. páncéltörõ fegyverei könnyen átütötték páncélzatát.
Mk. III "Valentine"
A brit hadsereg 1938-ban felkérte a Vickers-gyárat, hogy A-10-es "cirkáló" harckocsijára támaszkodva kezdje meg egy gyalogsági harckocsi gyártását. A cég 1939-ben kezdte meg a kifejlesztését. Kezdetben kétségek merültek fel az új harckocsi kétszemélyes tornyával kapcsolatban, mely korlátozta a késõbbiekben beszerelhetõ fegyverzet nagyságát, de az égetõ háborús szükséglet miatt a típust mégis gyártásba vették, mely 1940-ben indult meg. 1944-ig kb. 8275 darab készült a különféle típusváltozatokból, és az Archer páncélvadászból. (Ennek készítése azon brit döntés nyomán született, amely szerint a brit páncéltörõ ágyúk kaliberét 57-rõl 76,2 mm-re növelték. Ezek az új ágyúk túl nehezek voltak az akkor szolgálatban álló brit harckocsik számára, ezért átmeneti megoldásként a Valentine harckocsialvázát építették át páncélvadásznak.) Ez a modell a brit harckocsitermelésnek majdnem a negyedét tette ki. Fegyverzete a tervezéskor gyenge volt, de késõbb folyamatosan korszerûsítették, egyre erõsödött. A Valentine elõdjénél kevéssé volt mozgékony, de jó páncélzata volt. A harckocsizók körében nagy népszerûségnek örvendett. Afrikában és a nyugati fronton egyaránt bevetették, csakúgy, mint keleten, ui. jelentõs számban kapott a típusból a Vörös Hadsereg is.
