Post by Erwin Rommel on Feb 9, 2010 21:39:53 GMT 2
"Igen merész és ügyes ellenfél áll velünk szemben.
Egy, a háború vérzivatarából kiemelkedö nagy hadvezér"
Winston S. Churchill 1942. január
Név: Erwin Johannes Eugen Rommel
Nemzetiség: Német
Kor: 49
Nem: ffi
Születési hely: Heidenheim
Rang: vezértábornagy
Rend: Vezértábornagy a Deutsches Afrika Korps-nál, Vezértábornagy a B hadseregcsoportnál
Kitüntetések: Vaskereszt tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal
Beszélt nyelvek: német, francia
Felszerelés:
- Egy P08 Luger „Parabellum” Afrika Korps gravírozással
- Távcső
- műanyag védőszemüveg
- Mein Kampf (dedikált példány)
- Vaskereszt tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal
- Díszegyenruha
- Egyenruha
Előtörténet:
Erwin Rommel 1891. november 11-én született az Ulm melletti Heidenheimben. Mérnök szeretett volna lenni, de 1910-ben belépett a hadseregbe, és a Weingarteni 124. gyalogezredhez került. 1911-ben a Gdansk-i tiszti iskolába vezényleték. A kiképzés során igen jó eredményeket mutatott fel, különösen az újoncok kiképzésében találták különösen hatékonynak.
1914-ben kitört az I. világháború, és Rommel egysége is a frontra került. A 26 éves főhadnagyban ekkor már megmutatkoztak azok a képességek, az a bátorság és hidegvér, amelyek később is jellemezték őt. 1914 szeptemberében Rommel megsebesült a lábán, amikor lőszer híján bajonettel rohamozott meg három franciát. A bátor tettéért megkapta a II. osztályú Vaskeresztet. 1915 januárjában újabb vakmerő rajtaütést vitt véghez a francia egységek ellen, amit I. osztályú Vaskereszttel jutalmaztak. Ezután még nyugatra vezényelték, vezérkari tiszt lett egykori Würtenbergi ezredénél, ám a háború hamarosan véget ért.
A II. világháború kitörésekor, a lengyelországi hadjárat idején Rommel Hitler testőrségének parancsnoka volt. Ekkor nyílt igazán lehetősége megfigyelni a páncélos hadosztályok sikereinek titkát és a legújabb villámháborús hadviselést. Hitler ez után megadta lehetőséget Rommelnek, hogy egy páncéloshadosztály élére kerüljön, és ő nem habozott élni az alkalommal. 1940.-ben Erwin Rommel vezérőrnagy a 7. páncéloshadosztály parancsnoka lett, noha eddig nem volt gyakorlati tapasztalata a páncélos hadviselés terén.
A Franciaország elleni támadás tervében Rommel hadosztálya ahol a XV. páncélos hadtest alárendeltségébe tartozott. Az ő feladatuk volt áttörni a francia védelmet és villámgyorsan előrenyomulni a la-manche, csatornáig.
A támadás 1940 májusában megindult. A hónap vége felé a páncéloshadosztály egységei már a Meuse-folyón keltek át, majd elérték Arras térségét. Rommel terve az volt, hogy délről megkerüli Arras-t, majd északra fordul Lille felé. Ám eddigre a Szövetségesek valamelyest magukhoz tértek a kezdeti sokktól, és a brit hadsereg két páncélos ezreddel ellentámadást kísérelt meg Arras-nál a 7. páncéloshadosztály ellen. Itt ismét megmutatkozott Rommel zsenialitása mivel a 88 milliméteres légvédelmi ágyukat vetette be a britek ellen.
Így ellentámadás megakadt, Rommel pedig folytatta az előrenyomulást Abbeville-on és Rouen-en keresztül, majd június eleje környékén elérte a Csatornát.
A hadjárat során Erwin Rommel 7. páncéloshadosztálya a "szellemhadosztály" nevet kapta, aminek okáról többféle variáció létezik. Egyesek szerint már a hadjárat előtt megkapta ezt a jelzőt, mert a feladat nehézsége miatt számoltak a hadosztály teljes pusztulásával. Atért ragadt rájuk ez a név, mivel legtöbbször még a főhadiszállás sem tudta, hol tartózkodik pontosan Rommel a páncélosaival. A vezérőrnagynak amúgy is szokása volt, hogy a frontvonalból irányítsa az ütközetet, amivel katonái részéről a legmélyebb csodálatot és tiszteletet is kivívta, feletteseit viszont kis híján az idegösszeomlásba hajszolta.
Rommel-t a sikeres hadjáratért kitüntették a Lovagkereszttel, majd 1941 elején altábornaggyá léptették elő. Bár eddig is rendkívüli hírnévnek örvendett a hadseregen belül, megcsillant előtte élete lehetősége, hogy a leghíresebb német tábornokká váljon. Hitler 1941-ben Erwin Rommelt bízta meg Deutsches Afrika Korps (Német Afrika Hadtest, DAK) vezetésével.
Ez rendkívüli lehetőségnek adódott, hiszen a hamarosan kitörő Szovjetunió elleni konfliktusban Rommel valószínűleg csak egy lett volna az ott harcoló sok tábornok között, ezen a hadszíntéren viszont ki tudta bontakoztatni tehetségét.
A megérkezés után Rommel rögtön a saját kezébe vette az irányítást.Villámgyors támadásokkal visszaverte az előre törekvő briteket, és visszafoglalta Cyrenaica területét. Tobrukot kétszer is ostrom alá vonta, bevennie azonban nem sikerült. Ellenben súlyos harcokat vívott a britekkel. A szövetségesek ellentámadását ugyan sikerült Rommelnek visszavernie, de a harcok után mindkét fél kimerült, ezért védelemre rendezkedtek be a front mindkét oldalán, és megkezdődött a készletek feltöltése.
Ezekben a harcokban tett szert Erwin Rommel legendás hírnevére, valamint a "Sivatagi róka" becenévre. Ugyanis az afrikai hadviselés teljesen más volt, mint addig bármi a II. világháborúban. Egyetlen út vezetett végig a sivatagon, a Via Balbia. Nem voltak természeti akadályok, civil lakosság is csak elvétve, a mozgási szabadság gyakorlatilag végtelen volt. A közös ellenség pedig maga sivatag volt, amely ellen mindkét oldalnak küzdenie kellett.
A sivatagi háború talán éppen emiatt volt teljesen lovagias, "úriemberekhez méltó". Ez persze nem azt jelenti, hogy két ellenséges felderítőegység nem lőtte egymást halomra, ha összetalálkoztak, hanem például azt, hogy a hadifoglyokkal szinte "ősi barátsággal viseltettek", atrocitások pedig egyáltalán nem voltak.
Visszatérve Rommelhez, ő Afrikában is megtartotta a szokását, hogy a frontvonalból vezesse az ütközetet. Tisztjei és katonái bálványozták. Precizitása nem ismert határokat, olykor még a 88 mm-es lövegeket is saját kezűleg állította be, amelyeket főleg páncéltörő feladatokra használt. A DAK egységek és harckocsik számát tekintve gyakran volt hátrányban a britekkel szemben, de Rommel stratégiai érzékének, hadicseleinek és hadvezetésének köszönhetően gyakran sikerült felülkerekednie a túlerővel szemben.
1941-re Rommel haderejét már kiegészítette a 21. páncéloshadosztály, az 5. könnyűhadosztály helyébe érkező 90. könnyűhadosztály. Az új, brit parancsnokok már hatékonyabban használták erejüket a DAK ellen, és sikerült is felmenteniük Tobrukot.
Azonban mindezek közben igen súlyos veszteségeket is szenvedett a brit hadsereg, Rommel azonban a visszavonulás közben meg tudta őrizni erőinek nagy részét. Churchill gratulálttábornokainak, de hamarosan a németeken volt a támadás sora. A német Luftwaffe megkezdte a támadásokat Málta ellen, és ez által az utánpótlás már nagyjából zavartalanul áramlott az Afrika Korps táborába.
Rommel 1942 januárjának végén lendült támadásba, és februárban Cyrenaica területe már ismét az övé volt, a briteket pedig visszaűzte a Gazala-vonalig. Itt ismét feltöltötte magát mindkét haderő utánpótlással, majd május 26-án Rommel áttörte a Gazala-vonalat, június 21-én pedig ismét bevette Tobrukot.
Tobruk bevétele Rommel egyik legnagyobb sikere volt, a britek (és Churchill) számára pedig az egyik legnagyobb csapás. A sikert ismét a "Sivatagi róka" fondorlatos taktikái hozták meg. Hitler tábornaggyá léptette elő Rommelt (49 évesen ő lett Németország legfiatalabb tábornagya), de erősítést nem küldött. El-Alamein-nél azonban megállásra kényszerült a DAK, itt a britek utolsó mentsvárként védelemre rendezkedtek be, és óriási tartalékokat halmoztak fel. Ekkor már a segítségként érkezett amerikai Sherman harckocsik is rendelkezésre álltak. A brit főparancsnok pedig a rettenthetetlen Bernard Law Montgomery lett, aki megfogadta, hogy visszaveri Rommelt.
A sivatagi hadviselés még a fitt Rommelt is megviselte 1942 őszére, és betegszabadságra kellett vonulnia Európába. Rommel távollétét használta ki Montgomery, és október 23-án elsöprő támadásba lendült, november elején pedig áttörte a német vonalakat. Rommel visszatérése sem segített a németek helyzetén, az egyetlen, amit tehetett, hogy kiadja a visszavonulási parancsot. A helyzetet súlyosbította, hogy erre pár napra a Szövetségesek partra szálltak Észak-nyugat Afrikában, így a tengelyhatalmak harapófogóba kerültek. Ha meg akarták tartani Afrikát, valóban nem maradt más lehetőségük, csak a visszavonulás.
Rommel, hadserege maradékával állandóan kisiklott a 8. hadsereg szorításából, sőt utóvédjeivel folyamatosan zaklatta azt. Montgomery egyszerűen nem volt képes elvágni a németek útját, és a Panzerarmee Afrika végül egyesülhet, az időközben megérkezett von Arnim vezérezredes 5. páncélos hadseregével Tunéziában 1943 elején. Itt még Rommel részt vett élete utolsó afrikai páncéloscsatájában a Kasserine-hágónál, felavatta az európai háborúban újonnan résztvevő amerikaiakat, majd visszatért Európába, ahol Hitlert kérlelte, engedje vissza Afrikába, hogy osztozhasson serege sorsában. A Führer azonban március 11-én a gyémántok ékítményt adományozta Rommel Lovagkeresztjéhez, és regenerálódni küldte.
Normandia
Rommel ezután rövid ideig Olaszországban szolgált, majd 1943. december 31-én Franciaországba helyezték át a normandiai B hadseregcsoport élére, Gerd von Rundstedt tábornagy parancsnoksága alatt. Mindketten számítottak a várhatóan hamarosan bekövetkező Szövetséges invázióra, de a védelmi terveik különböztek. Rundstedt a szárazföld belsejében állomásoztatta volna a páncélos egységeket, és csak akkor rendelte volna harcba őket, ha a partraszállás ténye már biztos. Rommel azonban még emlékezett a Szövetségesek észak-afrikai partraszállására, és úgy vélte, hogy csak a parton lehet megállítani őket, különben minden elveszett. A tartalékok mozgását úgyis meghiúsítaná a Szövetséges légifölény. De azt is látta, hogy Hitler gigantikus Atlanti Fala is csak fantazmagória, ezért minden szükséges lépést megtett, hogy a saját partszakaszán biztosítsa a védelmet. Hitler végül ésszerűtlenül megosztotta a páncélos erők irányítását, amit pedig egyik tábornok sem kívánt. Ráadásul a legütőképesebb hadosztályokat invázió esetén is csak az ő külön engedélyével lehet harcba indítani.
1944. június 6-án indult meg a Szövetséges invázió, és akárcsak El-Alamein-nél, Rommel ezen a napon sem tartózkodott a helyszínen (a felesége születésnapjára hazautazott Németországba). Az amerikaiak és az angolok szörnyű harcok során, de megkapaszkodtak a parton, a páncélos tartalék pedig késve indult, és a Szövetséges légitámadások valóban hátráltatták a vonulást, ahogy Rommel hamarabb megjósolta. Ráadásul a Vörös Hadsereg is támadásba lendült keleten. Rommel tábornagy számára egyértelművé vált, hogy a vereség immár elkerülhetetlen, hősi kitartásukkal maximum az idejét tudják elodázni. A bizalma is megcsappant Hitlerben, aki cserbenhagyta páncélos hadseregét Afrikában, és ostobán mérte fel a helyzetet Franciaországban.
Július 17-én Rommel gépkocsiját brit vadászrepülők támadták meg, a tábornagy pedig súlyosan megsebesült. Ezzel Rommel befejezte a harcot Németország oldalán, többet nem tehetett a vereség elodázásáért.
Egy, a háború vérzivatarából kiemelkedö nagy hadvezér"
Winston S. Churchill 1942. január
Név: Erwin Johannes Eugen Rommel
Nemzetiség: Német
Kor: 49
Nem: ffi
Születési hely: Heidenheim
Rang: vezértábornagy
Rend: Vezértábornagy a Deutsches Afrika Korps-nál, Vezértábornagy a B hadseregcsoportnál
Kitüntetések: Vaskereszt tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal
Beszélt nyelvek: német, francia
Felszerelés:
- Egy P08 Luger „Parabellum” Afrika Korps gravírozással
- Távcső
- műanyag védőszemüveg
- Mein Kampf (dedikált példány)
- Vaskereszt tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal
- Díszegyenruha
- Egyenruha
Előtörténet:
Erwin Rommel 1891. november 11-én született az Ulm melletti Heidenheimben. Mérnök szeretett volna lenni, de 1910-ben belépett a hadseregbe, és a Weingarteni 124. gyalogezredhez került. 1911-ben a Gdansk-i tiszti iskolába vezényleték. A kiképzés során igen jó eredményeket mutatott fel, különösen az újoncok kiképzésében találták különösen hatékonynak.
1914-ben kitört az I. világháború, és Rommel egysége is a frontra került. A 26 éves főhadnagyban ekkor már megmutatkoztak azok a képességek, az a bátorság és hidegvér, amelyek később is jellemezték őt. 1914 szeptemberében Rommel megsebesült a lábán, amikor lőszer híján bajonettel rohamozott meg három franciát. A bátor tettéért megkapta a II. osztályú Vaskeresztet. 1915 januárjában újabb vakmerő rajtaütést vitt véghez a francia egységek ellen, amit I. osztályú Vaskereszttel jutalmaztak. Ezután még nyugatra vezényelték, vezérkari tiszt lett egykori Würtenbergi ezredénél, ám a háború hamarosan véget ért.
A II. világháború kitörésekor, a lengyelországi hadjárat idején Rommel Hitler testőrségének parancsnoka volt. Ekkor nyílt igazán lehetősége megfigyelni a páncélos hadosztályok sikereinek titkát és a legújabb villámháborús hadviselést. Hitler ez után megadta lehetőséget Rommelnek, hogy egy páncéloshadosztály élére kerüljön, és ő nem habozott élni az alkalommal. 1940.-ben Erwin Rommel vezérőrnagy a 7. páncéloshadosztály parancsnoka lett, noha eddig nem volt gyakorlati tapasztalata a páncélos hadviselés terén.
A Franciaország elleni támadás tervében Rommel hadosztálya ahol a XV. páncélos hadtest alárendeltségébe tartozott. Az ő feladatuk volt áttörni a francia védelmet és villámgyorsan előrenyomulni a la-manche, csatornáig.
A támadás 1940 májusában megindult. A hónap vége felé a páncéloshadosztály egységei már a Meuse-folyón keltek át, majd elérték Arras térségét. Rommel terve az volt, hogy délről megkerüli Arras-t, majd északra fordul Lille felé. Ám eddigre a Szövetségesek valamelyest magukhoz tértek a kezdeti sokktól, és a brit hadsereg két páncélos ezreddel ellentámadást kísérelt meg Arras-nál a 7. páncéloshadosztály ellen. Itt ismét megmutatkozott Rommel zsenialitása mivel a 88 milliméteres légvédelmi ágyukat vetette be a britek ellen.
Így ellentámadás megakadt, Rommel pedig folytatta az előrenyomulást Abbeville-on és Rouen-en keresztül, majd június eleje környékén elérte a Csatornát.
A hadjárat során Erwin Rommel 7. páncéloshadosztálya a "szellemhadosztály" nevet kapta, aminek okáról többféle variáció létezik. Egyesek szerint már a hadjárat előtt megkapta ezt a jelzőt, mert a feladat nehézsége miatt számoltak a hadosztály teljes pusztulásával. Atért ragadt rájuk ez a név, mivel legtöbbször még a főhadiszállás sem tudta, hol tartózkodik pontosan Rommel a páncélosaival. A vezérőrnagynak amúgy is szokása volt, hogy a frontvonalból irányítsa az ütközetet, amivel katonái részéről a legmélyebb csodálatot és tiszteletet is kivívta, feletteseit viszont kis híján az idegösszeomlásba hajszolta.
Rommel-t a sikeres hadjáratért kitüntették a Lovagkereszttel, majd 1941 elején altábornaggyá léptették elő. Bár eddig is rendkívüli hírnévnek örvendett a hadseregen belül, megcsillant előtte élete lehetősége, hogy a leghíresebb német tábornokká váljon. Hitler 1941-ben Erwin Rommelt bízta meg Deutsches Afrika Korps (Német Afrika Hadtest, DAK) vezetésével.
Ez rendkívüli lehetőségnek adódott, hiszen a hamarosan kitörő Szovjetunió elleni konfliktusban Rommel valószínűleg csak egy lett volna az ott harcoló sok tábornok között, ezen a hadszíntéren viszont ki tudta bontakoztatni tehetségét.
A megérkezés után Rommel rögtön a saját kezébe vette az irányítást.Villámgyors támadásokkal visszaverte az előre törekvő briteket, és visszafoglalta Cyrenaica területét. Tobrukot kétszer is ostrom alá vonta, bevennie azonban nem sikerült. Ellenben súlyos harcokat vívott a britekkel. A szövetségesek ellentámadását ugyan sikerült Rommelnek visszavernie, de a harcok után mindkét fél kimerült, ezért védelemre rendezkedtek be a front mindkét oldalán, és megkezdődött a készletek feltöltése.
Ezekben a harcokban tett szert Erwin Rommel legendás hírnevére, valamint a "Sivatagi róka" becenévre. Ugyanis az afrikai hadviselés teljesen más volt, mint addig bármi a II. világháborúban. Egyetlen út vezetett végig a sivatagon, a Via Balbia. Nem voltak természeti akadályok, civil lakosság is csak elvétve, a mozgási szabadság gyakorlatilag végtelen volt. A közös ellenség pedig maga sivatag volt, amely ellen mindkét oldalnak küzdenie kellett.
A sivatagi háború talán éppen emiatt volt teljesen lovagias, "úriemberekhez méltó". Ez persze nem azt jelenti, hogy két ellenséges felderítőegység nem lőtte egymást halomra, ha összetalálkoztak, hanem például azt, hogy a hadifoglyokkal szinte "ősi barátsággal viseltettek", atrocitások pedig egyáltalán nem voltak.
Visszatérve Rommelhez, ő Afrikában is megtartotta a szokását, hogy a frontvonalból vezesse az ütközetet. Tisztjei és katonái bálványozták. Precizitása nem ismert határokat, olykor még a 88 mm-es lövegeket is saját kezűleg állította be, amelyeket főleg páncéltörő feladatokra használt. A DAK egységek és harckocsik számát tekintve gyakran volt hátrányban a britekkel szemben, de Rommel stratégiai érzékének, hadicseleinek és hadvezetésének köszönhetően gyakran sikerült felülkerekednie a túlerővel szemben.
1941-re Rommel haderejét már kiegészítette a 21. páncéloshadosztály, az 5. könnyűhadosztály helyébe érkező 90. könnyűhadosztály. Az új, brit parancsnokok már hatékonyabban használták erejüket a DAK ellen, és sikerült is felmenteniük Tobrukot.
Azonban mindezek közben igen súlyos veszteségeket is szenvedett a brit hadsereg, Rommel azonban a visszavonulás közben meg tudta őrizni erőinek nagy részét. Churchill gratulálttábornokainak, de hamarosan a németeken volt a támadás sora. A német Luftwaffe megkezdte a támadásokat Málta ellen, és ez által az utánpótlás már nagyjából zavartalanul áramlott az Afrika Korps táborába.
Rommel 1942 januárjának végén lendült támadásba, és februárban Cyrenaica területe már ismét az övé volt, a briteket pedig visszaűzte a Gazala-vonalig. Itt ismét feltöltötte magát mindkét haderő utánpótlással, majd május 26-án Rommel áttörte a Gazala-vonalat, június 21-én pedig ismét bevette Tobrukot.
Tobruk bevétele Rommel egyik legnagyobb sikere volt, a britek (és Churchill) számára pedig az egyik legnagyobb csapás. A sikert ismét a "Sivatagi róka" fondorlatos taktikái hozták meg. Hitler tábornaggyá léptette elő Rommelt (49 évesen ő lett Németország legfiatalabb tábornagya), de erősítést nem küldött. El-Alamein-nél azonban megállásra kényszerült a DAK, itt a britek utolsó mentsvárként védelemre rendezkedtek be, és óriási tartalékokat halmoztak fel. Ekkor már a segítségként érkezett amerikai Sherman harckocsik is rendelkezésre álltak. A brit főparancsnok pedig a rettenthetetlen Bernard Law Montgomery lett, aki megfogadta, hogy visszaveri Rommelt.
A sivatagi hadviselés még a fitt Rommelt is megviselte 1942 őszére, és betegszabadságra kellett vonulnia Európába. Rommel távollétét használta ki Montgomery, és október 23-án elsöprő támadásba lendült, november elején pedig áttörte a német vonalakat. Rommel visszatérése sem segített a németek helyzetén, az egyetlen, amit tehetett, hogy kiadja a visszavonulási parancsot. A helyzetet súlyosbította, hogy erre pár napra a Szövetségesek partra szálltak Észak-nyugat Afrikában, így a tengelyhatalmak harapófogóba kerültek. Ha meg akarták tartani Afrikát, valóban nem maradt más lehetőségük, csak a visszavonulás.
Rommel, hadserege maradékával állandóan kisiklott a 8. hadsereg szorításából, sőt utóvédjeivel folyamatosan zaklatta azt. Montgomery egyszerűen nem volt képes elvágni a németek útját, és a Panzerarmee Afrika végül egyesülhet, az időközben megérkezett von Arnim vezérezredes 5. páncélos hadseregével Tunéziában 1943 elején. Itt még Rommel részt vett élete utolsó afrikai páncéloscsatájában a Kasserine-hágónál, felavatta az európai háborúban újonnan résztvevő amerikaiakat, majd visszatért Európába, ahol Hitlert kérlelte, engedje vissza Afrikába, hogy osztozhasson serege sorsában. A Führer azonban március 11-én a gyémántok ékítményt adományozta Rommel Lovagkeresztjéhez, és regenerálódni küldte.
Normandia
Rommel ezután rövid ideig Olaszországban szolgált, majd 1943. december 31-én Franciaországba helyezték át a normandiai B hadseregcsoport élére, Gerd von Rundstedt tábornagy parancsnoksága alatt. Mindketten számítottak a várhatóan hamarosan bekövetkező Szövetséges invázióra, de a védelmi terveik különböztek. Rundstedt a szárazföld belsejében állomásoztatta volna a páncélos egységeket, és csak akkor rendelte volna harcba őket, ha a partraszállás ténye már biztos. Rommel azonban még emlékezett a Szövetségesek észak-afrikai partraszállására, és úgy vélte, hogy csak a parton lehet megállítani őket, különben minden elveszett. A tartalékok mozgását úgyis meghiúsítaná a Szövetséges légifölény. De azt is látta, hogy Hitler gigantikus Atlanti Fala is csak fantazmagória, ezért minden szükséges lépést megtett, hogy a saját partszakaszán biztosítsa a védelmet. Hitler végül ésszerűtlenül megosztotta a páncélos erők irányítását, amit pedig egyik tábornok sem kívánt. Ráadásul a legütőképesebb hadosztályokat invázió esetén is csak az ő külön engedélyével lehet harcba indítani.
1944. június 6-án indult meg a Szövetséges invázió, és akárcsak El-Alamein-nél, Rommel ezen a napon sem tartózkodott a helyszínen (a felesége születésnapjára hazautazott Németországba). Az amerikaiak és az angolok szörnyű harcok során, de megkapaszkodtak a parton, a páncélos tartalék pedig késve indult, és a Szövetséges légitámadások valóban hátráltatták a vonulást, ahogy Rommel hamarabb megjósolta. Ráadásul a Vörös Hadsereg is támadásba lendült keleten. Rommel tábornagy számára egyértelművé vált, hogy a vereség immár elkerülhetetlen, hősi kitartásukkal maximum az idejét tudják elodázni. A bizalma is megcsappant Hitlerben, aki cserbenhagyta páncélos hadseregét Afrikában, és ostobán mérte fel a helyzetet Franciaországban.
Július 17-én Rommel gépkocsiját brit vadászrepülők támadták meg, a tábornagy pedig súlyosan megsebesült. Ezzel Rommel befejezte a harcot Németország oldalán, többet nem tehetett a vereség elodázásáért.
