Post by Winston Churchill on Oct 31, 2007 17:42:19 GMT 2
A mai Szarajevó vidékének története a kõkorszakkal indul, amikor az ún. butmiri kultúra (Butmir helyi földrajzi névbõl) virágzott a területen. A környéken számos illír település is volt. A Kr. e. 9. században Róma hódította meg a területet. A római korban a mai Ilidža területén feküdt Aquae Sulphurae település.
A szlávok a 7. században érkeztek Boszniába, de itteni korai történetükrõl nem tudni túl sokat. Valószínûsíthetõ, hogy a Szarajevói-völgybe is beköltöztek, ahol az illír jelenlétet váltották fel. Bíborbanszületett Konstantin De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról) címû munkája a szerbek lakta Katera városról tesz említést, amelyet Szarajevótól délkeletre tártak fel.
A mai Szarajevó környéke a középkor késõbbi szakaszában Vrhbosna tartományban feküdt. Magáról Vrhbosna településrõl csak annyi biztos, hogy létezett: egyesek szerint kisebb, megerõsített helység, míg mások szerint a mai Szarajevó területén fekvõ jelentõsebb város volt. Utóbbiak arra alapozzák véleményüket, hogy egy 1238-as pápai dokumentum szerint a városban székesegyház is épült. (Õket erõsíti az a tény is, hogy Cirill és Metód tanítványai szintén templomot emeltek a Bosna forrásánál).
Szarajevó alapítása az 1450-es évekre tehetõ, tehát még azelõttre, hogy az oszmánok 1463-ra teljesen meghódították volna Bosznia tartományt. (A város alapításának hagyományos dátuma 1461). Szarajevó helyén egy apró, Brodac nevû falu feküdt, amelyen Isa-bég Išakoviæ építtetett várost, annak minden szükséges intézményével együtt: többek között bazár (fedett piac), török fürdõ, han (kereskedõk szálláshelye) és kormányzói palota (Saray) épült (utóbbi adta Szarajevó nevét). Az elsõ mecset II. Mehmed szultán tiszteletére a Császár-dzsámi (Carova džamija) nevet kapta.
Szarajevó virágzása a 16. századra tehetõ, amikor Husrev-bég felépíttette a mai Óváros nagy részét, a Gázi Husrev-bég dzsámival és a szintén a saját nevét viselõ könyvtárral egyetemben. Szarajevó lakosságát eleinte szinte kizárólag a környezõ lakosság iszlámra áttért tagjai alkották. Hamarosan ortodoxok is jöttek, és egy ragusai (ma: Dubrovnik), katolikus kereskedõkbõl álló kolónia is alakult. A Spanyolországból elûzött szefárd zsidók a 16. század elején érkeztek, amivel Szarajevó négy vallás városává vált. A város közben infrastrukturálisan is fejlõdött: kereskedelmi utak metszéspontjában fekvõ elhelyezkedése és ennek megfelelõen kiépített infrastruktúrája, kulturális intézményei, víz- és csatornahálózata Európa egyik legfejlettebb városává tették. 1660-ra mintegy 80 ezer lakosa volt, és ezzel Isztambul után a Balkán-félsziget második legnépesebb városává lépett elõ.
1697-ben – a magyar történelemben a török uralom alóli felszabadító szerepét betöltõ – Savoyai Jenõ kifosztotta, majd felgyújtatta Szarajevót. A megsemmisült várost újjáépíttették, bár régi fényét már csak az Oszmán Birodalom egyre fokozódó hanyatlása miatt sem szerezhette vissza. Az 1800-as évek elejére a városnak már csak kb. 60 000 lakosa volt. Szarajevó – iparosítással együttjáró – modernizálása az oszmán uralom utolsó éveiben indult, de csak azután vett igazi lendületet, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1878-ban okkupálta a tartományt.
Az osztrák-magyar korban kiteljesedett az iparosítás, az iskolák elterjedésével visszaszorult az analfabetizmus, a cirill írást visszaszorította a latin, a felsõoktatási intézmények megjelenésével és a sajtó elterjedésével pedig a kulturális és az irodalmi élet kapott friss szelet.
A Habsburg Monarchia építészei és mérnökei számára presztízsfeladat volt az újonnan szerzett tartomány fõvárosának modernizálása. A belvárost sújtó tûzvész után a negyed eredeti épületeinek oszmán stílusa az újonnan emelt épületek közép-európai építészeti jegyeivel, köztük a szecesszióval és a sajátosan orientális hatású moreszkóval keveredett. Ez utóbbi legszebb példája Szarajevó legjelentõsebb épülete, az 1992-ben felgyújtott, és belülrõl kiégett Nemzeti Könyvtár (eredetileg Városháza). A korszak egyéb jelentõs épületei a római katolikus Jézus Szíve Székesegyház, a Zsinagóga, az Országos Múzeum (Zemaljski muzej), a Nemzeti Színház és a Szépmûvészeti Akadémia (eredetileg luteránus templom). Az oszmán idõkben elkezdett Szerb Ortodox Székesegyház építése is ebben a korszakban fejezõdött be.
Szarajevó lakossága 1910-ben 52 000 fõt számlált. Bosznia-Hercegovina fõvárosa volt Európa elsõ városa, amelynek utcáin villamos járt.
Az elsõ világháború kirobbantásához vezetõ incidensre, az osztrák Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Hohenberg Zsófia Gavrilo Princip szerb nacionalista általi meggyilkolására Szarajevóban került sor 1914. június 28-án. A Monarchia szétesésével Bosznia-Hercegovina az újonnan megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett.
Szarajevó 1918 és 1929 között Bosznia, majd a királyi diktatúra bevezetésétõl, és az ország új, bánságokon alapuló közigazgatási felosztásának végrehajtásától fogva – az 1929-tõl immár Jugoszláv Királyság nevet viselõ ország – Drinai Bánságának székhelyeként, korábbi jelentõségét elveszítve vegetált.
A második világháború idején, 1941-ben Szarajevó – Bosznia-Hercegovina többi részéhez hasonlóan – a náci Németországgal szövetséges és az usztasák (horvát fasiszták) által irányított Független Horvát Államhoz került, a város szerb és zsidó lakosságának egy része pedig a holokauszt áldozata lett. A várost Josip Broz Tito partizánmozgalma szabadította fel 1945 áprilisában.
A szlávok a 7. században érkeztek Boszniába, de itteni korai történetükrõl nem tudni túl sokat. Valószínûsíthetõ, hogy a Szarajevói-völgybe is beköltöztek, ahol az illír jelenlétet váltották fel. Bíborbanszületett Konstantin De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról) címû munkája a szerbek lakta Katera városról tesz említést, amelyet Szarajevótól délkeletre tártak fel.
A mai Szarajevó környéke a középkor késõbbi szakaszában Vrhbosna tartományban feküdt. Magáról Vrhbosna településrõl csak annyi biztos, hogy létezett: egyesek szerint kisebb, megerõsített helység, míg mások szerint a mai Szarajevó területén fekvõ jelentõsebb város volt. Utóbbiak arra alapozzák véleményüket, hogy egy 1238-as pápai dokumentum szerint a városban székesegyház is épült. (Õket erõsíti az a tény is, hogy Cirill és Metód tanítványai szintén templomot emeltek a Bosna forrásánál).
Szarajevó alapítása az 1450-es évekre tehetõ, tehát még azelõttre, hogy az oszmánok 1463-ra teljesen meghódították volna Bosznia tartományt. (A város alapításának hagyományos dátuma 1461). Szarajevó helyén egy apró, Brodac nevû falu feküdt, amelyen Isa-bég Išakoviæ építtetett várost, annak minden szükséges intézményével együtt: többek között bazár (fedett piac), török fürdõ, han (kereskedõk szálláshelye) és kormányzói palota (Saray) épült (utóbbi adta Szarajevó nevét). Az elsõ mecset II. Mehmed szultán tiszteletére a Császár-dzsámi (Carova džamija) nevet kapta.
Szarajevó virágzása a 16. századra tehetõ, amikor Husrev-bég felépíttette a mai Óváros nagy részét, a Gázi Husrev-bég dzsámival és a szintén a saját nevét viselõ könyvtárral egyetemben. Szarajevó lakosságát eleinte szinte kizárólag a környezõ lakosság iszlámra áttért tagjai alkották. Hamarosan ortodoxok is jöttek, és egy ragusai (ma: Dubrovnik), katolikus kereskedõkbõl álló kolónia is alakult. A Spanyolországból elûzött szefárd zsidók a 16. század elején érkeztek, amivel Szarajevó négy vallás városává vált. A város közben infrastrukturálisan is fejlõdött: kereskedelmi utak metszéspontjában fekvõ elhelyezkedése és ennek megfelelõen kiépített infrastruktúrája, kulturális intézményei, víz- és csatornahálózata Európa egyik legfejlettebb városává tették. 1660-ra mintegy 80 ezer lakosa volt, és ezzel Isztambul után a Balkán-félsziget második legnépesebb városává lépett elõ.
1697-ben – a magyar történelemben a török uralom alóli felszabadító szerepét betöltõ – Savoyai Jenõ kifosztotta, majd felgyújtatta Szarajevót. A megsemmisült várost újjáépíttették, bár régi fényét már csak az Oszmán Birodalom egyre fokozódó hanyatlása miatt sem szerezhette vissza. Az 1800-as évek elejére a városnak már csak kb. 60 000 lakosa volt. Szarajevó – iparosítással együttjáró – modernizálása az oszmán uralom utolsó éveiben indult, de csak azután vett igazi lendületet, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1878-ban okkupálta a tartományt.
Az osztrák-magyar korban kiteljesedett az iparosítás, az iskolák elterjedésével visszaszorult az analfabetizmus, a cirill írást visszaszorította a latin, a felsõoktatási intézmények megjelenésével és a sajtó elterjedésével pedig a kulturális és az irodalmi élet kapott friss szelet.
A Habsburg Monarchia építészei és mérnökei számára presztízsfeladat volt az újonnan szerzett tartomány fõvárosának modernizálása. A belvárost sújtó tûzvész után a negyed eredeti épületeinek oszmán stílusa az újonnan emelt épületek közép-európai építészeti jegyeivel, köztük a szecesszióval és a sajátosan orientális hatású moreszkóval keveredett. Ez utóbbi legszebb példája Szarajevó legjelentõsebb épülete, az 1992-ben felgyújtott, és belülrõl kiégett Nemzeti Könyvtár (eredetileg Városháza). A korszak egyéb jelentõs épületei a római katolikus Jézus Szíve Székesegyház, a Zsinagóga, az Országos Múzeum (Zemaljski muzej), a Nemzeti Színház és a Szépmûvészeti Akadémia (eredetileg luteránus templom). Az oszmán idõkben elkezdett Szerb Ortodox Székesegyház építése is ebben a korszakban fejezõdött be.
Szarajevó lakossága 1910-ben 52 000 fõt számlált. Bosznia-Hercegovina fõvárosa volt Európa elsõ városa, amelynek utcáin villamos járt.
Az elsõ világháború kirobbantásához vezetõ incidensre, az osztrák Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Hohenberg Zsófia Gavrilo Princip szerb nacionalista általi meggyilkolására Szarajevóban került sor 1914. június 28-án. A Monarchia szétesésével Bosznia-Hercegovina az újonnan megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett.
Szarajevó 1918 és 1929 között Bosznia, majd a királyi diktatúra bevezetésétõl, és az ország új, bánságokon alapuló közigazgatási felosztásának végrehajtásától fogva – az 1929-tõl immár Jugoszláv Királyság nevet viselõ ország – Drinai Bánságának székhelyeként, korábbi jelentõségét elveszítve vegetált.
A második világháború idején, 1941-ben Szarajevó – Bosznia-Hercegovina többi részéhez hasonlóan – a náci Németországgal szövetséges és az usztasák (horvát fasiszták) által irányított Független Horvát Államhoz került, a város szerb és zsidó lakosságának egy része pedig a holokauszt áldozata lett. A várost Josip Broz Tito partizánmozgalma szabadította fel 1945 áprilisában.