Post by Varg Vikernes on Nov 25, 2008 15:57:41 GMT 2
Név: Varg Vikernes
Nemzetiség: Német
Kor:29
Beszélt nyelvek:norvég anyanyelv, német snyanyelvi szint
Rend: Vadászpilóta
Felszerelés:Walther P38,MG42, 2Német nyelesgránát, Egyenruha, Macheta, Csajka, Tölténytáska, Gázálarc, Kis táska,Gyalogsági ásó, Egészségügyi készlet.
Varg Vikernes 1901-ben született, Oslo-ban. Apja Walter Merkuri egy előkelő angol családból származott, és volt egy kis fegyvergyára Németországban. Anyja Zita Shultz német nyelvész.
Születése előtt szülei el kellett meneküljenek Németországból, mert apja "barátai" hirtelen ellenségekké váltak. Varg szülei, hogy mindjobban megvédjék gyermeküket, norvég nevet adtak neki, hogy így könnyebben beilleszkedjen. Mivel Norvégia területén éltek, a kisfiú anyanyelve a norvég lett. Anyja viszont igazi Németet akart nevelni fiából, így korán elkezdte megtanulni a németet is, és pár év alatt mindkét nyelven folyékonyan beszélt. Sajnos apjának nem sikerült maga mögött hagynia régi ismerőseit, ezért gyakran kellett lakóhelyet változtatniuk, így Varg kénytelen volt megtanulni hogyan illeszkedjen be gyorsan, s hogyan szakadjon el még gyorsabban. Mire befejezte kezdő tanulmányait, szüleit belefáradtak a menekülésbe, és majdnem meghaltak. Ekkor új korszak köszöntött az immáron "felnőtté" vált férfi életében.
Általános iskolás éveiben visszahúzódó gyerek volt, soha nem kereste a bajt. Egyszer kellett mindösszesen félholtra verjen egy kettő évvel idősebb gyereket, mikor az a félvérőségével viccelődött, és többszöri felszólításra sem fejezte be. Tanulmányi eredményei kivállóak voltak, bár a biológiát sosem szerette. Valahogy nem érintette meg, hogy-hogy szaporodnak az állatok, hány csontja van egy embernek. Soha nem kapott elismerést a szüleitől, vagy bárki mástól, mindíg többet vártak el tőle.
Ilyen alapokkal, nyugodtan megélhetett volna bárhol.
Mégis, Varg attól félt, szülei elvesztése esetén nem tudna megállni saját lábán, ezért idejekorán fel akart nőni.
Elment a Norvég Műszaki egyetemre, és ott beleszeretett egy orosz lányba, Évába, aki furcsa módon támogatta a későbbi Adolf Hitler eszméit. . Azt hitte ez jó lesz neki, de csalódnia kellett. Amikor elment a lány apjához, hogy megkérje szerelme kezét, tőrbecsalálták, a lány apjáról kiderült, hogy veterán vadászpilóta volt az első világháborúban, és az oroszon kívül nincs más nép számára. A lány apjának emberei ezután kivitték a Szovjetunió területére. Itt megkínozták, majdnem belehalt sérüléseibe, de tartotta benne a reményt anyja nevelése. Rövid időn belül meglátogatta Éva, és megígérte, hogy segít megszöknie. Végül egy szemétszállító teherautó alvázára kötözve sikeresen megszökött, de a teherautó nem ment a határig, csak a legközelebbi lerakóig. Itt lemászott, és elkezdett gondolkozni. Kijutni az orosz földről nem tudott, a legjobb amit tehetett, hogy elment egy menekült táborba, ahol befogadták, és munkát kapott. Egy nyomdában kapott munkát, mert kiderült nagyon ügyesen ír. Itt lassan-lassan megtanult oroszul, , már megtalálta a helyét. Az a két év, amíg orosz országban volt, megedzette.
1925-ben sikerült visszajutnia Norvégiába, ahol jelentkezett ismét a Műszaki Egyetemre. Kitűnően teljesített, és sikerült bejutnia a német haditengerészethez, ahol is vadászgépeket javítottak, és ő kellett tesztelje a gépeket, amire mások nem mertek felülni. Hamarosan a veszély lételemévé kezdett válni, perverz módon kereste azt.
1931-ben már Angliába ment hadifoglyokat kiszabadítani, ezért kénytelen volt 1hónap alatt elsajátítani az angol nyelvet. Ez nem sikerült maradéktalanul, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy megértesse magát. Kivitték egy bombázóval és 5öd magával Glasgow fölé, és ejtőernyővel kiugrottak. Itt kapott egy golyót, ami elszakított egy ideget a bal kezében, aminek a nyomát élete végéig kell, viselje, oly módon, hogy ha elfárad, elkezd remegni a kézfeje. De ez mit sem számított neki, csak ment előre és gondolkozás nélkül gyilkolt. Mindegy volt neki milyen fegyvert kellett használni, ha nem is tökéletesen, de kiigazodott rajtuk.
1933-ban kapott egy levelet anyjától, hogy menjen haza. Egyből indult, otthagyta a sereget, pedig a Vezérezredes megmondta neki; " Nem lesz még egyszer lehetőséged ilyen magasra jutni". De ő tudta, hogy valami baj van, és sietett haza. Otthon az anyja feketében várta, meghalt az apja.
Innen kezdve Varg átvette a fegyvergyár irányítását, a Fronton szerzett tapasztalatainak hála, sikeresen fejlesztettek újabbnál újabb fegyvereket.
Hiába a kényelem, és az állandó jövedelem, Varg nem ült tétlenül, és visszament a tengerészekhez. Ott harcolt, ahol erős kézre, és jó fegyverre volt szükség.
1937 Nyarán a tengerészethez egy különös ember került. Eddigi felettesei, ha lehetett, kerülték a harcot, ő viszont kereste a helyzeteket, amikor embereit szembeküldheti a halállal. Elküldte hát Vargot a századával, hogy tisztogasson egy kicsit az oroszoknál. Egy orosz tábor lerohanásakor megjelent sokszoros túlerő legyőzte őket és a fél osztagot, lemészárolták. Sok bajtársa volt vele, mikor behurcolták egy vízzel teli aknába, és egymásra dobálták őket. Ezután, mintha ez nem lett volna elég, áramot vezettek az akna falába, és a víznek hála mind kaptak belőle. Varg gondolatai messze jártak, már a bosszút tervezte, tudta, amit sokan még nem, hogy az orosz tél nem tart már soká. Három hónapot töltött talán fogságban, közben egyre másra hullottak el mellőle a barátai. Ekkora kiszedték őket az aknából, (a halott katona túlzottan erős szagot adott ki, amit még az agyalágyult orosz katonák sem tudtak elviselni) ideiglenesen egy kicsi négyfal cellába zárták megmaradt embereivel. Ekkora érett meg benne az elhatározás, hogy nem nézi tovább és megszökik. Vargot senki sem tarthatja fogságban örökké. Észrevette, hogy a WC, ahova kiengedik őket naponta egyszer, egy vályogfalu épület, aminek az egyik vízcsövénél a hosszú évek során szétmállot a fal, és csak a vakolat tartja. És elkezdett kaparni. Néhány hét alatt sikeresen kikaparta a falnak a puha részét, ezután következett a fordulat, ami Vargot egész életében elkísérte. A legjobb barátja a karjaiban halt meg, és utolsó kívánsága az volt, hogy meneküljön. Varg nem tehetett mást, eltörte barátja karját, és kiszedte az alkarcsontját. Az orosz állatok, persze azt hitték, hogy éhes szegény, és döghúst eszik. De neki nem arra kellett a csont. Módszeresen kikaparta a kézzel bonthatatlan részeket is a falból, így már a végén kifért rajta. Kinézett és látta, több méter magasan lehetett. De nem tehetett mást, kimászott. Gyorsan, hogy még okozzon egy kis bonyadalmat az orosz helyőrségnek, eltörte a vízvezeték csövet, elárasztva így az őrszobát. És kint a süvöltő szélben, elkezdett lemászni az ereszcsövön. Nem hiába tartották fogva, erősen lefogyott, és sokat vesztett állóképességéből. Ennek következtében elkezdett ismét remegni a keze, és végül nem tudta rendesen tartani magát, megpróbált visszamászni, hogy más utat keressen. Ekkor közbeszólt a sors, és azt mondta, menni kell, menni előre. Leszakadt az ereszcső, és ő vagy öt métert zuhant lefelé. Egy ideig csak feküdt, és tehetetlenül átengedte a fájdalomnak a testét. Francba... Gondolta magában, nem lehetett itt vége. És elindult. Átkúszott az egész táboron, több kis karcolásból vérző testel, és bejutott az erdőbe. Meglátott egy hidat, és elindult felé. Alatta ment egy kis szállító hajó, arra esett rá. Halszállító. És elájult. Napokig, mikor felébredt, nyers halat evett. Aztán lemászott, jobban mondva lerángatta magát a hajóról, hogy sínbe tegye a lábát. Egy másik erdőben volt, vagy talán ugyan abba? Nem tudta. Oroszok jöttek, és ő nem tudott elmenekülni. Végül kiderült, hogy akikkel találkozott pont Oroszország ellenségei, és szökni próbálnak. Magukkal vitték, és így került vissza Németországba. A tél alábbhagyott, és mire kiengedték a kórházból, a tavasz új virágokat bontott a határban.
Most elvesztette a gyárat, megint elkeveredett otthonról, és most a Messerschmitt Me-163 'Komet'- gépen kellett gyorsan tapasztalatokat szereznie, mivel 1939-et írunk, és kitört a Nagy háború folytatása.
Siegfried Krüger.
A 23 éves vadászpilóta 1916-ban született.
Magas, olyan 190 körüli aránylag izmos ember.
Gyerekkorában kiválló tanuló volt, de szülei halála viszont nagyon elkeserítette. Nem akar élni, ezért mindent megtesz, hogy minél veszélyesebb helyzetekbe kerüljön. Persze, nem sétáll ki a frontra, és integet: "Lőjjetek le!" Hazaszeretete mindennél előbre való, ezért mikor kiderült milyen jól vezet repülőt, egyből beállt a Luftwaffe köreibe.
Dimmu Borgir:
1917-ben születettek közül az egyik első, aki úgy lép be a Luftwaffe-be, hogy előtte semmi Német szervezetben nem vett részt. Tudását feltehetőleg örökölte, mert Apja is pilóta volt, azz első világháborúban, és ilyen fiatalon megtanulni azt amit ő tud csinálni egy repülővel, nehéz megtanulni.
Mivel mindhárman kiválló pilóták, nemcsoda, hogy nagyon jó barátságot kötnek. És mivel nem utolsó sorban a fronton is megállják a helyüket, így amikor Göring kirendeli őket Varsóba, hogyha légi támadás érné a Németeket, legalább egy kicsit megfogják a támadást, amíg elegendő erő oda nem ér a védekezésre, mindannyian nagyon örülnek, hogy újra frontra kerültek.
Nemzetiség: Német
Kor:29
Beszélt nyelvek:norvég anyanyelv, német snyanyelvi szint
Rend: Vadászpilóta
Felszerelés:Walther P38,MG42, 2Német nyelesgránát, Egyenruha, Macheta, Csajka, Tölténytáska, Gázálarc, Kis táska,Gyalogsági ásó, Egészségügyi készlet.
Varg Vikernes 1901-ben született, Oslo-ban. Apja Walter Merkuri egy előkelő angol családból származott, és volt egy kis fegyvergyára Németországban. Anyja Zita Shultz német nyelvész.
Születése előtt szülei el kellett meneküljenek Németországból, mert apja "barátai" hirtelen ellenségekké váltak. Varg szülei, hogy mindjobban megvédjék gyermeküket, norvég nevet adtak neki, hogy így könnyebben beilleszkedjen. Mivel Norvégia területén éltek, a kisfiú anyanyelve a norvég lett. Anyja viszont igazi Németet akart nevelni fiából, így korán elkezdte megtanulni a németet is, és pár év alatt mindkét nyelven folyékonyan beszélt. Sajnos apjának nem sikerült maga mögött hagynia régi ismerőseit, ezért gyakran kellett lakóhelyet változtatniuk, így Varg kénytelen volt megtanulni hogyan illeszkedjen be gyorsan, s hogyan szakadjon el még gyorsabban. Mire befejezte kezdő tanulmányait, szüleit belefáradtak a menekülésbe, és majdnem meghaltak. Ekkor új korszak köszöntött az immáron "felnőtté" vált férfi életében.
Általános iskolás éveiben visszahúzódó gyerek volt, soha nem kereste a bajt. Egyszer kellett mindösszesen félholtra verjen egy kettő évvel idősebb gyereket, mikor az a félvérőségével viccelődött, és többszöri felszólításra sem fejezte be. Tanulmányi eredményei kivállóak voltak, bár a biológiát sosem szerette. Valahogy nem érintette meg, hogy-hogy szaporodnak az állatok, hány csontja van egy embernek. Soha nem kapott elismerést a szüleitől, vagy bárki mástól, mindíg többet vártak el tőle.
Ilyen alapokkal, nyugodtan megélhetett volna bárhol.
Mégis, Varg attól félt, szülei elvesztése esetén nem tudna megállni saját lábán, ezért idejekorán fel akart nőni.
Elment a Norvég Műszaki egyetemre, és ott beleszeretett egy orosz lányba, Évába, aki furcsa módon támogatta a későbbi Adolf Hitler eszméit. . Azt hitte ez jó lesz neki, de csalódnia kellett. Amikor elment a lány apjához, hogy megkérje szerelme kezét, tőrbecsalálták, a lány apjáról kiderült, hogy veterán vadászpilóta volt az első világháborúban, és az oroszon kívül nincs más nép számára. A lány apjának emberei ezután kivitték a Szovjetunió területére. Itt megkínozták, majdnem belehalt sérüléseibe, de tartotta benne a reményt anyja nevelése. Rövid időn belül meglátogatta Éva, és megígérte, hogy segít megszöknie. Végül egy szemétszállító teherautó alvázára kötözve sikeresen megszökött, de a teherautó nem ment a határig, csak a legközelebbi lerakóig. Itt lemászott, és elkezdett gondolkozni. Kijutni az orosz földről nem tudott, a legjobb amit tehetett, hogy elment egy menekült táborba, ahol befogadták, és munkát kapott. Egy nyomdában kapott munkát, mert kiderült nagyon ügyesen ír. Itt lassan-lassan megtanult oroszul, , már megtalálta a helyét. Az a két év, amíg orosz országban volt, megedzette.
1925-ben sikerült visszajutnia Norvégiába, ahol jelentkezett ismét a Műszaki Egyetemre. Kitűnően teljesített, és sikerült bejutnia a német haditengerészethez, ahol is vadászgépeket javítottak, és ő kellett tesztelje a gépeket, amire mások nem mertek felülni. Hamarosan a veszély lételemévé kezdett válni, perverz módon kereste azt.
1931-ben már Angliába ment hadifoglyokat kiszabadítani, ezért kénytelen volt 1hónap alatt elsajátítani az angol nyelvet. Ez nem sikerült maradéktalanul, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy megértesse magát. Kivitték egy bombázóval és 5öd magával Glasgow fölé, és ejtőernyővel kiugrottak. Itt kapott egy golyót, ami elszakított egy ideget a bal kezében, aminek a nyomát élete végéig kell, viselje, oly módon, hogy ha elfárad, elkezd remegni a kézfeje. De ez mit sem számított neki, csak ment előre és gondolkozás nélkül gyilkolt. Mindegy volt neki milyen fegyvert kellett használni, ha nem is tökéletesen, de kiigazodott rajtuk.
1933-ban kapott egy levelet anyjától, hogy menjen haza. Egyből indult, otthagyta a sereget, pedig a Vezérezredes megmondta neki; " Nem lesz még egyszer lehetőséged ilyen magasra jutni". De ő tudta, hogy valami baj van, és sietett haza. Otthon az anyja feketében várta, meghalt az apja.
Innen kezdve Varg átvette a fegyvergyár irányítását, a Fronton szerzett tapasztalatainak hála, sikeresen fejlesztettek újabbnál újabb fegyvereket.
Hiába a kényelem, és az állandó jövedelem, Varg nem ült tétlenül, és visszament a tengerészekhez. Ott harcolt, ahol erős kézre, és jó fegyverre volt szükség.
1937 Nyarán a tengerészethez egy különös ember került. Eddigi felettesei, ha lehetett, kerülték a harcot, ő viszont kereste a helyzeteket, amikor embereit szembeküldheti a halállal. Elküldte hát Vargot a századával, hogy tisztogasson egy kicsit az oroszoknál. Egy orosz tábor lerohanásakor megjelent sokszoros túlerő legyőzte őket és a fél osztagot, lemészárolták. Sok bajtársa volt vele, mikor behurcolták egy vízzel teli aknába, és egymásra dobálták őket. Ezután, mintha ez nem lett volna elég, áramot vezettek az akna falába, és a víznek hála mind kaptak belőle. Varg gondolatai messze jártak, már a bosszút tervezte, tudta, amit sokan még nem, hogy az orosz tél nem tart már soká. Három hónapot töltött talán fogságban, közben egyre másra hullottak el mellőle a barátai. Ekkora kiszedték őket az aknából, (a halott katona túlzottan erős szagot adott ki, amit még az agyalágyult orosz katonák sem tudtak elviselni) ideiglenesen egy kicsi négyfal cellába zárták megmaradt embereivel. Ekkora érett meg benne az elhatározás, hogy nem nézi tovább és megszökik. Vargot senki sem tarthatja fogságban örökké. Észrevette, hogy a WC, ahova kiengedik őket naponta egyszer, egy vályogfalu épület, aminek az egyik vízcsövénél a hosszú évek során szétmállot a fal, és csak a vakolat tartja. És elkezdett kaparni. Néhány hét alatt sikeresen kikaparta a falnak a puha részét, ezután következett a fordulat, ami Vargot egész életében elkísérte. A legjobb barátja a karjaiban halt meg, és utolsó kívánsága az volt, hogy meneküljön. Varg nem tehetett mást, eltörte barátja karját, és kiszedte az alkarcsontját. Az orosz állatok, persze azt hitték, hogy éhes szegény, és döghúst eszik. De neki nem arra kellett a csont. Módszeresen kikaparta a kézzel bonthatatlan részeket is a falból, így már a végén kifért rajta. Kinézett és látta, több méter magasan lehetett. De nem tehetett mást, kimászott. Gyorsan, hogy még okozzon egy kis bonyadalmat az orosz helyőrségnek, eltörte a vízvezeték csövet, elárasztva így az őrszobát. És kint a süvöltő szélben, elkezdett lemászni az ereszcsövön. Nem hiába tartották fogva, erősen lefogyott, és sokat vesztett állóképességéből. Ennek következtében elkezdett ismét remegni a keze, és végül nem tudta rendesen tartani magát, megpróbált visszamászni, hogy más utat keressen. Ekkor közbeszólt a sors, és azt mondta, menni kell, menni előre. Leszakadt az ereszcső, és ő vagy öt métert zuhant lefelé. Egy ideig csak feküdt, és tehetetlenül átengedte a fájdalomnak a testét. Francba... Gondolta magában, nem lehetett itt vége. És elindult. Átkúszott az egész táboron, több kis karcolásból vérző testel, és bejutott az erdőbe. Meglátott egy hidat, és elindult felé. Alatta ment egy kis szállító hajó, arra esett rá. Halszállító. És elájult. Napokig, mikor felébredt, nyers halat evett. Aztán lemászott, jobban mondva lerángatta magát a hajóról, hogy sínbe tegye a lábát. Egy másik erdőben volt, vagy talán ugyan abba? Nem tudta. Oroszok jöttek, és ő nem tudott elmenekülni. Végül kiderült, hogy akikkel találkozott pont Oroszország ellenségei, és szökni próbálnak. Magukkal vitték, és így került vissza Németországba. A tél alábbhagyott, és mire kiengedték a kórházból, a tavasz új virágokat bontott a határban.
Most elvesztette a gyárat, megint elkeveredett otthonról, és most a Messerschmitt Me-163 'Komet'- gépen kellett gyorsan tapasztalatokat szereznie, mivel 1939-et írunk, és kitört a Nagy háború folytatása.
Siegfried Krüger.
A 23 éves vadászpilóta 1916-ban született.
Magas, olyan 190 körüli aránylag izmos ember.
Gyerekkorában kiválló tanuló volt, de szülei halála viszont nagyon elkeserítette. Nem akar élni, ezért mindent megtesz, hogy minél veszélyesebb helyzetekbe kerüljön. Persze, nem sétáll ki a frontra, és integet: "Lőjjetek le!" Hazaszeretete mindennél előbre való, ezért mikor kiderült milyen jól vezet repülőt, egyből beállt a Luftwaffe köreibe.
Dimmu Borgir:
1917-ben születettek közül az egyik első, aki úgy lép be a Luftwaffe-be, hogy előtte semmi Német szervezetben nem vett részt. Tudását feltehetőleg örökölte, mert Apja is pilóta volt, azz első világháborúban, és ilyen fiatalon megtanulni azt amit ő tud csinálni egy repülővel, nehéz megtanulni.
Mivel mindhárman kiválló pilóták, nemcsoda, hogy nagyon jó barátságot kötnek. És mivel nem utolsó sorban a fronton is megállják a helyüket, így amikor Göring kirendeli őket Varsóba, hogyha légi támadás érné a Németeket, legalább egy kicsit megfogják a támadást, amíg elegendő erő oda nem ér a védekezésre, mindannyian nagyon örülnek, hogy újra frontra kerültek.
