Post by amaga on Nov 25, 2008 13:32:53 GMT 2
Név: Amaga Rasint
Nemzetiség: Francia
Kor: 27 év
Nem: Férfi
Beszélt nyelvek: Francia.
Rang:
Rend:
Felszerelés: Hálózsák, Hátizsák, Evõedény, Kombinált kés, Tölténytáskák, Rohamsisak, Egyenruha, Khaki pokróc, Colt M1911A1, M1 Garand,
Előtörténet:
Születem 1912-ben november 7-dik, Bordeaux-ban. Nem voltunk gazdagok se, de szegénynek sem mondható. Apám a francia tengerészetnél dolgozott, 1915. Április 2 halt meg. Erről az esetről csak annyit tudtam néhány Vadászrepülő dobot le zuhanó bombát hajnal 3-rom kor a hajóra, amin volt. Anyámat nagyon megviselte apám halála. Anyám meg az egyik bankban titkárként dolgozott. Természetesen az újságok írtak az esetről, meg a határokon dúló háborúkról, de ahogy az utcán mentem halódtam, ahogy egyesek szerint Francia ország biztonságban van a háborúk elöl. Én gondoltam magamban akkor mi lett az apámmal.
1916-ban rádiókban mondták francia ország határát megtámadták a német csapatók. Utána az utcákon lehetet látni a félelmet az arcokon és egyes helyeken pánik tőrt ki az utcákon természetesen a rendőrök intézkedtek. De úgy estefelé lehet hallani repülők hangos zaját és ágyúdörrenéseket a távolból. Reggel mentünk anyámmal a boltba és az utcák tele vannak teherautókkal. Kérdezem anyámat hogy mik vannak a teherautókban? 4 éves voltam akkor honnan sejthetem volna. Válaszként ezt kaptam ne kíváncsiskodj mert hamar megöregszel. Ahogy a teherautók álnak látom ahogy egyikből egy véres kéz lóg ki a teherautó hátsorészéből, többit a nejlon takarta.
1919-ben Domzon János Általános iskolában kezdtem el tanulmányaimat. Minden rendben volt magatartással és tesneveléssel semmi gond nem volt, a többit tantárgyamat mind középes szinten végeztem el. Béke volt minden hol sehol már durranások és pánik rég óta nincs. Amikor a Rádió állomás megjavult bejelentették a szövetséges csapatok győzelmét és egy új jövő kezdetét, és meg emlékezést tartottunk a háborúban életét vesztet civil áldozatoknak és katonáknak. Lassan vissza ált minden a régi kerékvágásban, a városban boltok ki nyitódtak, korházakban pedig nincs zsúfolásig tele.
1927-ben Jargenguli Középiskolába mentem ott elvégeztem a gazdasági teknikust. Angolt alapot tanítottak, kellet a gazdasági teknikusnak. Itt viszont már jó eredményeket éltem el tantárgyiból. Könyvtárba elmentem hát ha találok valamit hogy mi történt a háború időszakában, ép amikor a háború véget ért és a frontokon lévő katonáknak, személyes naplóik meg voltak így elolvastam őket.
1930-ban érkezet egy levelem a kórházból jött elolvastam. Sajnálattal értesítsük önt, hogy édesanya meghalt tüdővérzésben. Halál beállta 1930.03.11. 04:10-kor. Személyes dolgaid, átveheti a portán, ha lesz rá ideje. Természetesen elmentem a temetőbe szüleimhez, Utána a korházba a portán átvettem a cuccokat, Aztán haza mentem. Visszamentem a Közép iskolába hogy folytassam tanulmányaimat 2 héttel le voltam maradva.
1932-ben fejezetembe tanulmányaimat, így elmentem német országba, mert már régóta nyitva voltak a határok, Eljutottam Berlinbe ott raktárosként dolgoztam egy úgy 2 évig közben tanultam a német nyelvet. Aztán elmentem Münchenbe ott biztonsági őrként dolgoztam (egyik múzeumban). Újabb 2 év telt el és alapfokú német nyelvvizsgát sikerült leraknom. Ám tovább nem dolgozhattam, mert észre lehetet venni, hogy valami nem stimmel ellenségként néztek engem és elég sűrün zavargások törtek ki, jobbnak láttam vissza térni Francia országba.
1937-ben Elhelyezkedtem egyik élelmiszer cégnél vezető helyettesként papír munka elég sok volt. Az egyik napomon túróráztam reggel 8-tól egész 23-ig dolgoztam. Befejeztem a munkámat elindultam hazafelé város baljoslatuan csendes sötét. Egyszer csak olyanérzésem támad mit ha követnének lépéseket halok mögöttem hátratézek semmi sincs, tovább indulok és megint lépeseket halok egy ismereten sötét alak rám rakja a kezét és megszólít.
- Nincs tűzet haver.
- Nincs.
- Legalább egy kis apród számomra kajára. Gondoltam adók neki egy keveset,
- Köszönöm a nagylelkülségét uram de még az a jó száz dolcsitis ideadhatná nekem.
- Mitképzel maga takarodjon innen,
Erre a sötétben megjelent még két alak és mondja nekem tovább a szövegét,
- Látom uram önben nem szorult kedvesség a szegények iránt akkor kénytelenek leszünk beleverni önbe.
Erre lefogtak ketten a harmadik ellő rántót a kabátjából egy vascsövet és jó nagyot csapot a fejemre, erre eldőltem mint egy zsák liszt még éreztem kutatnak a zsebemben aztán elájultam. Arra keltem hogy rugdos valaki, kinyitom a szemem és egy egyenruhás embert látok.
- Nem veszi észre ember a járdán fekszik,
- Elnézést nincs magánál aszpirin, hasogat a fejem.
- Sajna nincs de van valami más,
Hátra rakta a kezem és egy kattanást halottam és sejtetem valami miatt letartoztatót. Amíg a autójához haladtunk bár igaz baromi nagy fejfájásommal és szédüléssel kérdezet tőlem és én is tőle. rendőr kezdte a kérdést:
- Ki maga?
- Nem tudom,
- Mért feküdt a járdán?
- Nem emlékszem,
- Hányóra van?
- Délután 2 óra,-
Hova megyünk?
- Az őrsre.
Beszálltunk a kocsiba és eljutottunk az őrsre kiszálltunk a kocsiból és bementünk az épületbe engem bevitt az egyik ilyen kihallgató szóbába és elment. 2 órát vártam és belépet két öltönyös alak és kérdezősködtek,
- Hollaksz?
- Ki vagy?
- Talán kém?
Termesztésen válaszaim nem tudom, nem emlékszem. Aztán az egyik öltönyös felfigyel fej hátsó részére egy behorpadást vesz észre mint ha valami nehéz tárgytól kapta volna. Aztán megszólal aki észre vette a öltönyös a horpadást:
- Azt istenit mondjon már valamit háborús időszak van és nem tudjuk azonosítani bebörtönzik és semmit nem tudunk tenni az ön érdekében. Erre nem tudtam mit mondani hiába gondolkoztam ki vagyok nem jutott az eszembe semmi, és kimentek. Néhány perc múlva egy börtönszállító kocsi érkezet a rendőrség elé, négy rabot vittek ki köztük engemis, egyik rabnak a arca nagyon ismerősnektűnt de nem tudom honnan és rám néz és mond valamit. Ön az uram aj jaj. viszont hiába gondolkoztam nem jutott eszembe kicsoda ez a alak de nagyon ismerősvolt és felismert valahonnan. Bent voltunk a börtönszállító kocsiban. És az a alak nagyon bámult és remeget.
- Megkérdeztem kicsoda maga? Erre megnyugodott és mondta:
- Szólics Jelonak.
- Honnan ismersz engem és ki vagyok? Erre el mosolyodót.
- Ön Amaga öööö, nézegetet ki az ablakon.
- Amaga Rasint a neved te mutatkoztál be nekem az egyik bakrablásunkon mert mindketten ugyanazt a bankot akartuk kirabolni így társultunk.
- Ja akkor többet nem tudsz a múltamról.
- Bocs haver de tényleg nem tudok többet rólad. És elgondolkoztam szóval bankrabló lennék így mindent értek. Hosszas utazás után ám nem mondhatnám hogy unatkoztam volna, feszt Jelon mesélte a történeteit ilyenkor bár végellett volna az útnak. Egyszer csak megált a börtönszállító kocsi és mondja az egyik katona:
- Kiszállás hölgyeim megjöttünk az új otthonotokba. Természetesen nem volt megnyugtató a hely, azok a biztató arcok. Mivel este volt amikor odaértünk így takarodót fújtak mindenki a cellákba ment. Lefeküdtem és máris elaludtam. Rémálmok és emlékek gyötörtek, és álmomban láttam ahogy megtámadjuk jelokal a járdán sétáló embert, és megnézem közelebbről nem él. Nagy hangos katonai tróbitta szóra ébredek fel mind ahogy mindenki más és kivezsélnynek minket az udvar részhez. Egy nagyon díszes egyenruhában álló alak mond beszédet, Így hangzik:
- Az Antalt hatalmak megtámadták hazánkat és szövetségeseinket, katonákra lenne szükségünk aki vállalja és túléli az kegyelmet kap a háború végén, de aki el vállalta nincs visszaút neki már soha többé. Láttam néhány ember vállalja, és nem is tudom igazán mért vállaltam el lehet a kegyelem szó hallatán vagy a bűntudatom miatt hogy hány ember vér szárad a kezemen. 2 hónapal késsűbb, kiképzéseken jó eredményt értem el, így frontra küldési parancsra vár.
Nemzetiség: Francia
Kor: 27 év
Nem: Férfi
Beszélt nyelvek: Francia.
Rang:
Rend:
Felszerelés: Hálózsák, Hátizsák, Evõedény, Kombinált kés, Tölténytáskák, Rohamsisak, Egyenruha, Khaki pokróc, Colt M1911A1, M1 Garand,
Előtörténet:
Születem 1912-ben november 7-dik, Bordeaux-ban. Nem voltunk gazdagok se, de szegénynek sem mondható. Apám a francia tengerészetnél dolgozott, 1915. Április 2 halt meg. Erről az esetről csak annyit tudtam néhány Vadászrepülő dobot le zuhanó bombát hajnal 3-rom kor a hajóra, amin volt. Anyámat nagyon megviselte apám halála. Anyám meg az egyik bankban titkárként dolgozott. Természetesen az újságok írtak az esetről, meg a határokon dúló háborúkról, de ahogy az utcán mentem halódtam, ahogy egyesek szerint Francia ország biztonságban van a háborúk elöl. Én gondoltam magamban akkor mi lett az apámmal.
1916-ban rádiókban mondták francia ország határát megtámadták a német csapatók. Utána az utcákon lehetet látni a félelmet az arcokon és egyes helyeken pánik tőrt ki az utcákon természetesen a rendőrök intézkedtek. De úgy estefelé lehet hallani repülők hangos zaját és ágyúdörrenéseket a távolból. Reggel mentünk anyámmal a boltba és az utcák tele vannak teherautókkal. Kérdezem anyámat hogy mik vannak a teherautókban? 4 éves voltam akkor honnan sejthetem volna. Válaszként ezt kaptam ne kíváncsiskodj mert hamar megöregszel. Ahogy a teherautók álnak látom ahogy egyikből egy véres kéz lóg ki a teherautó hátsorészéből, többit a nejlon takarta.
1919-ben Domzon János Általános iskolában kezdtem el tanulmányaimat. Minden rendben volt magatartással és tesneveléssel semmi gond nem volt, a többit tantárgyamat mind középes szinten végeztem el. Béke volt minden hol sehol már durranások és pánik rég óta nincs. Amikor a Rádió állomás megjavult bejelentették a szövetséges csapatok győzelmét és egy új jövő kezdetét, és meg emlékezést tartottunk a háborúban életét vesztet civil áldozatoknak és katonáknak. Lassan vissza ált minden a régi kerékvágásban, a városban boltok ki nyitódtak, korházakban pedig nincs zsúfolásig tele.
1927-ben Jargenguli Középiskolába mentem ott elvégeztem a gazdasági teknikust. Angolt alapot tanítottak, kellet a gazdasági teknikusnak. Itt viszont már jó eredményeket éltem el tantárgyiból. Könyvtárba elmentem hát ha találok valamit hogy mi történt a háború időszakában, ép amikor a háború véget ért és a frontokon lévő katonáknak, személyes naplóik meg voltak így elolvastam őket.
1930-ban érkezet egy levelem a kórházból jött elolvastam. Sajnálattal értesítsük önt, hogy édesanya meghalt tüdővérzésben. Halál beállta 1930.03.11. 04:10-kor. Személyes dolgaid, átveheti a portán, ha lesz rá ideje. Természetesen elmentem a temetőbe szüleimhez, Utána a korházba a portán átvettem a cuccokat, Aztán haza mentem. Visszamentem a Közép iskolába hogy folytassam tanulmányaimat 2 héttel le voltam maradva.
1932-ben fejezetembe tanulmányaimat, így elmentem német országba, mert már régóta nyitva voltak a határok, Eljutottam Berlinbe ott raktárosként dolgoztam egy úgy 2 évig közben tanultam a német nyelvet. Aztán elmentem Münchenbe ott biztonsági őrként dolgoztam (egyik múzeumban). Újabb 2 év telt el és alapfokú német nyelvvizsgát sikerült leraknom. Ám tovább nem dolgozhattam, mert észre lehetet venni, hogy valami nem stimmel ellenségként néztek engem és elég sűrün zavargások törtek ki, jobbnak láttam vissza térni Francia országba.
1937-ben Elhelyezkedtem egyik élelmiszer cégnél vezető helyettesként papír munka elég sok volt. Az egyik napomon túróráztam reggel 8-tól egész 23-ig dolgoztam. Befejeztem a munkámat elindultam hazafelé város baljoslatuan csendes sötét. Egyszer csak olyanérzésem támad mit ha követnének lépéseket halok mögöttem hátratézek semmi sincs, tovább indulok és megint lépeseket halok egy ismereten sötét alak rám rakja a kezét és megszólít.
- Nincs tűzet haver.
- Nincs.
- Legalább egy kis apród számomra kajára. Gondoltam adók neki egy keveset,
- Köszönöm a nagylelkülségét uram de még az a jó száz dolcsitis ideadhatná nekem.
- Mitképzel maga takarodjon innen,
Erre a sötétben megjelent még két alak és mondja nekem tovább a szövegét,
- Látom uram önben nem szorult kedvesség a szegények iránt akkor kénytelenek leszünk beleverni önbe.
Erre lefogtak ketten a harmadik ellő rántót a kabátjából egy vascsövet és jó nagyot csapot a fejemre, erre eldőltem mint egy zsák liszt még éreztem kutatnak a zsebemben aztán elájultam. Arra keltem hogy rugdos valaki, kinyitom a szemem és egy egyenruhás embert látok.
- Nem veszi észre ember a járdán fekszik,
- Elnézést nincs magánál aszpirin, hasogat a fejem.
- Sajna nincs de van valami más,
Hátra rakta a kezem és egy kattanást halottam és sejtetem valami miatt letartoztatót. Amíg a autójához haladtunk bár igaz baromi nagy fejfájásommal és szédüléssel kérdezet tőlem és én is tőle. rendőr kezdte a kérdést:
- Ki maga?
- Nem tudom,
- Mért feküdt a járdán?
- Nem emlékszem,
- Hányóra van?
- Délután 2 óra,-
Hova megyünk?
- Az őrsre.
Beszálltunk a kocsiba és eljutottunk az őrsre kiszálltunk a kocsiból és bementünk az épületbe engem bevitt az egyik ilyen kihallgató szóbába és elment. 2 órát vártam és belépet két öltönyös alak és kérdezősködtek,
- Hollaksz?
- Ki vagy?
- Talán kém?
Termesztésen válaszaim nem tudom, nem emlékszem. Aztán az egyik öltönyös felfigyel fej hátsó részére egy behorpadást vesz észre mint ha valami nehéz tárgytól kapta volna. Aztán megszólal aki észre vette a öltönyös a horpadást:
- Azt istenit mondjon már valamit háborús időszak van és nem tudjuk azonosítani bebörtönzik és semmit nem tudunk tenni az ön érdekében. Erre nem tudtam mit mondani hiába gondolkoztam ki vagyok nem jutott az eszembe semmi, és kimentek. Néhány perc múlva egy börtönszállító kocsi érkezet a rendőrség elé, négy rabot vittek ki köztük engemis, egyik rabnak a arca nagyon ismerősnektűnt de nem tudom honnan és rám néz és mond valamit. Ön az uram aj jaj. viszont hiába gondolkoztam nem jutott eszembe kicsoda ez a alak de nagyon ismerősvolt és felismert valahonnan. Bent voltunk a börtönszállító kocsiban. És az a alak nagyon bámult és remeget.
- Megkérdeztem kicsoda maga? Erre megnyugodott és mondta:
- Szólics Jelonak.
- Honnan ismersz engem és ki vagyok? Erre el mosolyodót.
- Ön Amaga öööö, nézegetet ki az ablakon.
- Amaga Rasint a neved te mutatkoztál be nekem az egyik bakrablásunkon mert mindketten ugyanazt a bankot akartuk kirabolni így társultunk.
- Ja akkor többet nem tudsz a múltamról.
- Bocs haver de tényleg nem tudok többet rólad. És elgondolkoztam szóval bankrabló lennék így mindent értek. Hosszas utazás után ám nem mondhatnám hogy unatkoztam volna, feszt Jelon mesélte a történeteit ilyenkor bár végellett volna az útnak. Egyszer csak megált a börtönszállító kocsi és mondja az egyik katona:
- Kiszállás hölgyeim megjöttünk az új otthonotokba. Természetesen nem volt megnyugtató a hely, azok a biztató arcok. Mivel este volt amikor odaértünk így takarodót fújtak mindenki a cellákba ment. Lefeküdtem és máris elaludtam. Rémálmok és emlékek gyötörtek, és álmomban láttam ahogy megtámadjuk jelokal a járdán sétáló embert, és megnézem közelebbről nem él. Nagy hangos katonai tróbitta szóra ébredek fel mind ahogy mindenki más és kivezsélnynek minket az udvar részhez. Egy nagyon díszes egyenruhában álló alak mond beszédet, Így hangzik:
- Az Antalt hatalmak megtámadták hazánkat és szövetségeseinket, katonákra lenne szükségünk aki vállalja és túléli az kegyelmet kap a háború végén, de aki el vállalta nincs visszaút neki már soha többé. Láttam néhány ember vállalja, és nem is tudom igazán mért vállaltam el lehet a kegyelem szó hallatán vagy a bűntudatom miatt hogy hány ember vér szárad a kezemen. 2 hónapal késsűbb, kiképzéseken jó eredményt értem el, így frontra küldési parancsra vár.
