Az első Szlovák Köztársaság

[vitéz Nagybányai Horthy Miklós]

Az első Szlovák Köztársaság

A létrejöttéhez vezető út

1938. szeptember 29-30-án Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország részvételével aláírták a müncheni egyezményt. A tárgyalások eredményeként a nyugati hatalmak hozzájárultak ahhoz, hogy Németországhoz csatolják a Szudéta-vidéket. Szlovákia területe is csökkent néhány faluval, elveszítették többek közt Pozsonyligetfalut és Dévényt.
1938. október 2-án Lengyelország egy külön megállapodás eredményeként megszerzett Csehszlovákiától 221 négyzetet-kilométernyi, területet, több mint 9000 lakossal. Október 5-én Eduard Benes elnök lemondott és emigrációba vonult. Ugyanezen, hónap 5-6-án a Szlovák Néppárt szervezésében a szlovák pártok Zsolnán deklarálták Szlovákia autonómiáját, és ezt a prágai kormány szentesítette is. Az államalakulat neve is megváltozott Cseh - Szlovák Köztársaságra, amely dualista állammá alakult. Csak a hadügy, a pénzügy és a külügy maradt közös Prágával.
1938. október 9-én Rév-Komáromban cseh-szlovák-magyar tárgyalások kezdődtek. A szlovák politikusok németországi utazásaik során a követelések elfogadhatatlanságáról nyilatkoztak. A szlovákiai népszavazás gondolatát elvetették, mivel attól tartottak, hogy a magyarok mesterkedései miatt az hamis és kedvezőtlen képet mutatna a szlovákok rovására. Jozef Tiso, a Szlovák kormány vezetője, azt állította, hogy a magyarok összefogtak a kommunistákkal és a zsidókkal, így a szlovákok számára kedvezőtlenül alakulna helyzet. Október 20-án a cseh-szlovák kormány német közvetítéssel eljutatta a magyar kormányhoz a végleges területi ajánlatát, amely azonban nem tartalmazta a felvidéki magyar városokat, így a delegáció ezt nem fogadhatta el. Végül november 2-án a bécsi Belvedere palotában német-olasz vegyes bizottság jelölte ki az új határt a két állam között.
1939. február 12-én Berlinben a szlovákok Hitler támogatását kérték a szlovák függetlenség érdekében. Hitler kezdetben nem szánt szerepet a szlovákoknak. Azonban ez a vélekedése megváltozott München után. 1939. március elején Ribbentrop Edmund Veesenmayer diplomatát küldte Pozsonyba azzal a céllal, hogy felmérje, mely politikusokra számíthatnak Németország céljainak megvalósításában. Karol Sidor minisztert, környékezték meg, ő azonban nemet mondott. A csehek megelégelték a hátuk mögött folyó szervezkedést, és puccsot hajtottak végre Szlovákiában. Emil Hácha elmozdította a Tiso vezette Autonóm Szlovák Kormányt. A katonai és csendőri erők elfoglalták az ország stratégiailag fontos pontjait, és elfogták a szlovák fasiszták szervezetének, a Hlinka Gárdának a vezetőit. Szlovákiában a hadsereg vette át a hatalmat. A szlovák közvélemény elítélte a katonai beavatkozást. A prágai vezetés intézkedései az államszövetség megmentését célozták, azonban német nyomásra kénytelenek voltak befejezni a rendcsinálási akciót. Hitler Jozef Tiso miniszterelnököt magához rendelte, és a találkozó másnapján, március 14-én a szlovák parlament kikiáltotta az önálló Szlovákiát. 1939. március 15-én Magyarország elsőként ismerte el az új államot.

A magyar-szlovák „kis háború”

Szlovákia függetlenségének kikiáltása után Magyarország március 15-18. között megszállta Kárpátalja azon részét, melyet az első bécsi döntésnél nem kapott vissza. A bevonulás után a Magyar Királyi Honvédség Kárpát-csoportjának alakulatai azt a parancsot kapták, hogy foglalják el Szlovákiának az Ung völgyétől nyugatra fekvő területeit a Zellő - Cikrófalu – Takcsány – Remetevasgyár – Szobránc – Sárosremete vonalig. Az akcióra három magyar egységet jelöltek ki. A felvonult magyar csapattest harci állománya összesen 20-25 ezer főből állt, parancsnokuk vitéz Szombathelyi Ferenc altábornagy volt. A magyar kormány arra hivatkozott, hogy az ungvári vasút nincs kellően biztosítva, így katonailag védhetetlen, ezért igényt tartanak a területgyarapításra.
Március 23-án reggel 5. 30-kor a magyar csapatok megindultak a kijelölt célpontjaik felé. A szlovák hadsereget, mely akkor szerveződött, megpróbált ellenállni, de a magyar hadsereg előretörését nem tudta megállítani, csak lassítani. A szlovák erők főparancsnokává Ferdinánd Ĉatloŝ tábornokot nevezték ki, aki érzékelve a veszélyt, minden tőle telhetőt megtett, hogy a magyarokat a határok mögé kergesse.
Március 23-24-én az Iglóról felszálló szlovák gépek az előretörő magyar gépkocsioszlopokat alacsony repüléssel géppuskázták, ám csak kisebb veszteségeket okoztak. Még ugyanezen a napon szlovák repülők bombázták Ungvárt, Nagybereznát és Szobráncot. Szobránc felett légi harc alakult ki, mely magyar győzelemmel ért véget. A magyarok nem sokkal később lebombázták az iglói repteret, ahol 17 gépet a földön megrongáltak, illetve megsemmisítettek. A szlovákok időközben több helyen is ellentámadást hajtottak végre, azonban ezek rendre kudarcba fulladtak.
Március 24-én a magyar csapatok megállásra kaptak parancsot. Az eddig elfoglalt terület már elegendő volt arra, hogy megvédjék az Ung völgyét. Német közbelépésre a Magyar Királyság és a Szlovák Köztársaság egy fegyverszünetet írt alá ezen a napon, jóllehet hivatalosan sosem álltak hadban. A harcok is tovább folytatódtak, egészen a hónap végéig.
A március 23. és 28. között a szlovák haderővel történt összecsapásoknak 25 magyar halottja és 56 sebesültje volt. A hadműveletek alatt 360 szlovák és 211 cseh-morva nemzetiségű katona esett fogságba. A szlovák légierő 23 harci gépet veszített a bevethető 80-ból.

Németország szövetségese

1939 szeptemberében Szlovákia részt vett Lengyelország lerohanásában. A szlovák vezetés azt gondolta, hogy a korábbi függő helyzetből szövetségei pozícióba léphet elő ezáltal. Szlovákia nem pusztán a német hadsereg felvonulási stratégiai területe lett Lengyelország lerohanásában, hanem az egyetlen ország is, amely 1939 szeptemberében csatlakozott a hadjárathoz. A szlovák vezetés a győzelem mámorában úszott, és déli határai revízióját már eldöntött ténynek érezte. Ferdinánd Ďurčánský (ejtsd: Gyurcsányszki (lol)), Szlovákia külügyminisztere abban reménykedett, hogy a győztes hadjárat következtében nagyobb mozgásteret és függetlenebb politikát folytathatnak a németek mellett, így 1939-ben diplomáciai kapcsolatot létesített a szovjetunióval. Ďurčánský azt remélte, hogy a Szovjetunió támogatja majd Szlovákia területi követeléseit, és a németekkel szembeni védelemre is felhasználható.
A szlovák vezetés 1938 után egészen a világháború befejeztéig a területi revíziót kívánta megvalósítani a magyarok irányába, de ezt német jóváhagyás nélkül nem tehette. Ám a magyar kártyát mindig elő lehetett húzni. A szlovák politikusok ezzel csillapíthatták le saját ellenzéküket. Minden gazdasági nehézség és az emiatt kialakuló feszültségek eredendő forrása szerintük az volt, hogy az első bécsi döntésnél aránytalanul nagy területek kerültek Magyarországhoz.

Térkép


1. A Pozsonyi hídfő 1947-ig Magyarország része
2. Az első bécsi döntéssel 1938-ban Magyarországhoz került terület
3. Kárpátalja 1939. március 15-i magyar megszállásával Magyarországhoz került terület
4. Az első bécsi döntéssel 1938-ban a Harmadik Birodalomhoz került terület
5. Német védterület, német katonai megszállás alatt


Jozef Tiso, a „független” Szlovák Köztársaság vezetője