Post by Winston Churchill on Oct 1, 2008 19:39:21 GMT 2
Általánosságban a katonai mesterlövészek feladata alaphelyzetben azon célpontok elleni harc, amelyek a hagyományos gyalogos-lövészkatona számára leküzdhetettlenek, leginkább a távolság, a célpont mérete, esetleg a célpont tartózkodási helye okán.
Maga a nagy távolságról való célleküzdés nem új dolog, de igazán effektív csak a modern lõfegyverekkel megvalósítható, amelyek huzagolt csõvel rendelkeznek (hogy a lövedék kellõ stabilitással repüljön) és egybeszerelt lõszert (hogy minden lövedék azonos tömegû legyen, és a lõszer azonos mennyiségû és minõségû lõporral legyen töltve - hogy ugyanúgy viselkedjenek) tüzelnek. A XIX.század végén ez a fegyver már rendelkezésre állt a nagyobb hadseregekben, szinte minden katona számára. A Japán-Orosz és a Búr háborbúkban még 1000 méteres távolságról is sikerült halálos lövést okozni, noha ez inkább a szerencse kérdése volt, sok fegyverbõl tüzeltek egyszerre, lõszerpazarló módon. Az I. és a II.vh legfõbb tapasztalata az volt, hogy ilyen nagy távolságra csak szélsõséges esetekben tüzelnek a katonák, különösen városharcoknál a jellemzõ lõtávolság csak 50 és 300 méter között van. Ugyanakkor még a XIX.században kezdtek elterjedni a jó képességû lövészek speciális alkalmazási területei. Az ellenség hírvivõit kiiktatva a kommunikációtol, a tisztjeiket kilõve pedig a parancsnoktól foszthatják meg a katonákat. Az alkalmazás harmadik fõ aspektusa a Finn-Szovjet háborúban debütált elementális erõvel - kis létszámú, folyamatosan mozgó egységek messzirõl kilõttek egy-két szovjet katonát, majd gyorsan kereket oldottak, de csak azért, hogy néhány órával vagy nappal késõbb újra lecsaphassanak. A cél ez esetben a demoralizálás, a legváratlanab pillanatban lesújtó haláltól való félelem igencsak aláása a katonák harci kedvét és zûrzavart okoz, jelentõsen csökkentve az egység harci értékét.
Ettõl függetlenül az egyik elsõ igazán sikeres "mesterlövész" akció a legendák szerint 1777 október 7.-én, az amerikai függetlenségi háborúban történt, a Bemis magaslatnál, ahol egy amerikai 450 méterrõl eltalálta a britek tábornokát, Simon Fraser-t (az angol történészek annyit ismernek el, hogy puskalövéstõl halt meg).
A mesterlövészek alkalmazásáról és kiképzésérõl komplett könyveket lehetne lehetne írni, itt most csak általánosságban veszem õket, de igyekezve kitérni a fontosabb részletre.
Mesterlövész fajták:
-"Támogató" mesterlövész (Sharpshooter)
-"Sima" mesterlövész (Sniper)
-"Felderítõ" mesterlövész (Scout-Sniper)
-"Nehéz" mesterlövész (Anti-material v. Heavy sniper)
-Mesterlövész-elhárító (Counter-sniper)
-Rendõrségi mesterlövész
"Támogató" mesterlövész:
Egy rajba vagy szakaszba beosztott mesterlövész, amely feladata hogy fegyverével támogassa a csapatot. Legtöbbször együtt mozog a társaival, szükség esetén azonban felvehet egy jó magaslati poziciót is, ha a helyzet úgy kívánja. Fegyverével kapcsolatban leginkább 300m-en belüli (de legfeljebb 600 méterre lévõ), adott esetben gyors egymásutánban akár több cél leküzdésére kell felkészülni, így itt jellemzõ az öntöltõ mesterlövészfegyver, mint az M21 vagy az SzVD Dragunov, de elõfordulnak gépkarabély módosulatok, mint az Mk.10 Mod.1 vagy a HK G36 mesterlövész változata. Miután egy gyalogos egységhez tartoznak, álcázásuk nincs, vagy elhanyagolható. Általában "egymaguk" dolgoznak, tehát saját maguknak kell belõni a cél távolságát, nagyobb távolságnál megbecsülni a szél irányát és erejét, valamint az esetlegesen a levegõ hõmérsékletébõl fakadóan szükséges korrekciókat. Kiképzésük nem sokban különbözik a többi gyalogos kiképzésétõl, de természetesen sokkal mélyrehatóbb a fegyverkezelés és a lövészet része.
"Sima" mesterlövész:
Azon mesterlövészek, akik nem gyalogos egységek mellé vannak beosztva, hanem különálló 2 (olykor 4) fõs csoportokban mûködnek. A mesterlövész-párok a II.Vh-ban, a szovjet hadseregben jelentek meg, jelentõs könnyítés a mesterlövésznek, hogy ha van egy segítsége, aki átveheti tõle a célok azonosításának és a távolság megbecslésének feladatát, valamint aki "hagyományosabb" kézifegyverével megvédheti, ha rajtuk ütnének. Feladatuk bizonyos területek megfigyelésével, a területeken áthaladó ellenséges erõk azonosítása, adott esetben semlegesítése, különös figyelemmel a kiemelt célpontokra (rádiósok, tisztek). Noha a rejtõzés és az álcázás náluk már fontosabb kritérium, messze vannak attól a szintõl e téren, amit a "felderítõ" mesterlövészek képviselnek. Jellemzõen egy, a célzónára jó rálátást nyújtó, lehetõleg jól álcázott vagy védett poziciót vesznek fel, és idõdörõl idõre poziciót váltanak. Feladatuk védekezõ felállás esetben a "zónaszûkítés" vagy "zónatiltás", vagyis az adott zónában megjelenõ ellenséges katonák likvidálása, és ez által a további ellenséges erõk távoltartása a zónától. Általában 300-600 méteres lõtávolságra rendezkednek be, de mivel sok célpontal kell számolni, náluk egyaránt jellemzõ az öntöltõ mesterlövész fegyver, és a forgó-tolózáras is. Sok egyéb tekintetben azonban hasonlít a munkamódszerûk a felderítõkhöz, ezt a következõkben tárgyaljuk. Kiképzésüknél helyt kap az egyéni döntéshozásra való felkészítés, és természetesen egy igen alapos mesterlövész kiképzés.
"felderítõ" mesterlövész:
Az ellenséges vonalak mögött különállóan, kisebb, általában kétfõs csapat. Feladatuk az információgyûjtés az ellenfél haderejérõl, mozgásukról, utánpótlásukról, és eközben elpusztítani a kiemelt fontosságú célokat (pl. tisztek, rádiósok), zavart okozni (pl. az utánpótlás szállító konvojokat támadva) vagy katonai erõket lekötni (egy kétfõs "sniper-scout" egység akár egy század nagyságú katonai erõt is lefoghat, folyamatosan zaklatva azt), újabban emellett még a 'kemény' célpontok azonosítása és célmegjelölése a légi csapáshoz is rájuk tartozik, sõt, a találat kielemezése is. Kiemelten fontos számukra az álcázás és a rejtõzés, általában az un. "Ghillie" álcaruhát viselik, és ügyelnek arra, hogy folyamatosan az adott terepviszonynak megfelelõen nézzenek ki, hátrahagyott nyomaikat igyekeznek minimalizálni, illetve eltüntetni. Kétfõs mesterlövész-osztag esetén az egyik tag a mesterlövész, a másik tag a megfigyelõ, aki egyfelõl egy nagy tûzerejû fegyverrel rendelkezik (az USA fegyveres erõinél jelenleg jellemzõen M16A3/M203, vagy hasonló (pl. M4A1) fegyverrel), hiszen az õ feladata a lõpozició védelme, másfelõl a mesterlövész akciója közben megkeresi és azonosítja a célpontokat, megadja a mesterlövésznek a célpont(ok) távolságát, illetve a szélsebességet, valamint õ értékeli a találatot. A megfigyelõ és a mesterlövész kiképzése azonos, általában a jobb kezûek lesznek a mesterlövészek, és a jobb fejûek a megfigyelõk, hiszen nekik kemény matekot kell végezni, hogy a hõmérséklet, a szél és a távolság függvényében milyen korrekciókra van szükség (persze ez erõsen egyénfüggõ, a mesterlövész is lehet nagyon jó e téren, és saját maga határozhatja meg szükséges korrekciókat a megfigyelõ adatai alapján). A célkörzetbe érve felkutatnak egy ideális lõpoziciót, amely egyfelõl jó rálátást biztosít a célkörzetre, másfelõl kellõen rejti is õket. Ezután "kicuccolnak", a lõpoziciót kellõen álcázzák, kipakolják a felszerelésüket, majd felmérik a célkörzetett, referenciapontokat meghatározva (pl. sárgáslevelû fa, õrbódé, vagy kuka, stb.), amely távolságát lemérik és késõbb viszonyítási pontként használják fel õket. Több cél esetén a megfigyelõ "tag" kártyát készít, amelyen feltünteti a célpont távolságát és fõbb jellemzõit, így gyors egymásutáni célleküzdésnél a mesterlövész már tudja, hogy milyen apróbb korrekciókra van szükség.
Egy megfigyelõ/mesterlövész párbeszéd kb. így néz ki:
Megfigyelõ: Célpont! "C" Szektor, TRP (Célpont Referencia Pont) négytõl jobbra 50, fel 50.
Mesterlövész: Nyugtázva, "C" szektor, TRP négytõl jobbra 50 és fel 50.
Megfigyelõ: Magányos katona fekete barretben, hátán AK.
Mesterlövész: Nyugtázva, magányos katona fekete barretben, hátán AK. Célpont azonosítva!
Mesterlövész: 2 mil a sliccétõl a fejéig. (1 mil = 1000 méteres távolságból 1m magasság, a katonai optikai távcsöveknél általában mil beosztású, így lehet következtetni a távolságra, ha egy cirka kétméteres ember nyolc mil magasnak látszik a távcsõben, akkor mintegy 250 méteres távolságra van, de manapság már inkább lézeres távolságmérõ használ a megfigyelõ a távolság megállapítására)
Megfigyelõ: Nyugtázva, 2 mil a sliccétõl a fejéig. Távolságot 500-ra állítani.
Mesterlövész: Nyugtázva, távcsõ 500-on.
Megfigyelõ: Szél ballról jobbra, 6 mérföld, tarts egynegyed mil-t ballra.
Mesterlövész: Nyugtázva, szél ballról jobbra, 6 mérföld, egynegyed mil-t ballra.
Bummm...
Megfigyelõ: Találat a mellkason, célpont kiiktatva.
Mesterlövész: Nyugtázva, célpont kiiktatva.
A kiképzés igen alapos, magas szintû állóképességre, és nagy fokú önállóságra van szükség, minde mellett a különféle terepviszonyok közötti tájékozódás és túlélés képességét is el kell sajátítani, ahogy a rejtõzésködést és álcázást is. Miután felderítõ tevékenységet végeznek, ismerniük kell a különféle technikai eszközöket (pl. megállapítani, hogy milyen légvédelmi rendszer van az orruk elött, milyen radarral), kezelni és karbantartani kell tudni a rádiójukat, és természetesen piszok jó lövészek is kell lenniük. Ebbõl látható, hogy a mesterlövészek elitjét õk képviselik, noha a legtöbb hadseregben a "sima" és a "felderítõ" mesterlövész feladatkör összeolvadt.
A mesterlövész esetén az elvárások (USMC):
-Elsõ osztályú fizikai állóképesség és teljesítõképesség.
-Kitûnõ minõsítés a lõgyakorlatokon.
-Inteligens, hidegfejû, tanulóképes, döntéshozásra képes természet.
-A gyalogos taktikák teljes körû ismerete.
-Jó tájékozódási képesség, térképolvasás és az iránytû használatának elsajátíatása.
Kizáró okok:
-Balkezesség (kivéve, ha nagyon magasszintû a tudása)
-Szemüveges (kivéve, ha nagyon magasszintû a tudása)
-Dohányzás (kivéve, ha nagyon magasszintû a tudása)
-Kontrolálhatattlan érzelmi kilengések.
Egy USMC mesterlövész-páros felszerelése:
-1db M40A3 mesterlövészpuska, 10x nagyítású távcsõvel.
-1db M16A3/A4 gépkarabély (4x nagyítású távcsõvel, alkalmanként M203-al)
-1db .45ACP M1911 pisztoly
-1db x20 nagyítású M49 megfigyelõtávcsõ
-2db Nagy látószögû binoculár távcsõ, mil beosztású szálkeresztettel.
-1db Rádióberendezés
-1-1db éjjelátó fegyver távcsõ és megfigyelõ távcsõ, szükség esetén.
"Nehéz" mesterlövész:
Igazából a "sima" mesterlövészek közé tartoznak, azonban nagy ûrméretû rombolópuskáik inkább az ellenséges könnyen páncélzott vagy páncélzat nélküli eszközök elleni harc a feladatuk. A 12.7mm vagy akár 14.5mm páncéltörõ lövedékek a páncélzott szállító jármûvek többségén úgy mennek át, mint kés a vajon. Az 1980-as évektõl kezdtek elterjedni a nagy ûrméretû mesterlövész fegyverek, a nagy, nyílt terepen ugyanis elvi lehetõség van akár 1km-rõl vagy még messzebbrõl is célzott lövést leadni, és ezek a nagy energiájú lövedékek kevésbé érzékenyek a szélre, illetve laposabb a röppályájuk, mint a kisebb ûrméretû puskalövedékek. Ugyanakkor alkalmazásuk inkább egyfajta hóbort lett e tekintetben, mint szükségszerûség (bõvebben a fegyvereknél).
A nagy kaliberû fegyverek másik elõnye a taktikai felhasználás - például egy konvoj élen haladó jármûvét a megfelelõ helyen kilõve az egész konvojt meg lehet torpantani, aztán aknavetõvel vagy vállról indítható rakétákkal valóságos mészárlást lehet végezni köztük.
Mesterlövész-elhárító:
Sárkány ellen sárkányfû - mesterlövész ellen egy másik mesterlövész a legjobb védekezés. Ha már tudjuk, hogy egy területen ellenséges mesterlövész dolgozik, akkor a legjobb védekezés a saját mesterlövészeinket is a területre küldeni. Õk ezután a lehetõ legkevésbé feltûnõen felmérik a terepet, és megkeresik azokat a pontokat, ahol potenciálisan ki lehet alakítani egy jó tüzelési poziciót - és elhelyezkednek úgy, hogy ezekre jól rálássanak. Utána már csak várnak, hátha feltünik valahol, esetleg tüzet nyitva elárulja magát.
A témához tartozik egy érdekesség: biztos sokaknak feltünt, hogy az utóbbi idõben az USA fegyveres erõinél megjelentek az "alacsony láthatóságú" (low visibility), vagy éppen álcázószinekben pompázó rendfokozati jelzések és országjelzések. Ennek oka szintén a mesterlövészek dolgát megnehezíteni - hogy minél nehezebb legyen kiszúrni a tiszteket (a tisztelgés elhanyagolása a frontvonalon szintén bevett szokás már jóideje). A mesterlövész elleni fõbb lehetõségek: ha a lövedék egy tárgyat (pl. falat, fát) ér, akkor abba egy ceruzát vagy tollat dugva meg lehet állapítani, hogy nagyjából merrõl jött a lövés - tehát megadja a mesterlövész hozzávetõleges pozicíóját. Egy másik lehetõség a torkolatûz vagy a dörej alapján való behatárolás, az elöbbi eléggé esetleges, hiszen éppen rá kell látni a fegyver csövére, és az utóbbi sem ad sokszor biztos pontot (fõleg olyan helyen, ahol sok helyen megtörhet a hang, pl. épületek között).
Jobb megoldás felverõdõ port keresni, amelyet a csõtorkolatnál kiáramló lõporgázok vernek fel. Ha a biztos pozició nem ismert, bevett szokás a legvalószinûbb tüzelési pont vagy pontok tûz alá vétele - ha másra nem is, de a pillanatnyi morálra kedvezõleg hat. Ennek drasztikusabb megoldása a tûzérségi vagy légi csapás a feltételezett pozicióra. Ha a feltételezett pozició ismert, lehetõség van még például a füstgránátok általi álcázásra, a füst megfosztja a pontosság általi elõnyétõl a mesterlövészt, míg az esetleges géppuska-tûzfedezetett kevésbé érinti (természetesen e fedezettûz inkább csak a mesterlövész fedezékbe való üldözését szolgálja, hiszen találatot elérni így szinte reménytelen - ám még mindig esélyesebb a sok leadott lövés miatt, mint hogy a mesterlövész találjon el valakit).
Mesterlövészek felderítésére az utóbbi években kezdenek elterjedni a jármûvekre telepített "fülelõ" berendezések. Ezek egy mikrofon-árbócból (6, vagy több mikrofonnal) és egy számítógéppõl állnak. A lövés hangjának a különbözõ mikrofonokba való érzékelése közötti idõ alapján képesek meghatározni +/- 15-20°-os pontosságal a hang forrását, egy AK-47-esbõl leadott lövést pedig a tereptõl és a háttérzajoktól függõen 50-150 méterrõl "hall meg" berendezés.
Rendõrségi mesterlövészek:
Alapjaiban térnek el katonai mesterlövészektõl. Az õ doktrinájuk alapvetõen a célszemély 100%-os azonosítása és leküzdése, viszonylag kis távolságból (100-150m). A rejtõzködésre kevésbé adnak, viszont a megfigyelõ sok esetben szintén jelen van, elsõ sorban a célszemély(ek) megtalálása és beazonosítása céljából. Fegyverzet terén nagy szórás van, miután legtöbbször csak egy lövés leadására van esély, a forgó-toló záras puskák ideálisak a feladatra - ám az 1972-es Olimpia utánm, a terrorelhárítás elõtérbe kerülésével felmerült az igény, hogy adott esetben több, erõsen felfegyverzett célpontot is le kell tudni küzdeni. Ezen feladatra jellemzõen öntöltõ 7.62x51mm-es mesterlövészpuskák terjedtek el (pl. HK PSG1), míg a hagyományos célra jellemzõen forgó-tolózáras puskák 7.62mm körüli ûrméretben.
A fegyver
A pontosságot általában MOA-ban (Minute-Of-Angle) adják meg. Ez a következõt jelenti: egy teljes kör ugye 360°, egy fokot 60 percre, egy percet pedig 60 másodpercre lehet felosztani (vagyis egy fok 3600 másodperc). Az 1 MOA annyit tesz, hogy a fegyver szórása egy percnyi ívet fog le (tehát ha a csõtorkolattal a középpontba rajzolunk egy kört, akkor a csõtorkolat irányába egy perces (1/60°-os) ívet). Ez annyit tesz, hogy egy három lövésbõl álló sorozat 100 yardon (~91.4 méter) 1 hüvelykes (2.54cm) körön belül található. Egy 0.5MOA esetén értelemszerûen 91 méteren csak 1.27cm-es, vagy 182 méteren 2.54cm-es kört jelent. A pontosság azonban nemcsak a fegyvertõl, de a lõszertõl is függ - egy átlag gépkarabély standard katonai lõszerrel 2-4MOA-s pontossággal rendelkezik, egy átlag vadászpuska 1MOA körülivel, egy csúcs félautomata mesterlövészpuska (pl. egy HK PSG1 vagy egy SR-25), vagy egy átlag forgó-tolózáras mesterlövészpuska 0.5MOA körülivel, a legjobb forgó-tolózáras mesterlövész fegyverek pedig 0.25-0.33MOA körüli értékkel bírnak.
A mesterlövész fegyvere nagy pontosságot kell biztosítson nagy távolságra is, ezért a legtöbb esetben forgó-tolózáras fegyvert választanak, például az USA fegyveres erõinél az M24-et, M40-et (amik a Remington 700 katonai változat). Fontos a feladatnak megfelelõ fegyver: egy Gepárd M4 adott esetben ki lehet lõni egy páncélzott szállítójármû vezetõjét a jármûtesten keresztül, de ha napi 20-30km-et kell megtenni gyalog, a 18kg-os, 1.45 méter hosszú fegyver pokollá teheti a mesterlövész életét.Ha csak élerõ, vagyis emberek ellen kell felkészülni, a 7.62mm-es mesterlövész puskák tökéletesen megfelelnek a célnak, felesleges nagyobb ûrméretû fegyvert választani. Ha a körülmények miatt rejtve kell maradni, egy-egy lövés leadásánál többre amúgy sincs lehetõség, tehát felesleges öntöltõ fegyver. Ugyanakkor ha egy tûzzóna lezárása a cél, akkor jól jöhet a nagyobb tûzgyorsaság, és a nagyobb tárkapacitás.
A fegyvernek hihetettlenül megbízhatónak, és egyben nagyon pontosnak is kell lennie. Megbízhatóság kulcskérdés, hiszen egy mesterlövész-felderítõ akár napokig, hetekig is dolgozhat azon, hogy egyetlen egy lövést leadjon. Ha ott csütörtökött mond a fegyvere, az igencsak kínos. Tehát jól kell bírnia kemény bánásmódot, a párás környezetett, a port, a nagy meleget, vagy éppen a dermesztõ hideget. Minde mellett a lövésznek lehet, hogy napokig nincs lehetõsége karbantartani a fegyvert. Az SR-25 például az US ARMY katonáinak tapasztalata alapján igencsak kétes hírnevett szerzett magának. Ugyan egy öntöltõ fegyvertõl igencsak méltányolandó 0.5MOA pontosságra képes, de a terepen rengeteg probléma adódott vele kapcsolatban, nem szereti a koszt, és folyamatos tisztogatást, karbantartást igényel.
A pontosság összetett dolog, egyfelõl egy igen nagy precizitással kidolgozott csõre van szükség, amelynek a huzagolása az adott célra megfelelõ (ha a huzagemelkedés sûrûbb, a lövedék gyorsabban fog forogni, és elvileg stabilabb lesz, ugyanakkor kisebb erõvel fogja elhagyni a csövet, és kisebb az effektív hatótávolsága). A csõnek lehetõleg vastagnak, nehéznek kell lennie, hogy minél kevésbé legyen hajlamos a káros vibrációkra, ugyanakkor a nagy tömeg sem elõny, ezért különösen nagyobb kaliberû puskák esetén különféle trükköket vetnek be, például a csõ külsõ palástján végigfutó barázdákat marnak, amelyek további elõnnyel is járnak - nagyobb lesz a felülete, így gyorsabban tudja leadni a hõt, hamarabb hül le.
A pontosságot növeli az un. "lengõ csõ", amikor a csõ maga csak a csõfarnál van rögzítve, és az elõágyal nincs közvetlen fizikai kapcsolatban, illetve nincs rajta feltámasztási pont, mint pl. bipod rögzítés. Ezek ugyanis a csövet kis mértékû, de mégis érzékelhetõ erõhatásoknak teszik ki, amelyek befolyásolhatják a csõ viselkedését, és ezáltal a pontosságát.
Az 5.56-os öntöltõ fegyverek (pl. Galil vagy Steyr AUG mesterlövész változata) inkább csak csapattámogatásra használatosak, mivel a pontosságuk erre alkalmas. Ezen fegyverek elõnye ugyanakkor, hogy nem csak mesterlövészfegyverként, hanem (korlátozottan) harctéri körülmények között öntöltõ puskaként is használhatóak.
A legáltalánosabb mesterlövészfegyver-ûrméret a 7.62mm, és a közeli értékek (pl.: .300 Win), ezek 600-900 méteres távolságig megfelelõ pontosságot nyújtanak.
A 12.7mm-es ûrméretû fegyverek elterjedése úgy az 1970-es és 80-as évekre tehetõ, elsõ sorban a megerõsített õrposztok, géppuskaállások, könnyen páncélzott katonai jármûvek leküzdésére. Ezen fegyverek akár 1500 méter, vagy annál is messzebb lévõ célok ellen is bevethetõek, a nagy teljesítményû lõszer ugyanis ezt lehetõvé teszi. Egy 12.7x99mm-es (.50 BMG) AP lõszer 500 méterrõl 20mm-es páncélátütõ képességel rendelkezik - ez annyit tesz, hogy a BTR-80-ast, BRDM-2-est, felpáncélzott HMMWV-t és hasonló páncélosokat probléma nélkül képes kilõni, sõt, oldalról vagy hátulról még a komolyabb páncélosokra is veszélyt jelent (egy Leopard 2 páncélzata is csak 20mm vastag hátulról!), így ezeknek is képes komoly károkat okozni. Természetesen egy ilyen célra szánt fegyvertõl nem kell olyan szintû pontosságot elvárni, mint egy 7.62-estõl, és inkább elõny az öntöltõ mûködés, hiszen így adott idõ alatt több találat realizálható. Az öntöltõ 0.50-es mesterlövészpuskák (bár egyes nézetek szerint az "anti-material" fegyvereket nem illik mesterlövészfegyvernek hívni) pontossága 1MOA körüli (de inkább feletti, mivel ezek általában hosszú hátrasiklású rendszerrel készülnek, vagyis tele vannak mozgó alkatrésszel, amelyek természetesen károsak a pontosságra), még a forgó-tolózáras esetben is jónak számít a 0.7MOA érték. Ebbõl látszik, hogy a 12.7mm-es fegyverek emberi célok elleni használata nem túl kifizetõdõ. 600-900 méterig a hagyományos kisebb kaliberû fegyverek is tökéletesen használhatóak (ráadásul könnyebbek és olcsóbbak), 1000 méter és a felett pedig a pontosság már eléggé viszonylagos, ráadásul lövedék célba érkezéséig már több, mint egy másodpercre van szükség, így mozgó célt eltalálni szinte lehetettlenség.
Egyes taktikai helyzetekben különleges "mesterlövész" fegyverekre van szükség, adódhat olyan alkalom, amikor egy ajtót megvilágító lámpát, vagy mondjuk egy õrkutyát kell kilõni - méghozzá minél nagyobb csendben. Az ilyen feladatokra a hagyományos, nagy kaliberû fegyverek nem igazán alkalmazok, inkább kicsi, .22LR vagy .22Winchester Magnum kaliberû, hangtompítós puskákat használnak. Ezekkel 25-50 méterrõl nem jelent problémát egy izzókörte kilövése, integrált hangtompító esetén pedig a legnagyobb zaj a körte pukkanása lesz.
A lõszer:
A Tactical Operations - Bravo 51 (amely az egyik lepontosabb mesterlövészpuskák közé tartozik, a gyártó megfelelõ lõszerrel 0.25MOA-t garantál) például a "standard" mesterlövész M118 lõszerrel 0.72 MOA-t ért el, vadászatra kihegyezett lõszerrel 0.67MOA-t, sportcélú lõszerrel pedig 0.33MOA-t. A megfelelõ lõszer tehát nagyon magas szintû céllõszer, vagy (amit a "profi" mesterlövészek elõszeretettel ûznek) kézzel, általuk töltött lõszer.
A lõszer tehát nagyban befolyásolja a pontosságot, és itt két dolgot kell nagyon alaposan összehozni, az egyik, hogy az adott lõszer a lehetõ legnagyobb teljesítményû, és egyben legnagyobb ölõ hatású legyen, méghozzá nagy lõtávolságon is. Ezért a mesterlövész lõszerek nagy része elkeskenyedõ farú, vagyis a lövedék vége kúpos kiképzésû, hogy kisebb legyen a lövedék mögötti alacsony légnyomású tér, vagyis kisebb a légellenállása. Ezen túl a lövedéknek a lehetõ legkevésbé kell érzékenynek lennie a szélre. A másik, még ennél is fontosabb, az a végletekbe menõen egyenletes teljesítmény. Az ideális esetben az összes lövedék ezredgrammra és ezred miliméterre megegyezik, a betöltött lõpor teljesen azonos teljesítményû és mennyiségû, és a többi és a többi. Csak így érhetõ el, hogy minden lövés pontosan ugyanoda menjen.
Ugyanakkor folyamatosan vannak új fejlesztések, a svédek például egy ûrméret alatti lõszert is rendszeresítettek a PSG-90-hez (a jól ismert Arctic Warfare puska katonai jelzése), amely egy mintegy 4.8mm-es magot lõ ki, és a repülési ideje kevesebb, mint fele a hagyományos 7.62x51mm-es NATO lõszerének. Ennek ára van természetesen, mintegy harmadával megnõ a szórása a fegyvernek ezzel a lõszerrel, de cserébe a cél elmozdulása értelemszerûen kevésbé jelentkezik a lövésnél.
Ami a nagy kalibert illeti, a "híres" Barret M82A1 (és folyományai) a "hagyományos" géppuska lõszerrel egyáltalán nem érdemli ki a "mesterlövész" titulust, mivel félautomata (hosszú hátrasiklásos elvû) volta mellett ráadásul a lõszer minõsége nem felel meg a célnak. De még a katonai "céllõszer"-el is kész kínlódás a mesterlövészek szerint elérni a hivatalos 1MOA pontosságot. Persze egy PSZH kilövéséhez ez is több, mint elég. Nagy kaliber esetén a leggyakoribb lõszertípus az API (páncéltörõ-gyújtó) lövedék.
A lövés és elõkészületei:
A fegyvert ha lehet fel kell támasztani, a legjobb megoldás a bipod, vagyis a kétlábú állvány, de ha ez nincs, jó a homokzsák (ha éppen nincs kéznél, meg lehet tölteni egy nadrág megcsomózott szárát homokkal, és azt homokzsáknak használni), vagy a hátizsákra feltámasztani, ha pedig az sincs, akkor marad a szíj. A szíj feladata, hogy a lehetõ legstabilabb fogást adja, mégpedig az által, hogy a fogáshoz a lehetõ legkevesebb izommunka kelljen a kézfejnél és a csuklónál, magyarul a fegyver tömegének minél nagyobb részét a szíj vegye át, amelyet a felkarra visz át. A szíj elõnye, hogy állva, térdelve vagy fekve is használható, hátránya, hogy a legritkább esetben jó mindhárom poziciónál ugyanaz a szíjhossz.
Ha ügyelni kell a rejtett állapot megõrzésére, akkor célszerû a csõtorkolat elötti részen megakadályozni a porfelverõdést, például vízzel lelocsolva a földet, vagy egy takarót, zsákot, stb. leteríteni a csõtorkolat elé. Ha nyomokat sem akarunk hagyni, az üres hüvelyeket össze kell szedni, ez fõleg az öntöltõ fegyvereknél okoz problémát, amelyek akár több méternyíre is "kiköpik" az üres hüvelyeket.
A távolság megállapításához újabban lézeres távolságmérõk is használatba lettek véve, de ezek egyik problémája az idõjárás, nem szeretik az esõs idõt és a ködöt, a másik a távolság: az átlagos, kézi lézeres távolságmérõk (amelyek jelenleg civil szinten olyan 400-1000$ körül mozognak) olyan 500-700 méteres távolságig mérnek, ennél nagyobb távolságra már komolyabb (és drágább) eszközre van szükség. A másik probléma, hogy kellõen érzékeny lézerbesugárzásjelzõk észlelhetik õket.
A legáltalánosabb módja azonban a távolság belövésének a szélkereszten élvõ mil-beosztások alapján történõ távolságbecslés.
A célok fontossági sorrendje az USMC mesterlövészeinél:
1.: Ellenséges mesterlövészek.
2.1.: Ellenséges tisztek.
2.2.: Megfigyelõ berendezések (állványos távcsövek, telepített kamerák, stb.)
3.1.: Ellenséges altisztek.
3.2.: Kommunikációs berendezések és az azokat kezelõ katonák.
4.: Személyezettel ellátott jármûvek, géppuskaállások és kezelõik.
Annyit megjegyzésnek, hogy a rádiós és a rádiója talán fontosabb cél volt a régi idõkben (ill. talán még mindig fontosabb, a helyzettõl függõen), mint a tiszt. A tiszt feladatát ugyanis átveheti a rangsorban következõ katona, de a rádiós feladatát átvenni már nem biztos, hogy képes valaki, ha pedig maga a rádiókészülék lesz használhatattlan, akkor az egész raj maradhat kommunikáció nélkül (ergo segítségkérésre nincs esély). Ma persze ez már kicsit másképpen mûködik.
Az optikai távcsõ nagyban befolyásolja az eredményességet, ám nem mindegy, milyen távcsövet használunk. Távcsöveknél két fontos adatott szokás megadni, az egyik a nagyítás, a másik az elülsõ lencse átmérõje, valahogy így: 10x50. Ez esetben a nagyítás 10x, amit nem kell különösebben magyarázni. A nagyítás helyes megválasztása fontos, az függõen az adott lövész szemétõl a nagyításnak kb. 1-2x kell lenni 100 méterenként (tehát 300 métere 3x és 6x közötti érték az ideális), és durván a nagyítás x100 méter a maximális reális használat (tehát egy 4x nagyítású távcsõvel 400 méter felett már eléggé kínszenvedés az élet). A túl kicsi nagyítás problémája az, hogy nem lehet eléggé kivenni a részleteket, és nehezebb a pontos célzás. A túl nagy nagyítás gondja viszont az, hogy túlságosan is kis teret fog csak le a látótér, így nehéz megtalálni a célpontot. Mesterlövészeknél az átlagos nagyítási érték rövid távon (kb. 300 méteren belül) 4x, közepes távon (kb. 300-600 méter) 4-8x, nagy távolságnál (kb. 600 méternél messzebb) 8-12x.
A távcsöveknél létezik változtatható nagyítású is, amelynél egy mozgó lencse segítségével lehet szabályozni a nagyítást, de ez a megoldás igencsak drágává teszi a távcsövet, továbbá egyes nézetek szerint jelentõsen ront az távcsövõ által nyújtott képen (ezt nem tudom meghazudttolni, vagy megerõsíteni, de egy 3-12x50-es Schmit&Bender távcsõnek láthatóan élesebb volt a képe, mint az én 7x50-es Meoptámnak, no persze 5x annyiba is kerül...). A lencse átmérõ meghatározza mennyi fény jut a távcsõbe, ez fõleg szürkületkor vagy rossz fényviszonyok mellett játszik szerepet, mivel a nagyobb lencsével szerelt távcsõ több fényt gyûjt be. A távcsöveken két csavarható állítószerkezet is van, amely a távcsõben látható kép állását lehet állítani. Ez függõen a távcsõtõl lehet mil, milrad vagy különféle (negyedes, feles, stb.) MOA érték, vagyis egy vonásnyi tekerés ennyivel viszi fel/le (oldalsó) vagy jobbra/ballra (felsõ) a távcsõ szálkeresztjét. A pontos beállítás nagyon fontos, és számtalan dologtól függ, például az oldalszéltõl (amely oldalirányba eltérítheti a lövedéket), a hõmérséklettõl és a légnyomástól (kisebb légnyomás mellett kisebb a légellenállás, és a lövedék magasab röppályán repül), stb. Ezekre a jó mesterlövésznek oda kell figyelnie - dehát ez különbözteti meg a "hagyományos" lövésztõl.
A célzásnál nagyon fontos a szél figyelembe vétele, egy hagyományos 7,62x51mm-es NATO lövedék 1000 méteres távon 4km/h-s oldalszélben 90cm-et (!!!) is eltérhet oldalirányban! 5C°-os hõmérsékletkülönbség pedig 25cm-et függõleges irányban. Ezért elõször is tisztában kell lenni a szél irányával, és erejével. Ennek megállapításához léteznek szélmérõ berendezések, illetve lehet következtetni a természetes jelekbõl is (hajladozó növényzet, lobogó zászló, stb.). Külön probléma, ha a terep változatos, tehát egyes részeken lehetnek szélvédet helyek (pl. fák vagy épületek fogják le a szeleket), utána pedig nagy nyílt tér.
Maga a fegyver elsütése nemsokban különbözik a hagyományos fegyverekétõl, a célzáskor a mutatóújjat a sátorvason belülre helyezzük, a légzésre ügyelve (levegõ bentartása, vagy kifújása) lassan, folyamatos mozdulattal elhúzzuk az elsütõbillentyût.
Álcázás:
A jellegzetew "Ghillie-ruha" még a XIX.sz. "terméke", az orvadászokra, orvhalászokra lesõ csõszök kezdték használni (más források szerint a Skót szarvasvadászok voltak a kitalálói). Egyszerûen szólva egy háló, amelybe vászon/textil/mûanyagcsíkok vannak beletûzve, illetve az adott tájra jellemzõ növényzettel van "feltuningolva". Értelemszerûen ha folyamatosan mozgásban van a mesterlövész, akkor ügyelnie kell, hogy ruházata mindig az adott vidéken minél jobban beleolvadjon a környezetbe.
Újabban már olyan álcaruhák is megjelentek, amelyek nem engedik ki a test melegét, de külsõ részük igen jó hõvezetõ, így felveszik a környezet hõmérsékletét - elrejtve viselõjét a hõkamerák keresõ szemei elõl.
Az álcázás nehezebb része a mozgás közben fenttartása. A "Ghillie-ruha" hátránya, hogy nagyon melegít, még átlagos mérsékeltövi hõmérsékletnél (20-25C°) is lehet benne 40-50C°. Éppen ezért, csak akkor szokták használni, ha már veszélyes területen vannak. A mozgás lényege a folyamatos takarásban maradás, és az utak, ösvények elkerülése - minimalizálni a lehetõségét annak, hogy összefussanak valakivel. Mindezt úgy, hogy nem szabad látható nyomokat hagyniuk, tûzrakásról, kialakított táborhelyrõl tehát nem is álmodhatnak.
Ha megvan a célzóna, akkor mozgás alaposan "belassul". Óvatosan, lépésrõl lépésre haladnak elõre, folyamatosan figyelve arra, hogy lehetõleg semmelyik irányból ne legyenek feltûnök. Ha egy adott célpontot akarnak megfigyelni, ki kell választaniuk a lövési poziciót, amely nem egyszerû: nem elég, hogy jól álcázhatónak kell lennie, de ugyanakkor könnyen elhagyhatónak, és eközben lehetõleg hátulról is kellõ védelmet/álcázást nyújtson. Ha az adott poziciót huzamosabb ideig (pár óránál tovább) használják, akkor kiépítenek egy álcázott lõállását, lehetõleg növényzettel álcázva. Ezen pozicóban addig maradnak, amíg biztosíthatónak tartják, de ügyelniük kell arra, hogy utána nyomuk ne maradjon (nemcsak üres hüvely vagy üres zacskók, de még ürüléknyomok se).
Utózönge:
A mesterlövészek jó ideig igencsak rossz megítélés alá estek, még saját bajtársaiktól is. A gyalogosok szemszögébõl a mesterlövész egy "tisztességtelen" fegyvernem képviselõje. A II.VH alatt az elfogott mesterlövészeket az esetek túlnyomó többségében ott helyben kivégezték. A II.VH után kelet és nyugat jelentõsen eltérõen kezelte a mesterlövészeket, nyugaton általában külön alkalmazták õket, míg a szovjet doktrína inkább rajonkénti egy-egy támogató mesterlövészre helyezte a hangsúlyt (a Dragunov SzVD pedig kifejezetten nekik szánt fegyver). Nyugaton az 1980-as évektõl kezdve lassan "átvették" a támogató mesterlövészek alkalmazását, ma pedig az egyesült államok hadseregényél és a tengerészgyalogságnál megszokott a rajonkénti egy támogató mesterlövész.
Híres mesterlövészek:
Simo Häyhä: A legeredményesebb mesterlövész, a Finn-Szovjet háborúban 542 szovjet katonát lõtt le alig több, mint három hónap alatt.
Ludmila Pavlicsenyko: A II.vh egyik kiemelkedõ szovjet (ukrán) mesterlövésze, és egyben a "legsikeresebb" nõi mesterlövész a világon, 309 embert lõtt le a világháborúban.
Vaszilij Zajcsev: Az egyik legismertebb mesterlövésze a II.vh-nak, a Sztálingrádi ostom alatt 149 német katonát lõtt agyon (az egész II.vh-ban mintegy 400-at). Ugyanakkor a máig vitás, hogy valóban vívott e "mesterlövész-párbajt" egy bizonyos 'Major Thorvald'-al, vagy ez csak a szovjet propaganda kitalációja.
Erwin König (vagy Erwin Thorvald): Egy német mesterlövész, aki mintegy 400 ellenséges katonát lõtt le bizonyítottan - legalábbis ha létezett, mivel ez ellentmondásos és máig vitatottt.
Matthäus Hetzenauer: Õ viszont a biztosan létezett legeredményesebb német mesterlövész. K98-as puskájával 345 embert lõtt le.
Arron Perry: Õ tartja a legnagyobb távolságból leadott halálos lövés rekordját, 2003-ban, Afganisztánban 2430 méterrõl talált el egy tálib (vagy al-kaida, ellentmondásosak a források) katonát, a fegyvere egy .50 BMG kaliberû MacMillan TAC-50 forgó-tolózáras puska volt.
Juba: Õ most a "sztár" irakban. Egyelõre a létezésén túl semmit sem tudni (a "Juba" nevet is a szövetséges katonák adták), Dél-Bagdad területén mûködik, és már legalább két tucatnyi támadásért tartják felelõsnek. Csak egy lövést ad le a célpontjára, aki mindig az Amerikai fegyveres erõk egy katonája. Függetlenül attól, hogy talált-e, vagy megölte-e a célpontját, több lövést nem ad le, így megtalálni nem egyszerû, még a helyi szövetséges katonai vezetõk is elismerik, hogy egy hidegvérû és jól kiképzett mesterlövészrõl lehet szó.
Maga a nagy távolságról való célleküzdés nem új dolog, de igazán effektív csak a modern lõfegyverekkel megvalósítható, amelyek huzagolt csõvel rendelkeznek (hogy a lövedék kellõ stabilitással repüljön) és egybeszerelt lõszert (hogy minden lövedék azonos tömegû legyen, és a lõszer azonos mennyiségû és minõségû lõporral legyen töltve - hogy ugyanúgy viselkedjenek) tüzelnek. A XIX.század végén ez a fegyver már rendelkezésre állt a nagyobb hadseregekben, szinte minden katona számára. A Japán-Orosz és a Búr háborbúkban még 1000 méteres távolságról is sikerült halálos lövést okozni, noha ez inkább a szerencse kérdése volt, sok fegyverbõl tüzeltek egyszerre, lõszerpazarló módon. Az I. és a II.vh legfõbb tapasztalata az volt, hogy ilyen nagy távolságra csak szélsõséges esetekben tüzelnek a katonák, különösen városharcoknál a jellemzõ lõtávolság csak 50 és 300 méter között van. Ugyanakkor még a XIX.században kezdtek elterjedni a jó képességû lövészek speciális alkalmazási területei. Az ellenség hírvivõit kiiktatva a kommunikációtol, a tisztjeiket kilõve pedig a parancsnoktól foszthatják meg a katonákat. Az alkalmazás harmadik fõ aspektusa a Finn-Szovjet háborúban debütált elementális erõvel - kis létszámú, folyamatosan mozgó egységek messzirõl kilõttek egy-két szovjet katonát, majd gyorsan kereket oldottak, de csak azért, hogy néhány órával vagy nappal késõbb újra lecsaphassanak. A cél ez esetben a demoralizálás, a legváratlanab pillanatban lesújtó haláltól való félelem igencsak aláása a katonák harci kedvét és zûrzavart okoz, jelentõsen csökkentve az egység harci értékét.
Ettõl függetlenül az egyik elsõ igazán sikeres "mesterlövész" akció a legendák szerint 1777 október 7.-én, az amerikai függetlenségi háborúban történt, a Bemis magaslatnál, ahol egy amerikai 450 méterrõl eltalálta a britek tábornokát, Simon Fraser-t (az angol történészek annyit ismernek el, hogy puskalövéstõl halt meg).
A mesterlövészek alkalmazásáról és kiképzésérõl komplett könyveket lehetne lehetne írni, itt most csak általánosságban veszem õket, de igyekezve kitérni a fontosabb részletre.
Mesterlövész fajták:
-"Támogató" mesterlövész (Sharpshooter)
-"Sima" mesterlövész (Sniper)
-"Felderítõ" mesterlövész (Scout-Sniper)
-"Nehéz" mesterlövész (Anti-material v. Heavy sniper)
-Mesterlövész-elhárító (Counter-sniper)
-Rendõrségi mesterlövész
"Támogató" mesterlövész:
Egy rajba vagy szakaszba beosztott mesterlövész, amely feladata hogy fegyverével támogassa a csapatot. Legtöbbször együtt mozog a társaival, szükség esetén azonban felvehet egy jó magaslati poziciót is, ha a helyzet úgy kívánja. Fegyverével kapcsolatban leginkább 300m-en belüli (de legfeljebb 600 méterre lévõ), adott esetben gyors egymásutánban akár több cél leküzdésére kell felkészülni, így itt jellemzõ az öntöltõ mesterlövészfegyver, mint az M21 vagy az SzVD Dragunov, de elõfordulnak gépkarabély módosulatok, mint az Mk.10 Mod.1 vagy a HK G36 mesterlövész változata. Miután egy gyalogos egységhez tartoznak, álcázásuk nincs, vagy elhanyagolható. Általában "egymaguk" dolgoznak, tehát saját maguknak kell belõni a cél távolságát, nagyobb távolságnál megbecsülni a szél irányát és erejét, valamint az esetlegesen a levegõ hõmérsékletébõl fakadóan szükséges korrekciókat. Kiképzésük nem sokban különbözik a többi gyalogos kiképzésétõl, de természetesen sokkal mélyrehatóbb a fegyverkezelés és a lövészet része.
"Sima" mesterlövész:
Azon mesterlövészek, akik nem gyalogos egységek mellé vannak beosztva, hanem különálló 2 (olykor 4) fõs csoportokban mûködnek. A mesterlövész-párok a II.Vh-ban, a szovjet hadseregben jelentek meg, jelentõs könnyítés a mesterlövésznek, hogy ha van egy segítsége, aki átveheti tõle a célok azonosításának és a távolság megbecslésének feladatát, valamint aki "hagyományosabb" kézifegyverével megvédheti, ha rajtuk ütnének. Feladatuk bizonyos területek megfigyelésével, a területeken áthaladó ellenséges erõk azonosítása, adott esetben semlegesítése, különös figyelemmel a kiemelt célpontokra (rádiósok, tisztek). Noha a rejtõzés és az álcázás náluk már fontosabb kritérium, messze vannak attól a szintõl e téren, amit a "felderítõ" mesterlövészek képviselnek. Jellemzõen egy, a célzónára jó rálátást nyújtó, lehetõleg jól álcázott vagy védett poziciót vesznek fel, és idõdörõl idõre poziciót váltanak. Feladatuk védekezõ felállás esetben a "zónaszûkítés" vagy "zónatiltás", vagyis az adott zónában megjelenõ ellenséges katonák likvidálása, és ez által a további ellenséges erõk távoltartása a zónától. Általában 300-600 méteres lõtávolságra rendezkednek be, de mivel sok célpontal kell számolni, náluk egyaránt jellemzõ az öntöltõ mesterlövész fegyver, és a forgó-tolózáras is. Sok egyéb tekintetben azonban hasonlít a munkamódszerûk a felderítõkhöz, ezt a következõkben tárgyaljuk. Kiképzésüknél helyt kap az egyéni döntéshozásra való felkészítés, és természetesen egy igen alapos mesterlövész kiképzés.
"felderítõ" mesterlövész:
Az ellenséges vonalak mögött különállóan, kisebb, általában kétfõs csapat. Feladatuk az információgyûjtés az ellenfél haderejérõl, mozgásukról, utánpótlásukról, és eközben elpusztítani a kiemelt fontosságú célokat (pl. tisztek, rádiósok), zavart okozni (pl. az utánpótlás szállító konvojokat támadva) vagy katonai erõket lekötni (egy kétfõs "sniper-scout" egység akár egy század nagyságú katonai erõt is lefoghat, folyamatosan zaklatva azt), újabban emellett még a 'kemény' célpontok azonosítása és célmegjelölése a légi csapáshoz is rájuk tartozik, sõt, a találat kielemezése is. Kiemelten fontos számukra az álcázás és a rejtõzés, általában az un. "Ghillie" álcaruhát viselik, és ügyelnek arra, hogy folyamatosan az adott terepviszonynak megfelelõen nézzenek ki, hátrahagyott nyomaikat igyekeznek minimalizálni, illetve eltüntetni. Kétfõs mesterlövész-osztag esetén az egyik tag a mesterlövész, a másik tag a megfigyelõ, aki egyfelõl egy nagy tûzerejû fegyverrel rendelkezik (az USA fegyveres erõinél jelenleg jellemzõen M16A3/M203, vagy hasonló (pl. M4A1) fegyverrel), hiszen az õ feladata a lõpozició védelme, másfelõl a mesterlövész akciója közben megkeresi és azonosítja a célpontokat, megadja a mesterlövésznek a célpont(ok) távolságát, illetve a szélsebességet, valamint õ értékeli a találatot. A megfigyelõ és a mesterlövész kiképzése azonos, általában a jobb kezûek lesznek a mesterlövészek, és a jobb fejûek a megfigyelõk, hiszen nekik kemény matekot kell végezni, hogy a hõmérséklet, a szél és a távolság függvényében milyen korrekciókra van szükség (persze ez erõsen egyénfüggõ, a mesterlövész is lehet nagyon jó e téren, és saját maga határozhatja meg szükséges korrekciókat a megfigyelõ adatai alapján). A célkörzetbe érve felkutatnak egy ideális lõpoziciót, amely egyfelõl jó rálátást biztosít a célkörzetre, másfelõl kellõen rejti is õket. Ezután "kicuccolnak", a lõpoziciót kellõen álcázzák, kipakolják a felszerelésüket, majd felmérik a célkörzetett, referenciapontokat meghatározva (pl. sárgáslevelû fa, õrbódé, vagy kuka, stb.), amely távolságát lemérik és késõbb viszonyítási pontként használják fel õket. Több cél esetén a megfigyelõ "tag" kártyát készít, amelyen feltünteti a célpont távolságát és fõbb jellemzõit, így gyors egymásutáni célleküzdésnél a mesterlövész már tudja, hogy milyen apróbb korrekciókra van szükség.
Egy megfigyelõ/mesterlövész párbeszéd kb. így néz ki:
Megfigyelõ: Célpont! "C" Szektor, TRP (Célpont Referencia Pont) négytõl jobbra 50, fel 50.
Mesterlövész: Nyugtázva, "C" szektor, TRP négytõl jobbra 50 és fel 50.
Megfigyelõ: Magányos katona fekete barretben, hátán AK.
Mesterlövész: Nyugtázva, magányos katona fekete barretben, hátán AK. Célpont azonosítva!
Mesterlövész: 2 mil a sliccétõl a fejéig. (1 mil = 1000 méteres távolságból 1m magasság, a katonai optikai távcsöveknél általában mil beosztású, így lehet következtetni a távolságra, ha egy cirka kétméteres ember nyolc mil magasnak látszik a távcsõben, akkor mintegy 250 méteres távolságra van, de manapság már inkább lézeres távolságmérõ használ a megfigyelõ a távolság megállapítására)
Megfigyelõ: Nyugtázva, 2 mil a sliccétõl a fejéig. Távolságot 500-ra állítani.
Mesterlövész: Nyugtázva, távcsõ 500-on.
Megfigyelõ: Szél ballról jobbra, 6 mérföld, tarts egynegyed mil-t ballra.
Mesterlövész: Nyugtázva, szél ballról jobbra, 6 mérföld, egynegyed mil-t ballra.
Bummm...
Megfigyelõ: Találat a mellkason, célpont kiiktatva.
Mesterlövész: Nyugtázva, célpont kiiktatva.
A kiképzés igen alapos, magas szintû állóképességre, és nagy fokú önállóságra van szükség, minde mellett a különféle terepviszonyok közötti tájékozódás és túlélés képességét is el kell sajátítani, ahogy a rejtõzésködést és álcázást is. Miután felderítõ tevékenységet végeznek, ismerniük kell a különféle technikai eszközöket (pl. megállapítani, hogy milyen légvédelmi rendszer van az orruk elött, milyen radarral), kezelni és karbantartani kell tudni a rádiójukat, és természetesen piszok jó lövészek is kell lenniük. Ebbõl látható, hogy a mesterlövészek elitjét õk képviselik, noha a legtöbb hadseregben a "sima" és a "felderítõ" mesterlövész feladatkör összeolvadt.
A mesterlövész esetén az elvárások (USMC):
-Elsõ osztályú fizikai állóképesség és teljesítõképesség.
-Kitûnõ minõsítés a lõgyakorlatokon.
-Inteligens, hidegfejû, tanulóképes, döntéshozásra képes természet.
-A gyalogos taktikák teljes körû ismerete.
-Jó tájékozódási képesség, térképolvasás és az iránytû használatának elsajátíatása.
Kizáró okok:
-Balkezesség (kivéve, ha nagyon magasszintû a tudása)
-Szemüveges (kivéve, ha nagyon magasszintû a tudása)
-Dohányzás (kivéve, ha nagyon magasszintû a tudása)
-Kontrolálhatattlan érzelmi kilengések.
Egy USMC mesterlövész-páros felszerelése:
-1db M40A3 mesterlövészpuska, 10x nagyítású távcsõvel.
-1db M16A3/A4 gépkarabély (4x nagyítású távcsõvel, alkalmanként M203-al)
-1db .45ACP M1911 pisztoly
-1db x20 nagyítású M49 megfigyelõtávcsõ
-2db Nagy látószögû binoculár távcsõ, mil beosztású szálkeresztettel.
-1db Rádióberendezés
-1-1db éjjelátó fegyver távcsõ és megfigyelõ távcsõ, szükség esetén.
"Nehéz" mesterlövész:
Igazából a "sima" mesterlövészek közé tartoznak, azonban nagy ûrméretû rombolópuskáik inkább az ellenséges könnyen páncélzott vagy páncélzat nélküli eszközök elleni harc a feladatuk. A 12.7mm vagy akár 14.5mm páncéltörõ lövedékek a páncélzott szállító jármûvek többségén úgy mennek át, mint kés a vajon. Az 1980-as évektõl kezdtek elterjedni a nagy ûrméretû mesterlövész fegyverek, a nagy, nyílt terepen ugyanis elvi lehetõség van akár 1km-rõl vagy még messzebbrõl is célzott lövést leadni, és ezek a nagy energiájú lövedékek kevésbé érzékenyek a szélre, illetve laposabb a röppályájuk, mint a kisebb ûrméretû puskalövedékek. Ugyanakkor alkalmazásuk inkább egyfajta hóbort lett e tekintetben, mint szükségszerûség (bõvebben a fegyvereknél).
A nagy kaliberû fegyverek másik elõnye a taktikai felhasználás - például egy konvoj élen haladó jármûvét a megfelelõ helyen kilõve az egész konvojt meg lehet torpantani, aztán aknavetõvel vagy vállról indítható rakétákkal valóságos mészárlást lehet végezni köztük.
Mesterlövész-elhárító:
Sárkány ellen sárkányfû - mesterlövész ellen egy másik mesterlövész a legjobb védekezés. Ha már tudjuk, hogy egy területen ellenséges mesterlövész dolgozik, akkor a legjobb védekezés a saját mesterlövészeinket is a területre küldeni. Õk ezután a lehetõ legkevésbé feltûnõen felmérik a terepet, és megkeresik azokat a pontokat, ahol potenciálisan ki lehet alakítani egy jó tüzelési poziciót - és elhelyezkednek úgy, hogy ezekre jól rálássanak. Utána már csak várnak, hátha feltünik valahol, esetleg tüzet nyitva elárulja magát.
A témához tartozik egy érdekesség: biztos sokaknak feltünt, hogy az utóbbi idõben az USA fegyveres erõinél megjelentek az "alacsony láthatóságú" (low visibility), vagy éppen álcázószinekben pompázó rendfokozati jelzések és országjelzések. Ennek oka szintén a mesterlövészek dolgát megnehezíteni - hogy minél nehezebb legyen kiszúrni a tiszteket (a tisztelgés elhanyagolása a frontvonalon szintén bevett szokás már jóideje). A mesterlövész elleni fõbb lehetõségek: ha a lövedék egy tárgyat (pl. falat, fát) ér, akkor abba egy ceruzát vagy tollat dugva meg lehet állapítani, hogy nagyjából merrõl jött a lövés - tehát megadja a mesterlövész hozzávetõleges pozicíóját. Egy másik lehetõség a torkolatûz vagy a dörej alapján való behatárolás, az elöbbi eléggé esetleges, hiszen éppen rá kell látni a fegyver csövére, és az utóbbi sem ad sokszor biztos pontot (fõleg olyan helyen, ahol sok helyen megtörhet a hang, pl. épületek között).
Jobb megoldás felverõdõ port keresni, amelyet a csõtorkolatnál kiáramló lõporgázok vernek fel. Ha a biztos pozició nem ismert, bevett szokás a legvalószinûbb tüzelési pont vagy pontok tûz alá vétele - ha másra nem is, de a pillanatnyi morálra kedvezõleg hat. Ennek drasztikusabb megoldása a tûzérségi vagy légi csapás a feltételezett pozicióra. Ha a feltételezett pozició ismert, lehetõség van még például a füstgránátok általi álcázásra, a füst megfosztja a pontosság általi elõnyétõl a mesterlövészt, míg az esetleges géppuska-tûzfedezetett kevésbé érinti (természetesen e fedezettûz inkább csak a mesterlövész fedezékbe való üldözését szolgálja, hiszen találatot elérni így szinte reménytelen - ám még mindig esélyesebb a sok leadott lövés miatt, mint hogy a mesterlövész találjon el valakit).
Mesterlövészek felderítésére az utóbbi években kezdenek elterjedni a jármûvekre telepített "fülelõ" berendezések. Ezek egy mikrofon-árbócból (6, vagy több mikrofonnal) és egy számítógéppõl állnak. A lövés hangjának a különbözõ mikrofonokba való érzékelése közötti idõ alapján képesek meghatározni +/- 15-20°-os pontosságal a hang forrását, egy AK-47-esbõl leadott lövést pedig a tereptõl és a háttérzajoktól függõen 50-150 méterrõl "hall meg" berendezés.
Rendõrségi mesterlövészek:
Alapjaiban térnek el katonai mesterlövészektõl. Az õ doktrinájuk alapvetõen a célszemély 100%-os azonosítása és leküzdése, viszonylag kis távolságból (100-150m). A rejtõzködésre kevésbé adnak, viszont a megfigyelõ sok esetben szintén jelen van, elsõ sorban a célszemély(ek) megtalálása és beazonosítása céljából. Fegyverzet terén nagy szórás van, miután legtöbbször csak egy lövés leadására van esély, a forgó-toló záras puskák ideálisak a feladatra - ám az 1972-es Olimpia utánm, a terrorelhárítás elõtérbe kerülésével felmerült az igény, hogy adott esetben több, erõsen felfegyverzett célpontot is le kell tudni küzdeni. Ezen feladatra jellemzõen öntöltõ 7.62x51mm-es mesterlövészpuskák terjedtek el (pl. HK PSG1), míg a hagyományos célra jellemzõen forgó-tolózáras puskák 7.62mm körüli ûrméretben.
A fegyver
A pontosságot általában MOA-ban (Minute-Of-Angle) adják meg. Ez a következõt jelenti: egy teljes kör ugye 360°, egy fokot 60 percre, egy percet pedig 60 másodpercre lehet felosztani (vagyis egy fok 3600 másodperc). Az 1 MOA annyit tesz, hogy a fegyver szórása egy percnyi ívet fog le (tehát ha a csõtorkolattal a középpontba rajzolunk egy kört, akkor a csõtorkolat irányába egy perces (1/60°-os) ívet). Ez annyit tesz, hogy egy három lövésbõl álló sorozat 100 yardon (~91.4 méter) 1 hüvelykes (2.54cm) körön belül található. Egy 0.5MOA esetén értelemszerûen 91 méteren csak 1.27cm-es, vagy 182 méteren 2.54cm-es kört jelent. A pontosság azonban nemcsak a fegyvertõl, de a lõszertõl is függ - egy átlag gépkarabély standard katonai lõszerrel 2-4MOA-s pontossággal rendelkezik, egy átlag vadászpuska 1MOA körülivel, egy csúcs félautomata mesterlövészpuska (pl. egy HK PSG1 vagy egy SR-25), vagy egy átlag forgó-tolózáras mesterlövészpuska 0.5MOA körülivel, a legjobb forgó-tolózáras mesterlövész fegyverek pedig 0.25-0.33MOA körüli értékkel bírnak.
A mesterlövész fegyvere nagy pontosságot kell biztosítson nagy távolságra is, ezért a legtöbb esetben forgó-tolózáras fegyvert választanak, például az USA fegyveres erõinél az M24-et, M40-et (amik a Remington 700 katonai változat). Fontos a feladatnak megfelelõ fegyver: egy Gepárd M4 adott esetben ki lehet lõni egy páncélzott szállítójármû vezetõjét a jármûtesten keresztül, de ha napi 20-30km-et kell megtenni gyalog, a 18kg-os, 1.45 méter hosszú fegyver pokollá teheti a mesterlövész életét.Ha csak élerõ, vagyis emberek ellen kell felkészülni, a 7.62mm-es mesterlövész puskák tökéletesen megfelelnek a célnak, felesleges nagyobb ûrméretû fegyvert választani. Ha a körülmények miatt rejtve kell maradni, egy-egy lövés leadásánál többre amúgy sincs lehetõség, tehát felesleges öntöltõ fegyver. Ugyanakkor ha egy tûzzóna lezárása a cél, akkor jól jöhet a nagyobb tûzgyorsaság, és a nagyobb tárkapacitás.
A fegyvernek hihetettlenül megbízhatónak, és egyben nagyon pontosnak is kell lennie. Megbízhatóság kulcskérdés, hiszen egy mesterlövész-felderítõ akár napokig, hetekig is dolgozhat azon, hogy egyetlen egy lövést leadjon. Ha ott csütörtökött mond a fegyvere, az igencsak kínos. Tehát jól kell bírnia kemény bánásmódot, a párás környezetett, a port, a nagy meleget, vagy éppen a dermesztõ hideget. Minde mellett a lövésznek lehet, hogy napokig nincs lehetõsége karbantartani a fegyvert. Az SR-25 például az US ARMY katonáinak tapasztalata alapján igencsak kétes hírnevett szerzett magának. Ugyan egy öntöltõ fegyvertõl igencsak méltányolandó 0.5MOA pontosságra képes, de a terepen rengeteg probléma adódott vele kapcsolatban, nem szereti a koszt, és folyamatos tisztogatást, karbantartást igényel.
A pontosság összetett dolog, egyfelõl egy igen nagy precizitással kidolgozott csõre van szükség, amelynek a huzagolása az adott célra megfelelõ (ha a huzagemelkedés sûrûbb, a lövedék gyorsabban fog forogni, és elvileg stabilabb lesz, ugyanakkor kisebb erõvel fogja elhagyni a csövet, és kisebb az effektív hatótávolsága). A csõnek lehetõleg vastagnak, nehéznek kell lennie, hogy minél kevésbé legyen hajlamos a káros vibrációkra, ugyanakkor a nagy tömeg sem elõny, ezért különösen nagyobb kaliberû puskák esetén különféle trükköket vetnek be, például a csõ külsõ palástján végigfutó barázdákat marnak, amelyek további elõnnyel is járnak - nagyobb lesz a felülete, így gyorsabban tudja leadni a hõt, hamarabb hül le.
A pontosságot növeli az un. "lengõ csõ", amikor a csõ maga csak a csõfarnál van rögzítve, és az elõágyal nincs közvetlen fizikai kapcsolatban, illetve nincs rajta feltámasztási pont, mint pl. bipod rögzítés. Ezek ugyanis a csövet kis mértékû, de mégis érzékelhetõ erõhatásoknak teszik ki, amelyek befolyásolhatják a csõ viselkedését, és ezáltal a pontosságát.
Az 5.56-os öntöltõ fegyverek (pl. Galil vagy Steyr AUG mesterlövész változata) inkább csak csapattámogatásra használatosak, mivel a pontosságuk erre alkalmas. Ezen fegyverek elõnye ugyanakkor, hogy nem csak mesterlövészfegyverként, hanem (korlátozottan) harctéri körülmények között öntöltõ puskaként is használhatóak.
A legáltalánosabb mesterlövészfegyver-ûrméret a 7.62mm, és a közeli értékek (pl.: .300 Win), ezek 600-900 méteres távolságig megfelelõ pontosságot nyújtanak.
A 12.7mm-es ûrméretû fegyverek elterjedése úgy az 1970-es és 80-as évekre tehetõ, elsõ sorban a megerõsített õrposztok, géppuskaállások, könnyen páncélzott katonai jármûvek leküzdésére. Ezen fegyverek akár 1500 méter, vagy annál is messzebb lévõ célok ellen is bevethetõek, a nagy teljesítményû lõszer ugyanis ezt lehetõvé teszi. Egy 12.7x99mm-es (.50 BMG) AP lõszer 500 méterrõl 20mm-es páncélátütõ képességel rendelkezik - ez annyit tesz, hogy a BTR-80-ast, BRDM-2-est, felpáncélzott HMMWV-t és hasonló páncélosokat probléma nélkül képes kilõni, sõt, oldalról vagy hátulról még a komolyabb páncélosokra is veszélyt jelent (egy Leopard 2 páncélzata is csak 20mm vastag hátulról!), így ezeknek is képes komoly károkat okozni. Természetesen egy ilyen célra szánt fegyvertõl nem kell olyan szintû pontosságot elvárni, mint egy 7.62-estõl, és inkább elõny az öntöltõ mûködés, hiszen így adott idõ alatt több találat realizálható. Az öntöltõ 0.50-es mesterlövészpuskák (bár egyes nézetek szerint az "anti-material" fegyvereket nem illik mesterlövészfegyvernek hívni) pontossága 1MOA körüli (de inkább feletti, mivel ezek általában hosszú hátrasiklású rendszerrel készülnek, vagyis tele vannak mozgó alkatrésszel, amelyek természetesen károsak a pontosságra), még a forgó-tolózáras esetben is jónak számít a 0.7MOA érték. Ebbõl látszik, hogy a 12.7mm-es fegyverek emberi célok elleni használata nem túl kifizetõdõ. 600-900 méterig a hagyományos kisebb kaliberû fegyverek is tökéletesen használhatóak (ráadásul könnyebbek és olcsóbbak), 1000 méter és a felett pedig a pontosság már eléggé viszonylagos, ráadásul lövedék célba érkezéséig már több, mint egy másodpercre van szükség, így mozgó célt eltalálni szinte lehetettlenség.
Egyes taktikai helyzetekben különleges "mesterlövész" fegyverekre van szükség, adódhat olyan alkalom, amikor egy ajtót megvilágító lámpát, vagy mondjuk egy õrkutyát kell kilõni - méghozzá minél nagyobb csendben. Az ilyen feladatokra a hagyományos, nagy kaliberû fegyverek nem igazán alkalmazok, inkább kicsi, .22LR vagy .22Winchester Magnum kaliberû, hangtompítós puskákat használnak. Ezekkel 25-50 méterrõl nem jelent problémát egy izzókörte kilövése, integrált hangtompító esetén pedig a legnagyobb zaj a körte pukkanása lesz.
A lõszer:
A Tactical Operations - Bravo 51 (amely az egyik lepontosabb mesterlövészpuskák közé tartozik, a gyártó megfelelõ lõszerrel 0.25MOA-t garantál) például a "standard" mesterlövész M118 lõszerrel 0.72 MOA-t ért el, vadászatra kihegyezett lõszerrel 0.67MOA-t, sportcélú lõszerrel pedig 0.33MOA-t. A megfelelõ lõszer tehát nagyon magas szintû céllõszer, vagy (amit a "profi" mesterlövészek elõszeretettel ûznek) kézzel, általuk töltött lõszer.
A lõszer tehát nagyban befolyásolja a pontosságot, és itt két dolgot kell nagyon alaposan összehozni, az egyik, hogy az adott lõszer a lehetõ legnagyobb teljesítményû, és egyben legnagyobb ölõ hatású legyen, méghozzá nagy lõtávolságon is. Ezért a mesterlövész lõszerek nagy része elkeskenyedõ farú, vagyis a lövedék vége kúpos kiképzésû, hogy kisebb legyen a lövedék mögötti alacsony légnyomású tér, vagyis kisebb a légellenállása. Ezen túl a lövedéknek a lehetõ legkevésbé kell érzékenynek lennie a szélre. A másik, még ennél is fontosabb, az a végletekbe menõen egyenletes teljesítmény. Az ideális esetben az összes lövedék ezredgrammra és ezred miliméterre megegyezik, a betöltött lõpor teljesen azonos teljesítményû és mennyiségû, és a többi és a többi. Csak így érhetõ el, hogy minden lövés pontosan ugyanoda menjen.
Ugyanakkor folyamatosan vannak új fejlesztések, a svédek például egy ûrméret alatti lõszert is rendszeresítettek a PSG-90-hez (a jól ismert Arctic Warfare puska katonai jelzése), amely egy mintegy 4.8mm-es magot lõ ki, és a repülési ideje kevesebb, mint fele a hagyományos 7.62x51mm-es NATO lõszerének. Ennek ára van természetesen, mintegy harmadával megnõ a szórása a fegyvernek ezzel a lõszerrel, de cserébe a cél elmozdulása értelemszerûen kevésbé jelentkezik a lövésnél.
Ami a nagy kalibert illeti, a "híres" Barret M82A1 (és folyományai) a "hagyományos" géppuska lõszerrel egyáltalán nem érdemli ki a "mesterlövész" titulust, mivel félautomata (hosszú hátrasiklásos elvû) volta mellett ráadásul a lõszer minõsége nem felel meg a célnak. De még a katonai "céllõszer"-el is kész kínlódás a mesterlövészek szerint elérni a hivatalos 1MOA pontosságot. Persze egy PSZH kilövéséhez ez is több, mint elég. Nagy kaliber esetén a leggyakoribb lõszertípus az API (páncéltörõ-gyújtó) lövedék.
A lövés és elõkészületei:
A fegyvert ha lehet fel kell támasztani, a legjobb megoldás a bipod, vagyis a kétlábú állvány, de ha ez nincs, jó a homokzsák (ha éppen nincs kéznél, meg lehet tölteni egy nadrág megcsomózott szárát homokkal, és azt homokzsáknak használni), vagy a hátizsákra feltámasztani, ha pedig az sincs, akkor marad a szíj. A szíj feladata, hogy a lehetõ legstabilabb fogást adja, mégpedig az által, hogy a fogáshoz a lehetõ legkevesebb izommunka kelljen a kézfejnél és a csuklónál, magyarul a fegyver tömegének minél nagyobb részét a szíj vegye át, amelyet a felkarra visz át. A szíj elõnye, hogy állva, térdelve vagy fekve is használható, hátránya, hogy a legritkább esetben jó mindhárom poziciónál ugyanaz a szíjhossz.
Ha ügyelni kell a rejtett állapot megõrzésére, akkor célszerû a csõtorkolat elötti részen megakadályozni a porfelverõdést, például vízzel lelocsolva a földet, vagy egy takarót, zsákot, stb. leteríteni a csõtorkolat elé. Ha nyomokat sem akarunk hagyni, az üres hüvelyeket össze kell szedni, ez fõleg az öntöltõ fegyvereknél okoz problémát, amelyek akár több méternyíre is "kiköpik" az üres hüvelyeket.
A távolság megállapításához újabban lézeres távolságmérõk is használatba lettek véve, de ezek egyik problémája az idõjárás, nem szeretik az esõs idõt és a ködöt, a másik a távolság: az átlagos, kézi lézeres távolságmérõk (amelyek jelenleg civil szinten olyan 400-1000$ körül mozognak) olyan 500-700 méteres távolságig mérnek, ennél nagyobb távolságra már komolyabb (és drágább) eszközre van szükség. A másik probléma, hogy kellõen érzékeny lézerbesugárzásjelzõk észlelhetik õket.
A legáltalánosabb módja azonban a távolság belövésének a szélkereszten élvõ mil-beosztások alapján történõ távolságbecslés.
A célok fontossági sorrendje az USMC mesterlövészeinél:
1.: Ellenséges mesterlövészek.
2.1.: Ellenséges tisztek.
2.2.: Megfigyelõ berendezések (állványos távcsövek, telepített kamerák, stb.)
3.1.: Ellenséges altisztek.
3.2.: Kommunikációs berendezések és az azokat kezelõ katonák.
4.: Személyezettel ellátott jármûvek, géppuskaállások és kezelõik.
Annyit megjegyzésnek, hogy a rádiós és a rádiója talán fontosabb cél volt a régi idõkben (ill. talán még mindig fontosabb, a helyzettõl függõen), mint a tiszt. A tiszt feladatát ugyanis átveheti a rangsorban következõ katona, de a rádiós feladatát átvenni már nem biztos, hogy képes valaki, ha pedig maga a rádiókészülék lesz használhatattlan, akkor az egész raj maradhat kommunikáció nélkül (ergo segítségkérésre nincs esély). Ma persze ez már kicsit másképpen mûködik.
Az optikai távcsõ nagyban befolyásolja az eredményességet, ám nem mindegy, milyen távcsövet használunk. Távcsöveknél két fontos adatott szokás megadni, az egyik a nagyítás, a másik az elülsõ lencse átmérõje, valahogy így: 10x50. Ez esetben a nagyítás 10x, amit nem kell különösebben magyarázni. A nagyítás helyes megválasztása fontos, az függõen az adott lövész szemétõl a nagyításnak kb. 1-2x kell lenni 100 méterenként (tehát 300 métere 3x és 6x közötti érték az ideális), és durván a nagyítás x100 méter a maximális reális használat (tehát egy 4x nagyítású távcsõvel 400 méter felett már eléggé kínszenvedés az élet). A túl kicsi nagyítás problémája az, hogy nem lehet eléggé kivenni a részleteket, és nehezebb a pontos célzás. A túl nagy nagyítás gondja viszont az, hogy túlságosan is kis teret fog csak le a látótér, így nehéz megtalálni a célpontot. Mesterlövészeknél az átlagos nagyítási érték rövid távon (kb. 300 méteren belül) 4x, közepes távon (kb. 300-600 méter) 4-8x, nagy távolságnál (kb. 600 méternél messzebb) 8-12x.
A távcsöveknél létezik változtatható nagyítású is, amelynél egy mozgó lencse segítségével lehet szabályozni a nagyítást, de ez a megoldás igencsak drágává teszi a távcsövet, továbbá egyes nézetek szerint jelentõsen ront az távcsövõ által nyújtott képen (ezt nem tudom meghazudttolni, vagy megerõsíteni, de egy 3-12x50-es Schmit&Bender távcsõnek láthatóan élesebb volt a képe, mint az én 7x50-es Meoptámnak, no persze 5x annyiba is kerül...). A lencse átmérõ meghatározza mennyi fény jut a távcsõbe, ez fõleg szürkületkor vagy rossz fényviszonyok mellett játszik szerepet, mivel a nagyobb lencsével szerelt távcsõ több fényt gyûjt be. A távcsöveken két csavarható állítószerkezet is van, amely a távcsõben látható kép állását lehet állítani. Ez függõen a távcsõtõl lehet mil, milrad vagy különféle (negyedes, feles, stb.) MOA érték, vagyis egy vonásnyi tekerés ennyivel viszi fel/le (oldalsó) vagy jobbra/ballra (felsõ) a távcsõ szálkeresztjét. A pontos beállítás nagyon fontos, és számtalan dologtól függ, például az oldalszéltõl (amely oldalirányba eltérítheti a lövedéket), a hõmérséklettõl és a légnyomástól (kisebb légnyomás mellett kisebb a légellenállás, és a lövedék magasab röppályán repül), stb. Ezekre a jó mesterlövésznek oda kell figyelnie - dehát ez különbözteti meg a "hagyományos" lövésztõl.
A célzásnál nagyon fontos a szél figyelembe vétele, egy hagyományos 7,62x51mm-es NATO lövedék 1000 méteres távon 4km/h-s oldalszélben 90cm-et (!!!) is eltérhet oldalirányban! 5C°-os hõmérsékletkülönbség pedig 25cm-et függõleges irányban. Ezért elõször is tisztában kell lenni a szél irányával, és erejével. Ennek megállapításához léteznek szélmérõ berendezések, illetve lehet következtetni a természetes jelekbõl is (hajladozó növényzet, lobogó zászló, stb.). Külön probléma, ha a terep változatos, tehát egyes részeken lehetnek szélvédet helyek (pl. fák vagy épületek fogják le a szeleket), utána pedig nagy nyílt tér.
Maga a fegyver elsütése nemsokban különbözik a hagyományos fegyverekétõl, a célzáskor a mutatóújjat a sátorvason belülre helyezzük, a légzésre ügyelve (levegõ bentartása, vagy kifújása) lassan, folyamatos mozdulattal elhúzzuk az elsütõbillentyût.
Álcázás:
A jellegzetew "Ghillie-ruha" még a XIX.sz. "terméke", az orvadászokra, orvhalászokra lesõ csõszök kezdték használni (más források szerint a Skót szarvasvadászok voltak a kitalálói). Egyszerûen szólva egy háló, amelybe vászon/textil/mûanyagcsíkok vannak beletûzve, illetve az adott tájra jellemzõ növényzettel van "feltuningolva". Értelemszerûen ha folyamatosan mozgásban van a mesterlövész, akkor ügyelnie kell, hogy ruházata mindig az adott vidéken minél jobban beleolvadjon a környezetbe.
Újabban már olyan álcaruhák is megjelentek, amelyek nem engedik ki a test melegét, de külsõ részük igen jó hõvezetõ, így felveszik a környezet hõmérsékletét - elrejtve viselõjét a hõkamerák keresõ szemei elõl.
Az álcázás nehezebb része a mozgás közben fenttartása. A "Ghillie-ruha" hátránya, hogy nagyon melegít, még átlagos mérsékeltövi hõmérsékletnél (20-25C°) is lehet benne 40-50C°. Éppen ezért, csak akkor szokták használni, ha már veszélyes területen vannak. A mozgás lényege a folyamatos takarásban maradás, és az utak, ösvények elkerülése - minimalizálni a lehetõségét annak, hogy összefussanak valakivel. Mindezt úgy, hogy nem szabad látható nyomokat hagyniuk, tûzrakásról, kialakított táborhelyrõl tehát nem is álmodhatnak.
Ha megvan a célzóna, akkor mozgás alaposan "belassul". Óvatosan, lépésrõl lépésre haladnak elõre, folyamatosan figyelve arra, hogy lehetõleg semmelyik irányból ne legyenek feltûnök. Ha egy adott célpontot akarnak megfigyelni, ki kell választaniuk a lövési poziciót, amely nem egyszerû: nem elég, hogy jól álcázhatónak kell lennie, de ugyanakkor könnyen elhagyhatónak, és eközben lehetõleg hátulról is kellõ védelmet/álcázást nyújtson. Ha az adott poziciót huzamosabb ideig (pár óránál tovább) használják, akkor kiépítenek egy álcázott lõállását, lehetõleg növényzettel álcázva. Ezen pozicóban addig maradnak, amíg biztosíthatónak tartják, de ügyelniük kell arra, hogy utána nyomuk ne maradjon (nemcsak üres hüvely vagy üres zacskók, de még ürüléknyomok se).
Utózönge:
A mesterlövészek jó ideig igencsak rossz megítélés alá estek, még saját bajtársaiktól is. A gyalogosok szemszögébõl a mesterlövész egy "tisztességtelen" fegyvernem képviselõje. A II.VH alatt az elfogott mesterlövészeket az esetek túlnyomó többségében ott helyben kivégezték. A II.VH után kelet és nyugat jelentõsen eltérõen kezelte a mesterlövészeket, nyugaton általában külön alkalmazták õket, míg a szovjet doktrína inkább rajonkénti egy-egy támogató mesterlövészre helyezte a hangsúlyt (a Dragunov SzVD pedig kifejezetten nekik szánt fegyver). Nyugaton az 1980-as évektõl kezdve lassan "átvették" a támogató mesterlövészek alkalmazását, ma pedig az egyesült államok hadseregényél és a tengerészgyalogságnál megszokott a rajonkénti egy támogató mesterlövész.
Híres mesterlövészek:
Simo Häyhä: A legeredményesebb mesterlövész, a Finn-Szovjet háborúban 542 szovjet katonát lõtt le alig több, mint három hónap alatt.
Ludmila Pavlicsenyko: A II.vh egyik kiemelkedõ szovjet (ukrán) mesterlövésze, és egyben a "legsikeresebb" nõi mesterlövész a világon, 309 embert lõtt le a világháborúban.
Vaszilij Zajcsev: Az egyik legismertebb mesterlövésze a II.vh-nak, a Sztálingrádi ostom alatt 149 német katonát lõtt agyon (az egész II.vh-ban mintegy 400-at). Ugyanakkor a máig vitás, hogy valóban vívott e "mesterlövész-párbajt" egy bizonyos 'Major Thorvald'-al, vagy ez csak a szovjet propaganda kitalációja.
Erwin König (vagy Erwin Thorvald): Egy német mesterlövész, aki mintegy 400 ellenséges katonát lõtt le bizonyítottan - legalábbis ha létezett, mivel ez ellentmondásos és máig vitatottt.
Matthäus Hetzenauer: Õ viszont a biztosan létezett legeredményesebb német mesterlövész. K98-as puskájával 345 embert lõtt le.
Arron Perry: Õ tartja a legnagyobb távolságból leadott halálos lövés rekordját, 2003-ban, Afganisztánban 2430 méterrõl talált el egy tálib (vagy al-kaida, ellentmondásosak a források) katonát, a fegyvere egy .50 BMG kaliberû MacMillan TAC-50 forgó-tolózáras puska volt.
Juba: Õ most a "sztár" irakban. Egyelõre a létezésén túl semmit sem tudni (a "Juba" nevet is a szövetséges katonák adták), Dél-Bagdad területén mûködik, és már legalább két tucatnyi támadásért tartják felelõsnek. Csak egy lövést ad le a célpontjára, aki mindig az Amerikai fegyveres erõk egy katonája. Függetlenül attól, hogy talált-e, vagy megölte-e a célpontját, több lövést nem ad le, így megtalálni nem egyszerû, még a helyi szövetséges katonai vezetõk is elismerik, hogy egy hidegvérû és jól kiképzett mesterlövészrõl lehet szó.