Post by Hans Luders on Sept 13, 2008 15:48:27 GMT 2
Név: Hans Luders
Nemzetiség: Német
Kor: 29
Nem: Férfi
Születési hely: München
Rang: Leutnant (hadnagy)
Rend avagy kaszt: pilóta
Felszerelés:
- egy Messerschmitt Bf. - 109 E, vagy „Emil”
- egy P08 Parabellum "Luger"
- egy térkép Lengyelországról
- egy ejtõernyõ
- túlélõfelszerelés a gépben
- pilótaruha
Beszélt nyelv(ek): Német (anyanyelv)
Elõtörténet:
Hans Luders hadnagy beszívta a hajnali hideg levegõt, majd intett a gép mellett állónak, mire az egy rántással elcsúsztatta a tetõt az „Emilen”. A géplégcsavarja erõteljesen rugózva megpördült, aztán a motor életre kelt, és a gép mozogni kezdett.
~Csak nyugalom!~intette magát, és igyekezett tartani magát a rutinhoz. Elvégre ez egy rutinfeladat lenne.
Tekintete végigfutott a mûszereken, sorban egymásután ellenõrizte a kapcsolókat, aztán amikor végzett, Weber fõhadnagy gépére nézett. Az egység parancsnoka hátrafordult, és látta, hogy mind készen állnak. A rádió életre kelt, és megkapták az indulási parancsot. Hans visszanézett, majd megnyugodva konstatálta, hogy a mögötte lévõ öt gép lassan felsorakozik. A hadnagy figyelmét nem kerültek el, hogy Cedrik leutanant közvetlenül mögé sorjázik be, mintha csak a rendfokozati sorrendet szeretné hangsúlyozni a többiek elõtt. A fõhadnagy 109-ese felkanyarodott a kifutóra. A gép gyorsítani kezdett, a motor felbõdült, és a repülõ nekilendült a felszállópályának. A hajnal nem csak hideg, de sötét is volt, így lámpákkal világították be a leszállópálya egészét. Luders nem várta meg, hogy az alakzatvezetõ gép elemelkedjen a talajtól. Azonnal utána fordult, és a fõhadnagy még a kifutón volt, amikor õ is megkezdte a felszállást. A gép egyre erõsebben rázkódott, ahogy a sebesség nõtt. A hadnagy két kézzel markolta a botkormányt, és gond nélkül emelte a levegõbe a gépet. A rázkódás megszûnt, és õ azonnal beállt az alakzatba. Kisvártatva a többiek is követték, és hamarosan az egész egység a levegõben volt. A gép az aljára erõsített bombák miatt
Némileg vesztett sebességébõl, de valamit valamiért. Elvégre bombák nélkül nem sokat érnek el. A repülõút nem tartott sok ideig, legalább is számára nem tûnt soknak. Innen fentrõl látni lehetett a lengyel határ sorompóit. Alig pár óra, és a szárazföldi csapatok átgázolnak a lengyeleken, és bosszút állnak a német nép hosszú sérelmeiért! Bosszút állnak a lengyelek alja támadásáért. A megadott célpont jól látható volt, ennek ellenére a parancsnok megbillentette a gépet szárnyait. A rádió összeköttetést tilos volt használni a lecsapás elõtt. A lengyelek még rájönnének, hogy német gépek grasszálnak az égen. A repülõtér sziluettjei eltéveszthetetlenek voltak. Az egész szinte pontos mása volt az õ reptereinken, annyi különbséggel, hogy itt a lengyel zászló lengedezett az égen. A hangárokban lengyel PZL P.11 –esek várták azt, hogy az enyészet martalékai legyenek. A fõhadnagy gépe lassan csökkenteni kezdte a magasságot. A többiek követték a példáját. A reptéren nem sejtettek semmit. A légvédelmi ütegeknél nem ült senki, csak pár õr végezte a szokásos napi feladatait. Luders azonnal becélozta az egyik helyet, ahonnan fény szûrõdött ki, majd felé repült.
- Horrido! – szólalt meg a fõhadnagy hangja a rádióban. Pár pillanat kellett hozzá, és elszabadult a pokol. A géppuskák darabokra tépték az õröket, és szétszaggatták a falakat. Luders szinte kéjes örömmel nyomta le az elsütõ billentyût. A géppuskákból nyomjelzõ lövedékek törtek elõ, és egy közelben parkoló teherautót céloztak meg. A jármûvön több láda is pihent, és a túlélõk egy része itt húzta meg magát. Túlságosan is zsíros célpont volt, hogy kihagyja. A feltörõ lángok és a füst miatt nem látta a pusztítás mértékét, azonban biztos volt benne, hogy ezt senki sem élhette túl. Feljebb emelkedett, hogy újabb célpont után nézzen. A hangárok még szinte sértetlenek voltak, és többen siettek az irányúkba. Luders megcélozta az egyik hangárt, majd a géppuskájával kissé szelõsebbé tette. Idõközben halk pukkanások jutottak el a füléig. A távolban feltûnt néhány füstfelhõ. Az átkozott lengyelek gyorsan kapcsolnak, és már be is üzemeltek pár légvédelmi ágyút. A másik, amit észrevett, hogy most már két irányba is száguldanak a nyomjelzõ lövedékek. Neki sem kellett több, és az egyik gépágyú fészek felé húzott. A gépágyú hirtelen felé fordult, azonban túl késõn. A 109-es géppuskáiból nyomjelzõ lövedékek indultak útjukra, és a föld felporzott a löveg körül. A lövedékek gyorsan haladtak az ellenfél irányába, amint megemelte a gépe elejét. Alig pár másodperc múlva a gépágyú elhallgatott. Luders ismét emelkedni kezdett, és most a hangárok irányába indult. Az egyes hangárból egy alaposan megtépázott biplán gördült ki, és a leszállón haladva megpróbált a levegõbe emelkedni. A hangár bejárata mellett egy géppuska fedezte a felszállást. A lövedékek nem okoztak különösebb nehézséget Hans számára, aki így könnyedén célkeresztbe tudta venni a felszálló gépet. A géppuskája ismét felkerepelt, és a biplánból lemezdarabok hullottak minden irányba. A gép még egyben volt, mikor elrepült fölötte. Azonban a fekete füstcsíkot eltéveszteni sem lehetett. A pilóta vagy meghalt a géppuskáktól, vagy élve ég el. A gyenge szél robbanások hangját hozta magával, és a hangárok többsége már lángokban állt. Õ az egyik kiszolgáló épület felé repült, miközben ismét felemelkedett. Pár pillanatig körözött az épület felett, majd meredek zuhanórepülésben indult felé. Az épületbõl lengyel katonák rohantak ki fejvesztve. Luders közéjük géppuskázott, majd leoldotta a terhét. A gép máris könnyebbé vált, majd emelkedni kezdett.
~Remélhetõleg ez az utolsó olyan küldetés, ahol bombákat aggatnak ránk~gondolta, miközben ismét feljebb repült. A megkezdett gondolatsort azonban nem tudta folytatni, mivel egy hatalmas robbanás kizökkentette belõle. Ahol nemrég még az épület állt, most csak egy hatalmas tûzgömb volt, amely tûzforró sarat köpködött magából. A bomba a reptér fegyverraktárára zuhant. A lengyelek maradék ellenállása is megszûnt, és mindenki futott amerre látott. Luders még addig lõtte õket, amíg a géppuskák üresen kattantak. Az új utasítások megérkeztek rádión. A támadás sikeres volt, hazatérhetnek. Hans hátradõlt az ülésben, és elégedetten gondolt arra,amit elértek. Hazafelé repülve elég sok ideje maradt gondolkodni
1910. március 14-én született München városában. Apja közkatona egy tüzérségi egységben felderítõként, anyja ápolónõ volt. Szülei negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Két bátyja,Bernhard és Günther, és egy nõvére Maria. A középpolgári családban nevelkedõ Hans jó nevelésben részesült, és apja révén elég nagy elhivatottságot érzett a katonai pályára. Mindössze négy éves volt, amikor kitört a Nagy Háború. Apja egységét is mozgósították, és szinte az elsõ vonattal indult is nyugat felé. A parancsnoka, bizonyos Erwin Rommel hadnagy vezetésével indultak hadba. Apja ekkoriban írt és egy poros megmaradt leveit olvasgatva érezte át õ is a harcterek szellemét. Hat évesen a házuk közelében lévõ általános iskolában kezdte meg tanulmányait. Az iskola után általában mindenféle egyszerû, ismert játékot játszott a többiekkel, azonban volt egy olyan, amelyet közösen találtak ki, és elõszeretettel játszottak. Az egyik egyszerû katonásdi volt, amikor a csapat kétfelé oszlott és voltak a németek és a franciák, és a házak között csaptak össze rendre. Mondani se kell, hogy mindig a németek nyertek, hiszen a franciákat alakító csapat már csak a rend kedvéért is vesztett. 8 éves volt, amikor az elképzelhetetlen megtörtént. Elveszették a háborút. Hans a háborús idõkbõl csak annyit érzékelt, hogy idõnként kevesebbet kap enni, azonban a háború utáni idõszakot jól megjegyezte.
Apja hamarosan visszatért a frontról, azonban eddigre már egy idegi roncs lett. Megjárta a nagy francia csatatereket, járt Romániába, majd ismét a franciák ellen küldték. Mivel máshoz nem értett, ezért a szervezõdõ Freikorpsok egyikéhez csatlakozott, és részt vett a Bajor Tanácsköztársaság leverésében. 1920-ban az állam vezetõi elfogadták az elfogadhatatlant, aláírták a Versailles-i békét. Apja nem találta a helyét a civil életben, ezért jobb híján kocsmákba járt, és politizált. Az egyik ilyen kocsmában találta meg a jövõt. Adolf Hitler követõje lett. Hallotta beszédeit, és ez teljesen magával ragadta. Az 1923-as sörpuccs egyik aktív résztvevõje volt, és ez lett a veszte. A rendõrök a tömegbe lõttek, és Hans apja meghalt azon a napon.
Anyja, aki szintén a Führer csodálója volt, a kormányt okolta ezért. Így a továbbiakban, náci szellemben nevelte a gyerekeit. Teltek az évek, és Hans remek érdemjegyekkel ment tovább egy középiskolába, ahol szintén él tanuló volt. Az érettségiét 1928-ban szerezte meg, majd ezután munkát keresett. Bár a tervei között szerepelt az egyetem is, a családnak nem volt pénzre a taníttatására. A Nagy Gazdasági Világválság pár év múlva érte el Németországot, és az amúgy is rossz helyzetben lévõ ország még lejjebb süllyedt. Az egyetlen logikus kiutat Hitler hirdette. Ezért Hans és két bátyja az SA tagjai lettek. Hans ott volt az 1933-as nagy felvonuláson, és örömmel látta, hogy a Führer betartja az ígéreteit. A munkanélküliség visszaszorult, és Németország egyre erõsebb lett. Két bátyja eddigre már elhagyta az SA-t, és katona lett. Bernhard a Luftwaffe köreiben próbált szerencsét, míg Günther az SS kötelékébe lépett be. Hans úgyszintén a légierõ iránt érdeklõdött, és végül hosszas huzavona után õ is idekerült. A Szovjetunióban képezték ki a legnagyobb titoktartás mellett. A kiképzése befejeztével visszatért Németországba, és most õ kezdte meg másik pilóták kiképzését. 1937-ben önként jelentkezett a Kondor légióba, és Spanyolországba ment. Itt a J/88 kötelékében repült, Nacionalista zászló alatt. Több fontos eseménynél is jelen volt, mint például a baszk város, Guernica lebombázása. Testvére, Bernhard is Spanyolországban volt. Egyik éjszaka titkos küldetést kellett végrehajtania. Mola tábornok ötödik hadoszlopának a tagja, egy falangista a spanyol Cseka egyik titkos fegyverraktárát megjelölte egy kék fényû lámpával. A férfi odarepült Messerschmitt 109-esével, azonban a lámpát valaki áthelyezte, és egy géppuska várt rá. A gép üzemanyagtartályát kilyukasztották, és õ kényszerleszállást hajtott végre Madridtól pár kilométerre. Itt éppen a Nemzetközi Brigádok tagjai vártak, és bár Bernhard megadta magát, õk mégis nekiestek sarlóikkal.
Nem sokra rá megtalálta Bernhard egyik szeretõjét, a tizenhat éves Evangelinát, aki már terhes volt a testvérétõl. Bár németül egy szót sem tudott, Hans mégsem hagyhatta ott egy árja magzattal, amely jobb sorsra született, mint a lány szüleinek nyomortanyája. Így amikor 1939 tavaszán véget ért a spanyol polgárháború, õ hazatért a lánnyal együtt. Addigra a lány már a második gyereket hordta, most már éppen Hanstól. Maga a férfi sem tudta miként alakulhatott így, azonban mégis megtörtént. A polgárháború ideje alatt Hans 14 légi gyõzelmet aratott. 9 szovjet gyártmányú Rata és 5 Curtis bánta meg a vele való összecsapást. Hazatérte után Hans részt vett a Kondor légió dicsõség felvonulásán, aztán meghívást kapott a Légügyi Minisztériumtól. Itt szót válthatott Göringgel, és még magával a Führer-rel is beszélt! Még ha csak öt perc is volt az egész, Ludersre nagy benyomást tett ez a rövid beszélgetés. A Molotov-Ribbentrop szíven ütötte, azonban továbbra is töretlenül hitt a Führer bölcsességében, és abban, hogy az õ vezetése alatt gyõzni fognak.
Hans Luders megpillantotta a leszállópálya ismerõs sziluettjét. Mint nemrég megtudta, nagyon kevés hozzájuk hasonló egység volt. A lengyelek idõben hátravonták a vadászgépeik nagy részét. Csak elszórva maradtak a határ közelében, és azok is csak a lassúság miatt. A gépek a legtöbb helyen csak üres hangárokat robbantottak fel. Ez némileg dühített Hansot. Azonban nem ért rá most ezen rágódni. Lassan csökkentette a gépe magasságát, egészen addig, amíg a kiengedett kerekek a leszállópálya betonját érték. Kifújta a levegõt, és máris a következõ bevetésére készült. Hosszú lesz ez a mai nap!
Nemzetiség: Német
Kor: 29
Nem: Férfi
Születési hely: München
Rang: Leutnant (hadnagy)
Rend avagy kaszt: pilóta
Felszerelés:
- egy Messerschmitt Bf. - 109 E, vagy „Emil”
- egy P08 Parabellum "Luger"
- egy térkép Lengyelországról
- egy ejtõernyõ
- túlélõfelszerelés a gépben
- pilótaruha
Beszélt nyelv(ek): Német (anyanyelv)
Elõtörténet:
Hans Luders hadnagy beszívta a hajnali hideg levegõt, majd intett a gép mellett állónak, mire az egy rántással elcsúsztatta a tetõt az „Emilen”. A géplégcsavarja erõteljesen rugózva megpördült, aztán a motor életre kelt, és a gép mozogni kezdett.
~Csak nyugalom!~intette magát, és igyekezett tartani magát a rutinhoz. Elvégre ez egy rutinfeladat lenne.
Tekintete végigfutott a mûszereken, sorban egymásután ellenõrizte a kapcsolókat, aztán amikor végzett, Weber fõhadnagy gépére nézett. Az egység parancsnoka hátrafordult, és látta, hogy mind készen állnak. A rádió életre kelt, és megkapták az indulási parancsot. Hans visszanézett, majd megnyugodva konstatálta, hogy a mögötte lévõ öt gép lassan felsorakozik. A hadnagy figyelmét nem kerültek el, hogy Cedrik leutanant közvetlenül mögé sorjázik be, mintha csak a rendfokozati sorrendet szeretné hangsúlyozni a többiek elõtt. A fõhadnagy 109-ese felkanyarodott a kifutóra. A gép gyorsítani kezdett, a motor felbõdült, és a repülõ nekilendült a felszállópályának. A hajnal nem csak hideg, de sötét is volt, így lámpákkal világították be a leszállópálya egészét. Luders nem várta meg, hogy az alakzatvezetõ gép elemelkedjen a talajtól. Azonnal utána fordult, és a fõhadnagy még a kifutón volt, amikor õ is megkezdte a felszállást. A gép egyre erõsebben rázkódott, ahogy a sebesség nõtt. A hadnagy két kézzel markolta a botkormányt, és gond nélkül emelte a levegõbe a gépet. A rázkódás megszûnt, és õ azonnal beállt az alakzatba. Kisvártatva a többiek is követték, és hamarosan az egész egység a levegõben volt. A gép az aljára erõsített bombák miatt
Némileg vesztett sebességébõl, de valamit valamiért. Elvégre bombák nélkül nem sokat érnek el. A repülõút nem tartott sok ideig, legalább is számára nem tûnt soknak. Innen fentrõl látni lehetett a lengyel határ sorompóit. Alig pár óra, és a szárazföldi csapatok átgázolnak a lengyeleken, és bosszút állnak a német nép hosszú sérelmeiért! Bosszút állnak a lengyelek alja támadásáért. A megadott célpont jól látható volt, ennek ellenére a parancsnok megbillentette a gépet szárnyait. A rádió összeköttetést tilos volt használni a lecsapás elõtt. A lengyelek még rájönnének, hogy német gépek grasszálnak az égen. A repülõtér sziluettjei eltéveszthetetlenek voltak. Az egész szinte pontos mása volt az õ reptereinken, annyi különbséggel, hogy itt a lengyel zászló lengedezett az égen. A hangárokban lengyel PZL P.11 –esek várták azt, hogy az enyészet martalékai legyenek. A fõhadnagy gépe lassan csökkenteni kezdte a magasságot. A többiek követték a példáját. A reptéren nem sejtettek semmit. A légvédelmi ütegeknél nem ült senki, csak pár õr végezte a szokásos napi feladatait. Luders azonnal becélozta az egyik helyet, ahonnan fény szûrõdött ki, majd felé repült.
- Horrido! – szólalt meg a fõhadnagy hangja a rádióban. Pár pillanat kellett hozzá, és elszabadult a pokol. A géppuskák darabokra tépték az õröket, és szétszaggatták a falakat. Luders szinte kéjes örömmel nyomta le az elsütõ billentyût. A géppuskákból nyomjelzõ lövedékek törtek elõ, és egy közelben parkoló teherautót céloztak meg. A jármûvön több láda is pihent, és a túlélõk egy része itt húzta meg magát. Túlságosan is zsíros célpont volt, hogy kihagyja. A feltörõ lángok és a füst miatt nem látta a pusztítás mértékét, azonban biztos volt benne, hogy ezt senki sem élhette túl. Feljebb emelkedett, hogy újabb célpont után nézzen. A hangárok még szinte sértetlenek voltak, és többen siettek az irányúkba. Luders megcélozta az egyik hangárt, majd a géppuskájával kissé szelõsebbé tette. Idõközben halk pukkanások jutottak el a füléig. A távolban feltûnt néhány füstfelhõ. Az átkozott lengyelek gyorsan kapcsolnak, és már be is üzemeltek pár légvédelmi ágyút. A másik, amit észrevett, hogy most már két irányba is száguldanak a nyomjelzõ lövedékek. Neki sem kellett több, és az egyik gépágyú fészek felé húzott. A gépágyú hirtelen felé fordult, azonban túl késõn. A 109-es géppuskáiból nyomjelzõ lövedékek indultak útjukra, és a föld felporzott a löveg körül. A lövedékek gyorsan haladtak az ellenfél irányába, amint megemelte a gépe elejét. Alig pár másodperc múlva a gépágyú elhallgatott. Luders ismét emelkedni kezdett, és most a hangárok irányába indult. Az egyes hangárból egy alaposan megtépázott biplán gördült ki, és a leszállón haladva megpróbált a levegõbe emelkedni. A hangár bejárata mellett egy géppuska fedezte a felszállást. A lövedékek nem okoztak különösebb nehézséget Hans számára, aki így könnyedén célkeresztbe tudta venni a felszálló gépet. A géppuskája ismét felkerepelt, és a biplánból lemezdarabok hullottak minden irányba. A gép még egyben volt, mikor elrepült fölötte. Azonban a fekete füstcsíkot eltéveszteni sem lehetett. A pilóta vagy meghalt a géppuskáktól, vagy élve ég el. A gyenge szél robbanások hangját hozta magával, és a hangárok többsége már lángokban állt. Õ az egyik kiszolgáló épület felé repült, miközben ismét felemelkedett. Pár pillanatig körözött az épület felett, majd meredek zuhanórepülésben indult felé. Az épületbõl lengyel katonák rohantak ki fejvesztve. Luders közéjük géppuskázott, majd leoldotta a terhét. A gép máris könnyebbé vált, majd emelkedni kezdett.
~Remélhetõleg ez az utolsó olyan küldetés, ahol bombákat aggatnak ránk~gondolta, miközben ismét feljebb repült. A megkezdett gondolatsort azonban nem tudta folytatni, mivel egy hatalmas robbanás kizökkentette belõle. Ahol nemrég még az épület állt, most csak egy hatalmas tûzgömb volt, amely tûzforró sarat köpködött magából. A bomba a reptér fegyverraktárára zuhant. A lengyelek maradék ellenállása is megszûnt, és mindenki futott amerre látott. Luders még addig lõtte õket, amíg a géppuskák üresen kattantak. Az új utasítások megérkeztek rádión. A támadás sikeres volt, hazatérhetnek. Hans hátradõlt az ülésben, és elégedetten gondolt arra,amit elértek. Hazafelé repülve elég sok ideje maradt gondolkodni
1910. március 14-én született München városában. Apja közkatona egy tüzérségi egységben felderítõként, anyja ápolónõ volt. Szülei negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Két bátyja,Bernhard és Günther, és egy nõvére Maria. A középpolgári családban nevelkedõ Hans jó nevelésben részesült, és apja révén elég nagy elhivatottságot érzett a katonai pályára. Mindössze négy éves volt, amikor kitört a Nagy Háború. Apja egységét is mozgósították, és szinte az elsõ vonattal indult is nyugat felé. A parancsnoka, bizonyos Erwin Rommel hadnagy vezetésével indultak hadba. Apja ekkoriban írt és egy poros megmaradt leveit olvasgatva érezte át õ is a harcterek szellemét. Hat évesen a házuk közelében lévõ általános iskolában kezdte meg tanulmányait. Az iskola után általában mindenféle egyszerû, ismert játékot játszott a többiekkel, azonban volt egy olyan, amelyet közösen találtak ki, és elõszeretettel játszottak. Az egyik egyszerû katonásdi volt, amikor a csapat kétfelé oszlott és voltak a németek és a franciák, és a házak között csaptak össze rendre. Mondani se kell, hogy mindig a németek nyertek, hiszen a franciákat alakító csapat már csak a rend kedvéért is vesztett. 8 éves volt, amikor az elképzelhetetlen megtörtént. Elveszették a háborút. Hans a háborús idõkbõl csak annyit érzékelt, hogy idõnként kevesebbet kap enni, azonban a háború utáni idõszakot jól megjegyezte.
Apja hamarosan visszatért a frontról, azonban eddigre már egy idegi roncs lett. Megjárta a nagy francia csatatereket, járt Romániába, majd ismét a franciák ellen küldték. Mivel máshoz nem értett, ezért a szervezõdõ Freikorpsok egyikéhez csatlakozott, és részt vett a Bajor Tanácsköztársaság leverésében. 1920-ban az állam vezetõi elfogadták az elfogadhatatlant, aláírták a Versailles-i békét. Apja nem találta a helyét a civil életben, ezért jobb híján kocsmákba járt, és politizált. Az egyik ilyen kocsmában találta meg a jövõt. Adolf Hitler követõje lett. Hallotta beszédeit, és ez teljesen magával ragadta. Az 1923-as sörpuccs egyik aktív résztvevõje volt, és ez lett a veszte. A rendõrök a tömegbe lõttek, és Hans apja meghalt azon a napon.
Anyja, aki szintén a Führer csodálója volt, a kormányt okolta ezért. Így a továbbiakban, náci szellemben nevelte a gyerekeit. Teltek az évek, és Hans remek érdemjegyekkel ment tovább egy középiskolába, ahol szintén él tanuló volt. Az érettségiét 1928-ban szerezte meg, majd ezután munkát keresett. Bár a tervei között szerepelt az egyetem is, a családnak nem volt pénzre a taníttatására. A Nagy Gazdasági Világválság pár év múlva érte el Németországot, és az amúgy is rossz helyzetben lévõ ország még lejjebb süllyedt. Az egyetlen logikus kiutat Hitler hirdette. Ezért Hans és két bátyja az SA tagjai lettek. Hans ott volt az 1933-as nagy felvonuláson, és örömmel látta, hogy a Führer betartja az ígéreteit. A munkanélküliség visszaszorult, és Németország egyre erõsebb lett. Két bátyja eddigre már elhagyta az SA-t, és katona lett. Bernhard a Luftwaffe köreiben próbált szerencsét, míg Günther az SS kötelékébe lépett be. Hans úgyszintén a légierõ iránt érdeklõdött, és végül hosszas huzavona után õ is idekerült. A Szovjetunióban képezték ki a legnagyobb titoktartás mellett. A kiképzése befejeztével visszatért Németországba, és most õ kezdte meg másik pilóták kiképzését. 1937-ben önként jelentkezett a Kondor légióba, és Spanyolországba ment. Itt a J/88 kötelékében repült, Nacionalista zászló alatt. Több fontos eseménynél is jelen volt, mint például a baszk város, Guernica lebombázása. Testvére, Bernhard is Spanyolországban volt. Egyik éjszaka titkos küldetést kellett végrehajtania. Mola tábornok ötödik hadoszlopának a tagja, egy falangista a spanyol Cseka egyik titkos fegyverraktárát megjelölte egy kék fényû lámpával. A férfi odarepült Messerschmitt 109-esével, azonban a lámpát valaki áthelyezte, és egy géppuska várt rá. A gép üzemanyagtartályát kilyukasztották, és õ kényszerleszállást hajtott végre Madridtól pár kilométerre. Itt éppen a Nemzetközi Brigádok tagjai vártak, és bár Bernhard megadta magát, õk mégis nekiestek sarlóikkal.
Nem sokra rá megtalálta Bernhard egyik szeretõjét, a tizenhat éves Evangelinát, aki már terhes volt a testvérétõl. Bár németül egy szót sem tudott, Hans mégsem hagyhatta ott egy árja magzattal, amely jobb sorsra született, mint a lány szüleinek nyomortanyája. Így amikor 1939 tavaszán véget ért a spanyol polgárháború, õ hazatért a lánnyal együtt. Addigra a lány már a második gyereket hordta, most már éppen Hanstól. Maga a férfi sem tudta miként alakulhatott így, azonban mégis megtörtént. A polgárháború ideje alatt Hans 14 légi gyõzelmet aratott. 9 szovjet gyártmányú Rata és 5 Curtis bánta meg a vele való összecsapást. Hazatérte után Hans részt vett a Kondor légió dicsõség felvonulásán, aztán meghívást kapott a Légügyi Minisztériumtól. Itt szót válthatott Göringgel, és még magával a Führer-rel is beszélt! Még ha csak öt perc is volt az egész, Ludersre nagy benyomást tett ez a rövid beszélgetés. A Molotov-Ribbentrop szíven ütötte, azonban továbbra is töretlenül hitt a Führer bölcsességében, és abban, hogy az õ vezetése alatt gyõzni fognak.
Hans Luders megpillantotta a leszállópálya ismerõs sziluettjét. Mint nemrég megtudta, nagyon kevés hozzájuk hasonló egység volt. A lengyelek idõben hátravonták a vadászgépeik nagy részét. Csak elszórva maradtak a határ közelében, és azok is csak a lassúság miatt. A gépek a legtöbb helyen csak üres hangárokat robbantottak fel. Ez némileg dühített Hansot. Azonban nem ért rá most ezen rágódni. Lassan csökkentette a gépe magasságát, egészen addig, amíg a kiengedett kerekek a leszállópálya betonját érték. Kifújta a levegõt, és máris a következõ bevetésére készült. Hosszú lesz ez a mai nap!
