Post by George Smith Patton on Aug 3, 2008 21:53:13 GMT 2
1882-ben született. 1945-ben, a háború végén halt meg.
Gazdag amerikai családban született. Apja katona volt, anyja pegig titkárnõ. Nemsokkal késöbb iskolát, érettségit, egyetemet és felsõoktatást végzett. Beállt a hadseregbe. De akkor amikor végzett a kiképzéssel még csak közlegény volt. De a sikeres akciók végrehajtásával egyre feljebb ment a ranglétrán.
George S. Patton tábornokot, a nyugat front legendás parancsnokát az észak-afrikai háború egyetlen napja, 1943.március 23-a tette a szövetségesek egész táborában híressé. A 65 évvel 2008 elött, vezetésével vívott csatában az amerikai szárazföldi erõk elsõ ízben tudták legyõzni a harcedzett németeket. A datolyapálmák övezte el-Getter oázisnál aratott diadal jelentõségét az sem kisebbítette, hogy a németeket akkor már Erwin Rommel tábornagy, a legendás Sivatagi Róka vezette.
HÁBORÚ TUNÉZIÁÉRT
Az észak-afrikai német és olasz hadjáratok elsõdleges célja a Szuezi-csatorna elfoglalása volt. A Bernard Montgomery tábornok vezette 8. brit hadsereg ennek utolsó reményét az 1942. október végén kezdõdött el-alameini csatában foszlatta szét. Rommel alakulatai november 4-én kezdték meg visszavonulásukat, eközben feladták egész Líbiát. A sík területen ugyanis képtelenség volt eredményesen védhetõ vonalat kialakítani. Végül a 2200 km-re fekvõ Tunéziáig vonultak vissza. Az Atlasz hegység keleti nyúlványai e francia gyarmaton kínálták ugyanis az elsõ, jól védhetõ területet a leharcolt német és olasz erõknek. A britek elõl hátrálók aknamezõk tömegét hagyták hátra, melyek nagy részén csupán ócskavasakat ástak el. Montgomery erõit azonban ez is alaposan lelassította, mert valamennyi fémet fel kellett ahhoz szedni, hogy kiderüljön, melyik veszélyes. Rommel 1943 januárjának végén érkezett Tunézia határára. Csapatai ott használatba vették a franciák által épített 20 km szélességû és 30 km mélységû erõdrendszert. A Mareth-vonal eredetileg arra készült, hogy a tengerpart sík sávjában megakadályozza az olaszok Líbia felõli betörését. A sors iróniája, hogy a védelmi vonal akkortól éppen azokat szolgálta, akiknek a megállítására szánták. Rommel fejében ugyan a csapatok evakuálása járt, melyeknek szinte Európában nagyobb hasznát látták volna, Hitler azonban másként döntött. Ebben az is közrejátszott, hogy Mongomery csak lassan tudta követni a harcolva visszavonuló Rommelt, ezért a tengelyhatalmaknak - Német- és Olaszországnak - három hónapjuk volt Tunézia megerõsítésére. A szállításokat nagymértékben megkönnyítette a francia kormányzó készséges közremûködése és az, hogy a fõ kikötõk - Bizerte vagy Tunisz - és Szicília között csupán akkora volt a távolság, amit egyetlen éjszaka alatt megtehettek a teherhajók. Albert Kesselring tábornagy, a dél-európai térség német fõparancsnoka a novemberi, észak-afrikai szövetséges partraszállás miatt kialakult vészhelyzetben és 1943 tavaszán, légi úton is küldött csapatokat, valamint utánpótlást. A módszer azonban nemcsak hogy nem volt hatékony, hanem még öngyilkosnak is bizonyult. A RAF Máltáról operáló vadászgépei ugyanis állandóan lesben álltak. Mire Rommel Tunézia határára ért, a sötétség óráiban mozgó konvojokkal 243.000 német vagy olasz katonát, valamint 856.000 tonna hadianyagot szállítottak oda, köztük Hans-Jürgen von Arnim vezérezredest és a 21. páncéloshadosztályt. A Sivatagi Róka által tervezgetett evakuálás kútba esett. Mindezek tetejébe nemcsak a keletrõl elõrenyomuló Montgomeryvel kellett felvennie a harcot, hanem a háta mögül, nyugatról támadó új ellenséggel, az amerikaiakkal is. 1942. november 8-án ugyanis megkezdõdött a Torch vagyis a fáklya hadmûvelet, a partraszállás Francia Észak-Afrikában. Ezeken a gyarmatokon a németekkel kollaboráló Vichy-kormányzat dirigált. Az invázió, melyet eredetileg az Egyiptomban szorongatott brit erõk tehermentesítésére terveztek, a franciákkal, titokban folytatott tárgyalások elhúzódása miatt csak azt követõen kezdõdött, hogy Rommelt már megverték el-Alameinnél. Az összesen 107.000 szövetséges katona részvételével megindított hadmûveletet Dwight D. Eisenhower vezérezredes irányította. Az inváziót már csak azért sem nem fújhatták le, mert az USA-ból és Nagy-Britanniából indított konvojok addigra már túl voltak útjuk jelentõsebb szakaszán. Az Amerikából érkezett, Patton vezérõrnagy irányította erõk Marokkó három pontján szálltak partra. A másik két, Nagy-Britanniából indult konvoj átkellt a Gibraltári-szoroson, és Lloyd Fredendall vezérõrnagy csapatai - ugyancsak november 8-án - az algériai Oránnál léptek szárazföldre, ugyanakkor az egyetlen jelentõsebb brit erõt, a 78. hadosztályt magában foglaló harccsoport katonái a legkeletibb részen, Algírnál. Utóbbiak parancsnoka Charles Ryder vezérõrnagy volt. Az észak-afrikai szövetséges erõk elé - a hadi helyzet gyökeres megváltozása után - végsõ célként a németek és olaszok utolsó afrikai mentsvárának elfoglalását tûzték. Tunézia repülõtereinek és kikötõinek amúgy is fontos szerepet szántak a következõ lépés, Szicília lerohanásában.
AHOL MÉG OTT VOLTAM
1943 nyarán az USA lerohanta Szicíliát. Ez volt a Husky hadmûvelet. Utánna 1944. június 6-án a normandiai partraszállásnál is ott volt. Ott volt Franciaország visszafoglalásánál is. Ott volt a Benelux államok visszafoglalásánál is. Még Berlin lerohanásánál is ott volt. Nemsokkal késöbb egy kocsi elütötte és meghalt.
Gazdag amerikai családban született. Apja katona volt, anyja pegig titkárnõ. Nemsokkal késöbb iskolát, érettségit, egyetemet és felsõoktatást végzett. Beállt a hadseregbe. De akkor amikor végzett a kiképzéssel még csak közlegény volt. De a sikeres akciók végrehajtásával egyre feljebb ment a ranglétrán.
George S. Patton tábornokot, a nyugat front legendás parancsnokát az észak-afrikai háború egyetlen napja, 1943.március 23-a tette a szövetségesek egész táborában híressé. A 65 évvel 2008 elött, vezetésével vívott csatában az amerikai szárazföldi erõk elsõ ízben tudták legyõzni a harcedzett németeket. A datolyapálmák övezte el-Getter oázisnál aratott diadal jelentõségét az sem kisebbítette, hogy a németeket akkor már Erwin Rommel tábornagy, a legendás Sivatagi Róka vezette.
HÁBORÚ TUNÉZIÁÉRT
Az észak-afrikai német és olasz hadjáratok elsõdleges célja a Szuezi-csatorna elfoglalása volt. A Bernard Montgomery tábornok vezette 8. brit hadsereg ennek utolsó reményét az 1942. október végén kezdõdött el-alameini csatában foszlatta szét. Rommel alakulatai november 4-én kezdték meg visszavonulásukat, eközben feladták egész Líbiát. A sík területen ugyanis képtelenség volt eredményesen védhetõ vonalat kialakítani. Végül a 2200 km-re fekvõ Tunéziáig vonultak vissza. Az Atlasz hegység keleti nyúlványai e francia gyarmaton kínálták ugyanis az elsõ, jól védhetõ területet a leharcolt német és olasz erõknek. A britek elõl hátrálók aknamezõk tömegét hagyták hátra, melyek nagy részén csupán ócskavasakat ástak el. Montgomery erõit azonban ez is alaposan lelassította, mert valamennyi fémet fel kellett ahhoz szedni, hogy kiderüljön, melyik veszélyes. Rommel 1943 januárjának végén érkezett Tunézia határára. Csapatai ott használatba vették a franciák által épített 20 km szélességû és 30 km mélységû erõdrendszert. A Mareth-vonal eredetileg arra készült, hogy a tengerpart sík sávjában megakadályozza az olaszok Líbia felõli betörését. A sors iróniája, hogy a védelmi vonal akkortól éppen azokat szolgálta, akiknek a megállítására szánták. Rommel fejében ugyan a csapatok evakuálása járt, melyeknek szinte Európában nagyobb hasznát látták volna, Hitler azonban másként döntött. Ebben az is közrejátszott, hogy Mongomery csak lassan tudta követni a harcolva visszavonuló Rommelt, ezért a tengelyhatalmaknak - Német- és Olaszországnak - három hónapjuk volt Tunézia megerõsítésére. A szállításokat nagymértékben megkönnyítette a francia kormányzó készséges közremûködése és az, hogy a fõ kikötõk - Bizerte vagy Tunisz - és Szicília között csupán akkora volt a távolság, amit egyetlen éjszaka alatt megtehettek a teherhajók. Albert Kesselring tábornagy, a dél-európai térség német fõparancsnoka a novemberi, észak-afrikai szövetséges partraszállás miatt kialakult vészhelyzetben és 1943 tavaszán, légi úton is küldött csapatokat, valamint utánpótlást. A módszer azonban nemcsak hogy nem volt hatékony, hanem még öngyilkosnak is bizonyult. A RAF Máltáról operáló vadászgépei ugyanis állandóan lesben álltak. Mire Rommel Tunézia határára ért, a sötétség óráiban mozgó konvojokkal 243.000 német vagy olasz katonát, valamint 856.000 tonna hadianyagot szállítottak oda, köztük Hans-Jürgen von Arnim vezérezredest és a 21. páncéloshadosztályt. A Sivatagi Róka által tervezgetett evakuálás kútba esett. Mindezek tetejébe nemcsak a keletrõl elõrenyomuló Montgomeryvel kellett felvennie a harcot, hanem a háta mögül, nyugatról támadó új ellenséggel, az amerikaiakkal is. 1942. november 8-án ugyanis megkezdõdött a Torch vagyis a fáklya hadmûvelet, a partraszállás Francia Észak-Afrikában. Ezeken a gyarmatokon a németekkel kollaboráló Vichy-kormányzat dirigált. Az invázió, melyet eredetileg az Egyiptomban szorongatott brit erõk tehermentesítésére terveztek, a franciákkal, titokban folytatott tárgyalások elhúzódása miatt csak azt követõen kezdõdött, hogy Rommelt már megverték el-Alameinnél. Az összesen 107.000 szövetséges katona részvételével megindított hadmûveletet Dwight D. Eisenhower vezérezredes irányította. Az inváziót már csak azért sem nem fújhatták le, mert az USA-ból és Nagy-Britanniából indított konvojok addigra már túl voltak útjuk jelentõsebb szakaszán. Az Amerikából érkezett, Patton vezérõrnagy irányította erõk Marokkó három pontján szálltak partra. A másik két, Nagy-Britanniából indult konvoj átkellt a Gibraltári-szoroson, és Lloyd Fredendall vezérõrnagy csapatai - ugyancsak november 8-án - az algériai Oránnál léptek szárazföldre, ugyanakkor az egyetlen jelentõsebb brit erõt, a 78. hadosztályt magában foglaló harccsoport katonái a legkeletibb részen, Algírnál. Utóbbiak parancsnoka Charles Ryder vezérõrnagy volt. Az észak-afrikai szövetséges erõk elé - a hadi helyzet gyökeres megváltozása után - végsõ célként a németek és olaszok utolsó afrikai mentsvárának elfoglalását tûzték. Tunézia repülõtereinek és kikötõinek amúgy is fontos szerepet szántak a következõ lépés, Szicília lerohanásában.
AHOL MÉG OTT VOLTAM
1943 nyarán az USA lerohanta Szicíliát. Ez volt a Husky hadmûvelet. Utánna 1944. június 6-án a normandiai partraszállásnál is ott volt. Ott volt Franciaország visszafoglalásánál is. Ott volt a Benelux államok visszafoglalásánál is. Még Berlin lerohanásánál is ott volt. Nemsokkal késöbb egy kocsi elütötte és meghalt.
