Post by patrik on Jun 25, 2008 18:10:58 GMT 2
Név: Artur Nebe
Nemzetiség: Német
Kor: 35
Nem: Férfi
Beszélt nyelvek: Német
Rang:
Rend: Tankparancsnok az SS 8. páncélos hadosztálynál
Felszerelés: egy P08 Parabellum "Luger".
Elõtörténet:
Braunauban született egy szegény kőműves fiaként, anyja a helyi iskolában volt tanár.
A gyermekkora nem volt túlságosan mozgalmas. Sokszor a kis városi folyónál ült és álmodozott a nem túl gyakori kapások között, mert, hogy azzal próbálta könnyíteni szülei és saját életét, hogy minden nap vitt halat vacsorára.
Mikor kilenc éves lett csak annyit vett észre a nagy háborúból, hogy az apjával együtt a szomszédok és a falu férfijai frontszolgálatra mentek, és sokan közülük az apjával együtt soha többé nem tértek vissza, és csak síró embereket látott ha szétnézett az utcában. A háború után a családra megvetéssel néztek az emberek, mivel az apa dezertőr lett és ez okozta halálát.
Ezután a sorsuk még rosszabbra fordult, és a kis házukat melyet apja épített el kellett adniuk hogy a megélhetésüket biztosítani tudják így a családnak az egyik rokonnál kellett lakniuk. Ekkor az anyját elbocsátották a munkahelyéről. A családtag, akinél laktak, sokat beszélt a háború szörnyűségeiről. Elmondta, hogy a szomszédja, aki azóta öngyilkos lett, hazajött a háborúból, és mindent részletesen elmesélt.
Elmondta, hogyan vetették be a hazájukat védő német csapatok ellen az angolok a leghatásosabb harci gázokat, beszélt a francia katonák kegyetlenkedéseiről, arról,
Hogyan gázoltak át hatalmas harci gépezeteikkel, tankjaikkal az angolok a szerencsétlen tehetetlen német gyalogságon, arról, hogy a német haderő utolsó emberéig harcolt a hazáért, és arról, hogy érthetetlen okok miatt hívták őket vissza a győzelem határáról, és arról, hogy Németországnak mennyit kell fizetnie ezért a vereségért, mind emberekben, mind anyagilag, mind területileg.
Ezután Artur úgy érezte, hogy a háború végeredménye igazságtalan volt, és ahogy Németországból, úgy belőle, a családjából, és életéből téptek ki az antant hatalmak egy darabot. De hibáztatta Németország vezetőit is, mert ha pár héttel előbb tudatják a katonákkal, hogy a háborúnak vége, apjának nem kellett volna meghalni…
Ő így látta át a háború kusza borzalmait tizenhárom éves fejjel.
Anyja nem bírta ki a szégyent, hogy férje íj becstelen körülmények között kellett meghalnia, és hogy ő nem bírja fiának biztosítani a megfelelő körülményeket a megélhetéshez, így vonat elé vetette magát, öngyilkos lett.
Artur egyedül maradt, és ezért is a háborút hibáztatta.
1925-ben Bécsbe költözik. A barátjánál él, aki folyamatosan jár egy politikai párt rendezvényére. A vezetője, egy frissen szabadult politikus, leszerelt katona volt, aki ugyanúgy
álmodozott az Inn folyó mellett egy jobb Németországról, mint valamikor régen ő is, gyermekkorában.
Nagyon szenvedélyesen beszélt, és elmondta, hogy ezt a jobb kort, csak háborúban lehet elérni, egy új, győztes háborúban. Az ő hatására jelentkezett Artur a Wermachtba, 1925-ben.
Tizenöt év alatt, a remek képességű fiatalemberből tapasztalt katona lett, és most az SS 8. páncélos hadosztálynál tankparancsnok. Egy dolgot sajnált, hogy egészen harmincöt éves koráig nem próbálhatta ki magát igazi háborúban. Most azonban ennek is eljött az ideje.
Visszaszerezheti családja, és legfőképpen apja becsületét. Most, 1939 szeptemberében a lengyel határon állomásozik, és várja, hogy elinduljon a Blitzkrieg, az utolsó nagy győzelem.
Nemzetiség: Német
Kor: 35
Nem: Férfi
Beszélt nyelvek: Német
Rang:
Rend: Tankparancsnok az SS 8. páncélos hadosztálynál
Felszerelés: egy P08 Parabellum "Luger".
Elõtörténet:
Braunauban született egy szegény kőműves fiaként, anyja a helyi iskolában volt tanár.
A gyermekkora nem volt túlságosan mozgalmas. Sokszor a kis városi folyónál ült és álmodozott a nem túl gyakori kapások között, mert, hogy azzal próbálta könnyíteni szülei és saját életét, hogy minden nap vitt halat vacsorára.
Mikor kilenc éves lett csak annyit vett észre a nagy háborúból, hogy az apjával együtt a szomszédok és a falu férfijai frontszolgálatra mentek, és sokan közülük az apjával együtt soha többé nem tértek vissza, és csak síró embereket látott ha szétnézett az utcában. A háború után a családra megvetéssel néztek az emberek, mivel az apa dezertőr lett és ez okozta halálát.
Ezután a sorsuk még rosszabbra fordult, és a kis házukat melyet apja épített el kellett adniuk hogy a megélhetésüket biztosítani tudják így a családnak az egyik rokonnál kellett lakniuk. Ekkor az anyját elbocsátották a munkahelyéről. A családtag, akinél laktak, sokat beszélt a háború szörnyűségeiről. Elmondta, hogy a szomszédja, aki azóta öngyilkos lett, hazajött a háborúból, és mindent részletesen elmesélt.
Elmondta, hogyan vetették be a hazájukat védő német csapatok ellen az angolok a leghatásosabb harci gázokat, beszélt a francia katonák kegyetlenkedéseiről, arról,
Hogyan gázoltak át hatalmas harci gépezeteikkel, tankjaikkal az angolok a szerencsétlen tehetetlen német gyalogságon, arról, hogy a német haderő utolsó emberéig harcolt a hazáért, és arról, hogy érthetetlen okok miatt hívták őket vissza a győzelem határáról, és arról, hogy Németországnak mennyit kell fizetnie ezért a vereségért, mind emberekben, mind anyagilag, mind területileg.
Ezután Artur úgy érezte, hogy a háború végeredménye igazságtalan volt, és ahogy Németországból, úgy belőle, a családjából, és életéből téptek ki az antant hatalmak egy darabot. De hibáztatta Németország vezetőit is, mert ha pár héttel előbb tudatják a katonákkal, hogy a háborúnak vége, apjának nem kellett volna meghalni…
Ő így látta át a háború kusza borzalmait tizenhárom éves fejjel.
Anyja nem bírta ki a szégyent, hogy férje íj becstelen körülmények között kellett meghalnia, és hogy ő nem bírja fiának biztosítani a megfelelő körülményeket a megélhetéshez, így vonat elé vetette magát, öngyilkos lett.
Artur egyedül maradt, és ezért is a háborút hibáztatta.
1925-ben Bécsbe költözik. A barátjánál él, aki folyamatosan jár egy politikai párt rendezvényére. A vezetője, egy frissen szabadult politikus, leszerelt katona volt, aki ugyanúgy
álmodozott az Inn folyó mellett egy jobb Németországról, mint valamikor régen ő is, gyermekkorában.
Nagyon szenvedélyesen beszélt, és elmondta, hogy ezt a jobb kort, csak háborúban lehet elérni, egy új, győztes háborúban. Az ő hatására jelentkezett Artur a Wermachtba, 1925-ben.
Tizenöt év alatt, a remek képességű fiatalemberből tapasztalt katona lett, és most az SS 8. páncélos hadosztálynál tankparancsnok. Egy dolgot sajnált, hogy egészen harmincöt éves koráig nem próbálhatta ki magát igazi háborúban. Most azonban ennek is eljött az ideje.
Visszaszerezheti családja, és legfőképpen apja becsületét. Most, 1939 szeptemberében a lengyel határon állomásozik, és várja, hogy elinduljon a Blitzkrieg, az utolsó nagy győzelem.
