Post by Henrik Dversson on Jun 17, 2008 11:37:53 GMT 2
Név: Henrik Dversson
Nemzetiség: Svéd
Kor: 22 év
Nem: Férfi
Beszélt nyelvek: Svéd, Német
Rang: Tizedes
Rend: Az 5. harckocsizó hadosztály büntetõezrede
Felszerelés: 3db nyelesgránát, 1db füstgránát, 1db mp40 gépfegyver, 1db Luger, 1db távcsõ, 1db rohamkés.
Henrik utcagyerek volt. Kár ezen bármit is szépíteni. Hamar elvesztette a szüleit, akik egy hajó kirakodásánál történt balesetben vesztették életüket. Igen, apja és anyja is dokkmunkás volt, így addig se volt épp szép élete, de utána maga volt a pokol. Mivel nem akart az akkoriban olyan rossz hírû intézetek, árvaházak egyikébe kerülni ezért elszökött a gyámügyesek elõl és inkább az utcán próbált szerencsét az ekkor még csak 14 éves fiú. Nem sokon múlt, hogy nem pusztult bele ebbe az életmódba. Kukázás, csövezés, koldulás... ezeket mind átélte. A telek pedig rendkívül kemények voltak Stockholm utcáin. Így aztán nem is habozott sokat amikor egyik barátjától - vagy inkább sorstársától - azt a hírt hallotta, hogy lehetõség van átszökni Németországba. Az akkor épp rohamos fejlõdésnek induló már Hitleri Németország nagy reményekkel kecsegtetett, így aztán belement. Egy norvég teherhajón csempészték át õket Hamburgba. Szerencséjük volt, nem volt komolyabb ellenõrzés így nem vették észre õket. Azonban utána itt sem tudtak igazából mit kezdeni. Egy külföldi, a nyelvet még csak alig beszélõ épp csak nagykorú fiúnak sehol se akartak munkát adni. Így aztán gyakorlatilag ugyanaz volt az osztályrésze itt, mint odahaza. Végül aztán elkövette élete legnagyobb hibáját: Az egyik éjszaka folyamán betört egy élelmiszerüzletbe, de balszerencséjére egy schupós járõr épp arrajárt: elkapták. A tárgyalás gyors volt, az ítélet világos: 20 év börtön, vagy pedig jóváteszi a német nép ellen elkövetett "bûneit" egy büntetõezredben szolgálva. Henrik ezt a lehetõséget választotta, azóta sokszor gondolt rá, hogy a másik alternatíva könnyebb lett volna. De ezt ott, akkor még nem tudhatta. Pár hetes elzárás után aztán kivitték a központi állomásra, jópár másik fiatal elítélttel és felpakolták õket, természetesen marhavagonokra. A német ideál ellenségei nem érdemeltek mást... Egy teljes napnyi vonatozás után érték el az ismeretlen kisvárost, ahol egy SS tiszt és legényei várták õket. A borzalmas utazástól megviselt elítélteket felsorakoztatták az állomáson és a tiszt beszédet mondott nekik: megalázta, a földbe döngölte õket. Ehhez nagyon is értett. Végül rohamlépésben, dalolva hajtották el õket a várostól 20 kilométerre elhelyezkedõ átnevelõ táborba. Aki összesett, vagy megállt puskatussal és ököllel nógatták a továbbindulásra. De ez még semmi nem volt a kiképzés borzalmaihoz. Odaérve aztán gyorsan átestek a tetvek, és más dögök elûzésére szánt borotváláson, az orvosi vizsgálaton és a bûnük alapján a beosztásukon. Henrik mint külföldi végül egy vörös PM-es karszalagot kapott(PM=politikailag megbízhatatlan). Ezután kezdõdött az örökkévalóságnak tûnõ, 4 éves kiképzés. Állandó volt a foglyok kínzása, verése, megalázása. Éjszakai menetgyakorlatok, próbariadók, alacsony fejadagok. Nem egy ember halt bele a kegyetlen kiképzésbe. Henrik is elkapott egy komolynak tûnõ vesebajt, át is szállították a kórházrészlegre, ahonnan azonban pár hónap elteltével visszatérhetett. Ez, a mostoha körülményeket figyelembe véve csodával volt határos. Az utolsó 2 évben engedett valamennyit a vasszigor, hiszen elkezdõdött a taktikai kikézpés, valamint a harckocsikkal való ismerkedés. Henrikrõl hamar kiderült, hogy különleges érzéke van ezeknek a monstrumoknak az irányításához. Azóta is a század 2. tankjának a vezetõje. Persze aztán minden borzalom véget ér egyszer; szakaszokba, századokba, ezredekbe osztották a már kiképzett gyilkológépeket. Világosan a tudtukra adták, hogy szinte esélytelenek a háború túlélésére hiszen támadásnál az elsõ sorban, visszavonulásnál pedig mindig leghátul lesznek. Mert õk feláldozhatók. Gyûlölik a nácikat, azonban félnek is tõlük. Mindazonáltal a legtöbben hétpróbás bûnözõk akik nem most jöttek le a falvédõrõl és mindnek egy a célja: Õk lesz*rják a népet, a hazát, õk csak túl szeretnék élni ezt az egészet.
Nemzetiség: Svéd
Kor: 22 év
Nem: Férfi
Beszélt nyelvek: Svéd, Német
Rang: Tizedes
Rend: Az 5. harckocsizó hadosztály büntetõezrede
Felszerelés: 3db nyelesgránát, 1db füstgránát, 1db mp40 gépfegyver, 1db Luger, 1db távcsõ, 1db rohamkés.
Elõtörténet:
Henrik utcagyerek volt. Kár ezen bármit is szépíteni. Hamar elvesztette a szüleit, akik egy hajó kirakodásánál történt balesetben vesztették életüket. Igen, apja és anyja is dokkmunkás volt, így addig se volt épp szép élete, de utána maga volt a pokol. Mivel nem akart az akkoriban olyan rossz hírû intézetek, árvaházak egyikébe kerülni ezért elszökött a gyámügyesek elõl és inkább az utcán próbált szerencsét az ekkor még csak 14 éves fiú. Nem sokon múlt, hogy nem pusztult bele ebbe az életmódba. Kukázás, csövezés, koldulás... ezeket mind átélte. A telek pedig rendkívül kemények voltak Stockholm utcáin. Így aztán nem is habozott sokat amikor egyik barátjától - vagy inkább sorstársától - azt a hírt hallotta, hogy lehetõség van átszökni Németországba. Az akkor épp rohamos fejlõdésnek induló már Hitleri Németország nagy reményekkel kecsegtetett, így aztán belement. Egy norvég teherhajón csempészték át õket Hamburgba. Szerencséjük volt, nem volt komolyabb ellenõrzés így nem vették észre õket. Azonban utána itt sem tudtak igazából mit kezdeni. Egy külföldi, a nyelvet még csak alig beszélõ épp csak nagykorú fiúnak sehol se akartak munkát adni. Így aztán gyakorlatilag ugyanaz volt az osztályrésze itt, mint odahaza. Végül aztán elkövette élete legnagyobb hibáját: Az egyik éjszaka folyamán betört egy élelmiszerüzletbe, de balszerencséjére egy schupós járõr épp arrajárt: elkapták. A tárgyalás gyors volt, az ítélet világos: 20 év börtön, vagy pedig jóváteszi a német nép ellen elkövetett "bûneit" egy büntetõezredben szolgálva. Henrik ezt a lehetõséget választotta, azóta sokszor gondolt rá, hogy a másik alternatíva könnyebb lett volna. De ezt ott, akkor még nem tudhatta. Pár hetes elzárás után aztán kivitték a központi állomásra, jópár másik fiatal elítélttel és felpakolták õket, természetesen marhavagonokra. A német ideál ellenségei nem érdemeltek mást... Egy teljes napnyi vonatozás után érték el az ismeretlen kisvárost, ahol egy SS tiszt és legényei várták õket. A borzalmas utazástól megviselt elítélteket felsorakoztatták az állomáson és a tiszt beszédet mondott nekik: megalázta, a földbe döngölte õket. Ehhez nagyon is értett. Végül rohamlépésben, dalolva hajtották el õket a várostól 20 kilométerre elhelyezkedõ átnevelõ táborba. Aki összesett, vagy megállt puskatussal és ököllel nógatták a továbbindulásra. De ez még semmi nem volt a kiképzés borzalmaihoz. Odaérve aztán gyorsan átestek a tetvek, és más dögök elûzésére szánt borotváláson, az orvosi vizsgálaton és a bûnük alapján a beosztásukon. Henrik mint külföldi végül egy vörös PM-es karszalagot kapott(PM=politikailag megbízhatatlan). Ezután kezdõdött az örökkévalóságnak tûnõ, 4 éves kiképzés. Állandó volt a foglyok kínzása, verése, megalázása. Éjszakai menetgyakorlatok, próbariadók, alacsony fejadagok. Nem egy ember halt bele a kegyetlen kiképzésbe. Henrik is elkapott egy komolynak tûnõ vesebajt, át is szállították a kórházrészlegre, ahonnan azonban pár hónap elteltével visszatérhetett. Ez, a mostoha körülményeket figyelembe véve csodával volt határos. Az utolsó 2 évben engedett valamennyit a vasszigor, hiszen elkezdõdött a taktikai kikézpés, valamint a harckocsikkal való ismerkedés. Henrikrõl hamar kiderült, hogy különleges érzéke van ezeknek a monstrumoknak az irányításához. Azóta is a század 2. tankjának a vezetõje. Persze aztán minden borzalom véget ér egyszer; szakaszokba, századokba, ezredekbe osztották a már kiképzett gyilkológépeket. Világosan a tudtukra adták, hogy szinte esélytelenek a háború túlélésére hiszen támadásnál az elsõ sorban, visszavonulásnál pedig mindig leghátul lesznek. Mert õk feláldozhatók. Gyûlölik a nácikat, azonban félnek is tõlük. Mindazonáltal a legtöbben hétpróbás bûnözõk akik nem most jöttek le a falvédõrõl és mindnek egy a célja: Õk lesz*rják a népet, a hazát, õk csak túl szeretnék élni ezt az egészet.
