|
|
Post by Michäel Schneider on Jun 3, 2008 19:45:16 GMT 2
Hey,Schneider te anyámasszony katonája kelsz fel!?-hangzottak el a mondatok Johan von Mögelin,Scharführer szájából.Michäel elszunyókált egy keveset.Az út ahol jártak(amennyire látta) egy pusztaság kelõs közepén lehetett itt-ott elvétve egy fát pillantott meg.De nem sok ideje volt a tájban gyönyörködni mert figyelmét hamar elvonta felettesének paprikavörös feje.
-1 órára vagyunk Varsótól maga meg itt alszik?-dörögte a Scharführer
-1 óra?Egy felet még igazán adhatott volna nekem-szavai villámycsapásként hatott.Mögelin nem volt hozzászokva amihez társai már annál inkább,hogy Michäel gyakran szállt szembe feletteseivel,nemkevés büntetõmunkát szerezve magának a katonai kollégiumban.Mögelin azonban látszólag ehhez nem volt hozzászokva.Néhány másodpercig csend is volt.Aztán csendben közelhajolt Michäel-hez és halkan suttogni kezdett:
-Ha rajtam múlna most azonnal lelõném,de sajnos...azok a régi idõk voltak amikor a fegyelmezés érdekében bármit megtehettünk-ezután már ordított-AMÍG ÉN VAGYOK A PARANCSNOKA ADDIG MAGA NEM FELESEL NEKEM VAGY ESKÜSZÖM ÉN MAGAM LÖKÖM AZ OROSZOK ELÉ...világos voltam???-Michäel feladta a harcot.Igaza volt a Scharführernek elvégre ez itt a sereg.
-Ich verstehe mein Scharführer-majd felnézett-többet nem fordul elõ.Mögelin ezt elégnek vélte és vissza ült a helyére bár még mindig hosszú másodpercekig meredt dühösen a szakaszvezetõjére.Azután elõhúzott egy kis összehajtott papírfecnit a belsõ zsebébõl.Széthajtotta és az egység tagjaiban tudatosult,hogy ez egy katonai térkép.
-A helyzet a következõ-kezdet bele Mögelin-a város megközelítése nem halad olyan gyorsan mint ahogy azt korábban reméltük.Varsó körül-ekkor végighúzta az ujját a pirossal jelzett körön-még mindig van egy zóna amit õk uralnak.Nincsenek sokan,de azért olyan kevesen sem.A terv a következõ:a város körülötti védelmet négy iránybõl támadjuk majd északról,délrõl,nyugatról és keletrõl.Mi a déli csoporthoz fogunk csatlakozni.Elõre nyomulunk és a városhatárnál megállunk és két részre válunk.Bekerítjük ezeket a fattyakat.Azután remélhetõleg megadják magukat,ha nem...akkor közéjük csapunk és csak utánuk következik a város ostroma.Arról majd azután tárgyalunk-újra összehajtotta a térképet és visszacsúsztatta a belsõ zsebébe.Ezután pár perc nyugtalan zötykölõdés következett Michäel számára.Folyton helyezkedett,ideges volt és amikor körülnézett látta,hogy társai ugyanezekkel a problémákkal küzdenek.Legyen az SS akármilyen jól felkészített,legyen akármilyen valósághû a terep amin Nürnbergben gyakorlatoztak.Erre akkor sem készítheti õket fel semmi.Michäelben akkor tudatosult,hogy körülbelül egy-másfél óra és vagy lelövik vagy õ lessz az aki elõsször életében kiolt egy életet.Megpróbálta elképzelni magában a helyzetet de sehogy sem ment neki.Olyan volt mint egy rossz minõségû diavetítés ami mindig pont akkor szakad el amikor Michäel meghúzná a ravaszt és ezen az érzésen a torkában lévõ gombóc sem segített.
Lassan a pusztaságot egyre sûrûsödõ fák válottták fel míg lassan egy erdõbe értek.És ekkor hirtelen több dolog is történt egyszerre.A legelsõ kocsiban lévõ sofõr káromkodott egyet majd hirtelen megállt.Erre Michäel és az egysége kocsija is belehajtott mire a mögöttük lévõ autó is beléjük ment.Mintegy láncreakció szerûen az egész oszlop megállt.Senki sem értette miért állhatta meg elõl Michäel pedig inkább azon volt,hogy leszedje magáról a ráterülõ közlegényt.Könnyedén félrelökte a nálánál jóval nagyob Fritzet és felnézett.Mögelin már kint volt a plató mellett.Intenie sem kellett Michäel már tudta mi a dolga.Mint helyettes tiszt ha valami nem úgy történt ahogy kellett akkor neki azonnal ott kellett lennie Mögelin mellett,hogy a tiszt rendelkezhessen vele.Megpróbált átszlalomozni a sok feltápászkodó katona között aminek az lett az eredménye,hogy majdnem elesett kiszállás után.Miután sikerült stabilan talajt fognia megengedte magának,hogy körülnézzen.A hely ahol megálltak vészjósló volt.Sötét és magas tölgyek szegélyezték az utat az autók pedig valamivel alattuk jártak ugyanis az utat valószínûleg kimosta az esõ.Ha Michäel partizán lenne akkor biztos ezt a helyet választotta volna,hogy támadjon.De a várt támadás nem következett be és õ gyorsan elhessegette a gondolatot."Német területen vagyunk-mondogatta magában-"Itt biztos nincsenek
-Schneider az isten verje meg magát jöjjön már-a kiabálás az elsõ kocsi mellõl szólt.Michäel gyorsan odarohant az elülsõ kocsihoz de a biztonság kedvéért kibiztosította a fegyverét.Elõl már az összes jelen lévõ tiszt és kísérõik összegyûltek.A teherautó ami mellett álltak fekete füstöt ontott magából.Elõtte egy kidõlt fa és mellette többszáz liter föld hevert,teljesen eltorlaszolva az utat.Az emberek arról tanakodtak,hogy vajon mi okozhatta:
-Szerintem csak az esõ okozta-szólalt meg valaki-nézzék,gyökerestõl jött ki ezt nem okozhatta emberi kéz.Mögelin sokatmondóan nézett hátra Michäel-re.Mindketten tudták,hogy ez minden csak nem egyszerû hegyomlás hiszen akkor nemcsak egy fát ránt ki és ráadásul gyanús gödrök voltak.Mögelin intett a fejével és Michäel már rohant is nyomokat keresni.MP40-esét felkanyarította a hátára és már indult is.A fa körül látszólag semmi nem volt de Michäel-nek feltûnt néhány apró részlet amiket talán egy gyakorlatlan városi szem nem vesz észre.A fa körüli földhalmok túl szabályosak volta ahhoz,hogy a természet csinálja õket de ez önmagában még kevés volt.Elkezdte túrni a földet nem oda illõ tárgyakat keresve.Hamarosan meg is akadt a keze valami érdekesen de úgy tett mintha még nem talált volna semmit.Azután észrevétlenül felvette azt a tárgyat és már lefele is baktatott az oldalról.Valaki odakiabált:
-Na találtá valamit?-Michäel rázta a fejé,hogy nem de ez nem volt igaz.A kezében egy kanóc volt.Nyilván akik ezt csinálták nem voltak elég alaposak és itthagytak egy árulkodó jelet.Odament Mögelinhez és félrehívta.Nekidõlt a kocsi oldalának így kívülrõl úgy tûnt mintha csak az idõjárásról beszégetnének:
-Találtam egy kanócot
-Tehát nem véletlen ez az egész...TUDTAM!-és rácsapott a használhatatlanná vált kocsi oldalára
-Kérem uram ne hívjuk fel magunkra a figyelmet-higgasztotta Michäel-valószínûleg partizánok csinálták de nem tudom,hogy itt vannak-e még
-Ezt hogy érti?
-A terület egy hete a mi kezünkön van és a német front nem olyan amin csak úgy át lehet szökni
-És ha valakik ittmaradtak?
-Azokat lelõtték ebben biztos vagyok.Mindenesetre nyitva kell tartanunk a szemünket,mert ha itt tényleg partizánok rejtõznek akkor nagyon nagy bajban vagyunk.
Alig, hogy ezt kimondta mesterlövész puska dörrenése hallatszott és egy tiszt holtan rogyott a földre.Nemsokára teljes lett a zûrzavar és valaki ezt kiabálta:
-Bandenkämpfer!!!(partizánok)...
/Sors tiéd a szó/
|
|
|
|
Post by Sors on Jun 4, 2008 19:51:45 GMT 2
Hiába a sok gyakorlás, a német precizitás mit se ért egy ilyen váratlan, spontán helyzetben. A katonák egy része ösztönösen földre vetette magát, néhányan a teherautók mögé, alá vagy bele bújtak. A lengyel mesterlövészek azonban a félhomályban is jól céloztak, vagy éppen rosszul, ez nem derült ki, de pár perc után robbant az egyik gépjármû a sorban, mire az belobbantott még egyet. A detonáció itt sem maradhatott el.
A megzavarodott SS ezred próbált rendezõdni, már úgy látszott sikerül is, amikor egy kézigránát megint meghiúsította erre irányuló terveiket. Néhányan eszeveszetten lõni kezdtek az erdõ sûrûjébe, mások a fákra céloztak. A fejetlenséget siker koronázta, egy ág hangos reccsenéssel tört le, mire 20-25 méter magasról egy sötét színû ruhás alak zuhant viszonylag szerencsésen, fegyverét elejtve. A férfinak eltörhetett a karja, talán a bokája is kiment, de iszonyatos ordítás hangzott fel.
A lövések azonban még mindig érkeztek, igaz, nem voltak túl pontosak, talán még 2 lövész lehetett, minden bizonnyal az egyik fán. A kidöntött tölgyfa mögé gyûlve tartott Mögelin egy gyors eligazítást.
- Uraim, ezek a fán lapulnak, de a dicsõ német hazára esküszöm, hogy kicsináljuk a gyáva férgeket. Szorosan lapuljanak a fákhoz és hatoljanak beljebb, de szétszórtan, talán valaki észrevesz valamit és akkor annyi nekik. És valaki vigye biztonságos helyre a lezuhanó kutyát. Lesz még egy két elintézni valóm vele.
Arcára sátáni vigyor ült ki, miközben kimondta ezeket a szavakat, néhányan át vették ezt a fajta fanatizmust. Az SS-Junker, egy bizonyos Felix Reitmeier vezette a csapatokat, Mögelin természetesen mint vezetõ tiszt nem indult az oroszlán barlangjába... Úgy két tucat SS katona lehetett, akik egyik fától a másikig osonva kutatták a még mindig rejtõzködõ ellenséget...
|
|
|
|
Post by Michäel Schneider on Jun 4, 2008 21:59:14 GMT 2
Michäel pontosan úgy tett ahogy azt a Scharführer parancsolta neki és gyorsan keresett egy fedezéket ami mögött többé-kevésbé biztonságban érezheti magát.Lélekszakadva odarohant egy vastag tölgy árnyékába és megáltt,hogy egy pillanatra kitisztuljanak a gondolatai és helyzetértékelést tartson magában.Egy tisztet már biztos lelõttek és Michäel-nek foggalma sem volt róla,hogy hány további halott illetve sebesült van még az õ részükrõl.A két felrobbant teherautó füstje belezavarhatott a mesterlövészek látásmezõjébe mert most mintha ritkultak volna a lövések.Ezt kihasználva Michäel megkockáztatta,hogy kilessen fedezéke mögül.Óvatosan kidugta a fejét de néhány káromkodó társán kívül senkit sem látott.Akkor valaki elrobogott mellette.Michäel rájött,hogy ismeri ezt a fiút,Franck volt az.
-Hey Franck.Ide,ide!!!-mondta társának miközben karjával is integetett a közlegénynek.Franck lihegett és látszólag meg volt rémülve.Gyorsan odasunnyogott Michäel mellé és kérdõen nézett rá.
-Megtámadtak-zihálta-az a tiszt...ha 10 centivel odébb állok engem lõnek le
-Ne rinyálj már-torkollta ne Michäel-most az a legfontosabb feledatunk,hogy kiderítsük kik ezek és egyet élve el is kell kapnunk ez Mögelin személyes parancsa
-O...oké-dadogott Franck.Talán õ még csak most kezdett felocsúdni a néhány perccel ezelõtti zûrzavarból miközben Michäel-nek már zakatolt az agya.
A puskalövések már egy ideje elhallgattak."Most akkor vagy elmentek a mocskok,vagy bevárják a többieket.Ha ez így van akkor óriási slamasztikában vagyunk-darálta magában Michäel.Tudta,hogy addig amíg folyamatos veszély leselkedik rájuk a fák közül addig nem tudnának szervezetten védekezni egy esetleges másik partizán csoport ellen az pedig végzetes következményekkel járhatna.De ezekbe Michäel bele sem mert gondolni.Csan azok gondolkodott,hogy elkapja élve az egyiketés használható információkat szedjen ki belõle.Felállt és Franck-ot is magával ráncigálta.
-Keress a fákon valami gyanúsat-súgta oda neki azzal egy jó 10 méterre távolodott el társától.Már nagyon messze jártak,az utat és rajta a társaikat nem is látták de Michäel érezte,hogy tovább kell menniük.Olyan 150 méter megtétele után Michäel embereket lvált látni.Egy szó nélkül megálljt parancsolt Franck-nak és a földre vetette magát.Az avarban odakúszott egy fa mellé és kinézett.A szeme nem csalt,valóban állt ott valaki és a testtartásából valamint abból,hogy szemei folyton a környéket pásztázták arra engedte következtetni Michäel-t,hogy ez a fickó õriz valamit."Talán egy titkos fegyverraktár,vagy a partizánok bázisa".Két ujját a szemére helyezte majd az õrre mutatott.Franck ebbõl már tudta,hogy az illetõt be fogják keríteni.Hangtalanul,fedezékrõl fedezékre osonva a fák között egyre közelebb kerültek a partizánhoz.Mikor már csak egy karnyújtásnyira voltak az õr megmozdult.Afelé a fa felé tartott ahol Michäel állt.Michäel felkészült rá,hogy most és azonnal elvágja a torkát de ezt még nem kellett megtennie.A partizán csak leült pihenni egyet a fa tövébe és rágyújtott egy cigarettára.Úgy vélte,hogy ellenségeik úgysem találnak rá.A végzetes nyugalmoba ringatott katonának ez volt élete utolsó tette ugyanis amíg Michäel elvonta a figyelmét addig Franck egy gyors mozdulatta mozgásképtelenné tette a lengyelt.Elõrántotta kését és a torkához szegezte.A partizán kiabálni akart de Michäel elõvette MP-40-esét és ezt mondta:
-Ha csak egy hangot is hallok szétlövöm a gyolyóidat-bár a mondatot németül mondta,Michäel biztos volt benne,hogy a lengyel megértette amit mondott mert mozdulatlanná dermedt.Most Franck-on lett volna a sor,hogy megölje az õrt de látszólag ugyanaz a dilemma folyt benne mint az út során Michäel-ben.Pont a legrosszabkor.A lengyel ugyanis kihasználta a tétovázást és gyomron vágta Franck-ot mire az összeroskadt a fájdalomtól.Érezve,hogy újra szabad a partizán futni próbált de Michäel elõrántotta a kését és egy ügyes mozdulattal tarkón dobta az õrt aki azonnal meghalt.Ez volt hát Michäel Schneider elsõ de korántsem utolsó gyilkolása.Lenézett társára aki üveges szemmel nézett a halottra.
-Semmi baj.Legközelebb nem habozol
-Õ is csak egy ember volt Michäel.Aki a hazáját védte-Franck-nak igaza volt.
-Nézd erre most nem érünk rá-elkerülve ezzel a vitát-menjünk és nézzük meg mit õrzött ez a fickó.Te meg szedd össze magad-a közlegény bólogatott és levette válláról az õ MP40-esét.Ugyanolyan hangtalanul mint az elõbb elindultak abba az irányba ahol azt a titkos dolgot vélték.Nem is kellett messzire menniük mire egy táborhelyre bukkantak ami nyüzsögött a lengyel partizánoktól.
-Wiec moje!
-Dlatego tag Touzo!Wiee!-A lentiek nem vették észre õket de csak idõ kérdése volt,hogy a megölt õr miatt lebukjanak.A táborhelyes ovális alakú réten feküdt.Michäel elsõ ránézésre olyan 50 fõsre becsülte az itteni lengyeleket.Nem voltak jól felszerelve és valószínûleg hivatásos katonák sem voltak,de többen voltak valószínûleg mint a megmaradt SS katonák és ez komoly fegyvertény volt az õ kezükben.Látszólag készülõdtek mert mindenki vagy pakolt vagy a fegyverét töltötte.Michäel ránézett Franck-ra és tudta:óriási veszélyben vannak.Intett egyet mire észrevétlenül elosontak.Minél távolabb értek annál gyorsabban futottak míg 50 méter megtétele után már egy 100 méteres futó is megirigyelhette volna a tempójukat pedig rajtuk volt 10 kiló felszerelés.De az adrenalin mindkettõjük vérében a tetõ fokára hágott.Nem éreztek fáradságot csak az érzést,hogy minél hamarabb el kell tûnniük.
Hamarosan vissza is érkeztek az útra.Ott már látszólag minden megoldódott egyesek a sebesülteket ápoltál míg mások egy elfogott partizánt vallattak.Franck már elesett a lejtõn de Michäel tovább robogott.Mögelin-t kereste.Nem kellett sokáig várnia már meg is találta avallatók között.A Scharführer eszelõs képpel ütötte a hadifogoly arcát válaszokért rimánkodva.Az persze nem zavarta,hogy az illetõ valószínûleg nem tudott németül.
-Uram...-lihegett Michäel,alig kapott levegõt-uram jöjjön...sürgõs...jönnek-erre már az összes többi ember felkapta a fejét.Mögelin odament Michäel-hez és megkérdezte.
-Mi történt,mit láttál?
-Lengyeleket.Valószínûleg a mesterlövészek szóltak nekik rádión,hogy itt vagyunk...Azok meg erre tartanak...Megöltünk egy õrt...valószínûleg tudják,hogy tudunk róluk...
-Hányan vannak-Mögelin már nagyon izgatott volt
-Több mint ötvenen-a parancsnok nem válaszolt csak meredt a kimerült Michäel-re
-Uram.Nekünk hány emberünk van?
-Körülbelül 25-30 hadrafogható-a parancsnok elmélázott bár tudta,hogy erre nem lehet sok idejük.A lengyelek már biznyára úton voltak és a holttestet is felfedezték már Michäel és Franck nem tettek semmit az elrejtése végett.Mögelin felnézett és elkiabálta magát:
-A sebesülteket azonnal vigyék az út nyugati oldalára és midnenki keressen magának fedezket.A partizánok jönnek de mi majd visszaverjük õket-mindenki hû kutya módjára engedelmeskedett a Scharführer-nek.Gyorsan fogták a sebesülteket és a lehetõ legmesszebb vitték onnan ahol hamarosan egy kisebb csata volt várható.A fák mögött és az avar nyújtotta rejtekben mindenki keresett magának egy ideális lövézspozíciót és várt az elkerülhetetlen ütközetre...
|
|
|
|
Post by Sors on Jun 11, 2008 19:32:30 GMT 2
Amint a német egységek felálltak az esetleges ütközetre, Mögelin egy két közvetlen alatta beosztott katonával osztotta meg döntését.
- Uraim! Az SS 12. ezrede nem szenvedhet komolyabb veszteségeket, ezért küldtek minket, mint elõörs,és láthatják, nem volt hiába. Mivel a fõsereg pár órára van csak tõlünk és ugyanezen az útvonalan haladnak majd végig, könnyen a partizánok célpontjává válhatnak. A Führer pedig zokon venné, ha poönt mi vallanánk kudarcot. Ezért úgy döntöttem, hogy az egyik mûködõképes kocsival némi kísérettel, visszaindulok, hogy a fõsereg elé érjek és figyelmeztessem õket. Magukkal rádiókapcsolatban leszek, hogy tudjuk mi a helyzet. A maguk dolga lesz megtisztítani a terepet. Köszönöm a figyelmet, oszolj és készülj a harcra.
A tiszt kijelentése sokakat megdöbbentett. Néhányan egyetértettek az elképzeléssel, mások gyáva húzásnak minõsítette, de megvétózni nem lehetett. Az itt maradt durván 35-40 katona felett Felix Reitmeier parancsolt, mint Mögelin után következõ személy, és Felix helyettese lesz Michäel Schneider. Vagys ha Felix meghalna, esetleg súlyos sebet kapna, Mögelin visszatértéig parancsnoki pozíciót töltene be...
Mögelin és6 fõs kisérete elhagyták az erdõt. A többieket Felix, mint rutinos katona, irányította, és mindenki engedelmeskedett a 38 éves katonának. Igaz, semmi nem utalt a lengyelek közeledtére, de még is mindenki rosszat sejtett...
|
|
|
|
Post by Michäel Schneider on Jun 11, 2008 21:23:15 GMT 2
Mögelin-t hamarosan elnyelte magában az egyik kanyar abban az irányban ahonnan jöttek.Michäel nem képzelte ,hogy a nagytudású és rutinos vén róka 6 emberrel fog lelépni,hogy figyelmeztesse a többieket.Lehet,hogy belátta:nincs esély de arra még jók a zöldfülûek,hogy egy ideig feltartóztassák a túlerõben lévõ lengyeleket?!
"NEM!!!-visszhangozta magában Michäel-ha majd meghalok az a moszkvai vörös téren lehet legfeljebb!-ahogy ezt kimondta olyan eltökéltség szállt bele amit kiûzött a fejébõl minden mást.Immáron csak és kizárólag arra koncentrált,hogy a lehetõ legtöbben segítsen társainak.Gondalatai tiszták voltak és ez egyfajta kaján örömmel töltötte el.Felix Reitmeier kicsit balra állt tõle.Az alacsony férfi jóval fiatalabb volt Mögelin-nél és az egyenruhában Michäel leginkább egy torz kis vakodnhoz tudta volna hasonlítani.Az Unteroffizier azonban legalább annyira eltökéltnek és józannak tûnt mint amilyen õ volt.Bár Michäel nem ismerte,úgy érezte mellette csak nyerhetnek.Percek teltek el de még mindig sehol senki.Többek nyugtalanul mocorogni kezdtek.Senki nem értette miért nem jönnek a lengyelek(na nem mintha annyira hiányzott volna nekik),egyesek már azt hitték Michäel csak halucinált.Pedig õ és Franck tudták mi volt ott a fákon túl,tudták,látták, hogy a partizánok sokkal többen vannak mint õk és azt,hogy már valószínûleg elveszett társukat is felfedezték.Talán éppen ezért nem jönnek-gondolta Michäel-talán kieszeltek valami tervet.
Sejtése hamar beigazolódott.A levegõbe gránátok repültek de mintha eggyel sem közvetlenül rájuk céloztak volna.A gránátok zavart voltak hivatottak elõidézni.Több súlyos tölgy is kidõlt elõttük és rengeteg föl is a levegõbe repült eltakarva ezzel egy rövid idõre a kilátást.Azután fegyverropogás hallatszott szembõl mire Felix Reitmeier,Unteroffizier-nek csak ennyire maradt ideje:
-TÛÛÛÛÛZ!-Michäel-nek sem kellett több.Kibukott a fedezéke mögül és lõni kezdett a támadók sejtett pozíciója felé.Elsõ tárát gyorsan ellõtte,visszabújt fedezéke mögé,hogy újra töltsön.Nem volt sok már csak két rá maradt nála.Ezekkel spórolnia kellett.Kinézett és amikor meglátta mi történik a szíve is majd kigrott a helyérõl.Ezek a lengyelek vagy már akkor sokkal többen voltak mint 50 fõ amikor Michäel és Franck felfedezte õket vagy hívtak erõsítést.Nem féltve önnön életüket özönlöttek a partizánok a fedezékül szolgáló,mûködésképtelen csapatszálítók felé.Michäel célba vette azt aki legelõl rohant és egy jól irányzott rövid sorozattal örökre el is némította a lengyelt.Ezután rögtön visszabújt fedezéke mögé,amit borzasztóan jól tett,ugyanis éppen abban a pillanatban,hogy Michäel visszabújt máris egy gyolyó csattant bele a fedezékbe.Felnézett és látta,hogy egy fa tetején még mindig van egy mesterlövész aki éppen õt vette célba.Michäel-nek csak másodpercei voltak ugyanis a partizán már húzta fel újra a fegyverét mikor Michäel rálõtt.Ezúttal nem volt olyan pontos mint az elõbb ugyanis nem találta el a lengyel partizánt,de az ágat amin ült azt igen így a fickó menthetetlenül a mélbye zuhant.
Eközben a többiek is derekasan küzdöttek,Franck úgy látszik nagyon belejött a háborúsdiba,ugyanis egymás után vadászta le az egyre közelebb kerülõ lengyel katonákat.Fritz is nagyon jól boldogult a puskával és azok is akikket Michäel nem is ismert.Bár már többen sebesülten fetrengtek a földön felcserért kiáltva a német fal nem tört meg és a lengyelek rohamai is gyengülni látszottak.Michäel éppen most lõtte el a második tárat az MP40-esébõl de ezt már vagy 4 lengyel partizán hatástalanítása után tette.Pillanatok alatt felhúzta a tárat és már nézett is volna ki amikor egy súlyos test zuhant rá.
-Fritz az istenért mi bajod van?-megfordította társát és amit látott attól egyszerûen hánynia kellett.Fritz-nek ugyanis nem volt arca.Ellõtték!Michäel egy ideig kételkedett,hogy valóban gyerekkori barátja-e akit most néz de amikor megnézte az azonosítóját a mellén már nem volt kétsége.A háború borzalmai tehát ilyen korán lecsaptak Michäel Schneider-re.Fritz akit akkor ismert meg amikor 14 évesen elment katonai kollégiumba,egyszer csak holtan hevert elõtte.Michäel agyát elborította a düh.Érzelmei mindig is gyakran felülbíráltál józan eszét de ez most különösen érvényes volt.Kitört fedezéke mögül amivel nem csak a mellette lévõ társait hanem a szemben harcoló partizánokat is meglepte.Olyannyira,hogy még tüzelni is elfelejtettek rá.Eszébe jutott az amit még általános iskola történelem óráin tanult de a kollégiumban nem tartották elég fontosnak.Az amerikai katonák az elsõ világháborúban ha bizonytalanok voltak elõre mentek.Ez a fajta úgynevezett "beszivárgó taktika" nagyon könnyen szétzúzta az ellenfél vonalait de ha nem csinálták jól akkor hatalmas áldozatokat követelt.
Michäel csak erre gondolva csörtetett elõre a néhány pillanatra elcsendesedett frontvonalon és menetbõl leütötte az autó mögül kiugró lengyel katonát.Azután mintha csak 6-ik érzéke súgta volna meg neki,egy pillanat alatt megfordult a tengelye körül és kieresztett egy sorozatot az éppen lõni készülõ lengyel partizánra.Ezután leguggolt és szembe nézett azzal a hellyel ahol társai voltak elbújva.
-Na mire vártok?Elõre!-kiáltotta-ennek sosem lessz vége ha nem cselekszünk.Szavai buzdítólag hatottak a többeikre mert hangos csatakiáltással egybekötve bújtak ki õk is fedezékeik mögül és rohantak le az autók mögé ahogy azt Michäel tette.Reitmeier hiába kiabálta:
-Vissza!Vissza ezért hadbíróság elé állíttatom mindegyikõjüket-õ maga nem jött le inkább maradt a biztonságot nyújtó fedezékben.A többiek harcra éhesen robogtak le új fedezékük mögé.Valaki élesen Michäel-re szólt
-És most?-a kérdés jogos volt.A nagy dühkitörés és fegyverropogás közepette Michäel nem gondolt rá,hogy mit fog ezután tenni de mérlegelésre csak másodpercei voltak.Felnézett az égre és ezt kiabálta.
-Körbevesszük õket!Weißmann,te és az embereid jobbról kerüljék meg a partizánokat.Schank te vigyél pár embert balra addig mi szóval tartjuk õket.Ha odaértetek melléjük,mindenki dobja ki rájuk az összes gránátot ami még nála van.Ha ez megtörtént akkor egyszerre támadunk és porrá zúzzuk õket-a két katona szó nélkül engedelmeskedett az újdonsült vezérüknek.Reitmeier hangját még mindig lehetett hallani:
-Engedetlen zöldfülûek.Mindent hadbíróság elé állíttatom!-de ez most Michäel legkisebb problémái közé tartozott.Pillanatnyilag csak az izgatta,hogy a terve sikeres legyen...
|
|
|
|
Post by Sors on Jun 21, 2008 18:17:02 GMT 2
A német ellentámadás úgy tûnt sikerrel jár. Szerencsére Felix is félretette tiszti sérelmeit, így ha nem is oly módon mint sokan mások, de õ és még jó pár embere kiváló támogatást nyújtottak a fedezékbõl az elõrerontó egységeknek. A veszteségek minimálisak voltak, inkább csak kisebb-nagyobb sérülések jellemezték a német "veszteséget". A partizánok inkább visszahúzódtak, majd végül menekülõre fogták. Úgy 2-3 tucat emberük lehetett még. Nyilván õk is Varsó felé tartottak, mint manapság minden hadrafogható lengyel ember. Gyors döntést kellett hozi, hogy kövessék e õket vagy szedjék össze magukat. Felix úgy döntött, õ és még egy általa választott csapat a partizánok után indul, addig a táborban maradottakat ellátják az orvosok és felkészülnek az ezred fogadására.
9 ember plussz a vezetõ Felix Reitmaier. A 9 emberbe beletartozott Michäel Schneider is, mert a vezetõ tiszt remélte, hogy váratlanhelyzetekben, megint lesz kit a darálóba küldeni. A jelenlegi tiszthelyettes az iménti akciójával vívta ki Felix ellenszenvét, így hát a legkevésbé sem bánta volna, ha egy kósza golyó seggbe lövi a társát, hátha abból tanulna.
De ezeket az áruló, eretnek gondolatokat hamar elkergette a fejébõl, figyelmét a terepre összpontosította, mint mindenki más is...
|
|
|
|
Post by Michäel Schneider on Jul 1, 2008 12:22:14 GMT 2
Michäel-t átjárta a megkönnyebbülés.Élete első csatáján volt túl és túlélte komolyabb sérülés nélkül.Most,hogy vége volt hirtelen minden porcikájában érezte,hogy kimerült.Ledőlt egy öreg tölgy gyökeréhez ami mellette volt.Átesett hát a tűzkeresztségen.Ki tudja hány életet oltott ki?Megkéselte az őrt,aztán ott volt az a fickó akit fejbe lőtt.És ha túlélte?Senki sem tudja már.Michäel nem számolta és nem is tervezte,elég morbid dolognak tartotta,hogy valaki azzal üsse el az idejét,hogy azt számolgassa hány férfit küldött már a másvilágra.Halál,pusztulás,halál.Fritz meghalt!!!Gyerekkori barátja akivel együtt csinálták végig a katonai főiskolát.Most pedig ott fekszik a sánc mögött a felismerhetetlenségig eltorzult arccal,holtan.Michäel-nek nehezére esett felfogni a veszteséget.A háborúra sosem gondolt még úgy,hogy az őt és bajtársait és érheti kár.Miközben az iskola padjaiban ülve azt biflázta,hogy hogyan kell egy marék puskaporból bombát csinálni addig elfelejtette,hogy a vele szemben álló férfiak is ugyanezt tanulták.Sőt a lengyelek most a hazájukat védelmezik így kettős erővel rontanak neki minden támadó német katonának.Fritz-nek vége,és Franck meg a többiek!?Ők hol vannak.Hirtelen visszazuhant a valóságba.Orrát rögtön megcsapta az elsütött puskák és a kiégett kasznik szaga.Gyorsan felpattant a helyéről és barátai keresésére indult.Mindenfele ismeretlen,sebesült arcokat látott.Egyre inkább eluralkodott rajta a kétségbeesés.
-Franck!-kiabálta-Franck te istenverte kurafi merre vagy?FRANCK!!!
-Miért nyüszítessz itt mint a veszett fene?-a szakaszvezető megfordult és ott látta Franck-ot,vérző fejjel de a fiú mosolygott.Michäel odafordult hozzá:
-Mi történt veled-géppuskáját a földre tette és fél térdre ereszkedett
-Semmi különös csak könnyebb sérülés.Amikor ellen támadtunk valaki közvetlenül rám célzott.Nekem időm sem volt reagálni de még nálunk is zöldfülűbb lehetett mert a mellettem lévő fát találta el az idióta.Egy repesz eltalált de így is óriási szerencsém volt.
-Fritz-nek nemvolt.Halott!-szavai elérték azt a hatást amire számított.Franck arcából egy pillanat alatt kiment a maradék vér is.Holtsápadt volt és látszólag nagyon megrökönyödött.Mindkettőjüknek jó barátjuk volt Fritz és a gyász minden mást elfeledtetett velük...még azt is,hogy háború van.
Eltelt így néhány perc mikor Michäel egyre inkább úgy érezte,hogy nem csak ő képzeleg,valaki a nevét kiáltozza:
-Schneider!Michäel Schneider hol van maga parancsmegtagadó,elém szakaszvezető úr-a hangban Michäel,Reitmeier parancsnok sípoló egérhangját fedezte fel.Fél perc sem telt belé és már ott is tipegett előtte a kis vakondszerű alak még mindig paprikavörös fejjel:
-Nocsak szóval ittvan az az önhatalmú kis fenegyerek.Tisztában van vele mit művelt???-Michäel felállt és ekkor már érezhető volt,hogy a 185 centis szakaszvezető és a felettese nincsenek egy súlcsoportban.Mindazonáltal Reitmeier-t ez nem érdekelte
-Jah woll Herr Reitmeier!
-...és azzal is,hogy most itt helyben lelövethetném még csak hadbíróság elé sem kéne állnom?
-Jah woll Herr Reitmeier!-feszült pillanat volt ez.Sem Michäel sem a töpszli parancsnok nem tudta mit tegyen bár ezt igyekeztek a lehető legjobban leplezni.Végül Reitmeier törte meg a csendet.
-Mindazonáltal a maga önfejűsége nélkül a túlerő valószínűleg felőröl minket és mind itthagyjuk a fogunkat.Éppen ezért abban a megtiszteltetésben részesül,hogy maga lesz a helyettesem a lengyeleket üldöző csoportban.Rajtam és magán kívül még 8 embert szedjen össze.A többiek a halottakat és sebesületeket keressék meg...csak a németeket-azzal elfordult és az első kocsi felé vette az irányt.Michäel nem igazán tudott mit kezdeni a meglepetéstől.Tehát ezt egyenlőre megúszta de nem hitte,hogy Reitmeier ilyen egyszerűen elfelejti a dolgot.Vigyáznia kellett mert a parancsnoknak az volt a terve,hogy őt küldi majd az első sorba hátha így egy eltévedt gyolyó végez az endgedetlen tiszttel.
Azonban Michäel nem gondolkozhatott sokat ezen.Még egy parancsot nem tagadhatott meg mert akkor őt rögtön hazaküldik a hadbíróság elé és akkor ennyi volt neki a háború.Gyorsan összeszedett annyi embert amennyit Reitmeier parancsolt bár ez alig ment neki.Bár halott kevés volt a sérültekből volt bőven a századnak.Kevés volt a hadrafogható katona.Volt aki valamelyik testrészét fájlalta hangosan,mások inkább a lelkükkel próbáltak meg egyenesbe jönni és úgy dülöngéltek mintha Daun kórósok lennének.Mikor összeszedte a megfelelő számú egységet előrevezényelte őket.Reitmeier már türelmetlenül topogva várt annál a kidőlt fánál ami megállította a menetet.Mikor odaértek csak idegesen intett egyet és az egység elindult.A lengyelek nem igyekeztek,hogy elrejtsék a nyomaikat,a vak is látta,hogy melyik irányba mentek.Méghozzá észak felé,Varsó irányába.Michäel és az egység legtöbb tagja nem értette,hogy miért kell őket üldözni elvégre nem menekültek meg sokan.De Reitmeier hajthatatlan volt.Csak vágtattak előre ész nélkül....
|
|
|
|
Post by Sors on Jul 6, 2008 18:02:41 GMT 2
A csapat menetelt elõre, néha megálltak, egy bokor vagy kõ mögé bújtak. Egy negyed óra elteltével már láthatóvá vált az ellenség egy-két katonája, akik tüzet nyitottak a németekre. Ezt nyilván viszonozni kellett, de nem lehetett elfelejteni, hogy a muníció véges.
A fák között egyre erõsebb fény szûrõdött be, mintha már a tölgy és egyébb fafajták nem olyan sûrûen helyezkednének már el. Nem véletlen, az erdõ szélére jutottak, egy mezõre érve. Csak pár szikladarab, meg a magas fû volt jellemzõ a tájra, amikor az egyik német katonát vállon lõtték...
|
|
|
|
Post by Michäel Schneider on Jul 10, 2008 18:20:08 GMT 2
A katona éppen Michäel mellet zuhant a földre.Nem ismerte de azonnal fedezékbe húzta és letépte róla az egyenruha ujját.A seb erõsen vérzett de Michäel felfedezte a kimeneti nyílást,így jóval könnyebb dolga volt.A letépett ujjat gyorsan a seb köré csavarta jó szorosan,hogy a vérzést elállítsa.Nem hordott magával semmiféle orvosi kütyüt így ennél többet nem tehetett.Most,hogy egy lélegzetvételnyi kis idõhöz jutott körülnézett.Egy méretes szikla mögött voltak sérült bajtársával,az út amin jönnük kellett volna nem sokkal mellettük húzódott.Reitmeier úgy látszik nem sokat törõdött a sérülttel ugyanis a néha fel-fel hangzó fegyverek szavai már igencsak távolról jöttek.
A mellette fekvõ férfi szintén fiatal volt.Nem lehetett sokkal idõsebb Michäel-nél.
-Érted amit mondok?-kérdezte
-I...Igen-a szája folyton megtelt vérrel amit gyorsan igyekezett kiköpni
-Mi a neved?
-Hans Honeßes,19-ik SS...
-Az engem nem érdekel,a legfontosabb most,hogy mihamarabb orvosi segítséget kapjon.Mert ha nem könnyen lehet,hogy meghal.Tud járni....közlegény?-Michäel habozot egy kicsit de miután meglátta Hans rangját hirtelen parancsnoknak érezte magát.
-Azt hiszem igen Uram.Várjon,megpróbálom-a sértetlen karjára támaszkodva pár ügyetlen mozdulat és megingás után végre felállt.Megpróbálta a fegyvert a vállára venni de ekkor hatalmas szisszenés közepette újra a földre zuhant.
-Sajnálom Uram egy pillanat-de Michäel nem volt Reitmeier.Segített felállni a fiúnak.
-Ne sajnálkozzon.A fegyverét itthagyjuk elég ha az én vállamat húzza most pedig gyerünk!-megfogta Hans karját és elindult egyenesen az út irányába.Kinézett északra,Varsó felé de nem látott már senkit.Ezek szerint a többiek már messze jártak.Talán észre sem vették,hogy Õ Michäel Schneider lemaradt,Reitmeier talán örült is neki...
Gyalog Michäel gyorsan kiért volna a 4-es fõúthoz így azonban beletelt jónéhány percbe míg kiértek.
-És most milessz?-kérdezte Hans
-Most?Várunk...-azzal leült a közlegény mellé de kibiztosítva hagyta MP40-esét.Ki tudja mi lessz akkor ha Reitmeier belebötlik egy keményebb lengyel ellenállásba?!Akkor egyedül nem sokra megy velük fõleg,hogy az ideiglenes parancsnok tudott lengyelül és nem volt az a hihetetlen munkabírású férfi akit nehéz volt megtörni.Michäel nem szerette felettesét de most minden erejével azért fohászkodott,hogy Mögelin elinduljon az úton és rájuk találjon.Élelmük és vizük semmi és muníció is csak másfél tár maradt már.
-Várjon csak!-Michäel olyan hirtelen kiáltott fel,hogy Hans is teljesen összerezzent-visszamegyek a maga fegyveréért ha nem is tud normálisan felállni két puska csak jobb mint egy nemde?-felkelt és odaadta fegyverét Hans-nak õ meg elõvette a Lugert a zsebébõl és visszarohant arra a helyre ahol ellátta Hans sebeit.A fegyver még mindig ott hevert.Ugyanolyan MP40-es volt mint az övé.Felkapta és visszasietett sérült társához.Amikor visszament nagyon megrémült.Hans teljesen szét volt csúszva a szeme fehérjét mutatta Michäel-nek:az ájulás szélén volt.Odafutott és finoman megpofozgatta a fiú arcát.Az nem regált.Michäel a homlokát fogta nem tudta mit tegyen.Megpillantott Hans oldalán egy vizeskulacsot...hogy neki miért adtak és Michäel-nek miért nem az örök rejtély de akkor isteni áldásnak vette.Gyorsan leakasztotta a tömlõt Hans oldaláról.Az még majdnem teli volt.Michäel kilocsolt kicsit a kezére és megdörzsölte vele Hans arcát.Az jót tett a fiúnak,szeme újra a helyén állt és a színe is részben visszatért.De Michäel érezte,hogy ez nem végleges megoldás.Hans-nak sürgõsen orvosi segítség kellett különben a sebe elfertõzõdik.De a környéken néma csend volt.Olyasfajta csend ami nem illik egy háború által súlytott ország tájképére.De nem volt mit tenni,meg kellett várni amíg Mögelin ideér.
Hosszú órák teltek el anélkül,hogy bárkit is láttak volna.Reitmeier nem tért vissza Mögelin-nek pedig látszólag esze ágában sem volt elhamarkodni semmit.Hans pedig fokozatosan egyre rosszabbul lett.Michäel már elhasználta az összes vizet és a közlegény kezdett megint elfehéredni.A sebe csúnyán nézett ki és már motyogott is magában.Értelmetlenül de Michäel-nek nem is lehetett volna egyértelmúbb,hogy bajtársa nagyon rosszul van és a holnapot sem éri meg ha ez így folytatódik.Õ maga is nagyon ki volt már merülve.Egész nap semmit nem evett alig ivott pár kortyot és ennek ellenére végigharcolta azt.Ekkor azonban mint valami isteni segítség jött a hang.A távolból motorok zúgása hallatszott pont olyanoké mint amilyenek Michäel-éket hozták.Felpattant kiment az út közepére és meglátta a távolban a fényszórók sokaságát melyeket a német gépkocsikonvoj adott ki.Bárki észrevehette volna de ez Michäel-t abban a pillanatban nem érdekelte.Fogta magát és hangosan kiabálni kezdett:
-Erre,erre it vagyunk!!!-magasra emelte a fegyerét és integetett vele-ERRE!-mikor már a konvoj elsõ kocsisofõrje is láthatta õt akkor a konvoj megállt.Michäel-t elvakította a lámpák fénye így csak elmosódott alakokat látott.A kocsiból kiszállt valaki és ezt mondta:
-Az Isten verjre meg Schneider mit keres maga itt?Azt hittem meghalt-Mögelin volt az.Hát mégis eljött.
-Uram!Uram velem van egy sérült katona.Sügõsen orvosi ellátásra van szüksége-Mögelin hátrahajolt és elkiáltotta magát
-Felcsert ide gyorsan-fél másodperc sem telt bele máris négyen rohantak oda Hans-hoz.Ellátták a sebét és hordágyon vitték fel az egyik teherautóra.Néhány perc múlva már Michäel is elõl ült a sofõr és Mögelin mögött.Részletesen beszámolt parancsnokának a történtekrõl és Reitmeier-rõl.
-Az idióta-bukott ki Mögelin-bõl miután Michäel végzett-miért nem hallgatok egyszer a józan eszemre.Tudtam,hogy mást kellett volna kineveznem de mégis õt tettem.Mire jók a katonai rangok ha nem a megfelelõ emberket rakják a vezetõ pozíciókba?-Michäel ezt csak helyeselni tudta.Reitmeier forrófejûsége tényleg nem jellemzõ az õ posztján.Újabb pár perc zötykölõdés következett azután a sofõr a fékre taposott.
-Az Isten verje meg hányszor állunk még meg?-a válasz nem váratott sokáig magára.Az út közepén egy német katona feküdt vérbe fagyva körös-körül az egysége többi tagja is egytõl-egyig halott volt.Michäel-nek nem kellett kiszállnia,hogy tudja.Reitmeier is köztük van...
|
|
|
|
Post by Sors on Jul 18, 2008 19:09:48 GMT 2
Mögelin a közhelynek engedelmeskedve, kiszállt, majd végignézte a halott embereket, de nem "csalódott", az kapta amit várt, mind derék német katona volt. Mögelin olyan ember volt, akinek a haza volt a minden és legjobban azokat az embereket becsülte, aki szolgálja azt. Ebben a percben elképesztő haragot érzett, amiért az általa kedvelt embereket ily kegyetlenséggel ölték meg. Paprikás hangulatban szállt vissza a parancsnoki járműbe, erősen bevágva annak ajtaját.
- Beszéljen Schneider, tudni akarom mi történt!!!
Schneider mindent elmondott, míg a főkonvoj egy helyben állt. Néhány autó behatolt az erdőbe és kihozta a még használható járműveket, illetve a sérülteket. Mire a sorok rendeződtek, beesteledett. A 12 ezred letáborozott.
Zavartalan este, korai kelés. Hajnali 6-kor indultak útra, több tucat jármű illetve több száz katona. A cél Varsó volt, remélték, most már nem lesz semmi fenn akadás és legközelebb csak Varsó alatt találkoznak lengyelekkel...
|
|
|
|
Post by Michäel Schneider on Aug 7, 2008 16:16:33 GMT 2
Miután Michäel elmondott mindent felettes tisztjének úgy érezte megérdemel már egy kis pihenést és se szó se beszéd hátrament a teherautó hátuljába és leült az első helyre amit talált.Mögelin sem szól neki hátra.A parancsnok is tudta,hogy Michäel nehéz órákon van túl.
A többiek csak a vállát veregették és dicséretekkel halmozták el amiért ilyen éretten és rutinosan viselkedett vészhelyzetben.Ő csak halvány mosollyal tudott ezekre válaszolni.Igazából csak most tudatosult benne,hogy mennyire is kiszipolyozta az erejét ez a "kis kaland".Gondolkodni is alig tudott és szemei is egyre lejjebb csúsztak.Igyekezett ébren maradni,egyszer már elaludt ezen az úton és Mögelin valószínűleg most sem hagyná szó nélkül annak ellenére,hogy Michäel-nek most tényleg szüksége volt egy kis pihenésre.
A katonák egy termoszt adogattak körbe.Mikor Michäel-hez ért a mellette lévő srác csak ennyit mondott:
-Kaffe!-mi más kellett volna a kimerült és álmos szakaszvezetőnek?!Gyorsan megfogta és egy jó nagyot kortyolt bele.Úgy negyedórányi küzdelem után.hogy el ne aludjon,kezdte észrevenni,hogy hat a kávé amit az előbb kapott.Az álom szépen lassan kiment a szeméből bár még mindig fáradt volt.Az idő csak pergett de Michäel még mindig nem mozdult.Nem látta hol járnak de nem is nagyon érdekelte csak igyekezte kihasználni a szabadság és a semmittevés édes perceit.2 és fél óra monoton utazás után azonban a kocsisor lassan megállt.A katonák szépen kisorjáztak az autókból és sorokba rendeződtek.Michäel hagyta el utolsónak a kocsiját és amikor kinézett olyat látott amit még soha azelőtt.
Egy széles frontvonalat látott maga előtt tankokkal,ütegekkel és ezer meg ezer szinkronban dolgozó katonát.Lassan ő is előrearaszolt és a távolban egy nagyváros határai körvonalazódtak ki előtte.Tőle jobbra a 4-es főúton egy tábla volt amire ez volt írva:
Do widzenia Warsaw!
"Isten hozta Varsóban!
|
|
