Post by Wolfgang Lüth on May 31, 2008 1:12:11 GMT 2
Név: Wolfgang Lüth
Rang: Kapitány
Kor: 26 éves
Felszerelés: Tiszti egyenruha
Élettörténete:
1913 - ban született Rigában, apja a hadseregnél a KMS Straussler cirkálón szolgált, elsőtisztként, majd kapitányként. A nagy háború közepén a Straussler súlyos sérüléseket szenvedett. Ezeket a torpedó ütötte sebeket a Wilhelmshafeni kikötőben szerette volna a Kriegsmarine orvosolni, azonban a hajó menthetetlennek tűnt, így az idősebb Lüthnek, kapitányának és legénységének ott kellett hagynia a kikötőben a hajót. Lüth két hetes kimenőt kapott, ami kisebb csoda volt. Fiával jól kijön, ám a két hét letelte után Kiel-be rendelik, és egy rombolóra osztják be, melynek egy konvojt kell felügyelnie, amíg eljutnak Amsterdamig. Az akció kockázata magas volt, mivel az Angol csatorna telis tele volt cirkáló angol és francia hajókkal. Nagyjából 5-6 órával azután, hogy elhagyták a kikötőt összevont brit és francia erőkbe ütköztek, akik rájuk támadtak, és a fél német flottát megsemmisítették. Az egyik Z1-es romboló, melyen Lüth is szolgált az elsők között süllyedt el. Ugyan nincsenek pontos információk, de nem valószínű, hogy a romboló kapitányaként szolgáló Lüth túlélte volna a hajó megsemmisülését. Évekkel később 1932 ben az addigra felcseperedett Wolfgang, aki eddig is kiválóan teljesített az iskolában, jelentkezett a Tengerészeti akadémiára. 3 félévet tanult itt, változó jegyekkel, ám taktikai érzéke a tanulmányok közben is megmutatkozott. Amint a 3 félév letelt az ifjabbik Lüth jelentkezett a Kriegsmarinehoz, ahol először egy spanyolország parjainál a polgárháború miatt járőröző búvárnaszádra osztották be, majd mindössze két hét kitartó hajózás után saját tengeralattjárót kapott, melyel ugyanitt őrszolgálatot látott el. A hajón mindig szigorúan parancsolt, de igazságosan. Emberei életét nem kockáztatta semmi esetre sem, azonban kissé megszállott lett, és mindig kockáztatott, de tudta hol a határ, és csak lassan lépte át. 1938 elején kinevezték az egyik farkasfalka vezetőjének, de ő visszautasította a megtiszteltetést, és finoman jelezte, hogy nem szeretné ha olyan hajókat kéne irányítania amelyeken nem lehet ott. A vezetőség hirtelen nem tudott mit kezdeni a válasszal. Ezért a húzásáért nem állították hadbíróság elé végül, és megőrizhette makulátlan hírnevét.
1939. szeptember elsején a háború kitörésekor valahol a német partok felett gyakorlatozott 4 másik tengeralattjáróval együtt, de azonnal visszahívták és éleslőszerrel felszerelve vadászatra küldték. 3 nap múlva alig egy óra alatt elsüllyesztett két teherhajót. Ez az akkori technológiával csodának számított. Visszatért az életét oly meghatározó Wilhelmshafeni kikötőbe, ahol újrafegyverezték hajóját, és ismét vadászni küldték, ezúttal egy négytagú farkasfalka tagjaként, a kihajózás dátuma 1939. szeptember. 13. volt, Lüth nem tudhatta, hogy a vadászat ezúttal konkrétan egy cirkálót jelentett, melyet Scapa Flow felett kéne elkapniuk, és elsüllyeszteniük.
Előtörténet:
Wolfgang Lüth a felszínen figyelte a hullámzó tengert. A horizonton pár hajó bukkant fel, azonban a hullámok és a hajó tornyát bevonó kamuflázs mellett esélyük sem volt észrevenni őket. Biztos ami biztos merülést rendelt el.
- Első lapátok le 15-re hátsók fel 5re - adta a parancsot.
A hajó orra megbillent és finoman süllyedni kezdett.
- Witaschek! - szólt a navigációs tisztnek. - Vidd le 80 méterre.
- 30... 35... 40... 50... - pár másodperc múlva: 80!
- Irány 053!
- 053, célon vagyunk.
- Távolság?
- 2000 méter még.
- 1200-ra menjünk rá.
- Minek kockáztassunk?
- Ellentmond? Nem ajánlom. Nem kockáztatunk, csak nem szeretem pazarolni a drága G4e-ket. Főleg ha ilyen kevés van.
- Uram! 1400!
- Motorok állj. Teljes csend.
A légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, azonban a mocskos szénsavval telített levegőben egyetlen légy sem maradt meg.
- Haladnak tovább, semmit se észleltek. Nincs szonárjuk.
- Első lapátok 20-ra hátsókat le 5 re.
A tengeralattjáró meredek szögben ereszkedni kezdett.
- 20 méteren állj meg.
- Megvan. Célpont előttünk, 1100 méter és közeledik.
- Azonosítást kérek. Teljes csend.
- 2 propeller, nincs pittyentés. Teherhajó lesz.
- Egyes és kettes vetőcsövet elárasztani.
Halk sziszegés és bugyborékolás hallatszott a hajó orra felől.
- Csövek teli.
- Orr lapátokat vissza 0ra.
A hajó teljesen vízszintesbe állt.
- Mit csinál uram?
- Maga mindenáron meg akar halni? Azt teszek amit akarok. Éppen most süllyesztek el, kábé 800 bruttóregiszter tonnát. Csend legyen. Fújassanak a ballasztba egy kicsit.
A hajó vízszintes pozícióban emelkedni kezdett.
- 7 méter uram!
- Állj, ballasztott 0ra.
- Hajó stabil.
- Észleltek valamit?
- Továbbra is egyenesen haladnak felénk. Távolság 800 méter.
- Tiszta célpontok. Szemből lőjük ki az elsőt, hamár így nekünk ront. Egyes, kettes vetőcsövek tűz.
A hajó finoman megrázkódott ahogy az angolnák útjukra eredtek.
- Witaschek! Vigye le a hajót 80 méterre, irány pedig 140! 500 méter, utána irány 80! 200 méter, és végül irány 000!
- Értettem uram.
A manővert úgy tervezte Lüth, hogy a másik hajót oldalról lékelhesse meg.
- 15 másodperc van az első halacskának!
Feszült csend lett hirtelen. A néma csendet egy távoli robbanás és egy finom moraj törte meg. Majdnem ujjongani kezdtek. Az első hajó már sérült.
- Másodikig 5... 4... 3... BUMM.
- Tévedett. 3 másodpercet. De legalább talált, az a hajó nem megy már sehova, maximum a tenger fenekére. Két G4e-t nem lehet átvészelni, még egy romboló is nehezen élné túl.
Közben a manőver haladt, és elérték a megadott pozíciót.
- Felszínre. Orrlapát 15, far -5.
- Emelkedünk. Felszínt értünk. - kommentálta a navigációs.
- Tornyot kinyitni. Rövid futkorászás után a kapitány kimászott a toronyba. Lentről Witaschek hangját hallotta:
- Engedélyt kérek a toronyba menni!
- Jöjjön csak - mosolygott magában Lüth.
A meglőtt hajó az oldalára dőlve süllyedt, a másik szállító pedig pontosan az elvártak szerint reagált: az oldalát mutatta nekik. Lüth még a toronyból sem ment le.
- Célozzák be, 3-4 es vetőcsöveket elárasztani és tűz.
Két fémes csillogású halacska indult útjára a felszínen. Az amúgy is habzó vízen a G4e torpedó tajtékja meg sem látszott.
30 másodperc volt hátra az első torpedó idejéből. Rövidesen már csak 10 másodperc, végül azonban a robbanás elmaradt.
- Besült.. .Francba...
- 10 másodperc a másodiknak!
Mikor letelt az idő, Lüth lehajtotta a fejét. Két torpedóval sem sikerült eltalálnia a hajót. Fegyverek híján hagynia kellett elfutni az 400 tonna vízkiszorítású hajót. Azonban a teherhajó faránál egy vízoszlop emelkedett.
- CSAK ELKAPTA! EZAZ!
A hajó még vagy fél óráig úszott, utána pedig egyértelműen süllyedni kezdett. A francia zászló is végül a víz alá került.
Lüth büszke volt magára, jogosan. A IIB tengeralattjárólval ez kisebb csoda volt, amit végrehajtott. A teherhajók alighanem azt hitték, teljes flotta támadott rájuk, mivel Wolfgang Lüth kapitány manőverével teljesen ellentétes irányból támadt rájuk, mint előző áldozatára.
Visszatérve a Vaterlandra örült, hogy végre szilárd talajt érez a lába. Azonban öröme nem tarthatott sokáig, a Berlini Tengerészeti akadémiára hívták, hogy előadást tartson. Nem első alkalommal. Azonban Karl Dönitz is kifejezte, hogy az előadás után várja, valami fontos lehetett, Dönitzel találkozni nagy megtiszteltetés volt minden tengeralattjárós számára...
//Ezt a képet szeretném:
www.uboat.net/men/photos/lueth1.jpg //
Rang: Kapitány
Kor: 26 éves
Felszerelés: Tiszti egyenruha
Élettörténete:
1913 - ban született Rigában, apja a hadseregnél a KMS Straussler cirkálón szolgált, elsőtisztként, majd kapitányként. A nagy háború közepén a Straussler súlyos sérüléseket szenvedett. Ezeket a torpedó ütötte sebeket a Wilhelmshafeni kikötőben szerette volna a Kriegsmarine orvosolni, azonban a hajó menthetetlennek tűnt, így az idősebb Lüthnek, kapitányának és legénységének ott kellett hagynia a kikötőben a hajót. Lüth két hetes kimenőt kapott, ami kisebb csoda volt. Fiával jól kijön, ám a két hét letelte után Kiel-be rendelik, és egy rombolóra osztják be, melynek egy konvojt kell felügyelnie, amíg eljutnak Amsterdamig. Az akció kockázata magas volt, mivel az Angol csatorna telis tele volt cirkáló angol és francia hajókkal. Nagyjából 5-6 órával azután, hogy elhagyták a kikötőt összevont brit és francia erőkbe ütköztek, akik rájuk támadtak, és a fél német flottát megsemmisítették. Az egyik Z1-es romboló, melyen Lüth is szolgált az elsők között süllyedt el. Ugyan nincsenek pontos információk, de nem valószínű, hogy a romboló kapitányaként szolgáló Lüth túlélte volna a hajó megsemmisülését. Évekkel később 1932 ben az addigra felcseperedett Wolfgang, aki eddig is kiválóan teljesített az iskolában, jelentkezett a Tengerészeti akadémiára. 3 félévet tanult itt, változó jegyekkel, ám taktikai érzéke a tanulmányok közben is megmutatkozott. Amint a 3 félév letelt az ifjabbik Lüth jelentkezett a Kriegsmarinehoz, ahol először egy spanyolország parjainál a polgárháború miatt járőröző búvárnaszádra osztották be, majd mindössze két hét kitartó hajózás után saját tengeralattjárót kapott, melyel ugyanitt őrszolgálatot látott el. A hajón mindig szigorúan parancsolt, de igazságosan. Emberei életét nem kockáztatta semmi esetre sem, azonban kissé megszállott lett, és mindig kockáztatott, de tudta hol a határ, és csak lassan lépte át. 1938 elején kinevezték az egyik farkasfalka vezetőjének, de ő visszautasította a megtiszteltetést, és finoman jelezte, hogy nem szeretné ha olyan hajókat kéne irányítania amelyeken nem lehet ott. A vezetőség hirtelen nem tudott mit kezdeni a válasszal. Ezért a húzásáért nem állították hadbíróság elé végül, és megőrizhette makulátlan hírnevét.
1939. szeptember elsején a háború kitörésekor valahol a német partok felett gyakorlatozott 4 másik tengeralattjáróval együtt, de azonnal visszahívták és éleslőszerrel felszerelve vadászatra küldték. 3 nap múlva alig egy óra alatt elsüllyesztett két teherhajót. Ez az akkori technológiával csodának számított. Visszatért az életét oly meghatározó Wilhelmshafeni kikötőbe, ahol újrafegyverezték hajóját, és ismét vadászni küldték, ezúttal egy négytagú farkasfalka tagjaként, a kihajózás dátuma 1939. szeptember. 13. volt, Lüth nem tudhatta, hogy a vadászat ezúttal konkrétan egy cirkálót jelentett, melyet Scapa Flow felett kéne elkapniuk, és elsüllyeszteniük.
Előtörténet:
Wolfgang Lüth a felszínen figyelte a hullámzó tengert. A horizonton pár hajó bukkant fel, azonban a hullámok és a hajó tornyát bevonó kamuflázs mellett esélyük sem volt észrevenni őket. Biztos ami biztos merülést rendelt el.
- Első lapátok le 15-re hátsók fel 5re - adta a parancsot.
A hajó orra megbillent és finoman süllyedni kezdett.
- Witaschek! - szólt a navigációs tisztnek. - Vidd le 80 méterre.
- 30... 35... 40... 50... - pár másodperc múlva: 80!
- Irány 053!
- 053, célon vagyunk.
- Távolság?
- 2000 méter még.
- 1200-ra menjünk rá.
- Minek kockáztassunk?
- Ellentmond? Nem ajánlom. Nem kockáztatunk, csak nem szeretem pazarolni a drága G4e-ket. Főleg ha ilyen kevés van.
- Uram! 1400!
- Motorok állj. Teljes csend.
A légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, azonban a mocskos szénsavval telített levegőben egyetlen légy sem maradt meg.
- Haladnak tovább, semmit se észleltek. Nincs szonárjuk.
- Első lapátok 20-ra hátsókat le 5 re.
A tengeralattjáró meredek szögben ereszkedni kezdett.
- 20 méteren állj meg.
- Megvan. Célpont előttünk, 1100 méter és közeledik.
- Azonosítást kérek. Teljes csend.
- 2 propeller, nincs pittyentés. Teherhajó lesz.
- Egyes és kettes vetőcsövet elárasztani.
Halk sziszegés és bugyborékolás hallatszott a hajó orra felől.
- Csövek teli.
- Orr lapátokat vissza 0ra.
A hajó teljesen vízszintesbe állt.
- Mit csinál uram?
- Maga mindenáron meg akar halni? Azt teszek amit akarok. Éppen most süllyesztek el, kábé 800 bruttóregiszter tonnát. Csend legyen. Fújassanak a ballasztba egy kicsit.
A hajó vízszintes pozícióban emelkedni kezdett.
- 7 méter uram!
- Állj, ballasztott 0ra.
- Hajó stabil.
- Észleltek valamit?
- Továbbra is egyenesen haladnak felénk. Távolság 800 méter.
- Tiszta célpontok. Szemből lőjük ki az elsőt, hamár így nekünk ront. Egyes, kettes vetőcsövek tűz.
A hajó finoman megrázkódott ahogy az angolnák útjukra eredtek.
- Witaschek! Vigye le a hajót 80 méterre, irány pedig 140! 500 méter, utána irány 80! 200 méter, és végül irány 000!
- Értettem uram.
A manővert úgy tervezte Lüth, hogy a másik hajót oldalról lékelhesse meg.
- 15 másodperc van az első halacskának!
Feszült csend lett hirtelen. A néma csendet egy távoli robbanás és egy finom moraj törte meg. Majdnem ujjongani kezdtek. Az első hajó már sérült.
- Másodikig 5... 4... 3... BUMM.
- Tévedett. 3 másodpercet. De legalább talált, az a hajó nem megy már sehova, maximum a tenger fenekére. Két G4e-t nem lehet átvészelni, még egy romboló is nehezen élné túl.
Közben a manőver haladt, és elérték a megadott pozíciót.
- Felszínre. Orrlapát 15, far -5.
- Emelkedünk. Felszínt értünk. - kommentálta a navigációs.
- Tornyot kinyitni. Rövid futkorászás után a kapitány kimászott a toronyba. Lentről Witaschek hangját hallotta:
- Engedélyt kérek a toronyba menni!
- Jöjjön csak - mosolygott magában Lüth.
A meglőtt hajó az oldalára dőlve süllyedt, a másik szállító pedig pontosan az elvártak szerint reagált: az oldalát mutatta nekik. Lüth még a toronyból sem ment le.
- Célozzák be, 3-4 es vetőcsöveket elárasztani és tűz.
Két fémes csillogású halacska indult útjára a felszínen. Az amúgy is habzó vízen a G4e torpedó tajtékja meg sem látszott.
30 másodperc volt hátra az első torpedó idejéből. Rövidesen már csak 10 másodperc, végül azonban a robbanás elmaradt.
- Besült.. .Francba...
- 10 másodperc a másodiknak!
Mikor letelt az idő, Lüth lehajtotta a fejét. Két torpedóval sem sikerült eltalálnia a hajót. Fegyverek híján hagynia kellett elfutni az 400 tonna vízkiszorítású hajót. Azonban a teherhajó faránál egy vízoszlop emelkedett.
- CSAK ELKAPTA! EZAZ!
A hajó még vagy fél óráig úszott, utána pedig egyértelműen süllyedni kezdett. A francia zászló is végül a víz alá került.
Lüth büszke volt magára, jogosan. A IIB tengeralattjárólval ez kisebb csoda volt, amit végrehajtott. A teherhajók alighanem azt hitték, teljes flotta támadott rájuk, mivel Wolfgang Lüth kapitány manőverével teljesen ellentétes irányból támadt rájuk, mint előző áldozatára.
Visszatérve a Vaterlandra örült, hogy végre szilárd talajt érez a lába. Azonban öröme nem tarthatott sokáig, a Berlini Tengerészeti akadémiára hívták, hogy előadást tartson. Nem első alkalommal. Azonban Karl Dönitz is kifejezte, hogy az előadás után várja, valami fontos lehetett, Dönitzel találkozni nagy megtiszteltetés volt minden tengeralattjárós számára...
//Ezt a képet szeretném:
www.uboat.net/men/photos/lueth1.jpg //
