Brest Litovsk

[Panzer VII "Maus"]

A békeszerződésről elhíresült város, és a körülötte lévő mocsaras puszták lánctalpcsörgéstől harsogtak elriasztva a békés állatokat a környékről, nem így a bátor védőket, kiket csupán odacsal a halál eme csodás nótája. Pár új katona csapódott a 14-es harckocsizó zászlóaljhoz. Felderítőként szolgáltak, és az volt a feladatuk, hogy 5 km-el a hadoszlop előtt haladva figyeljék az ellenfél aktivitását, és jelentéseket tegyenek. Eme csapat a legjobbakból állt, kiket a környékbeli haderőkből szedegettek össze. Köztük volt a mesterlövész Vaszilij Jankovics, és immáron bajtársának nevezhető, hithű katona Alexandr.

Most épp 2 kmre voltak a biztonságot jelentő T-26októl és kábé 10 km-re a várostól, tökig sárba merülve, egy láncba kötött akna függelékén felakadva.... Elvágják, nevágják, egyesével deaktiválják... Nehéz döntés. Egy fiatal közlegényt kaptak málhásnak, aki most épp megfulladni készült a mocsárban, melynek szaga leginkább a vodka és a rothadó zokni aromájának keverékéhez hasonlított. A sok gránát és lőszer húzta le, mivel Vasilijék úgy megpakoltak, hogy akár a teljes várost lekaszálhatták volna, lőszer akadt hozzá.

//Csak utánatok... //

[Vaszilij Jankovics]

Megpillantottam a közlegényt...

-NE MOZDULJ, MINDJÁRT KIHÚZUNK!...Petrov, szolj annak az utászgyereknek, hogy kezdjen valamit ezzel a függelékkel, mert ez így nem lesz jó. ... Alexandr...ALEXANDR! Szedjükki ezt a szerencsétlent innen...

Nyujtom a puskám tusát az éppen mocsári szörnyre hasonlító közlegény felé.

-Alexandr. Húzd ki innen Iljával./eközben az utász szolt hozzám/

- Tizedes Elvtárs! most mileygen?
- Hívd ide a többi utászt.
- Most csak én vagyok Jelentem Tizedes Elvtárs
- Nagyszerû... Mackó segíts Alexandrnak! Petrov, Alexej, Leonyid, Kozlov! Ide hozzám!...

Körém gyûltek, és elmondtam nekik, hogy egyesével fogjuk deaktiválni az aknákat, de nagyon figyeljenek, az Utász gyerekre, mert õ fogja utasítani õket.

- És Jankovics Elvtárs hova megy?
- Én?...Jelentem a helyzetünket, és azt hogy itt van elõttünk ez a rahedli akna. Mert gondolom nem örülnének a tankok, a robbanó meglepetésnek./ mosolyodtam el/

Elindultam a Legközelebi rádiós felé

- Kapcsolj a 14-es harckocsizó parancsnokhoz!
- Igenis de...
- Semmi de!...gyerünk csináld!...
- Rendben....

[Nyikoláj Alexandr]

Nyikoláj rettentően megszeppenve, félszegen szemlélte a környéket. Még sosem volt igazi háborúban, de mintha egész életében csak erre várt volna. Sok ruszki vette körbe őt, akik próbáltak átmenni a saras, mocsaras területen, de egyelőre nem igen mertek tovább menni, hiszen aknák tucatjai zárták el az utat az ellenségtől, vagy attól az úttól, amerre haladni kívántak.

A mesterlövész éppen egy viszonylag nem annyira nedves földet találva magának lehuppant oda, majd a fegyvereit kezdte el nézegetni. A závárat jó néhányszor előre-hátra tologatta, nehogy akkor mondjon csődöt, amikor éppen harcra kerülne a sor. A pisztolyánál csak a tárat nézte meg és azt, hogy minden egyes tárban megvan-e a kellő lőszer. Mikor mindent leellenőrzött, végignézett a mellette lévő katonákon, és mikor viszonylag jókedvű délceg oroszokat vélt felfedezni, akkor megnyugodott. Percekkel később több katona kezdte el szemlélni az aknákat, hogy mit is lehetne velük csinálni, de nem igen álltak még a hatástalanításának, hiszen ehhez "tudomány" kell, ahogy felsőbb berkekben mondják.

Alexandr féloldalasan viselt, vörös csillaggal ellátott sapkáját megigazította, komoly arcot vágva, mint aki sok telet megélt elindult felderíteni a terepet, amíg még valamelyik fejes parancsba nem adja a következő küldetésüket. Alig haladt szegény pára pár lépést, máris megszólította az egyik ugyancsak mesterlövész, hogy segítsen kihalászni az egyik szerencsétlent, aki nyakig úszott a sárban. A fiatal közlegény egy gúnyos fintort ejtett meg a száján, majd fegyvereit letéve beljebb somfordált a bajbajutott felé, majd olyan pózt vett fel, hogy semmiképp se legyen a ruhája sáros, csak és kizárólag a csizmája.

- Add a kezed...- mondta alig hallhatóan és meggyötörten Nyikoláj, majd a többiekkel közös erővel kihúzták őt a pácból. Koszos kezét letörölve Alexandr elindult megnézni az aknákat. Közben a fegyvereit ott hagyta az előző helyen, nem is gondolt arra, hogy ellophatják, vagy megbüntethetik emiatt. Ha ő valamit a fejébe vesz, akkor annak úgy is kell lennie. Az aknákkal egyelőre nehezen bírnak az elvtársak, de Nyikoláj még annyira sem érti, mint itt valahányan. Így hát alapos meggondolás után arra az elhatározásra jutott, hogy inkább visszamegy a fegyvereihez, és várja a fejleményeket. Nagyon meghúzná már a kedvenc fegyvere ravaszát, még akkor is ha nem komoly célpont ellen...

[Panzer VII "Maus"]

A mocsár fogságából kiszabadított katona sűrű hálálkodás közepedte, kezetrázott a ruhájára oly' nagyon vigyázó Alexandr-al, így bemocskolva az egyenruhát. Nyikoláj inkább nem nézett a katonára, nem tudta volna titkolni bosszúságát. Azonban ebben a pillanatban minden ilyenterű gondjukat elfeledtette, az a hatlamas robbanássorozat ami megrengett a környéket.
Vaszilij legalább 15 robbanást számolt alig tíz másodpercen belül. Az aknazár többé nem volt útban, azonban a bő egy tucat főből álló szakaszból Vaszilij, Nyikolaj és két közlegény voltak biztonságos távolságban. Volt ugyan mégegy túlélő, de súlyos sebei voltak.. Karja tőből leszakadt.
A lökéshullámok sorozata mindenkit belevágott az undorító iszamós sárba. A szép egyenruhákból pillanatok alatt mocsáriszörny jelmez lett.
- Francba... Mi történhetett? - mérgelődött némi hányingerrel küzködve Vaszilij.
- Felrobbantak az átkozott aknák... Ekkora pancsereket - vélekedett a megfulladástól megmentett katona, aki az életét köszönte a vendégmarasztaló mocsárnak.
- Nem.. - szólalt meg ismeretlen társa - Rujukov elvtárs kiváló aknaszakértő, ő nem követne el egy ilyen fatális hibát...
- Vagy mégis.
Ám ezt a rendkívül izgalmas beszélgetést félbeszakította valami elhaló nesz a mocsárból. Csobbanások hallatszottak, majd egy lengyel ellenálló bukkant elő, a sűrű nádasból. Az egyik közlegény reflex szerűen gyomron lőtte. Erre irtózatos ordibálás támadt, és hatalmas zörgéssel egy nagyobbacska lengyel csoportusulás rohamot indított velük a 4 túlélővel szemben, itt a mocsár közepén. Egyetlen út a menekülés volt, ám ez is kétesélyes volt...

[Vaszilij Jankovics]

-Mindenki hasra!

Kiáltottam, mikor láttam elõugrani azt a körülbelül 20 lengyelt.

-Elõ a gránátokat! És dobáljátok oda nekik, azt ugyis szeretik... /gondoltam/

Elindultam a "félkarú" bajtársamhoz megnézni hogy mi a helyzet vele. Nem volt túl jó bõrben. Hónom alá vettem, a leszakadt, kezét pedig a másik kezembe vettem.

-Fedezzetek! Visszahúzódunk a mögöttünk lévõ bokrosba! Gyerünk minnél gyorsabban!

A "félkarú" kezét beraktam vaalhogy a málhámba, majd a hátamra vettem a puskámat, és elõkerült a pisztolyom, és elõszeretettel használtam a lengyelek ellen...Közben a gránátnak meglett a hatása csaknem meg felezte a lengyel társaságot. De mintha nem érdekelte volna a többi lengyelt, lõttek utánnunk. Hosszú knlódás után beértem a "félkarúval" a bozótosba, ahol megpróbáltam életben tartani, és elállítani a vérzést.

- Ha mindenki ideért, szóródjatok szét itt a bokrok mögött, majd innen megpróbáljuk leszedni õket!... Te sem maradhatsz ki a mókából./mondtam a félkarú társamnak, és kezébe adtam a pisztolyt./

Ezután találtam, egy éppen kényelmesnek nemmondható fedezéket, egy rózsabokorban, csõretöltöttem a puskámat, és célbavettem a felénktartó lengyel söpredéket...

[Nyikoláj Alexandr]

A sártenger körülbelül annyira hiányzott Alexandr ruhájára, mint egy hatalmas vihar, lubickolás közben. A közlegény rendkívül ideges lett, amiért a kimentett így hálálja meg a segítőkészségét, hogy összekoszolta a gyönyörű egyenruháját. Alexandr nem volt az a bunyós típus, de ha most ketten lettek volna itt, akkor biztosan visszaszólt volna neki, de mivel nem volt abban a helyzetben, hogy kötekedjen, ezért inkább halkan, de mégis feltűnően elindult a fegyvereihez. Nyakába vette a puskáját, majd a pisztolyát az oldalán függő pisztolytáskába helyezte. Minden esetben, ha nincsenek nála egy bizonyos ideig a fegyverei, amikor meg kaparintja ismét, mindig megnézi nincsen-e valami bajuk, de most az idegességtől nem volt ehhez kedve.

Miután vett jó néhány mély levegőt, gondolta elindul megnézni ismét az aknákat, de ebben már nem lehetett része. Másodpercenként több akna is robbant, így vagy 15 másodpercen keresztül csak robbanásokat lehetett hallani. Az elvtársak közül jó páran életüket vesztették, de Alexandr-nak kutya baja sem lett. Tisztes távolságban volt a robbanástól, köszönhető ez minden bizonnyal a bajba jutottnak. Vetett egy gúnyos mosolyt a csupa sáros fickó felé. Mikor Alexandr jobban körbe tekintett, rájött, hogy már csak négyen vannak a jó egy tucat helyett. Kicsit elfogta a félelem, de ezt nem mutathatta ki...

Kis idő elteltével pár szovjet vitatkozni kezdett, hogy mi történhetett, de sajnálatos módon nem tudták befejezni az eszmecseréjüket, mert egy lengyel partizán felbukkant a volt aknazár mögött... Szerencsére az egyik közlegény csípőből hasba lőtte, mire az elterült, mint egy homokzsák. Tehát megvan, hogy ki volt a felelős a robbantásokért. Nem telt bele pár pillanatba, mire óriási ordibálás közepette egy rahedli lengyel ellenálló ütötte fel a fejét, és nem féltek használni a fegyvereiket sem. Nyikoláj egy szempillantás alatt előkapta a hátáról a rég nem használt most már nem makulátlanul tiszta fegyverét, majd hasra vágva magát célba vett egy lengyel puskást. A gránátok inkább csak zavarták Alexandr-t a célzásban, de ez volt a legkisebb probléma. A gránátok ellenére jöttek még a lengyelek, így egyre csekélyebb valószínűséggel élhetik csak túl ezt a rohamot a szovjet gyalogosok.

Nyikoláj szép lassan az egyik szemével belenézett a távcsőbe, majd meghúzta a ravaszt. A golyó nem talált célba, hála a nagyfokú kézremegésének. Alexandr vett egy hatalmas levegőt, majd megpróbálta lenyugtatni a kezeit. Mikor ez megtörtént kicsit oldalra kúszott, hogy bebújhasson egy bokorba fedezékként. Újra megpróbálta használatba venni a fegyverét, majd mikor előre és hátra tolta a závárat ismét tüzelt...

- ~ Nincs okom a panaszra, ellenfélre vágytam. - gondolta magában a mesterlövész, majd folytatta az ellenfelek pásztázását.

[Panzer VII "Maus"]

Az irtózatos lengyel áradat a legbátrabb felderítő szakaszt is megrettentette volna, azonban a 14. harckocsizó zászlóalj felderítőinek most nem nagyon volt ideje megrettenni, megdöbbenni vagy akár csak megijedni is. Úgy látszott a lengyelek a felderítők megölésével próbálják elrettenteni az aknazártól az oroszokat. Természetesen ezzel is csak az időt húzhatták volna, de úgy látszik ki akarták élvezni a szabadság utolsó pillanatait.
Nyikoláj hosszú szenvedés után első lövésével jócskán célt téveszt, azonban másodszorra sokkal jobban odafigyel a tanultakra. Nagy levegőt lesz, megszorítja a puskát, és lő. A golyó a vele szemben álló lengyelt szemeli ki magának, és a nyakába fúródik. A partizán torkához kap, majd összerogyik. Maradt nagyjából további 20 mindenre elszánt katona. A harc reménytelen lenne, azonban a mocsárból kimentett katona előhúz valami fegyver féleséget a hátáról. Most pillanatnyilag egy nagy tömb sárra hasonlít, azonban némi püfölés után egy Degtyarev gyalogsági könnyűgéppuska alakját veszi fel. Hamar lecsapja a két kis fém lábat és az egyik halott bajtársa sisakjára támasztja a fegyvert, és tüzet nyit. Pár lengyelt elkaszál, azonban az egyik lövedék beakad a závárzatnál. Ugyan kipiszkálja, de időt veszít, és az egyik eléggé ügyes lengyel lövész fejbe lövi. A sisak lehull fejéről. Ámbár a fejvédő megfogta a golyót a közelről érkező lövés miatt a katona az eszméletét vesztette, és felborult. Mind Nyikoláj, mind Vaszilij közel van a tűzkész géppuskához, ami akár a menekülésüket is biztosíthatja.

[Vaszilij Jankovics]

Láttam hogy szó szerint agyon lõtték az egyik bajtársamat...

- Nyikoláj, ugorj oda! Most mutasd meg mit tudsz! /hangzott el a "parancs" kissé gúnyos nevetés közben.

Amíg Alexandr Elkezdi kaszálni a Lengyeleket, addig én megpróbáltam segíteni félkarú barátunkon. Elõvettem az alkarját, de ez elõtt még elkötöttem a szíjjával a felkarnak csúfolt csonkot. Megpróbáltam valahogy össze illeszteni, de hirtelen elkezdett mindenfelé pricelni a vér. Mégjobban rászorítottam a szíjjat. Egybõl abba hagyta a vérzést..

- Megvagy még?
- JA...Arghgh...

Összeillesztettem az alkarját a felkarjával, felbontottam az elsõsegélycsomagomat, elõfettem belõle a fáslit, és bekötöztem a "sebet". Utánna felbontottam az övét is, és megpróbáltam azzal összekötözni a karját. Nem is figyeltem arras hogy mi történhetett Alexandr-al, amikor végeztem, megfordultam, kezembevettem a puskámat, és segítettem Alexandrnak a Lengyelek tizedelésében...

[Nyikoláj Alexandr]

Alexandr a második golyójával célt talált, úgy, hogy az ellenfél egy pillanat alatt a földhöz tapadt. A közlegény elengedett ismét egy gúnyos vigyort, majd a závárat felhúzva ismét lengyelt keresett magának. Éppen meghúzta volna a ravaszt Nyikoláj, mikor furcsa hangokat vélt felfedezni maga mellett. A fekvő mesterlövész oldalra sandított, majd észre vette, hogy egy állványos géppuskát vesz elő a nem rég megmentett katona.

- Na ez már valami!- röhögött fel hangosan a fiatal elvtárs, majd minden célzás nélkül el kezdte lőni azt a helyet, ahol a lengyelek voltak. Igaz egyik golyója se talált, de ez érdekelte őt most a legkevésbbé. Elővett öt golyót, majd mindegyiket behelyezte a puskájába, majd a partizánokra sandított, akik csak úgy ontották magukból a lőszert. Nem is egy csapódott be éppen mellette, ami kicsit megingatta a szovjet katona önbizalmát.

A géppuskás ugyan megölt pár lázadót, de ők sem hagyták ezt szó nélkül, fejbe lőtték a srácot, mire az homokzsákként a földre rogyott.

- "Nyikoláj, ugorj oda! Most mutasd meg mit tudsz!"- hallatszódott a parancs, mire Alexandr a hang irányába figyelt. A szíve egyre jobban elkezdett verni, nem bízott már a győzelembe, de a parancs az parancs.

- Szemét lengyelek...- mondta magának Nyikoláj, majd a géppuska irányába kezdett el kúszni. Mikor oda ért felguggolt, kibiztosította a fegyvert, majd üvöltve a lengyeleket kezdte el lőni.

[Panzer VII "Maus"]

A gyilkos sortűz meglepte a lengyel támadókat és megállította őket. Nyikoláj eszelősen lőtte a nádast az ellenfél irányában. Az ellenállás egyre jobban csökkent, és végül már csak pár puska válaszolt a Degtyarev kerepelésére. A lengyelek visszahúzódtak. Közben a lánctalpasok is megérkeztek. Az élen haladó T-35-ös tetején egy igencsak szedettvedett kinézetű hadnagy feszített.
- Mi történt itt katona? - fordul Nyikolájhoz a pusztulást és a finoman lángoló nádast látva.
- ÁLLJ! - kiált fel a mocsári szörnyre hasonlító katona, majd elpirul látva, hogy egy hadnaggyal beszél - Uram, jelentem aknákra bukkantunk, nem csekély számban, lehetséges, hogy további meglepetések vannak elrejtve. Nagyjából ötven főnyi ellenállást legyűrtünk, de az aknák felrobbanása miatt 4en maradtunk, egyikünknek a keze... nos súlyosan sérült.
- Éééértem. Pattanjanak fel a Zisre - mutat a vergődő féllánctalpasra.
- Uram... Ergh, az útviszonyok nem biztos, hogy eléggé megfelelőek a páncélosoknak.
- Meglátjuk - rádiójáért nyúl, és a többi harckocsihoz szól - V alakzat, folyamatos nyomulás, parancsnokok a toronyba, figyeljenek az aknákra.

Az oszlop megindult és csikorogva nyikorogva átbugdácsoltak a harctérré változott mocsár 2-3 kilóméteres szakaszán, mikor az egyik tank egy hatalmas tűzgolyóvá vált.
- AKNÁK!
A harckocsik megálltak, és úgy tűnt ismét a felderítőkre és egy bátor utászcsapatra vár a feladat, hogy megtalálják a T-aknákat és hatástalanítsák. Végül a 4 főt odacsapták az utászrajhoz, így egy 18 fős szakasz indult el, egy lángszóróval, egy halom kézigránáttal és 3 db degtyarevvel. A mocsár állaga errefelé egész más volt. Csúszott semmint ragadt, megnehezítve mégjobban katonák dolgát. Az igazi nehézséget azonban a lengyelek trükkjei jelentették. Alighogy elindultak egy partizán nekirontott a csapatnak, majd pofára esett a saját maga által kihúzott szögesdrótban és szolidan a mocsárba fulladt. Mikor megvizsgálták a holttestét két élesített aknát találtak nála. Mindenki hátrahőkölt. Egyetlen apró rezgés is felrobbanthatja a holttestet és a körülötte lévőket. Finoman elhátráltak hát. Mostmár legalább tudták, hogy a lengyelek nem szívesen adják Brest Litovskot.

[Nyikoláj Alexandr]

A sortűz meghozta az eredményét, hiszen a lengyel ellenállók visszahúzódtak, vagy meghaltak. Akadtak ugyan olyan emberek is, akik csak megsebesültek, de Nyikoláj gondoskodott róluk, hogy ne szenvedjenek sokáig. A partizánok még egy kis ideig tüzeltek a szovjetekre, de belátták, hogy nem bírnak el ekkora tűzerővel. Mikor minden elhalkult, Alexandr ellépett az állványos géppuskától, majd hasra vetődve előkapta a puskáját.

Nyikoláj meglátva a közeledő T-35-öst azonnal felállt, és a tetején trónoló hadnagyra tekintett. Kimondottan nem örült annak, hogy nem tudott válaszolni egy feljebbvalójának, de hát mit várt egy egyszerű katonától, aki örül, hogy van hol élnie. A fiatal közlegény nem mondott ellent a parancsnak, azon nyomban fel is szállt a féllánctalpasra, ott még is csak biztonságosabb, még ha sok akna is található a földön. Amikor az egyik tank felrobbant, az összes szinte egyszerre mozdulatlanná dermedt. Nyikoláj sejtette, hogy a lengyelek nem fogják könnyen adni Brest Litovskot, na de ennyire?

~ Fene vigye el őket.- gondolta magában a mesterlövész, majd fegyverét a vállára téve, elővette a pisztolyát és kihajolt a kocsiból, hogy jobban szemügyre vegye a tájat. Sok utász próbálta meg hatástalanítani az aknákat, Nyikoláj csak remélni tudta, hogy sikerrel járnak.

~ Gyertek elő! Tudom, hogy itt vagytok.- gondolta magában bosszúsan, majd vett egy mély levegőt.