Post by Winston Churchill on May 26, 2008 15:08:42 GMT 2
Shanghai a térképen
Sanghaj környékén a legkorábbi leletek a I. e. 4. évezredbõl valók. A város története a Szong-dinasztia (960 – 1279) idejében kezdõdött, amikor is a Jangce deltája forgalmas kikötõvé vált. 1074-tõl az épülõ város már saját adóhivatallal is bírt. 1264-ben három további településsel vonták össze. Mint kikötõ egyre nagyobb jelentõségre tett szert, kiváltképp Suzhou (苏州; hagyományos kínai: /蘇州) számára mûködött átrakodóhelyként a település.
A 16. század közepén a japán kalózok ellen városfalat építettek Sanghaj köré. A 17. században ipari is jelentõsebbé vált, Kína egyik gyapot- és textilközpontja alakult ki itt. Ám komoly ütemû fejlõdése csak 1842-ben, az elsõ ópiumháború közbeni brit megszállás és az azt lezáró egyenlõtlen szerzõdés, a nanjingi békét követõen indult meg, amikor is Kína kénytelen volt Sanghaj kikötõjét a nemzetközi kereskedelem számára megnyitni. 1843-ban létrejött a brit koncessziós terület is, majd késõbbiekben más országok (Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok) is területeket kaptak a környéken.
Sanghaj területére folyamatosan áramlott a nyugati tõke: bankok, kereskedelmi társaságok települtek ide, és a kereskedelem is virágozni kezdett, leginkább azután, hogy a britek 1857-ben a Jangce hajózási jogát is megszerezték. 1853-ban a Taiping felkelés során Sanghajt egy szélsõséges csoport, a Kis Kardok Társasága foglalta el. A harcok során a külföldi telepek nem sérültek meg, de az agglomeráció komoly károkat szenvedett, így menekültek lepték el a külföldi területeket. Majd 1854-ben a korábbi szabályozással ellentétben kínaiaknak is lehetõség adódott a városba költözésre, így a nagy kereslet miatt az ingatlanárak drasztikus mértékben emelkedni kezdtek. 1863-ban az amerikai és a brit település egyesült létrehozva egy nemzetközi telepet.
Az 1894-95-ös kínai-japán háborút lezáró Simonoszeki-béke komoly befolyást engedett Japán számára Kínában, így lehetõsége volt koncessziós területet alakítania Sanghajban is. A japánok építették az elsõ gyárakat, ám késõbb mások is befektettek az iparba kihasználva a nagyszámú olcsó munkaerõt. Az 1900-as boxerlázadás, majd az 1911-es rendszerváltás miatt sokan özönlötték el a várost. Az 1920-as évekig Sanghaj a legjelentõsebb távol-keleti világvárossá fejlõdött, lakossága a 20. század elején meghaladta az 1 millió fõt.
Az I. világháború során a nagyhatalmak a saját harcaikkal elfoglalva kevesebb figyelmet fordítottak a kínai területeikre, így kialakulhott mind a kínai burzsoázia, mind a radikális mozgalmak a városban. 1915-ben Sanghajban jelent meg az új kultúra irányító lapja, az Ifjúság (1916-tól az Új Ifjúság), amely hamarosan a kommunisták lapjává vált. 1918-tól Szun Jat-szen tevékenykedett a városban. Ekkor alakult ki a kínai nemzeti öntudat is, amely a versailles-i békeszerzõdést követõen – amikor is a sanghaji német területek Japánra szálltak át ahelyett, hogy Kína kapta volna meg – 1919. május 4-én megmozduláshoz vezetett. 1919. július 5-én pedig általános sztrájk volt a városban.
1921-ben szintén a városban került megalapításra a Kínai Kommunista Párt, amely ellenségének a „külföldi imperialistákat” nyilvánította ki. 1925-ben a brit rendõrség Nanjing úti sortüze vált a kínai forradalom kiváltó okává. 1927-ben a Nemzeti Hadsereg Csang Kaj-sek vezetésével a Kommunista Párt helyeslésével város kínai vezetést a Kuomintag alá rendelte, majd még az évben leverte a felkeléseket. Mintegy 5000 embert pedig tárgyalás nélkül kivégeztetett.
A 2. kínai-japán háború során, 1932. január 28-án a Mandzsúriát elfoglaló japánok kísérletet tettek Sanghaj elfoglalására, ám a kínaiak ellenállása gyõzött. Az 1930-as évek során kis mértékben még fejlõdötta város, a kommunista mozgalom központja maradt, miközben a kínai tõkésség nagy része is itt élt a mintegy 50 000 külföldi (köztük 116 magyar) tõkés mellett. Végül 1937-ben, a sanghaji csatában Sanghaj japán fennhatóság alá került.