Post by Winston Churchill on May 26, 2008 15:06:45 GMT 2
Peking, Kína fõvárosa.
Peking körzetében már az i. e. 1. évezredben voltak városok, és a Yan állam (燕) (a „hadakozó fejedelemségek korának” egyik hatalma) fõvárosát a mai Peking-környéki Jiben (蓟) alapították meg. Jit sokan tartják a mai Peking elõdjének; az igazság azonban az, hogy Ji városa már a 6. század elõtt elnéptelenedett. Ji pontos helyszínét a mai napig nem sikerült megtalálni, annak ellenére, hogy jelentõs erõfeszítéseket tesznek felkutatására.
A Sui és a Tang dinasztiák idején csak kisebb városok épültek ezen a területen. Korabeli költõk nagy számban érkeztek erre a helyre és – költeményeik tanúsága szerint – búsultak az elveszett város miatt.
Az észak-kínai késõi Jin-dinasztia (936–947) 936-ban az ország északi területeinek nagy részét (benne Pekinget) átadta a Liao-dinasztia részére. 938-ban a Liao-dinasztia saját területének déli részén, a mai modern Peking területén új fõvárost hozott létre Nanjing néven (a „déli fõváros”). 1125-ben a dzsürcsen uralkodókhoz tartozó Jin-dinasztia bekebelezte Liao-t és 1153-ban áthelyezte fõvárosát Liao Nanjing városába, elnevezve azt Zhongdu-nak (中都), vagy „Központi fõvárosnak”. Zhongdu a mai Peking központjától valamelyest délkeletre elhelyezkedõ Tianningsi nevû területen helyezkedett el.
A mongol hadak 1215-ben porig égették Zhongdut és 1267-ben, a Jin fõvárostól északra felépítették saját „Hatalmas Fõváros”-ukat, Dadu-t (大都), ami a jelenlegi Peking valódi elõdjének számít. Marco Polo írásaiban Cambulucként említi ezt a helyet. A jelek szerint a kínai császári ambíciókat dédelgetõ mongol Kubilaj kán Pekingben rendezte be fõvárosát más, közép-kínai, hagyományos városok helyett, tekintettel arra, hogy Peking mongóliai hatalmi bázisához közelebb helyezkedett el. A kán döntése jelentõsen megerõsítette a Kína északi peremén elhelyezkedõ város státuszát, amely addig kiesett az ország vérkeringésbõl. Dadu a modern Peking központjától északra helyezkedett el. Központja a mai fõváros 2. körgyûrûje volt, és egészan a 3. és a 4. körgyûrû közötti területig tartott. Még ma is állnak a mongolkori városfal maradványai.
Zhu Di (朱棣), a 3. Ming császár, a Ming fõvárost 1403-ban Nanjingból Beijingbe (北京), vagyis az „Északi Fõvárosba” helyezte át, tõle származik a város mai neve is. Peking a Ming-dinasztia idején nyerte el mai formáját, a Ming idõkben épített városfal egészen a modern korig szolgált védelmi objektumként, amikor is lebontották és helyén épült fel a 2. körgyûrû (körgyûrûket lásd késõbb).
Nem sokkal ezután, 1406–1420 között felépült a Tiltott város, majd a Mennyei béke temploma (1420), és számos, máig is jelentõs építészeti alkotás. A Tiananmen tér, ami Kína állami szimbóluma és még címerében is megjelenik, kétszer is lángok martalékává vált a Ming-dinasztia idején, végleges helyreállítására 1651-ben került sor.
Amikor a mandzsuk megdöntötték a Ming-dinasztiát, és helyette megalapították a Qing-dinasztiát, Pekinget megtartották a dinasztia fõvárosának.
Az 1911-es kínai polgári forradalom, amely a Qing hatalom helyébe köztársaságot kívánt állítani, eredetileg Nanjingba kívánta helyezni fõvárosát. Miután Yuan Shikai, a Qing császár miniszterelnöke Pekingben lemondatta az uralkodót, biztosítva a forradalom gyõzelmét, a nanjingi forradalmárok elfogadták, hogy Yuan legyen a Kínai Köztársaság elnöke és az ország fõvárosa maradjon Pekingben.
Yuan fokozatosan megszilárdította hatalmát, végül 1915 végén kikiáltotta a Kínai Császárságot, amelynek császárává magát nyilvánította. E lépése nagyon népszerûtlen volt, maga Yuan kevesebb, mint egy évvel késõbb meghalt, ezzel vége szakadt rövid uralkodásának. Kína különbözõ katonai diktátorok hatalmába került, akik közül a legerõsebbek rendszeresen háborúztak a Peking feletti hatalom megszerzéséért.
A Guomindang Északi hadjáratának sikere után, amelynek során békét kötött az északi hadurakkal, 1928-ban az akkor Kínai Köztársaság fõvárosa Nanjing lett; Pekinget Beiping-re (Északi Béke) nevezték át, ezzel is jelezve a Pekingben székelõ hadi kormányzat illegitimitását.
A 2. kínai–japán háború során Beiping 1937. július 29-én Japán kezére került. A megszállás idején a város visszakapta korábbi nevét, a Pekinget , és itt helyezkedett el az Észak-Kínai Végrehajtó Bizottság (华北政务委员会), a japán megszállás alatt álló Észak-Kínát igazgató bábállam.
Peking a térképen
Peking körzetében már az i. e. 1. évezredben voltak városok, és a Yan állam (燕) (a „hadakozó fejedelemségek korának” egyik hatalma) fõvárosát a mai Peking-környéki Jiben (蓟) alapították meg. Jit sokan tartják a mai Peking elõdjének; az igazság azonban az, hogy Ji városa már a 6. század elõtt elnéptelenedett. Ji pontos helyszínét a mai napig nem sikerült megtalálni, annak ellenére, hogy jelentõs erõfeszítéseket tesznek felkutatására.
A Sui és a Tang dinasztiák idején csak kisebb városok épültek ezen a területen. Korabeli költõk nagy számban érkeztek erre a helyre és – költeményeik tanúsága szerint – búsultak az elveszett város miatt.
Az észak-kínai késõi Jin-dinasztia (936–947) 936-ban az ország északi területeinek nagy részét (benne Pekinget) átadta a Liao-dinasztia részére. 938-ban a Liao-dinasztia saját területének déli részén, a mai modern Peking területén új fõvárost hozott létre Nanjing néven (a „déli fõváros”). 1125-ben a dzsürcsen uralkodókhoz tartozó Jin-dinasztia bekebelezte Liao-t és 1153-ban áthelyezte fõvárosát Liao Nanjing városába, elnevezve azt Zhongdu-nak (中都), vagy „Központi fõvárosnak”. Zhongdu a mai Peking központjától valamelyest délkeletre elhelyezkedõ Tianningsi nevû területen helyezkedett el.
A mongol hadak 1215-ben porig égették Zhongdut és 1267-ben, a Jin fõvárostól északra felépítették saját „Hatalmas Fõváros”-ukat, Dadu-t (大都), ami a jelenlegi Peking valódi elõdjének számít. Marco Polo írásaiban Cambulucként említi ezt a helyet. A jelek szerint a kínai császári ambíciókat dédelgetõ mongol Kubilaj kán Pekingben rendezte be fõvárosát más, közép-kínai, hagyományos városok helyett, tekintettel arra, hogy Peking mongóliai hatalmi bázisához közelebb helyezkedett el. A kán döntése jelentõsen megerõsítette a Kína északi peremén elhelyezkedõ város státuszát, amely addig kiesett az ország vérkeringésbõl. Dadu a modern Peking központjától északra helyezkedett el. Központja a mai fõváros 2. körgyûrûje volt, és egészan a 3. és a 4. körgyûrû közötti területig tartott. Még ma is állnak a mongolkori városfal maradványai.
Zhu Di (朱棣), a 3. Ming császár, a Ming fõvárost 1403-ban Nanjingból Beijingbe (北京), vagyis az „Északi Fõvárosba” helyezte át, tõle származik a város mai neve is. Peking a Ming-dinasztia idején nyerte el mai formáját, a Ming idõkben épített városfal egészen a modern korig szolgált védelmi objektumként, amikor is lebontották és helyén épült fel a 2. körgyûrû (körgyûrûket lásd késõbb).
Nem sokkal ezután, 1406–1420 között felépült a Tiltott város, majd a Mennyei béke temploma (1420), és számos, máig is jelentõs építészeti alkotás. A Tiananmen tér, ami Kína állami szimbóluma és még címerében is megjelenik, kétszer is lángok martalékává vált a Ming-dinasztia idején, végleges helyreállítására 1651-ben került sor.
Amikor a mandzsuk megdöntötték a Ming-dinasztiát, és helyette megalapították a Qing-dinasztiát, Pekinget megtartották a dinasztia fõvárosának.
Az 1911-es kínai polgári forradalom, amely a Qing hatalom helyébe köztársaságot kívánt állítani, eredetileg Nanjingba kívánta helyezni fõvárosát. Miután Yuan Shikai, a Qing császár miniszterelnöke Pekingben lemondatta az uralkodót, biztosítva a forradalom gyõzelmét, a nanjingi forradalmárok elfogadták, hogy Yuan legyen a Kínai Köztársaság elnöke és az ország fõvárosa maradjon Pekingben.
Yuan fokozatosan megszilárdította hatalmát, végül 1915 végén kikiáltotta a Kínai Császárságot, amelynek császárává magát nyilvánította. E lépése nagyon népszerûtlen volt, maga Yuan kevesebb, mint egy évvel késõbb meghalt, ezzel vége szakadt rövid uralkodásának. Kína különbözõ katonai diktátorok hatalmába került, akik közül a legerõsebbek rendszeresen háborúztak a Peking feletti hatalom megszerzéséért.
A Guomindang Északi hadjáratának sikere után, amelynek során békét kötött az északi hadurakkal, 1928-ban az akkor Kínai Köztársaság fõvárosa Nanjing lett; Pekinget Beiping-re (Északi Béke) nevezték át, ezzel is jelezve a Pekingben székelõ hadi kormányzat illegitimitását.
A 2. kínai–japán háború során Beiping 1937. július 29-én Japán kezére került. A megszállás idején a város visszakapta korábbi nevét, a Pekinget , és itt helyezkedett el az Észak-Kínai Végrehajtó Bizottság (华北政务委员会), a japán megszállás alatt álló Észak-Kínát igazgató bábállam.