Post by Jamie Road on May 19, 2008 16:55:16 GMT 2
Név: Jamie Road
Nemzetiség: Angol
Kor: 21
Rang: tizedes
Beszélt nyelvek: Angol
Nem: Férfi
Rend: Royal Green Jackets
Felszerelés: Thompson gépkarabély, 5db tojásgránát
Előtörténet:
Szülőanyámat sosem ismertem. Ezért azt se tudom, hogy hol születtem. A közkorház lépcsőjén találtak meg valami menő áruház zacskójában.
Kétéves koromig egy dél-londoni házaspár gondozott akik idővel örökbe is fogadtak. Ahogy nőttem szerintem egyre jobban megbánták. Nem voltam az a jól nevelhető gyerek. Ez az iskolában meg is látszott. Tizenöt évesen beintettem a tanulásnak és a brixtoni szállító vállalatnál dolgoztam. Az utolsó hetekbe már úgyse jártam haza. Télen szenet lapátoltam, nyáron meg árut hordtam boltokba. Ahelyett, hogy az érettségire készültem volna. Amikor végleg elszegődtem, havi 4 fontot kerestem.
Apám a kötelező katonai szolgálatot a hadtápnál töltötte majd otthon itta bort. A bátyám a hátulgombolós koromban belépett a Royal Fusiliers ezredbe, ahol öt évet húzott le, majd megnősült. Izgalmas émlékeim fűződnek a hazatéréseihez távoli helyekről: az útitáskálya mindig tömve volt ajándékkal. Az én életem eleje semmivel sem tűnik ki. Nem értettem semmihez csak a csajozáshoz, a hadseregben pedig nem akartam karriert.
Tinédszerkoromat azzal kezdtem, hogy meg-megszöktem hazulról. Néha Skóciába rándultunk át egy barátommal a hétvégére. Amihez a pénzt úgy teremtette elő, hogy kifosztotta a nénikéje megtakarított pénzét. Csakhamar én is tengelyt akasztottam a rendőrséggel, főleg vonat- és házrongálással. Kiskorúként már rovott múlttal büszkélkedhettem, szegény szüleim bánatára.
Tizenhat évesen éltem az életem. Karácsonyig minden simán ment minden, de akkor két másik ürgével együtt letartóztattak amint egy dulwichi ingatlanból rohantunk ki. A ház nem a mi tulajdonunkat képezte mit mondjak. Három napig vártam a tárgyalás előzetesbe. Gyűlöltem bezárva lenni és megesküdtem ha innen kimegyek, soha többé nem fog velem ilyen előfordulni. A lelkem mélyén tudtam, hogy ha valami nagy lépésre el nem szánom magam életem végéig Peckhas leszek. A sereg valahogy jó megoldásnak ígérkezett. A bátyus élvezte én mér ne bírnám ki? A tárgyaláson a két havert javítóra ítélték. Én megúsztam egy figyelmeztetéssel. És másnap reggel felkerestem a legközelebbi toborzó irodát. Csináltattak velem egy tesztet amin simán elhastaltam. Azt mondták, hogy harminc nap múlva jöjjek vissza, mivel a teszt ugyan az volt nyomorúságos két ponttal átmentem.
Repülő pilóta akartam lenni, mint mindenki.
- Az ki van zárva -dünnyögte a toborzó őrmester.- De a gyalogság légi hastestéhez beléhet.
- Príma! -felelte én.
Az embert elküldik egy válogatóközpontba, ahol újabb teszteket csináltatnak vele, és orvosi vizsgálatot végeznek vele. Elmentem az utolsó egyeztetésre, ahol a tiszt azt mondta:- Road előbb hal meg maga szívrohamba, minthogy a szárazföldiek légi hadtestébe bekerül! Higgye el magának a gyalogságnál a helye. Fölírom a Royal Green Jacketshez. Nekem is az az anyaezredem.
Gőzöm nem volt, hogy mi az a Royal Green Jackets. Tőlem lehetett volna amerikai focicsapat is.
Ha várok még három hónapot, amikor betöltöm a tizenhetet nagykorú újoncként léphettem volna be a seregbe. De én nem bírtam magammal és egy szép szeptemberi napon betoppantam a shorcliffi kiskorú gyalogsági kiképző zászlóaljhoz, és az első perctől utáltam. Gárdisták voltak a kiképzőink. Az egész nem állt másból mint vigyázzmenetből meg ki*szásból. Teljes hétvégére sose járt eltáv, úgyhogy lőttek a peckhami mulatozásnak. Egyszer már azért kerültem bajba mert lemaradtam a folkston-i buszról, és kerek tíz perccel később értem be a laktanyába. Májusban volt az avatás. Gyűlöltem minden egyes percét az ottlétemnek, de megtanultam eltájékozódni a taposó malomba, és hogy nem, megkaptam a kiskorú őrmesteri rangot, sőt a legígéretesebb katonáknak járó Könnyű Zászlóaljkardot is.
Eztán következett a winchesteri ezredkiképző állomás, ahol a kiskorúakat hozzácsapták egy szakaszhoz, amely az alapkiképzés utolsó hat hetének nézett elébe, és különböző könnyű-zászlóalj gyakorlatokat végeztettek velünk. Ez már jóval felnőtteb és nyugisabb volt, ha Shorncliffe-hez mérte az embert. 1937 júlisuában a Royal Green Jacket 2. zászlóaljához vezényeltek. 1937 decemberében elküldtek egy altiszti tovább képzésre és még az nap este megkaptam a tizedesi rangot. Most a londoni laktanyában tengetem a naplyaimat.
Nemzetiség: Angol
Kor: 21
Rang: tizedes
Beszélt nyelvek: Angol
Nem: Férfi
Rend: Royal Green Jackets
Felszerelés: Thompson gépkarabély, 5db tojásgránát
Előtörténet:
Szülőanyámat sosem ismertem. Ezért azt se tudom, hogy hol születtem. A közkorház lépcsőjén találtak meg valami menő áruház zacskójában.
Kétéves koromig egy dél-londoni házaspár gondozott akik idővel örökbe is fogadtak. Ahogy nőttem szerintem egyre jobban megbánták. Nem voltam az a jól nevelhető gyerek. Ez az iskolában meg is látszott. Tizenöt évesen beintettem a tanulásnak és a brixtoni szállító vállalatnál dolgoztam. Az utolsó hetekbe már úgyse jártam haza. Télen szenet lapátoltam, nyáron meg árut hordtam boltokba. Ahelyett, hogy az érettségire készültem volna. Amikor végleg elszegődtem, havi 4 fontot kerestem.
Apám a kötelező katonai szolgálatot a hadtápnál töltötte majd otthon itta bort. A bátyám a hátulgombolós koromban belépett a Royal Fusiliers ezredbe, ahol öt évet húzott le, majd megnősült. Izgalmas émlékeim fűződnek a hazatéréseihez távoli helyekről: az útitáskálya mindig tömve volt ajándékkal. Az én életem eleje semmivel sem tűnik ki. Nem értettem semmihez csak a csajozáshoz, a hadseregben pedig nem akartam karriert.
Tinédszerkoromat azzal kezdtem, hogy meg-megszöktem hazulról. Néha Skóciába rándultunk át egy barátommal a hétvégére. Amihez a pénzt úgy teremtette elő, hogy kifosztotta a nénikéje megtakarított pénzét. Csakhamar én is tengelyt akasztottam a rendőrséggel, főleg vonat- és házrongálással. Kiskorúként már rovott múlttal büszkélkedhettem, szegény szüleim bánatára.
Tizenhat évesen éltem az életem. Karácsonyig minden simán ment minden, de akkor két másik ürgével együtt letartóztattak amint egy dulwichi ingatlanból rohantunk ki. A ház nem a mi tulajdonunkat képezte mit mondjak. Három napig vártam a tárgyalás előzetesbe. Gyűlöltem bezárva lenni és megesküdtem ha innen kimegyek, soha többé nem fog velem ilyen előfordulni. A lelkem mélyén tudtam, hogy ha valami nagy lépésre el nem szánom magam életem végéig Peckhas leszek. A sereg valahogy jó megoldásnak ígérkezett. A bátyus élvezte én mér ne bírnám ki? A tárgyaláson a két havert javítóra ítélték. Én megúsztam egy figyelmeztetéssel. És másnap reggel felkerestem a legközelebbi toborzó irodát. Csináltattak velem egy tesztet amin simán elhastaltam. Azt mondták, hogy harminc nap múlva jöjjek vissza, mivel a teszt ugyan az volt nyomorúságos két ponttal átmentem.
Repülő pilóta akartam lenni, mint mindenki.
- Az ki van zárva -dünnyögte a toborzó őrmester.- De a gyalogság légi hastestéhez beléhet.
- Príma! -felelte én.
Az embert elküldik egy válogatóközpontba, ahol újabb teszteket csináltatnak vele, és orvosi vizsgálatot végeznek vele. Elmentem az utolsó egyeztetésre, ahol a tiszt azt mondta:- Road előbb hal meg maga szívrohamba, minthogy a szárazföldiek légi hadtestébe bekerül! Higgye el magának a gyalogságnál a helye. Fölírom a Royal Green Jacketshez. Nekem is az az anyaezredem.
Gőzöm nem volt, hogy mi az a Royal Green Jackets. Tőlem lehetett volna amerikai focicsapat is.
Ha várok még három hónapot, amikor betöltöm a tizenhetet nagykorú újoncként léphettem volna be a seregbe. De én nem bírtam magammal és egy szép szeptemberi napon betoppantam a shorcliffi kiskorú gyalogsági kiképző zászlóaljhoz, és az első perctől utáltam. Gárdisták voltak a kiképzőink. Az egész nem állt másból mint vigyázzmenetből meg ki*szásból. Teljes hétvégére sose járt eltáv, úgyhogy lőttek a peckhami mulatozásnak. Egyszer már azért kerültem bajba mert lemaradtam a folkston-i buszról, és kerek tíz perccel később értem be a laktanyába. Májusban volt az avatás. Gyűlöltem minden egyes percét az ottlétemnek, de megtanultam eltájékozódni a taposó malomba, és hogy nem, megkaptam a kiskorú őrmesteri rangot, sőt a legígéretesebb katonáknak járó Könnyű Zászlóaljkardot is.
Eztán következett a winchesteri ezredkiképző állomás, ahol a kiskorúakat hozzácsapták egy szakaszhoz, amely az alapkiképzés utolsó hat hetének nézett elébe, és különböző könnyű-zászlóalj gyakorlatokat végeztettek velünk. Ez már jóval felnőtteb és nyugisabb volt, ha Shorncliffe-hez mérte az embert. 1937 júlisuában a Royal Green Jacket 2. zászlóaljához vezényeltek. 1937 decemberében elküldtek egy altiszti tovább képzésre és még az nap este megkaptam a tizedesi rangot. Most a londoni laktanyában tengetem a naplyaimat.
