Budapest

[Adolf Hitler]

Budapest, Magyarorszá fővárosa.

Budapest a térképen

Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, egyben nevezetes gyógy- és üdülőhely.A Duna két partján, a sík- és a dombvidékek találkozásánál fekszik. Természeti adottságainak köszönhetően a világ egyik legszebb fekvésű fővárosának tartják.

Ezen a vidéken már az őskőkorszaktól kezdődően volt emberi település. A város közvetlen őse a kelta alapítású Aquincum, amely Alsó-Pannónia tartomány ragyogó szépségű székhelye volt. A honfoglaló magyarok 900 táján jutottak ide. Településüket az 1241-es tatárjárás elpusztította. Az újjáépült város a 15. században a humanista műveltség egyik európai központjává vált. A közel másfél százados török uralom után a városi élet csak a 18. század során kezdett ismét kibontakozni, de igazi lendületet a 19. században, az ország nagyarányú iparosodásával vett. 1872-ben az addig önálló három várost, Pestet, Budát és Óbudát Budapest néven egyesítették.

Budapest városi múltja az ókorra nyúlik vissza. A mai Óbuda területén, a dunai átkelőhely (megyeri rév) nyugati oldalán fekvő kelta településből alakult ki az 1�5. század között a rómaiak virágzó városa, Aquincum. A magyar honfoglalás után itt volt Árpád fejedelem szállása. 1247-ben IV. Béla király építtette fel az első királyi várat a Duna nyugati partján fekvő Várhegyen, amely körül kialakult a középkori Buda polgári városa, hat nagy templommal, országos vásárhellyel.

A 15. század második felében, Mátyás király alatt Buda az ország fővárosa lett, reneszánsz királyi palotája európai hírű volt. Ugyanakkor a Duna keleti partján fekvő Pest is jelentős kereskedővárossá fejlődött. 1541-ben a törökök kezére jutott a két város, akik 150 éves uralmuk alatt Budán rendezték be központjukat. A város keleti arculatot öltött, fürdők, bazárok, dzsámik épültek. Budát és Pestet a Habsburgok véres háborúban foglalták vissza a törököktől 1686-ban, amelynek során a két város teljesen elpusztult.

A 18. századi barokk korban a városi élet csak lassan bontakozott ki újra. Buda újkori fejlődését Mária Terézia alapozta meg, amikor Pozsonyból ide hozatta a királyi intézményeket és Nagyszombatról az egyetemet. Az igazi fejlődés azonban csak a 19. század első felében, a reformkor idején indult meg, amikor Pest az ország kulturális és gazdasági központja lett. A korszak jelképeként megépült a két várost összekötő Széchenyi lánchíd. Az 1848. március 15-i pesti forradalom a magyar történelem egyik fő eseménye volt, ez a nap ma nemzeti ünnepünk. Az 1848-as forradalmi események során Pest-Buda az ország fővárosa lett, majd a harcok során a város osztrák kézre került. A magyar honvédsereg Buda 1849-es bevételével a szabadságharc egyik legnagyobb katonai sikerét érte el.

A szabadságharc bukását követő osztrák elnyomás egy időre megakasztotta a fejlődést, az 1867-es kiegyezést követően azonban világvárosi növekedés kezdődött. A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda városának egyesítésével. Budapest Európa leggyorsabban növekvő városa lett, a lakosság húsz év alatt megduplázódva a századfordulóra milliósra duzzadt. Ekkor alakult ki a mai város képe, a hidakkal, körutakkal, modern közlekedési hálózattal, a kontinens első földalatti vasútjával, a belső és külső kerületekkel, az Országházzal és a többi országos középülettel. Világhírűek lettek Budapest színházai, kávéházai, gyógyfürdői, a pezsgő kulturális élet, a �pesti éjszaka�. A fejlődés jelképeként tartották meg 1896-ban a városban a millenáris kiállítást és ünnepségeket.

A 20. században az ország szinte minden meghatározó eseménye a fővárosban zajlott, így például az 1918�1919-es őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság eseményei. A II. világháború végén a város súlyos csapásokat szenvedett. Az 1944-es német megszállást követően a lakosság egy része a holokausztnak esett áldozatul, másik része (38.000) pedig 102 napig tartó Budapest 1944�45. évi ostroma során áldozta életét. A város épületeinek jelentős része romba dőlt és valamennyi hidat felrobbantották.

A Budai vár

Az Országház

[Michael Wittmann]

II. Világháborús események Magyarországon!!!

Harc Budapestért:

1944. december 24-én, karácsony este, a Wiking hadosztály kemény harcok után Varsótól északkeletre Modlinnál állomásozott. Kimerülten és megtépázva várta az újabb feltöltést. De helyette csak újabb parancs érkezett: azonnal vasúti berakodás és irány Magyarország. Közölték azt is, hogy a Wikinggel együtt megy a Totenkopf is, vagyis az egész IV. SS-páncéloshadtest. Közölték, hogy Komárom és Győr térségében fognak kirakodni, és január elsején elindulnak, a Hitler által erőddé nyilvánított, és a szovjetek által bekerített Budapest védőinek felmentésére.
A berakodás, mintegy 50 vasúti kocsira minden zavaró tényező nélkül folyt le, és december 28-án az-első egységek már meg is érkeztek a célállomásra.

Az 1944. augusztus 23-i román átállást követően a szovjet hadvezetés előtt feltárult a stratégiai jelentőségű Kárpát-medence birtokbavétele. Úgy vélték, hogy a 2. és a 3. Ukrán Front csapása leválasztaná Magyarországot a német szövetségről, és közvetlenül veszélyeztethetnék a Harmadik Birodalom déli területét, a Hitler számára lélektanilag oly sokat jelentő Bécset és a német hadipari körzeteket is.
Miután 1944 szeptemberében a német-magyar csapatoknak kemény harcok közepette sem sikerült biztosítaniuk a Déli-Kárpátok átjáróit, október elején a magyar Alföldre benyomuló szovjet harckocsizó és gépesített csapatok Debrecen-Nagyvárad-Szolnok térségében kiterjedt páncélos hadműveletekbe bonyolódtak a körzetben összevont német páncélos csapatokkal. A később nagy szovjet győzelemnek beharangozott debreceni páncéloscsata valóságban a szovjetek stratégiai vereségével végződött, mert nem tudták céljukat megvalósítani: a német és a magyar csapatok bekerítését és megsemmisítését. Mindezek ellenére Sztálin követelte, hogy a 2. Ukrán Front csapatai menetből foglalják el Budapestet. Még a dátumot is kitűzte; az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára, vagyis - az időközben a Szovjetunió által is átvett naptár szerint - november 7-re.

Magyarország reményteljes kiválása a háborúból a Szálasi-féle hatalomátvétellel elenyésztek, ezért Budapest birtokbavétele a szovjet vezetés számára egyre sürgetőbb lett. Német részről is tisztában voltak azonban Budapest stratégiai jelentőségével, ezért Hitler elrendelte a magyar főváros "erőddé" való nyilvánítását, és követelte, hogy azt a végsőkig tartani kell. Budapest szilárd és tartós védelme elősegíthette Ostmark (Ausztria) előterének védelmét, a zalai olajmezők megtartását - mely az elvesztett román olajmezők után az egyetlen megmaradt üzemanyag utánpótlást jelentette - és a jelentős erőt képviselő balkáni német hadosztályok visszavonulási útjának fedezését, a hadiipari nyersanyagok (bauxit, mangán stb.) biztosításáról már nem is beszélve. Hogy ezzel a gyönyörű magyar főváros elpusztulhat, és lakossága milyen borzalmaknak néz elébe, az természetesen Hitlert nem érdekelte.

Mivel Malinovszkij marsall 2. Ukrán Frontja a német-magyar erők kiváló védekezése következtében nem tudta Budapestet menetből elfoglalni, ezért a szovjet főparancsnokság 1944. december 12-én kiadott direktívájában elrendelte, hogy a harcokba kapcsolódjon be Tolbuhin marsall 3. Ukrán Frontja is. A két front hatalmas erejének december 26-ára sikerült a magyar fővárost bekerítenie, de ez még korántsem jelentette annak elfoglalását.

Budapestet az alábbi magyar és német alakulatok védték:
Magyarok:
M. kir. 10. honvéd gyaloghadosztály [7 500 fő]
M. kir. 12. honvéd tartalékhadosztály [4 000 fő]
M. kir. 1. honvéd páncéloshadosztály részei [5 000 fő]
M. kir.1. honvéd huszárhadosztály részei [1 000 fő]
Billnitzer-csoport (M. kir. 1., 6., 7., 10., 13., 16., és 24. rohamtüzérosztály részei) [2 000 fő]
Kozma-csoport (Budapesti légvédelmi tüzércsoport: a m. kir. I., 201., 204., 206., 207. és 208. légvédelmi tüzérosztály részei, 52. önjáró páncélozott légvédelmi gépágyúszászlóalj) [2 000 fő]
Budapest-őrzászlóalj [800 fő]
1. és 2. egyetemi rohamzászlóalj [1 000 fő]
Műszaki csapatrészek (M. kir. VIII., IX. utászzászlóalj, IV. utászzászlóalj részei, VI/2. utászszázad, VII/2., IX/1., 110., 112., 153. kerékpáros utászszázad, VII., VIII. tábori pótutászszázad, 72/101., 72/106. nagyfeszültségű villamos akadályszázad, 134., 138., 401., 404. hadihídoszlop, I/1., I/2., III/1., III/2. honi építőszázad, 101., 102. rohamcsónakszázad, 201., 202., 203. különleges műszaki zászlóalj, 102. fogatolt vegyiharc-zászlóalj, 101. helyreállító zászlóalj, 101., 102., 104. vasútépítő zászlóalj, 107., 110., 111. vasútépítő század, 101., 109. üzemszázad, 104. vasútépítő szeroszlop, 101. fővezérség-közvetlen villamos üzemszakasz) [7 000 fő]
Öt csendőrzászlóalj (besztercei, galántai, pécsi, székelyudvarhelyi, zilahi) [3 240 fő][2]
Rendőr-rohamzászlóalj [1 630 fő][3]
Vannay-zászlóalj [638 fő][4]
Budapest I., II. rohamzászlóalj [1 000 fő]
Budapest karhatalmi zászlóalj [300 fő]
Különböző Budapesten szervezett harccsoportok (Berend, Korányi, Déri, Morlin és Viharos-féle harccsoportok) [2 000 fő]
Budapesten rekedt tüzéralosztályok (12 különféle üteg) [500 fő]
Budapesti honvédintézetek és vonatalakulatok [3 000 fő]
Hungarista harccsoportok [1 500 fő]
Kisegítő karhatalmi (KISKA) alakulatok (a harcokban alig vettek részt) [7 000 fő]

Mindösszesen: 51.100 fő.

Németek:
8. "Florian Geyer" SS-lovashadosztály [kb. 8 000 fő]
22. "Maria Theresia" SS-önkéntes lovashadosztály zöme (kisebb kötelékei a bekerítésen kívül) [11 345 fő]
13. páncéloshadosztály zöme (kisebb kötelékei a bekerítésen kívül) [4 983 fő]
"Feldherrnhalle" páncéloshadosztály részei (néhány alakulata a bekerítésen kívül) [7 255 fő]
271. népi gránátoshadosztály kisebb részei [kb. 1 000 fő]
1. SS-rendőrezred [kb. 700 fő]
12. SS-rendőr páncélosszázad [kb. 100 fő]
12. légvédelmi rohamezred [kb. 1 000 fő]
40/I. nehéz légvédelmi tüzérosztály [kb. 500 fő]
573. nehéz légvédelmi tüzérosztály [kb. 200 fő]
Bataillon Europa (Európa-zászlóalj) [kb. 300 fő]
Különböző harccsoportok [kb. 1 500 fő]
Bataillon z.b.V.500 (500. különleges zászlóalj) [kb. 200 fő]
Egyéb német csapattöredékek [kb. 2500]
Az SS IX. hegyihadtestének közvetlen alakulatai [kb. 1 500 fő]

Mindösszesen: 41.080 fő.

A Budapestet támadó szovjet és román alakulatok létszáma 1945. január közepén:

Pesti oldal (2. Ukrán Front 7. gárdahadserege):

30. lövészhadtest (25. gárda-, 151., 155. lövészhadosztály)
Román 7. hadtest (2., 19. gyaloghadosztály, 9. lovashadosztály)
18. önálló lövészhadtest (66. gárda-, 68. gárda-, 297., 317. lövészhadosztály)

Budai oldal (3. Ukrán Front 46. hadserege):

75. lövészhadtest (109., 113., 180. lövészhadosztály)
37. lövészhadtest (108.gárda-, 326., 320. lövészhadosztály) [január 20-tól e hadtest alárendeltségében a 83. tengerészdandár is]

Megerősítő erők:

36. és 25. önálló gárda-lövészhadosztályok
37. gárda-harckocsidandár
30. gárda-nehézharckocsi-ezred
1505. rohamlöveg-ezred
12. és 14. műszakidandár
5. áttörő tüzérhadosztály
5. légvédelmi tüzérhadosztály
105. önálló nehéztarackos tüzérosztály
22. önálló páncéltörő tüzérdandár
152. önálló ágyús tüzérdandár
7. áttörő tüzérhadosztály
114. önálló nehézaknavetős dandár
90. önálló nehéztarackos tüzérdandár

A támadó szovjet-román csoportosítás összesített becsült létszáma: 157.000 fő.

Felszabadítási kísérletek:

A közben beérkezett német IV. SS-páncéloshadtest (a Wiking és Totenkopf SS hadtestekből képzett támadó csoportosulás) parancsnoka, Herbert Otto Gille SS-Oberstgruppenführer 1944. december 30-án Eszterházán tartott megbeszélésen megkapta a támadó direktívát. A hadseregcsoport parancsnoka Otto Wöhler gyalogsági tábornok az 1945. január 1-jén induló Konrad fedőnevű támadás célját Budapest és a Vértes-hegység között lévő szovjet erők szétzilálásában és megsemmisítésében, valamint a Budapesttel való kapcsolat megteremtésében jelölte meg.
A támadás napján, annak megindítása előtt a német III. páncéloshadtest 1. páncéloshadosztályának páncélozott harccsoportja megtévesztő célzattal, Székesfehérvártól 22 kilométerre, nyugatra támadást indított Ősi elfoglalására, de a bevett helységet hamarosan fel is kellett adniuk. A szovjet felderítés nem tudta megállapítani, hogy a németek a 4. gárdahadsereg melyik szakaszán készülnek támadni, de leginkább Székesfehérvár körzetét tartották veszélyeztetettnek.
A IV. SS-páncéloshadtest - az addig beérkezett erőivel - 1945. január 1-jén este 19 óra 30 perckor indította meg támadását. A balszárnyon a 3. Totenkopf SS-páncéloshadosztály Becker SS-Brigadeführer vezetésével, attól délre az 5. Wiking SS-páncéloshadosztály támadott, új parancsnoka Karl Ullrich SS-Oberführer vezetésével. A jobbszárnyat a Feldherrnhalle egy részlege a Pape-harccsoport, a balszárnyat pedig a 96. gyaloghadosztály fedezte. A meglepetés növelése céljából mellőzték a tüzérségi előkészítést, azonban légi támogatást kaptak a legendásan híres Hans Ulrich Rudel ezredes Immelmann páncélvadász-repülőcsoportjától.
A főcsapást mérő IV. SS-páncéloshadtest támadása sikerrel bontakozott ki; a német páncélosok lerohanták a szovjet 31. gárdahadosztály állásait. A Wiking Tatától jobbra, a Totenkopf balra támadott, míg a 96. gyaloghadosztály 100 rohamcsónakkal átkelt a Dunán Esztergom irányában, elfoglalta Nyergesújfalut és rohammal Süttőt. A Wiking Germánia ezrede Hans Dorr SS-Obersturmbannführer parancsnoksága alatt Aggastyánt, a Totenkopf Theodor Eicke ezrede pedig Bajnát foglalta el. A megjelenő német katonákat, a szovjetektől meggyötört lakosság mindenhol kitörő örömmel fogadta.
Az SS-páncélosok mindenhol áttörve a szovjet védelmet, a Vértes átjárói felé nyomultak előre, hogy elérjék Bicskét, a budapesti irány kulcsát.

A szovjet front és hadsereg parancsnokság magához térve az első megrázkódtatásból, lázas sietséggel kezdte meg csapatai átcsoportosítását a veszélyeztetett irányba. Tollbuhin tudta, ha Bicske a németek kezére kerül, és az SS-páncélosok kijutnak a Vértesből, akkor akár 24 óra alatt is elérhetik Budapestet. Ezért aztán Zaharov hadseregtábornok, a térségben lévő 4. gárda hadsereg parancsnoka, a támadás elreteszelésére bevetette valamennyi tartalékát, az 5. gárda lovas hadtestet, a 7. gépesített hadtestet, a 2. gárda gépesített hadtestet, végül a 18. harckocsi hadtestet is. A fokozatosan megszilárduló szovjet védelem ellenére a Wiking Germánia és Westland ezredének sikerült Bicskéig előretörniük. A Totenkopf ezalatt a balszárnyon Zsámbékig jutott. A német 711. gyaloghadosztály január 6-án pedig felszabadította Esztergomot. Itt azonban a bevetett szovjet erők hatására a front január 7-én megmerevedett, a német támadás ereje a súlyos veszteségek következtében - 2.938 embert veszítettek - kifulladt. Ekkor indult meg a 2. Ukrán Front elit hadseregének, a többszörösen kitüntetett 6. gárda harckocsihadseregnek (Kravcsenko vezérezredes) támadása, támogatva a 7. gárda hadsereggel, északon Komárom irányába. Ha ott sikerül az áttörés, akkor a Budapest felé előnyomuló német csoportosítás hátát veszélyeztették volna. A szovjet elitcsapatok támadása azonban a német LVII. páncéloshadtest szívós védekezése és a Lévától átdobott 20. páncéloshadosztály január 10-ei ellenlökése következtében megrekedt, sőt a szovjet csapatokat vissza is szorították.
Január 7-én a német Breith páncélos tábornok harccsoportja (I. lovashadtest, 23. páncéloshadosztály és a 3. páncéloshadosztály páncéloscsoportja) Székesfehérvár északnyugati körzetéből Csákvár irányába indított támadást, hogy az elakadt IV. SS-páncéloshadtest Budapest felé való előnyomulását elősegítse. Ennek keretében Székesfehérvár térségében páncélos ütközetre került sor. Ezzel a kisegítő csapással lekötötték a szovjetek harckocsi erejét, és sor kerülhetett az újabb Budapest felmentését célzó támadásra, a Konrád 2-re.

Január 9-re virradó éjszaka a IV. páncéloshadtest áthelyezte támadásának súlypontját a balszárnyra. A Wiking Westland páncélgránátos ezredét Esztergomtól délre gyülekeztették, hogy a 711. gyaloghadosztály állásain keresztül délkelet felé, Szentendre és Pomáz irányába újabb támadásra készüljön fel. Január 11-én a Westland, a magyar I. SS-rohamvadászezreddel megerősítve betört Pilisszentkeresztre és másnap el is foglalta. Számos foglyot és gazdag hadizsákmányt ejtettek, Budapest már csak 21 kilométerre volt, a támadók látták a főváros harci fényeit. Budapest védőinek is ez volt az utolsó reménye.
Este nyolckor azonban a támadásra készülő IV. hadtest parancsot kapott a visszavonulásra. A német katonák nem értették a parancsot, még utoljára felmentek a Dobogókőre, és sírva néztek Budapest felé, amelynek templomtornyai a ködből is kiemelkedve szinte kézzel foghatónak látszottak. Gille kétségbeesetten és dühösen tiltakozott, de sem ő, sem katonái nem tudták, hogy Budapesttől 15 kilométerre már gyülekeztek a szovjet erők, amelyek bekeríthették volna őket. Wöhler tábornok ezért intézkedett a visszavonásról, de nem mondott le Budapest felszabadításáról. Erőit átcsoportosította, és más irányból újra megindította. Ez volt a Konrád 3.

A január 18-án reggel 05.00 órakor induló Konrád 3 hadművelet céljaként a következőket jelölték meg: előbb elérni a Dunát keleti irányban, hogy a Balaton és a Vértes között elhelyezkedő szovjet csapatokat elvágják, majd észak felé fordulva áttörni Budapest felé, hogy a budapesti védőkkel a harcászati kapcsolatot újra megteremthessék. A súlyponti csoportosítás a Totenkopf és a Wiking SS-páncéloshadosztályokat, az 1. és a 3. páncéloshadosztályt, illetve az 509. Néhézpáncélos-osztályt (Königstiger azaz Királytigris páncélosokkal) és a 24/I. páncélososztályt tömörítő IV. SS-páncéloshadtest volt. A támadásban a III. páncéloshadtest és az I. lovashadtest erői is részt vettek. A támadást a 4. Légiflotta 135 repülőgépe támogatta.
A támadás kezdetben eredményes volt. A Wiking - amelynek élcsoportjában maga Gille haladt - már első nap áttörte a szovjet védelem harcászati mélységét és Kálóznál átlépte a Sárvíz-csatornát, míg a 3. páncéloshadosztály kifutott Pentelénél a Dunához. A németek ezzel gyakorlatilag 24 óra leforgása alatt kettévágták a 3. Ukrán Frontot. Az 1. páncéloshadosztály még aznap elvágta a Székesfehérvár-Seregélyes útvonalat, amely a szovjetek egyik legfontosabb utánpótlási útvonala volt.
Január 21-én a német 1. páncéloshadosztály, alárendeltségében a Ney Károly SS-Sturmbannführer magyar legénységű SS-harccsoportjával, a német 23. páncéloshadosztály részeinek támogatásával visszafoglalta Székesfehérvárt. Itt került a németek birtokába 40 darab amerikai Sherman harckocsi, amelyet orosz személyzete pánikszerűen elhagyott. Eközben a Wiking Sárosdig nyomult előre, ahol 20-án erős szovjet ellencsapás érte. Ez a vasárnap fekete betűkkel vonult be a hadosztály történetébe. Egy orosz páncéltörő lövedéke megölte a Germánia ezred parancsnokát, Hans Dorr SS-Obersturmbannführert, aki a háború folyamán 16-szor sebesült meg, és az a legenda járta róla, hogy sohasem fog elesni. Hát ez a legenda most megtört.
A Wiking, miután visszaverte a szovjet támadást, 22-én folytatta az előnyomulását, és másnap Adonynál elérte a Dunát. A Germánia a Duna jobb partján, míg a Westland a bal parton támadott, de nem csak a szívós szovjet védelem, hanem az időjárás is nehezítette az előrejutást. Mégis elérték Pettendet, amelyet több órás elkeseredett harcban bevettek. Itt ismét megrázó élményben volt részük a páncélgránátosoknak. A szovjetek kegyetlenül bántak el - kiszúrt szemek, levágott nemi szervek - a kezükbe került fogoly és sebesült német és magyar katonákkal.

A Wiking elfoglalta Baracskát, egy páncélos éke pedig Philipp SS-Obersturmbannführer vezetésével már 16 kilométerre közelítette meg Budapestet. Január 25-én azonban a IV. SS-páncéloshadtest már csak 50 bevethető páncélossal rendelkezett. Ennek ellenére még egy utolsó kísérletet tettek a Velencei-tó és a Duna között időközben kiépített szovjet védelem áttörésére. A Totenkopf és az 1. páncéloshadosztály részei átkeltek a Váli-vizen. Ekkor bontakozott azonban ki a hatalmas szovjet ellencsapás a Velencei tótól északra és délre. A 3. Ukrán Front két csapásmérő csoportosításának (északon a 23. harckocsihadtesttel, az 5. gárda-lovashadtesttel és a 104. lövészhadtesttel, délen pedig a 18. harckocsihadtesttel, a 30. és a 133. lövészhadtestekkel) Sárosd irányába találkozó irányú csapást kellett mérni a német csoportosítás bekerítése és megsemmisítése céljából.

A Wiking hadműveleti naplójában olvasható, hogy január 28-án reggel 7 órakor kellett volna újabb támadásba lendülnie, amikor váratlanul a reggeli ködből hatalmas erejű szovjet támadás zúdult állásaikra. A súlypont a norvég zászlóalj arcvonalát érte, ahol 180 szovjet páncélos próbált áttörni. A zászlóalj felvette a harcot, maga a parancsnok Foch SS-Sturmbannführer 6 szovjet harckocsit lőtt ki páncélököllel, és amikor a villámgyorsan tüzelőállásba vontatott 88-as lövegek tüzet nyitottak, szörnyű pusztítást végeztek a szovjet harckocsikban.
Gille ekkor azonban a bekerítést elkerülendő, már elrendelte hadtestének a visszavonulást. A visszavonulás során egymás után intézett német páncélos-ellenlökések igen súlyos veszteségeket okoztak a szovjet csapatoknak, amelyek visszaszorították ugyan a németeket, azonban Székesfehérvárt nem tudták visszafoglalni. Budapest sorsa azonban ezzel megpecsételődött.
Február 11-én este a védők - mintegy 20.000 ember, könnyű kézifegyverekkel, közöttük asszonyok és gyermekek - végrehajtják hősies, ám reménytelen kitörési kísérletüket az Olasz-fasoron át, Budakeszi felé. Egész éjjel tartott az egyenlőtlen küzdelem, és hajnalra a szó-szoros értelmében temetővé változott az egykori árnyas, virágos fasor. A kitépett fák és romba dőlt, égő házak között katonák, civilek, asszonyok és gyermekek hullái hevertek. Csak 785 német katona tudta átvágni magát.
A kitörési kísérlet során elesett Rumohr SS-Brigadeführer a 8. Florian Geyer SS-lovashadosztály parancsnoka, a sebesült Zehender SS-Brigadeführer, a 22. Mária Terézia SS-lovashadosztály parancsnoka pedig, hogy elkerülje a szovjet hadifogságot, öngyilkos lett. Pfeffer-Wildenbruch és a magyar erők parancsnoka Hindy Iván vezérezredes szovjet fogságba esett. Ezzel a tragikus epizóddal zárult a Budapest felszabadításáért vívott csata.