Kharkov - Mihail Dzsudzsov gyakorlója

[Michael Wittmann]

Mihail egy parancsot rejtő borítékot szorongatott a kezében, melyben leírták neki, hogy Kharkovba kell utaznia egy speciális felderítő egység mesterlövészeként. Feladatuk a térségben lévő német egységek mozgásának, létszámának és fegyverzetének felderítése. Maga mellé kapott egy rádióst, 2 felderítőt, egy orvost. Amikor leugrott a teherautó platójáról, a hideg orosz időjárás várta őt: a metsző szél majdnem lefújta sapkáját, csak úgy maradt a fején, hogy odakapott. Összehúzta pufajkáját magán és zsákjával, puskájával megindult a távolabb várakozó kis csoport felé. Az egysége már készen várta, csak a parancskiosztás volt hátra, és már indulhattak is. Mikor Mihail odaért, a katonák vigyázzba vágták magukat és felszegett állal várták az utasításait.....

//Ön jön, elvtárs!//

[dexantreal4]

*A katona fél élete várakozással tellik, mondá a bölcs harcos és ez el is terjedt a közkatonák köreiben. A tisztek persze pottyantottak erre a tényre magasról és ők csak a plecsnikre hajtottak. Mihail szemétforgatta az ilyen emberekre és néha álmodozott arról is, hogy jól megtáncoltathatná mesterlövészpuskájával őket. Mikor aztán kapott egy újabb küdletést, szíve repesett az örömtól. Kharkovba kell menni felderíteni az ellenséges csapatmozgásokat egy kis szakasszal, melyben található egy rádiós, két felderítő, vész esetére egy orvos, na meg ő, a mesterlövész.
A kemény időjárás már tombolva, lelkesedve várta őkelmét, hogy végre megérkezzen. Illedelmesen köszönt neki és leakarta fújni a sapkáját, amit Mihail csak úgy tudott megmenteni, hogy oda kapott kezével és szorosan fejére nyomta. Összevonta szemöldökét és felnézett az égre.*
- Ejnye tovaris szél! Nem a mi oldalunkon vagy te szedtevedte? -*bosszankodott és leugrott a platóról. A szakasz odább várakozott, s mikor észre vették, felszegett állal, kihúzva magukat és tisztelegve várták.
Oda baktatott Mihaillal, összehúzta a pufajkáját magán és rájuk nézett.*
- Na... -*és leesett neki. ~Ezek az én parancsomra várnak!~ Meglepődött, de kellemes elégedettség áradt szét benne, mert eddig ilyenre nem volt példa, hogy ő osszon parancsokat. Úgy látszik a vezetőség kezd felfigyelni rá és meg van elégedve vele.*- Figyuzzatok srácok. Hagyjuk a katonai etikett könyvet, a magázódást. Egyszerű sz*ros tizedes vagyok, csak lazán, oké? -*vigyorgott rájuk barátságosan, hogy megnyerje a rokonszenvüket, mert így könnyebben lehet dolgozni is.*- Nos, hát az a helyzet fiúk, hogy a vezetőség sötétben tapogatózik és kell nekik egy bátor szakasz, akik felderítik a németeket és jelentést tesznek -*itt jelentőségteljesen a rádiósra bólintott.*- Doki, ha gáz van, akkor rohanj hozzánk, ahogy tudsz, de egyébként meg maradj háttérben, nem akarom, hogy ellőjjék a segged. Ti ketten -*fordult a felderítők felé.*- Elől legyetek, a rádiós mögöttetek, én meg majd jövök középen és figyelem a terepet, mert hát nem tudhatjuk mikor üt be valami gikszer, vagy hol van például ellenséges mesterlövész. Szóval csak lazán, de lankadatlan éberség! Na, gyerünk, akkor indulás a terv szerint -*és Mihail a csapat közepén haladva elindult, a többiek is elhelyezkedtek, s szépen osonva neki vágtak az útnak. Még nem tudták mi vár rájuk, de reménykedtek, hogy nem lesz egy nehéz munka, mert itt, mint mindenütt, ember életekről volt szó és főleg az övékéről.*

[Michael Wittmann]

Kharkov környéke enyhén lankás dombokból állt, néhol ritka, néhol sűrű nyírfaligetekkel, fenyvessel. Mihail és csapata frissen nyomult előre a süvítő szélben. Már kb. 1 órája menetelhettek, mikor egy domb tetejéről érkezett vissza az egyik felderítő és közölte, hogy ellenséges csapatmozgást észlelt a domb túloldaláról: egy kisebb, németekből álló csapat tevékenykedett a lankán túl. Kb. 15-en lehetnek. Mihail a távcsövéhez kapott, és hasalva megközelítette a gerincet. A távcsövén keresztül 10 gyalogos katonát, 2 mesterlövészt, 1 rádióst, egy orvost azonosított. Továbbá figyelmes lett 2 civilbe öltözött - feltehetőleg fogoly - személyre. Kezük hátra volt kötözve. Visszahúzódott az övéihez, közben azon törte a fejét, milyen utasítást adjon nekik. "Mi lenne a leghelyesebb döntés?" - járt az agyában. Megtámadja őket és kiszabadítsa a 2 foglyot (ennek megvolt a veszélye, ugyanis amennyiben a körzetben még vannak ellenséges csapatok, biztos, hogy meghallják a fegyverropogást és társaik segítségére sietnek), vagy egyszerűen nem vesz róluk tudomást és hagyja, hogy a németek bevigyék a foglyokat a táborba. Ennek is megvolt a kockázata: mi van, ha a 2 fogoly befolyásos személy és tudnak a szovjetek védelmi vonalairól. Kínvallatás alatt könnyen megered az ember nyelve. A döntés Mihail kezében volt....

[dexantreal4]

*Kharkov körül szép táj terült el és, ha nem lenne ennyire kegyetlen az időjárás, még élvezné is az oroszmesterlövész.
Dimbes-dombos részekből állt és szép magasra nőtt fákkal lett tarkítva, emitt egy út szakasz, amit egy kacskaringós, vadregényes ösvény és így tovább és így tovább, amit csak az ember eltud képzelni.
Egy óra eseménytelen menetelés után egy dombhoz értek, amire ő megfontoltan felkúszott és felmérte a terepet. Kisebb szakaszt látott meg, de az övékénél jelentősebb méretű és nagyobb erejű, azonban ami szembeszökő volt, a két civil és a testtartásuk... foglyok!
Mihail csendben lekúszott, hogy vázolja a tervet.*
- Jelentsd a vezérkarnak az ellenséges mozgást és feltehetően egy halál tábor közeli jelenlétét, vagy pedig a németek itt vertek szállást, nemtom -*ezután felsorolta kik vannak a szakaszban, hogy a rádiós pontos jelentést tegyen.*- Húzódj vissza a dokival messzire, ti ketten meg velem a dombra és lelőjjük a civileket, nem kockáztatunk. Ha visszalőnek, fedezet tüzet kérek, meg zárótüzet -*mondta és visszakúszott-mászott, majd szépen célba vette az egyik civilt.
~Bocs elvtárs, nem engedhetjük, hogy kikotyogd a táborban az állásunkat...~
És eldördült a fegyver, a civil arccal a földre bukott... még egy lövés és a másiknak is vége, a kérdés csak az, hogy a németek megtudják-e ezt akadályozni, vagy kiszúrják-e a helyüket.*

[Michael Wittmann]

//Szása lő Szására...? Nem vagy egyszerű...! Mindegy, semmi gond...!//

Mihail, miután kiiktatta a 2 foglyot, arra lett figyelmes, hogy a németek azonnal fedezékbe rejtőznek és tüzet nyitnak a domboldal felé. Ezek szerint kiszúrták őket. Mostmár belátta Mihail is, hogy 2 lövést egymás után nem lett volna szabad leadnia. Az első még meglepte a fritzeket, de a másodikból rájöttek, honnan tüzel Mihail. A németek annyira elrejtőztek, hogy egyikük sem tudta, ki hol van. Mihail a távcsövén át kémlelte őket, de hiába erőltette a szemét, nem látta meg egyiküket sem. Új tervet kellett kiagyalnia, hogyan iktassák ki a németeket. Ráadásul gyorsan kellett cselekedniük, mert a 2 puskalövést bizonyára meghallották már a közelben állomásozó hadtestnél is. Mivel a németek gyalogszerrel érkeztek ide a helyszínre, feltehetőleg nem lehetett messze a főhadiszállás. Ebben a pillanatban egy lövedék fúródott Mihail mellé a földbe.....

[dexantreal4]

*A németek ilyedten szétrebbentek és úgy szétszóródtak, hogy nehéz volt őket megtalálni.
Kereste a távcsövén keresztül őket nagyon, de nem lelte. Így csalódottan szemlélte a terepet tovább és most már belátta, hogy meggondolatlanul cselekedett.
Éppen szólni akart a másik kettőnek, hogy menjenek vissza, mikor mellette egy golyó fúródott bele a talajba.*
- Vissza! -*és arrébb hempergőzött sokat, hogy ne találja el egy második, majd leszánkázott a dombon és a többiek felé szaladt.*- Fejeket lehúzva rohanni vissza! -*mondta halkan és ő is így tett, közben azon tanakodott, hogy mi lenne, ha egy közeli fára felmászna? Elég kockázatos... és időigényes... inkább egy hátrébb lévő dombon ismét megnézni mi a helyzet. Ha a németek rájuk lőnek, viszonozzák a tüzet és a felderítőket megkéri dobjanak gránátot is.
A domdbnál lehasal ismét és szétnéz reménykedve...*

[Michael Wittmann]

Feszült csend ült a dombok közé. Csak a szél őrült fütyülését lehetett hallani. Pár perc így is telt el, aztán hirtelen halk morajlás törte meg a csendet, majd egyre jobban erősödött. Mihail sejtette, mi az, de nem akart róla tudomást venni. Bekövetkezett az, amit nem szerettek volna: a távolból egyre közeledni látszott egy teherautó és megállt a helyszín közelében. Úgy 15 gyalogos katona ugrált le róla, gépkarabélyokkal a kezükben. Behúzódtak az erdőbe, fedezéket keresni. Mivel a németek meghallották a fegyverropogást, s talán a kis egység jelentette rádión is az eseményeket, nem bízták a véletlenre a dolgot. Azonnal támogatást küldtek az egység védelmére. Nem tudták, hányan vannak Mihailék, de biztos, ami biztos. Mihail elhűlve nézte az eseményt. Társainak arcán látszott a rémület és a teljes tanácstalanság. Lejjebb lapultak fedezékükben és kérdőn néztek Mihailra....

[dexantreal4]

*Csend ereszkedett a tájra, vihar előtti csend. Mihail mozdulatlanul kémlelte a terepet és az ellenség is ugyanilyen mozdulatlan volt.A távolból morajlás zaja hallatszott és csakhamar feltűnt egy teherautó, amiről sorban leugráltak a gépfegyveres német katonák és elrejtőztek az erdőben. Nyílván társaik védelmére jöttek.
Mihail felsóhajtott. Hátra fordult és a többiekre nézett.*
- Menjetek vissza mindannyian -*mondta és összeszorította a száját, fogát csikorgatta. ~Megfontolatlan voltam...~*
- Jelentsétek amit láttatok és mondjátok, hogy tüzérségi támogatást kértek. Söpörjék végig a területet, szőnyeg bombázás, vagy ilyesmi... az egészet. Ahol vagyok, azt is. És valaki adja oda az összes gránátját -*mindenki döbbenten hallgatta az ororszt, de csendben engedelmeskedtek neki. Az egyik felderítő oda adta a gránátokat. Mihail megköszönte és hagyta, hogy elkússzanak*
- Most pedig szórakozunk -*vigyorászott és kivágott lazán egy gránátot a semmibe, a vakvilágba.*
- Mocskos fasiszta disznók, itt vagyok, eltaláltok?! -*heveskedett és hergelte az ellenfeleit, de mint a villám zitty, lebukott!
Remélhetőleg a golyók a feje felett repkednek el a messzeségbe ártalmatlanul.
Kidugta fegyverének a csövét, ő maga alig emelkedett fel és megpróbálta megnézni a németeket, hogy rohannak-e felé. Ha igen, elkezdett villámgyorsan lődözgetni feléjük és újra tölteni.
Mikor már úgy sejtette, hogy elég közel vannak, levette bakancsát, zokniját, a felderítőtől kapott gránátokat belevágta a zokniba, miután kbiztosította, és meggyújtotta a gyufájával.... ez kábé két és fél másodpercébe kerülhetett, így hát sebtiben előre dobta és hagyta, hogy az égő gránátok felrobbanjanak... ha felrobbannak, akkor ott nem csak robbanás, hanem lángtenger is lesz remélhetőleg. A zűrzavart kihasználva, mint aki jól végezte a dolgát, bakancsát visszahúzza és elipartkodik sebesen, mert, ha a fentiek küldik a tüzérséget, akkor ő belőle por szem se marad.*

[Michael Wittmann]

//Igen furcsa megoldást választottál.//

A németek mintha csak óramű lennének, egyszerre indultak meg a lanka irányába. Mihail látta, ahogy félkör alakban közelíítik meg a dombot. Kemény menetre számíthatott. Bedobta a gránátokat a domb mögé. A mintegy 30 német katona közül megölt 4-et, további 3-at megsebesített velük. Gyakorlatilag a középről érkező támadókat iktatta ki ezzel a manőverrel, de a németek két oldalról betörtek a domb mögé. Vészesen közeledtek. "Hande hoch! Hande hoch!" - kiabálták mindkét oldalról. Egyiküknek eszébe jutott, hogy talán az orosz nem beszél németül: "Kezeket fel!" - kiabálta és géppisztolyával hadonászott Mihail felé. Mihailnak cselekednie kellett, mivel tudta, hogy perceken belül a terület bombázás alá kerül. Vagy hagyja magát és a németek beviszik a táborba, vagy ő is és a németek is megszűnnek létezni.....

//Nehéz döntés... //

[dexantreal4]

*A jajkiáltásokból egyértelmű, hogy pár németnek befellegzett ügyes trükjének köszönhetően. Ennek örült, örömmel töltötte el, hogy eltakaríthatott párat a föld felszínéről. Bár lehet, hogy nem voltak ízig-vérig nácik, csak besorozták őket, de erről ő nem tehet. Élni és életben marad, ez a lényeg.
"Hande hoch! Hande hoch!", hallatszott az ismerős szöveg, mert már mesélték a társai és előfordult a front távolabbi szakaszán, hogy meghallotta így kiáltozni a németeket... és ez csak azt jelentheti, hogy álljon meg és kezeket fel... de utána anyanyelvén is elmondja az egyik fritz.*
- Mocskos nácik -*váalszol és csípőből lead egy lövést a mesterlövész puskájával, majd neki ront a beforduló németnek, hogy a meglepetés erejét kihasználva leterítse azt a földre és vad bírkózó csatában kitépje kezéből a fegyverté, hogy azután körbe kaszáljon mindenkit. Írni ezt könnyű, a végre hajtása nehezebb sokkal, de reméli sikerül....
Elkell tűnnie innen mihamarabb, már csak az esetleges tűzérség érkezése miatt is.*

[Michael Wittmann]

Mihail nem adta könnyen a bõrét. Kis magánakcióba kezdett, melynek eredménye 1 halott és 2 további sebesült. Ez azonban még kevésnek bizonyult a megmaradt 5 némettel szemben. 2 perc múlva azon vette észre magát, hogy hátrakötött kézzel taszigálják a fritzek a teherautó irányába. Mikor odaértek, valamelyik orvul tarkón vágta. Mihail elõtt elhomályosult a világ. Minden szürke ködbe burkolózott, majd végleg eltûnt a szeme elõl.

Mikor felébredt, épp egy német öntötte nyakon 1 vödör hideg vízzel. Gyors ébredés volt. "Na beszélj, madárkám! Ki vagy, mi a beosztásod, mit keresel itt? Hol vannak a társaid? Majdnem megöltél minket, szóval beszélj! Ha mégsem énekelsz nekünk, végleg elhallgattatunk!" - harsogta a fülébe egy SS tiszt. Tar kopasz fején az izzadtságcseppek peregtek Mihail arcába. Kellemetlenül bûzlött, de amit mondott, nem volt valami szívderítõ Mihail számára. "Ezek szerint a tüzéreink már felszántották a területet. Kár hogy nem pusztultak ott ezek a kutyák! Nem kellett volna kétszer tüzelnem." - gondolta Mihail. Most vigyáznia kell, mit mond. Könnyen az életébe is kerülhet. A náci kérdõn nézett rá, véreres szemeit rá meresztette. Egy bajonettel játszadozott az asztal másik végén. Mihail megkötözve ült egy széken, a kötés vágta a kezeit. A szék az asztalhoz volt tolva. Az asztalon nem volt semmi, csak egy hamutartó, tele csikkel. A náci tiszt kezében 1 bajonett, a helység sarkában 2 õr várakozott, Mp 40-eseiket markolászva. Mihailnak fel volt adva a lecke.......

[dexantreal4]

*Mihail látta már, ezt újfent elszúrta. Sajnos még sokat kell tanulnia, pedig azt hitte profi. Lehet, hogy az végülis, de az ellenfél is nagyon jó és ilyenkor apró dolgokon múlik minden. Ahogy talán most itt is... azon kapja magát, hogy a németek hátrabilincselt kézzel taszigálják az autó felé, mikor elsötétül a világ előtte.
Amit legközelebb érzékel, az jéghideg víz. Segítség! Kinyitja szemeit, köpköd és magához tér, majd látja, hogy egy szobában van asztal előtt egy széken ülve, megkötözve és előtte egy SS. Na, szépen megcsinálta magának. Háttérben két őr posztol természetesen fegyverrel a kézben.
A tiszt olyan, mint náluk: idióta és ordít. Mihail lehajtja a fejét és tanakodni kezd. Hol néha felpillant az őt faggatóra, hol az őröket mustrálja, de látja messze vannak, nincs értelme akciózásba kezdeni. Ám ekkor az agyában, mely most sötét, lámpást gyújtanak hírtelen és elméjében fény árad szét. Halvány esély a túlélésre... ez az!*
- Ne tessék már velem ordítozni, kérem! -*fakad ki őszinte megbotránkozással és úgy néz, mint egy gazdátlan kiskutya, a tekinte olyan szomorú.*- Ha a Führere ezt tudná! Nem csoda, hogy nem szólt maguknak, vadálatok! Hiszen, mint tudjuk a kémeket a legnagyobb titokban kell útjukra engedni és az előkészületeket se lehet világgá kürtölni, hogy kérem szépen, angolok, amerikaiak és egyéb alja pór nép, figyelmezzenek, mert útnak indítunk egy kémet orosz honba, hogy beférkőzzön az ellenség soraiba és szolgáltassa az információkat nekünk. Mert hát ez az ábra. Berlinből indultam, ledobtak repülővel az orosz front közelében és én ügyesen visszamentem társaimhoz, azt adtam elő, hogy az egyik német alakulat lemészárolta egységem, de halált megvető bátorsággal a lélekjelenlétemet kihasználva rendkívül ügyesen kiírtottam őket mind egy szálig. Egyébként ez az alakulat nem is létezik önöknél, a Führer maga mondta, hogy olyan elit egységet nevezzek majd meg, mely nem létezik a németeknél, hogy aztán ne is keltsek gyanút. Így mindenki elhitte... és, ha maguk most nem jönnek harciaskodni, akkor visszatérhettem volna az egységemmel, melynek feladata a felderítés volt... és természetesen rossz jelentést adtam volna... a foglyokat is azért lőttem le, hogy bizonyítsam hűségem -*több nem jut eszébe és elhallgat, közben a kötését próbálja szétvágni a szék hátsó részén észrevétlenül. Persze úgy álcázza, hogy a többiek annyit lássanak csak, hogy viszket a keze a kötéltől.*

[Michael Wittmann]

//Nagyon jó, hehhe! Kezdem egyre jobban élvezni a dolgot...! Nnna ezt kapja ki, elvtárs! Nem lesz hosszú a reagom, elõre szólok!//

A német SS tiszt mintha kicsit összezavarodott volna azon, amit Mihail mondott. Mindenesetre azért zavarában megkérdezte: "Öööööö.....Az SS-nél szolgál....?" - Kérdõn nézett Mihailra.....

//Én mondtam.... //

[dexantreal4]

*~Gól!~
Mosolyodott el, mert látta a tiszt már nem fölényes, nincs a nyergében és nem is ordítozik. Most kell tovább ütni a vasat.*
- Félre értett, de mielőtt nekem esne, hallgasson meg. Tudja, vannak a koncentrációs tábornokok Németországban. Oda érkezett egy parancs nem rég valami doktortól (Joseph Goebbels), hogy nézzék át az orosz foglyokat, ki érdemes arra, hogy kémkedjen és ki az, aki nem. Engem úgy ítéltek meg, hogy feladatra alkalmas vagyok. Kihúztak a sorból és erélyes faggatózásba kezdtek, kábé, mint maga. Hogy maguk németek mekkora állatok! Na mindegy, lényeg a lényeg elmondtam nekik, hogy utálom Sztálint, mint állat -*és ez így is van, semelyik diktatúrát és annak vezérét se szereti, ő inkább azért harcol, hogy vége legyen a háborúnak.*- és ez elég volt nekik. Mondták, hogy ledobnak a ruszkikhoz és le is dobtak és azóta ott tevékenykedem.

//mellesleg ez így volt. A náci háborús bűnösöknél olvastam Walter Schellenberg részénél, hogy a táborokból szedtek ki oroszokat kémkedésre.//

[Michael Wittmann]

//Igen elvtárs, tudok róla. Azért kérdeztem, az SS-nél szolgálsz-e, mert így, ha igen lett volna a válaszod, azonnal megnéztem volna a hónaljadat. Ne érts félre, de az SS katonáknak a hónaljába volt tetoválva a vércsoportjuk. A háború után minden megmenekült SS bûnös serényen kezdte eltávolítani a tetkót, de az égés nyoma - mivel kiégették - akkor is megmaradt. Ez volt a bizonyíték. Kis plusz info. //

"Ööööö....értem....hát, akkor.....nincs más hátra, mint......felhívom a Gestapo-t! Te addig szépen itt maradsz és elcsevegsz Franzi-val. Õrök! Hívja ide valamelyik Franzit!" - válaszolt a tiszt. Az egyik fegyveres õr kiment a helységbõl. 5 perc után visszatért és megszólalt: "Franzi azonnal itt lesz, Uram." - azzal visszaállt a helyére. "Rendben. Megvárom." - A tiszt továbbra is úgy izzadt, mintha csak szaunában lenne. Zsebkendõt húzott elõ és azzal törölgette izzadt fejét. Hirtelen kivágódott az ajtó és egy monstrum körvonalai rajzolódtak ki benne. A beszûrõdõ fényt alig engedte be magával, mivel szinte teljesen eltakarta az ajtónyílást. Egy hatalmas, kb. 130 kg. 2m10cm magas, lenyalt hajú, gyakorló nadrágot és zubbonyt viselõ SS tag lépett be az ajtón. Léptei dübörögtek. Megszólalt: "Hívatott, Uram...!" - Hangja, mint a mennydörgés. "Áh, igen Franzi. Itt van egy kismadár, aki azt állítja, hogy szovjet kém, de nekünk dolgozik. Amíg én leinformálom, kérlek, szórakoztasd, talán megváltozik a véleménye és más történetet talál ki nekünk." - válaszolt, majd Mihailhoz fordult. "Franzi szeret játszadozni. Jó mulatást." - azzal felállt és elindult az ajtó felé. Odaszólt a 2 õrnek: "Maguk is maradjanak bent, sosem lehet tudni." - Kifelé menet még látta, hogy Franzi mordul egyet, hatalmas péklapát kezét finoman rákulcsolja Mihail nyakára. A tiszt elmosolyodott és kilépett az ajtón.....

//Jó kis móka, nemde?//

[dexantreal4]

//okés, kösz a töri órát tanárbácsi . Amúgy nézőpont kérdése a jómóka, nekem ez húzós .//

*Figyeli elégedetten a tisztet és már előre iszik a medve bőrére. ~Minnyá kin vagyok.~*
- Mi? Felhívja? Várjon! Ennek a legnagyobb titokban kell lennie, már az is baj, hogy maguk tudnak róla... de, ha felhívja a Gestapót, akkor szerintem lassan mindenki tudomást szerez a dologról... Franzi? -*az csaj?~ És, mikor a tiszt kimegy és sajnos maradnak az őrök, akkor egy valóságos őrtorony sétál be a szobába és kedélyesen vagy nem kedélyesen, de ráteszi vállára a lapát kezét. ~Jézus az égben... meg Isten és összes szentek... segítség!~
Tovább próbálja kétségbeesetten, persze észrevétlenül szétvágni a kötelét a csuklóján.... ha sikerülne esetleg valami csoda folytán, akkor hírtelen lendülve tökön rúgja a monstrumot. Az mindig fáj, bármekkora hegy is áll útjába, s pillanatnyi megingását kihasználva lefejelteti vele az asztalt, majd maga elé foglya, mint holmi pajzs, mert az őrök biztos lőnek. Egy széket, amin ült, azt az őrök felé rúgja és ellöki magától a fickót is és megpróbálja leszerelni az egyik őrt, s elvenni fegyverét és mindenkit megölni a helységben. Utána pedig kirohan.
Ha a kötél nem enged, akkor vigyort erőltetve arcára továbbra is dolgozva a szökésen ránéz az óriásra.*
- Mi a pálya cimbi, jó ott fent?

[Michael Wittmann]

Mihail hiába próbálkozott a kötéllel, az nem engedett az erõfeszítésnek, csak véresre súrolta vele a csuklóját, amitõl még jobban fájt a keze. Franzi, Mihail bájvigyorára högött egyet, majd szorított egyet a nyakán. "Énekelj, madárka!" - szólalt meg dübörgõ hangján. "Ki a ........ vagy te? Nem hiszem, hogy igazat mondtál. Szerintem hazudsz. Ha pedig így van, azt nagyon megbánod. Most pedig egy kicsit játszadozunk." - mondta, majd egyszerûen felemelte Mihailt a levegõbe, a grabancánál fogva. A szovjetet a bal kezében tartotta, a jobbat pedig már ütésre is lendítette. Szemei kidülledtek, torkán mélyrõl jövõ hörgés tört ki. Hatalmas csapást mért Mihail nyaktövére. A szovjet fájdalmasan felnyögött. Az ütéstõl visszaesett a székbe. Kulccsontja iszonyúan szúrt. "Ez az állat biztos eltörte....!" - gondolta. A német monstrum újra fel akarta emelni áldozatát, amikor az ajtó kinyílt és belépett rajta a német tiszt. Már nem izzadt. Arcán széles mosoly feszült. Megállt az asztalnál és rászólt Franzira: "Elég öregfiú. Most én következem. Na, te Szása! A Gestaponál nem tudnak rólad. Most szépen el fogod árulni, hogy ki vagy. Ha nem, még egy kicsit egyedül hagylak Franzival! Választhatsz!" - Kérdõn nézett Mihailra, akinek iszonyúan fájt a kulccsontja.....

[dexantreal4]

*Franzi vagy kicsoda kezelésbe vette őt és a nyakára mért egy ütést, s ahogy visszazuhant a székre, érezte, hogy piszkosul szúrni kezd a kulccsontja. ~Franc, biztos eltört!~. Állapította meg cseppet sem derűlátóan Mihail, s mikor visszajött a tiszt a fejleményekkel, akkor úgy érezte itt a vég.*
- Mondtam már kém vagyok és, mint kém, titkosítva vagyok, nem csak maga előtt, hanem a Gestapo előtt is. Egyedül a Führer és a doktor tud az egészről, meg pár beépített elit embere -*magyarázta és igyekezett hozzá hihető képet vágni ,közben tovább próbálkozott a kiszabadításával, a kötél elvágásával.*

[Michael Wittmann]

A tisztet láthatóan nem lepte meg Mihail színészkedése. Összevonta szemöldökét, majd mereven Franzira nézett. "Franzi, szerinted ez hihetõ volt....? Hm....Nem tudom....Te mit szólsz?" - kérdezte a tiszt. Franzi szemében megcsillant valami. "Ööööö....szerintem hamukázik....meg kéne szorongatni...öööö...parancsra várok!!!" - és szája szélén kicsordult a nyál. A tiszt Mihailra pillantott. "Tudja miért hívjuk ezt a legényt Franzinak? Miután bevonult, Lengyelországba vezényelték, de Varsónál különös kegyetlenséggel gyilkolászta a lengyeleket. Foglyul ejtettek 20 zsidót, de nem éltek túl sokáig, mivel Franzi egyenként megfojtotta õket. Azután eltávra küldték, "pihenni", de Ausztriában megint bajba került: egy sörkertben egy Franziska nevû pincérlányt inzultált, aztán eljátszadozott vele zárás után. Sajnos Franziska belehalt ebbe a kis...hm....játszadozásba. Büntetõszázadba rakták, azután ide került. Most veled fog játszadozni, ha nem mondod el az igazságot. Ez a duma elég gyenge volt.....Kapsz 2 percet gondolkodni...!" - Azzal leült a székre, Mihaillal szemben, az asztal másik végére és rágyújtott egy cigarettára. A füstöt Mihail felé fújta és várt.....

[dexantreal4]

- Aha, pedig ez a helyzet. Úgyse meri személyesen zavarin a vezérét, mert tudja ez a fejébe kerülhet -*magyarázza és közben tovább nyiszitöli azt a francos kötélt, még a Franzi-s mese alatt se hagyja abba, pedig eléggé rémes történet, egy esti tábortüzes kalandocskába belefér simán a rém történetek kategóriába.*
- Franzi, igazán büszke lehetsz magadra. Nem gondoltál még arra, hogy mennyit gyilkolászhatsz ezek az idióták nélkül, sőt, talán a tiszt helyét is átvehetnéd, ha megölnéd? Neked Franzi olyan erőd van, hogy eláll tőle a többiek szava járása, szóval nem tehetnének semmit azellen, hogy megölöd a tisztet és a helyébe lépsz. Tovább megyek, Herr Himmlert is simán elteheted láb alól.... naaaa? Úgy lépnél be a történelembe, mint a legnagyobb gaztevő, aki valaha is létezett, nevét rettegve mondják ki világszerte.... "Herr Franzi!". Csábító, nem? Gyerünk, tedd meg! -*mondja jól hallatóan mindenkinek és reméli Franzi elég buta és enged a csábításnak és neki esik ennek a nyavalyás tisztnek.*- Ne engedd, hogy erődet, hatalmad ez a nyámnyila tisztecske korlátok közé szorítsa! -*közben tovább ügyeskedik a kötélnél, mit sem törődve az eltörött csuklójának fájdalmával, pedig nagyon fáj már.
Szakadj már el te rühes kötél!*

//szakadjon má el //