Skierniewice

[Mark Dönitz]

Skierniewice-tõl 3 km-re

Mark fáradtan üldögélt a táborban, amit a szakasszal estére felállítottak. Már 2. napja, hogy nem hallottak semmit a 12. SS. gyalogos ezredrõl. 22-en váltak le az ezredtõl, hogy felderítsék Skierniewice városának 3 kilóméteres körzetét, Dél-Délnyugati irányban. Mark ismét akarata ellenére került a felderítõcsapatba, hála Alfred Pakkham századosnak. Már megint...pont mint a Warta hídjánál. Az ezred tovább menetelt Dél felé, õk meg elvesztették velük a kapcsolatot. Ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Mark nyugtalanul bámulta az apró lángokat. Bár a szakaszvezetõ, Thomas Manfred, és legjobb barátja, Arne Grehen is itt volt, valahogy nem tudott megnyugodni.
- Remélem a lengyelek nem olyan izgágák itt, mint Varsóban. -törte meg a csöndet Arne vigyorogva, mire a többiek is kibontakoztak a némaságból.
- Kétlem, hogy csak úgy átadnák a vasútállomást. Így egyenes utunk lenne Varsóig. Bár erõsen sanszos, hogy azok a hülye vadászpartizánok felrobbantották a sineket is. -csatlakozott Hartmann, aki épp Kar98-asát tisztogatta.
- Nem. Az elõretolt állások jelentették, hogy a Varsó-Skierniewice vasútvonal még ép. Ezért kellene bevenni a várost. Csak, ahogy hallom a vezérkar fontosabbnak tartja, hogy az SS. fojtsa el a Déli városok ellenállásait. Mert ott sok a zsidó ellenálló. Csak azt nem tudom hogy a 12.-es fiúkat is lehívták e, mert akkor elég nagy szarban vagyunk. -mondta a szakaszvezetõ, szokásos nemtörõdöm stílusában.

Mark is tisztában volt vele, hogy akkor valóban nagy a baj. Ha az ezred elment, és itthagyta õket, akkor kétnapos elõnnyel indultak, soha nem érik utól. Nyílt terepen pedig könnyen a lengyel partizánok áldozatává válhatnak. Mark a maga részérõl nem értette, hogy miért hagyták itt õket. A kapcsolat megszakadt. értelmes magyarázat nincs. Hacsak szét nem verték õket, aminek az esélye a nulla felé közelített. Egy friss, fejlett, páncélos csapatokkal támogatott gyalogosezredet a lengyelek összevont erõkkal se tudnának elverni, nemhogy partizánok elszórt támadásaival...nevetséges. De akkor mégis mi történt? -gondolkodott Mark. Eközben a többiek élén vitába kezdtek arról, hogy vajon a francia, vagy a német nõk jobbak-e az ágyban. A kis Ralph Friedhelm pedig vagy 30 márkát veszített kártyán az egyik támogató lövész ellen folytatott kártyacsatában.

A szakasz biztonságban érezte magát, így nem is nagyon figyeltek oda magukra. Az emberek lassan nyugovóra tértek, (persze a nyugalom ellenére mindenki a fegyverével a kézben aludt el) de Mark szemére még sokáig nem jött álom. Talán holnap meghal. Vajon hogyan esik el? Egy hatalmas kétségbeesett roham? Vagy egy alattomos golyó a fejbe? Ezt sohasem tudhatta. Végül eldobta borús gondolatait, és arra gondolt, hogy ha szerencséje van, akkor akár meg is úszhatja. És szerencsében sohasem szenvedett hiányt.

[Mark Dönitz]

Skierniewice városa

Mark kissé nyûgösen ébredt fel, ami érthetõ, hiszen alig aludt 3 óránál többet, az esti forgolodása miatt. Hamarosan tovább kellett indulniuk. A csapat feltûnõen levert volt, és bár senki nem szólt egy szót sem, még Arne is leragadt a tõmondatoknál, érezni lehetett a feszültséget. Mark ébredt fel utoljára, így feltételezte, hogy a többiek tudnak valamit, amit õ nem. Miközben szegényes reggelijüket fogyasztották, (ami nem állt másból, mint a talált tojásokból, és egy kevéske kenyérbõl) Mark megbökte Arne-t, és fojtott hangon kérdezte tõle:
- Mi történt haver? Mi ez a levertség? -mire barátja csodálkozva nézett rá:
- Ja tényleg! Te nem is voltál még fenn...Tom (a szakaszvezetõt nevezték Tomnak) el tudta érni az ezredet. Az a rohadt Pekkhem megparancsolta, hogy próbáljunk meg bejutni a városba, és felderíteni a védelmi egységeik nagyságát és állását. Semmi esélyünk. Mind ott döglünk meg benn. -mondta Arne, hangjában némi keserûséggel, de inkább a dühöt lehetett kihallani belõle. Mark is gyûlölte a századost, de hogy ilyen lehetetlen feladatra utasítsa ezt a 20 fõbõl álló csapatot, amit ráadásul elõtte itt is hagytak a semmi közepén, ehez azért pofa kell! -gondolta Mark, de tudta, hogy a szakaszvezetõ teljesíteni fogja a parancsot. Mást nem is igazán tehetett, hiszen a parancsmegtagadásért, mint rangidõs tisztet, õt vonták volna felelõsségre.

Mark komoran bámult le a városra, amire tökéletes kilátásuk nyílt a táborhelyükrõl.

Lassan az evés (amely ugyanolyan szótlanul telt, mint a reggel addigi része) végére értek, mikor Tom is visszatért, hátán a rádióval. Megerõsítésk akart kérni a parancsra, hátha addig a százados átgondolja a dolgot, és lefújja az öngyilkos akciót. De sajnos a 12. ezred nem volt elérhetõ. A szakaszvezetõ tehát megkezdte az eligazítást. Igyekezett tréfálkozni, és jobb kedvre hangolni embereit, ami némileg sikerült is, így a hangulat egészen oldott lett. Mark szája is mosolyra húzódott, egy-egy megszólalás után, így az megbeszélés kellemesen kezdõdött.
Tom kiterített egy térképet a kisvárosról, és beszélni kezdett rohamkésével jelölve a térképen a helyszíneket, amikrõl éppen beszélt.
- Na szóval. Itt ezen a részen fog behatolni az elsõ csoport, és amint láthatjátok, az utcák eléggé összevissza futnak a városban. Csak egy térképünk van, de muszály 4 fõs csoportokra oszlanunk, különben azonnal felfedeznek. Valószínûleg a várost 4-500 fegyveres védi, de ebbõl harci kiképzést szerintem nem kapott több 30-nál. A városban a kiürítés után is maradt körülbelül 5000-6000 civil. Ha lehet maradjunk észrevétlenek, bár a lakosok valószínûleg a lakásaikban és házaikban maradnak. Már ami maradt belõlük, a legutóbbi akció után... A legfontosabb, hogy eljussunk a vasútállomáshoz, ami sértetlen maradt, aztán onnan vissza. Közben szétnézünk a városban. Az elsõ csoportban lesz Mark, Arne, Eberhard és Én. Mi konkrétan csak az állomásra kell, hogy eljussunk, hogy közelebbrõl is szemügyre vegyük. A többiek... -kezdte el csoportokba osztani az embereket, és sorolni a feladatokat, de Mark már nem figyelt. A legjobb csoportba került, ezt jól tudta. Arne valóságos szakértõ volt a lopakodásban és a szabotálásban, Eberhard pedig fanatikus fegyverszakértõ, és ebbõl adódóan kiváló volt a tûzpárbajok terén. Tom mindig is legendás harci képességekkel bírt, bár élesben még csak párszor látta Mark, hogy mire képes, de ez is maradandó nyomot hagyott benne. A Warta hídjánál például egyedül megtisztított egy egész erdõsávot a Lengyelektõl.

- Rendben van uraim. Egymás után közelítjük meg a várost. Minden csapat 10 percig vár, az elõzõ indulása után. Vegyenek fel valamit az egyenruhájukra, és a fegyverüket se mutogassák! Vegyüljenek el. Valószínûleg a városiak megszokták a fegyvereseket, bár az is megeshet hogy azoknak egységes fegyverzetük, és ruhájuk van, de bízzunk benne, hogy nem. Ne keveredjenek senkivel stb. stb. remélem nem kell sorolnom egy feltûnésmentes beszivárgás kellékeit. Nos, Mark, Arne, Eberhard. Indulás. Mindenkinek sok sikert. -mondta a szakaszvezetõ, azzal elindult. Egy ideig csendben követték. Mark szorosan fogta a távcsöves Kar98-asát, miközben átvágtak egy kisebb bokorcsoporton. A város melletti telepített erdõ jó beszivárgási lehetõséget jelentett. Nemrég tüzérségi tûz alá vették Skierniewice-t, bár a gyenge felderítés miatt csak nagyon eyhe károkat okoztak a városban.

Mark remélte, hogy egyetlen lövés sem fog elhangzani.

[Mark Dönitz]

Skierniewice

A város romosabb, és elhagyatottabb volt, mint eleinte képzelték. A lakónagyedek úgy tûnt, súlyos károkat szenvedtek. Már több mint 25 perce jártak a szûk utcákban és sikátorokban, de még nem találkoztak senkivel. Vajon hová tûntek az emberek? -kérdezte a csapat 4 tagja magától. De nem kaptak választ. A Város némán ásítozott, és további 10 perc telt el, és még mindig nem találkoztak senkivel. Kezdett kicsit baljósnak tûnni az üresség. Tulajdonképpen egy olyan városra számítottak, ahol nincs túl nagy nyüzgés, de azért vannak emberek az utcán. Ezért is aggódtak, hogy mi lesz ha valaki egyszer csak jobban megnézi magának õket. De itt senki nem volt...nehezen vegyülhettek volna el.

10-15 perces néma és lassú menetelés után, már fel tudták mérni, hogy a város tulajdonképpen romokban hever. Pekkhem arra számított, hogy a város még majdhogynem teljesen ép. Úgy látszik -ismét- tévedett.

- Talán vissza kellene mennünk, így nagyon hamar fel fognak... -kezdte Arne, de egy hirtelen puskadörrenés beléfojtotta a szót. Mark épp kilépett volna egy sikátorból az utcára, de a fal sarka egy apró surranással porfelhõ kíséretében kapott puskalövést. A sarok egy pici része levált, de Mark és a többiek, már kapták is elõ Kar98-as puskáikat, visszahátrálva a sikátor biztonságába.

- Ettõl féltem. Mesterlövészek. Tele lehet velük a város. Innen nem jutunk ki élve. A többieknek sem tudunk szólni, szóval magunkra vagyunk utalva. Esetleg még eljuthatunk a vasútállomásig, de nem sok esély van a sikerre. -mondta gyorsan Tom, majd folytatta:
- Na jó. Muníciónk még van, elõször is meg kell tisztítanunk egy épületet, ahová befészkeljük magunkat, és ahonnan lehetõleg átlátjuk a várost. Valószínû, hogy valahol van itt egy rádióadó. Szólnunk kell Pakkhamnak, hogy támadja meg a várost. De még az is lehet, hogy tüzérségi tûz alá veszik, és ahoz tudnánk asszisztálni. -mondta, mintegy önmagának az utolsó mondatot, majd az embereire nézett.
- A szemben lévõ társasházzal kell kezdenünk. Onnan lõttek. Én megyek elsõnek, ha kidugná a képét az a piszkos lengyel, akkor szedjétek szét. -fejezte be, és azon nyomban elindult, a szemközti ház felé.

Tom lépései simák és gyorsak voltak. A lengyel lövész nem dugta ki a képét, valószínûleg a kapcsolatteremtés formáit latolgatta, amivel értesítheti a védelem központját a németek behatolásáról. Pár másodpercig úgy tûnt észre se vették a szakaszvezetõt, aki átrhonat az úton, de egy újabb puskalövés hangja, és a por, amelyet a golyó felvert a férfi lába elõtt másról árulkodtak. De ismét szerencséje volt, és átért, ahogy a csapat többi tagja is. Már biztosan tudták, hogy a városban vannak. Hamarosan felbolydul az ellenség.

[Sors]

A kis csapat egy gyors egyeztetést tartott, hogy utána betörve az ajtót betóduljanak a romos háztömbbe.

Sehol semmi, summázta mind a 4 férfi. A csend már-már nyomasztó volt, de nem a béke és nyugalom zajtalansága volt ez, inkább emlékeztett a vihar elõtti csendre. Mind a négyen óvatosan lépkedtek a poras kis helyiségben, lépteik zajával nem akartak feltûnést kelteni. Alaposan körbenéztek az alsó szinten, amikor is léptek zaját hallották maguk fölül, majd a lépcsõn egy apró tojásszerû golyó gurult le vészesen. Egy gránát volt, úgy tûnt a lengyelek készültek, még ha ezen nem is volt idõ gondolkodni...

//Itt írd le, a csapat hogyan reagál a gránát felbukkanására...//

A robbanás nem volt vészes, de egy ilyen ócska, rommá lõtt ház megérezte, csoda, hogy nem szakadt be az egész mennyezet. Mark és társai poros arccal és testtel a földön feküdtek, füleltek. Az öreg lépcsõn léptek zaja hallott, csak úgy recsegett a korhadásnak indult faszerkezet... Lengyelek...

[Urlich Zimmerman]

*Késve csatlakozott társaihoz, mert Krakkóban volt dolga, de amint tudott, jött ide. Noha nem nagyon fűlött a foga ehhez, a vezetőség mindenkit ide parancsolt. Most már szakaszvezető, de még új rangjelzését se volt ideje feltenni, sőt embereket se kapott, de mindezeket nem is bánja.
~Tudjuk le hamar ezt is és pihenhetünk. Mindannyian. Az ellenség a föld alatt, mi felettük iszogatva.~
Gondolta, miközben behatolt a városba és csendben osont végig utcáról utcára, hogy utolérje a bent lévő egységeket.
Persze, hogy kihalt minden és sehol senki... habár ahogy egyszer felpillantott, egy helyi lakos hölgy a fejét éppen behúzta az ablakon, hogy magáénak tudhassa még a jövőben.
Urlich a következő pillanatban lehajolt, mert talált egy kis értékes holmit... valami réginek számító gyűrűcske lehetett, ami bizony jól jöhet a fekete piacizálási alkalmakkor, kitudja kinek kell. Zsebre vágta és fütyörészve akart tovább menni, de eszébe jutott a háborús helyzet. Így hát inkább csendben sietett tova a helyszínről és akciót keresett tekintetével.*


//gondoltam jövök, remélem megfelel így a belépő reagom//

[Franz Krüger]

Franz feltűzte szép új rangjelző szallagját a vállára, és megnézte az embereit. Richard a tipikus szutykos egyenruhájában, Julius a tökéletes katona képében tisztelegve, Zven pedig épp az orrát túrja.
~ Nem is az én szakaszom lenne...
Ám ekkor megérkeztek azok akik elméletlieg innentől alatta fognak szolgálni. Még két Panzer II és egy Panzer I, ami élőerő ellen hatékonyabb a II-esnél.
- Szóval azért hívtalak ide titeket...
- TESSÉK?! - kiabált le az egyik P2-es parancsnoka.
- ÁLLÍTSA LE AZT AZ ÁTKOZOTT MOTORT - kezdi, mire halk hörgésbe megy át a dübörgés, majd a Büssing motor köhint egyet és leáll - És akkor hallani fogja mit mondok. Szóval azért vagyunk itt, mert mostantól ti is az én karjaim alá vagytok beosztva. Rádión tartjuk majd a kapcsolatot a harcok alatt, és megpróbáljuk egymást védeni. Ezt mi végrehajtjuk a mi P2-esünkel, de elvárjuk tőletek is. Ezenkívül, nektek is van némi mondanivalóm - fordul Franz külön saját harckocsija legénységéhez. Ti elmehettek, nemsokára úgyis indulunk Skierniewice-be. Ott is valamiféle csapatmunkát vá...
Ekkor azonban a tankok eltűntek.
- ...rok. Na mindegy. Majd rájönnek miről beszélek. Szóval számotokra azt akartam mondani, hogy nyálazzátok át a tankot, és tűzzétek ki a zászlót!
- De...
- Igen tudom, hogy a parancsnoki járművekre jobban kedvelnek vadászni, de szükség van rá! PARANCS.
- Oké, oké...
Kitűzték a parancsnoki zászlót, majd a lánctalpat kicsit megrugdosták, mert az egyik oldalon valami befúródott a hernyótalp és a meghajtótengely közé. Egy 9mm-es lövedék volt.
- Mázli, hogy nem dobta le az egész lánctalpat.

Így végülis némi javítgatás után elindultak, hogy bevegyék a következő várost is.

[Mark Dönitz]

Skierniewice

Mark lazán tartotta kezében Kar98-as puskáját, ami jólesõ megnyugvással töltötte el, és kellemes biztonságérzetet adott a férfinak. A sikátorban összezsúfolódott 3 katona a dohos és poros levegõn keresztül halgatta végig a szakaszvezetõ gyors és halk eligazítását, amely tulajdonképpen csupán a szokásos "jótanácsok"-at tartalmazta, amit egy irányító nyújthat a katonáinak. Aztán Tom egy erõteljes rúgással beszakította az egyébként zárt ajtót, és elõvigyázatosan kémlelt körül, csak a fejét dugva ki a keret mögül. A bejárat másik oldalán Mark tette ugyanezt. Miután meggyõzõdtek róla, hogy a helyiség tiszta, óvatosan lépkedve indultak befelé a házba.

A nagy, ódon ház kialakítása két-háromszáz évvel korábbi divatot tükrözött. Úgy tõnt az egykori portás (vajon mi lett vele? -villant át Mark agyán egy fél másodpercig) szálláshelyére sikerült betörnie a csapatnak. A lakóépület csöndes volt, és elhagyatottnak tûnt. Mintha errõl a helyrõl végképp kiszállt volna az élet. A helyiséget a plafonról lelógó magányos villanykörte világította meg, ami valószínûleg egész nap éghetett, hiszen ablak nem volt a helyiségben. A berendezési tárgyak majdnem mind szét voltak zúzva, és vastagon állt rajtuk a por. Mark azonban felfigyelt a padló porrétegében nyomot hagyó csizmákra, amelyeket nyilván lengyel partizánok hagyhattak hátra. A 4 férfi nem jutott tovább, ugyanis egy gyanúsan halk kattanás után, egy jóval hangosabb, vészjósló koppanássorozatra lettek figyelmesek a lépcsõ irányából, amely a bejárattal szemben volt, és úgy 5-6 méterre lehetett ez utóbbitól. Mark agya -amely már ráállt a háború kemény realitásaira- azonnal kapcsolt. Szeme sarkából még látta a leguruló gránátot. Még arra is volt ideje, hogy konstatálja: nem hasonlít egyetlen megismert gránáthoz sem, amirõl a kiképzésen tanult, így hát jogos volt a feltételezés: a lengyel partizánok maguk fabrikálták.

A négy férfi villámgyorsan fedezéket keresett magának. Visszadobni már nem volt idõ, túl nagy volt a távolság, túl sok az akadály köztük és a robbanószer között, valamint zárt térben voltak egy ablak nélkül. Mark egy feldönött és félig szétroncsolt szekrény mögé ugrott be, amely szinte biztos vedezék volt a kisebb erejû detonációk ellen. Biztos volt benne, hogy az ellenállók nem dobnak le egy erõsebb repeszgránátot, az ugyanis tulajdonképpen tökéletesen szétbarmolná az épület egyik sarokrészét, vagyis a konstrukció azonnal beszakadna, maga alá temetve ezzel a partizánokat, és Mark csapatát is. Talán egy nácikból álló SS-brigád megcsinálta volna, de a lengyelek háromnegyede nem volt elhivatott katona, csupán egy csapat bátor, ám képzetlen parasztfiú, akik értettek valamellyest a puskák használatához. A robbanás nem is volt túl nagy, de még így is félõ volt, hogy az épület nem bírja ki. A szekrény mögött rejtõzõ katona gyorsan kinyitotta a száját, hogy a hirtelen nyomáskülönbség nehogy megsüketítse. Csak egy villanás volt az egész... Mark arca és egyenruhája meglehetõsen poros lett, miután a földön kellett hasalnia. Kikukucskált a szekrény mögül vigyázva, nehogy megreccsenjen alatta a padló. A támadók még fenn voltak. Jobb ha azt hiszik: a behatolók meghaltak, vagy súlyosan megsebesültek. Látta, hogy társai is hasonlóan gyorsan találtak menedékre. Arne például a lépcsõ alatt, amely pár másodperc múlva megreccsent. Mind tudták mi a dolguk. Mark fegyvere be volt tárazva, és már csak a ravasz meghúzására várt. Ha valaki lejön, akkor még élniük kell a hirtelen adódott meglepetés erejével. Utána már úgyse számíthatnak erre az elõnyre.

[Sors]

Mark Dönitz:

A lengyelek lassan lépkedtek, és bár ebbõl semmit nem lehetett látni, a szoba csendjét megtörõ ritmusos nyekergés árulkodó volt. Már kirajzolódtak az egyik partizán árnyékának körvonalai a falon. Még pár másodperc...

A félhomály nehezítõ körülmény volt, de nem ey jól képzett SS katonának, így a négy katona nagy magabiztosságot mutatva pattant elõ rejtekhelyérõl. Az elöl haladó lengyel reagálni tudott, de leadott lövése jó egy méterre célt tévesztett a hozzá legközelebb álló Eberhard-hoz képest. A hibát kíméletlen megtorlás követte, és a második lengyel sem járt jobban, halott testét az ólom ékszer díszítette attól a perctõl kezdve.

CSak remélni tudták, hogy ez a kis konfliktus helyzet nem csapott nagy zajt. Hamar rájöttek, hogy hiába remélték. Léptek zaja hallatszott oda kintrõl. A szakaszvezetõ határozott utasítást adott, hogy induljanak felfelé a lépcsõn, õ tartja addig az ellenséget. Mindenki így tett, mire az ajtó bevágódott a következõ pillanatban. Tom tüzet nyitott, amíg a tár bírta, majd a nagy rohamot visszaverve õ is futásnak erdet. Lengyel beszéd terjengett a légtérben, legalább fél tucat partizán szállta meg az alsó szintet.

Közben felért a vezetõjük nélkül maradt 3 fõs csoport. A feésõ szintet egy nagy folyosó alkotta, ami a szobák felé vezetett. Ez valami panzió lehetett fény korában, villant át mindenki agyában, amikor hallották Tom sorozatát a földszintrõl. A tágas ablakok elõtt láttak pár töltény hüvelyt, nem volt kérdés, a rohadékok innen lõttek. A következõ pillanatban Arne karját súrolta egy golyó, mire mindenki hasra vágta magát és kúszni kezdett az egyik szoba felé. Mindenki hevesen szitkozódott, és elküldte a francba a mesterlövészeket. Tom is felért, mint tapasztalt róka, gyorsan reagált, egy bukfenccel társai mellett volt. Mark kérdõen tekintett rá, parancsot, vagy valamiféle ötletet várva.

" - Azok a mocskok ügyesen bekerítettek minket. Csak remélem, hogy a többi osztag nem járt hasonlóképpen. Na de most valamit ki kell találni. Odalent tobzódnak már, hamarosan feljönnek, míg az ablakokban veszélyben vagyunk. Kényes helyzet."

Értékelt a szakaszvezetõ. A helyzet nem túl fényes, de az is igaz, hogy az eddigi célzó tudományuk a lengyeleknek megmosolyogni való jelenet volt...

Csapat:

Az indulás elõtt minden jelentéktelen személy megkapta az általános tudnivalókat a városról, talán csak azt nem, ami a leglényegesebb volt, hogy a város még tele van ellenséges katonákkal, akik az elszállításra várnak. Persze errõl senki nem tudhatott semmit. A taktika világos volt. A das Reich egy félgyûrût alkotva rárohan a városra, a gyalogság takarít. A cél a vasútállomás. Felhívták azonban mindenki figyelmét, hogy a városban német honfitársak is lehetnek, az SS ugyanis több frontotn állt.

A város hazára már láthatóvá vált, úgy 10 perc és az elsõ páncélos jármûvek oda is érnek, igaz ez a sereg éppen az ellenkezõ irányból hatol be, mint Dönitzék.

[Franz Krüger]

Franz meghallgatva az adatokat, a páncélosnak dőlve cigiző csapatához sietett.
- Fiúk, befelé, rövidesen indulunk. Elméletileg minden kész. Richard Kurblizd be ezt a csotrogányt. Ha jól vettem ki a szavaikból az ellenfél már elpucolt innen Varsóba, vagy miszösz, és nekünk már csak egy kört kell menni a városba és kiszúrkálni a zászlót, meg lelőni pár hősködő kretént...
- Ezt még elszívjuk, és akkor beszállunk - kezdi szítani a viszályt Zven.
- Most szálltok be, de rohadtgyorsan, vagy berugdoslak a figyelőrésen!
- Ejj de erős lett itt valaki - húzta ki magát Richard, aki egy fejjel volt magasabb Franznál.
- Látszik, hogy neked is az agyad helyett a lábad nőtt! Takarodj befelé, vagy lelövetlek szabotőrként! - ő maga sem hitte el amit mondott, hát még a két bajkeverő. De hogy a rangjához nyúlt legalább engedelmeskedtek.
- Jóvanmá! Lógsz egy staubbal!
- Ha nem lövik szét a seggünket megadom, csak befelé! Ha Varsó a mienk pálinkában fogunk úszni!