Post by Michael Wittmann on May 9, 2008 14:16:08 GMT 2
Szovjet tengeralattjáró típusok
D (Dekabrist) class
Az első szovjet tengeralattjáró terveket a Bars Class alapján kezdték el tervezni és építeni, ez lett a Dekabrist osztály, a későbbi D-osztály, miután a szovjet vezetés úgy döntött, hogy a tengeralattjárókat nem nevekkel, hanem számokkal jelölik. Ebből a közepes méretű tengeralattjárókból csak 6 db épült meg 1931 és 1932 között. Nem bizonyultak túlzottan sikeres konstrukciónak, komoly problémája volt a típusnak a rendkívül hosszú merülési idő, ami meglehetősen védtelenné tette a felszínen. A megépült 6 hajóból három pusztult el a harcokban.
L (Leninec) class
Amikor a szovjetek kiemelték azt az angol tengeralattjárót (L 55.), amelyet egy szovjet romboló süllyesztett el 1919-ben, annak alapján igen komolyan továbbfejlesztették az addigi D-osztályt. A tervezőmérnökök és a tengeralattjáró parancsnokok egy olyan erős, torpedókkal és ágyúval is felfegyverzett hajót kívántak létrehozni, amely képes aknák telepítésére is, azaz egy többcélúan bevethető, nagyhatósugarú aknarakó és támadó tengeralattjáróra merült fel az igény. A tervek végül is egy közepes méretű, részben duplafalú nyomásálló hajótesttel rendelkező egységről szóltak , kezdetben Leninec néven, később L-osztályként, ugyanis a szovjet vezetés a 30-as években úgy döntött, hogy a tengeralattjárókat nem névvel, hanem számokkal jelölik.
Az L-osztály jóval sikeresebb konstrukciónak bizonyult a korábbi D-osztálynál. 25 egység épült meg 1933 és 1942 között belőlük, ezeket a hajókat hat (533 mm-es) torpedóvető-csővel szerelték fel, és aknák telepítésére is képes volt. Az osztály négy szériában készült a gyártás ideje alatt - 1. csoport (Type II), 2. csoport (Type XI), 3. csoport (Type XIII), 4. csoport (Type XIII-mod.) - ahol csak kisebb különbségek voltak a különféle szériák között, elsősorban az elektromos meghajtás és a parancsnoki torony különbözött. Amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót 1941. nyarán, ezek a hajók a Balti-tengeren, a Fekete-tengeren és a Csendes-óceánon teljesítettek szolgálatot.
1942-ben két L-osztályú tengeralattjáró (az L-15 és az L-16) megpróbál Vlagyivosztokból áthajózni a Csendes-óceánon a szovjet északi vizekre, miközben érintettik San Francisco-t és áthaladnak a Panama-csatornán. Az L-16 azonban sohasem érte el célját, mert egy japán tengeralattjáró (az I-25) tévesen amerikai tengeralattjáróként azonosította és torpedóval elsüllyesztette.
Az osztály 25 hajójából a háború folyamán 6 pusztult el.
SC (Scuka) class
Az 1930-as években nagyarányú építési-program indult be a Szovjetunióban, hogy négy tengerre (Balti-tenger, Fekete-tenger, Csendes-óceán, Északi-tenger), négy tengeralattjáró-flottát állítsanak szolgálatba a határok mentén.
Az eredeti tervek 200 darab közepes méretű Scuka legyártását írták elő, több szériában (III, V, V-bis, V-bis-2, X, X-bis). Közvetlenül a II. világháború kitörése előtt azonban csak 86 egység állt szolgálatba a szovjet flottánál. Hét hajógyár dolgozott a program végrehajtásán - a 189, 190, és 194-es számú üzemek Leningrádban, a 112-es számú Gorkijban, a 200-as számú Nyikolajevben és végül a 202-es számú Vlagyivosztoki hajógyár.
A különböző változatok elsősorban hatótávban és a torony formájában különböztek egymástól. A végül is 90 darab szolgálatba állított tengeralattjáró közül 35 süllyedt el a háború folyamán.
D (Dekabrist) class
Az első szovjet tengeralattjáró terveket a Bars Class alapján kezdték el tervezni és építeni, ez lett a Dekabrist osztály, a későbbi D-osztály, miután a szovjet vezetés úgy döntött, hogy a tengeralattjárókat nem nevekkel, hanem számokkal jelölik. Ebből a közepes méretű tengeralattjárókból csak 6 db épült meg 1931 és 1932 között. Nem bizonyultak túlzottan sikeres konstrukciónak, komoly problémája volt a típusnak a rendkívül hosszú merülési idő, ami meglehetősen védtelenné tette a felszínen. A megépült 6 hajóból három pusztult el a harcokban.
L (Leninec) class
Amikor a szovjetek kiemelték azt az angol tengeralattjárót (L 55.), amelyet egy szovjet romboló süllyesztett el 1919-ben, annak alapján igen komolyan továbbfejlesztették az addigi D-osztályt. A tervezőmérnökök és a tengeralattjáró parancsnokok egy olyan erős, torpedókkal és ágyúval is felfegyverzett hajót kívántak létrehozni, amely képes aknák telepítésére is, azaz egy többcélúan bevethető, nagyhatósugarú aknarakó és támadó tengeralattjáróra merült fel az igény. A tervek végül is egy közepes méretű, részben duplafalú nyomásálló hajótesttel rendelkező egységről szóltak , kezdetben Leninec néven, később L-osztályként, ugyanis a szovjet vezetés a 30-as években úgy döntött, hogy a tengeralattjárókat nem névvel, hanem számokkal jelölik.
Az L-osztály jóval sikeresebb konstrukciónak bizonyult a korábbi D-osztálynál. 25 egység épült meg 1933 és 1942 között belőlük, ezeket a hajókat hat (533 mm-es) torpedóvető-csővel szerelték fel, és aknák telepítésére is képes volt. Az osztály négy szériában készült a gyártás ideje alatt - 1. csoport (Type II), 2. csoport (Type XI), 3. csoport (Type XIII), 4. csoport (Type XIII-mod.) - ahol csak kisebb különbségek voltak a különféle szériák között, elsősorban az elektromos meghajtás és a parancsnoki torony különbözött. Amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót 1941. nyarán, ezek a hajók a Balti-tengeren, a Fekete-tengeren és a Csendes-óceánon teljesítettek szolgálatot.
1942-ben két L-osztályú tengeralattjáró (az L-15 és az L-16) megpróbál Vlagyivosztokból áthajózni a Csendes-óceánon a szovjet északi vizekre, miközben érintettik San Francisco-t és áthaladnak a Panama-csatornán. Az L-16 azonban sohasem érte el célját, mert egy japán tengeralattjáró (az I-25) tévesen amerikai tengeralattjáróként azonosította és torpedóval elsüllyesztette.
Az osztály 25 hajójából a háború folyamán 6 pusztult el.
SC (Scuka) class
Az 1930-as években nagyarányú építési-program indult be a Szovjetunióban, hogy négy tengerre (Balti-tenger, Fekete-tenger, Csendes-óceán, Északi-tenger), négy tengeralattjáró-flottát állítsanak szolgálatba a határok mentén.
Az eredeti tervek 200 darab közepes méretű Scuka legyártását írták elő, több szériában (III, V, V-bis, V-bis-2, X, X-bis). Közvetlenül a II. világháború kitörése előtt azonban csak 86 egység állt szolgálatba a szovjet flottánál. Hét hajógyár dolgozott a program végrehajtásán - a 189, 190, és 194-es számú üzemek Leningrádban, a 112-es számú Gorkijban, a 200-as számú Nyikolajevben és végül a 202-es számú Vlagyivosztoki hajógyár.
A különböző változatok elsősorban hatótávban és a torony formájában különböztek egymástól. A végül is 90 darab szolgálatba állított tengeralattjáró közül 35 süllyedt el a háború folyamán.