Mihail Dzsudzsov

[dexantreal4]

Nemzet: orosz
Kor: 18
Rang: közlegény
Beszélt nyelv: orosz

Felszerelés: Mosin-Nagant 1891/30, TT-33 Tokarev




Mihail egy kis városkában született nem messze Moszkvától.
Kis korában napja nagy része azzal telt, hogy reggel felkelt és elsétált a város egyetlen iskolájába, aztán hétvégén ugye még misére is mehetett szüleivel. De a délutánjai szabadok voltak és olyankor a többi gyerekkel lógott egészen tíz éves koráig.
Akkor édesapja oda hívta magához.
- Mihail, gyere csak ide! Mutatnék én neked valamit!
Jövök édesapám! - Mihail még intett barátainak, hogy várjanak, vagy menjenek, õ neki most dolga van. A fiúk kíváncsian összenéztek és vártak.
Mihail meg oda rohant édesapjához, aki a vállára tette a kezét és bevezette a házba. A ház szegényes berendezése megmutatta mindenkinek a család anyagiságát, hogy nem egy elõkelõ családról van szó. Ám nagy volt a szeretett és az összetartás. Átmentek a konyhán, ami a bejárati ajtótól két lépésnyire volt közvetlen és ez szolgált a nappalinak. Jobbra a fürdõ és a mellékhelység volt egy szobában, balra pedig a szülei és az õ szobája és ezzel ki is lõve a ház.
Mihail bement a szobájukba, ahol édesapja az egyik ládához ment, ami már nagyon vonzotta a fiút, igen kíváncsivá tette, hogy vajon mi lehet benne. Az apja kinyitotta most - máskor a fiú elõtt sose tette ezt és igazából úgy semmikor se - majd egy pillanat múlva kiegyenesedett és amit a kezében tartott, attól a kis Mihail szava és lélegzete is elállt.
- Ez fiam egy mesterlövész puska az elsõ világháborúból! Az én puskám! Kiváló mesterlövész voltam, talán az egész átkozott seregben a legjobb. Úgy gondoltam, hogy lassan itt az ideje a tanításodat elkezdeni, hogy a nyomdokaimba lépj - leguggolt a fiúhoz és a vállára tette kezét, szemei komolyan csillogtak. - Tudod fiam, az ország helyzete nem túl fényes, a jövõ meg nem szép rózsás. Fekete felhõk gyûltek fölénk... azt hiszem hamarosan hadba fogunk lépni - sóhajtott. - Sztálin elvtárs nem olyan jó, mint hinnéd... de ez maradjon köztünk, ne mond el senkinek - kacsintott. - Na, gyere, megmutatom a kertben hátul! - és kivezette a fiút, majd a kert végére állított egy üres üveget, õ meg a másik végébe ment. Nagy volt a kert, a távolság megfelelõ és édesapja némi koncentrálás és célra tartás után elsütötte a fegyvert. Az üveg apró darabokra törve hullott a földre. Oda tett egy másikat és Mihail kezébe nyomta a kis fiú számára még kissé nehéz fegyvert és elmagyarázta a dolgot, hogy hogyan is kezelje.
Ezután félre állt.
Mihail pedig szeméhez illesztette a fegyvert, keze végig simított a halált hozó munka darabon, ujjai gyengéden rásimultak a ravaszra, keze picit megremegett... utána rögtön mélyet lélegzett, hogy lenyugtassa magát.... ráirányította a cél keresztet az üvegre, várt... beszívta a levegõt, bent tartotta.... bumm!
Az üveg sehol se volt a következõ pillanatban.
- Ügyes a fiú, azt meg kell hagyni! - lelkendezett az apja. - Na, azt mondom Mihail, hogy gyere el velem minden vadászatra és ott is gyakorolhatsz az állatokkal. Mit szólsz?
- Örömmel édesapám!


[Háborúban]

Mihail rendszerese ngyakorolt az édesapjával együtt és a megfelelõ idõben beiratták a fiút a hadsereghez, ahol a felettesei azonnal kiszúrták a mesterlövészre való tehetségét.
Tovább képezték és készen áll arra, hogy a frontra dobják.
Oroszország fõvárosában várja a bevetést.

[Winston Churchill]

Bár a fiú gyermekkora utáni részekrõl kevés volt leírva, alapjáraton nem volt vele probléma, ezért elfogadom, a kezdõ rangod közlegény... Jó játékot elvtárs!