Post by Joseph Goebbels on Feb 3, 2008 22:58:30 GMT 2
Nemcsak e század, hanem az egész történelem egyik legördögibb figurája Goebbels. Gyilkos indulatok lobogtak benne � legengesztelhetetlenebbül a zsidókkal szemben �, s szabad prédának tekintett mindenkit, aki Hitler útjába került. Megszállottan szolgálta ?Führerét�: átvette legbarbárabb nézeteit, megáldotta legvérszomjasabb tetteit. Hitler végtelenül hasznos eszközre lelt zseniális propagandistájában, aki a hihetõ hazugságok és az idõzítés mestere volt. Értett a hatékony hírfertõzéshez, tudta, hogyan kell a sikert felnagyítani, téveszméket kelteni, szelektív hírközlést alkalmazni, vereségbõl gyõzelmet faragni. Mindemellett engedelmes volt, csodálta, istenítette vezérét, akit még a halálba is követett. Õ volt Hitler leghûségesebb híve.
�Amit Ön mondott, az egy új politikai hit katekizmusa egy összeomló, elistentelenedett világ kétségbeesettségében... Az isten megadta Önnek a tehetséget, hogy elmondja, mitõl szenvedünk. És Ön megváltó szavaiba foglalta kínjainkat.� Így írt az 1923. novemberi müncheni puccskísérlet összeomlását követõ perben Hitler ?védekezését� hallva egy Joseph Paul Goebbels nevû 26 éves fiatalember, aki hódolata tárgyát akkor személyesen még nem ismerte, sõt pártjának sem volt a tagja.
A fent idézett levél nem is egy személynek szólt, hanem sokkal inkább azt fejezte ki, amit kétségbeejtõ helyzetében a fiatal doktor Goebbels keresett: az új hitet. Goebbels élete ?normális� idõkben akár szerencsés is lehetett volna, ifjúkorában azonban sem Németországban, sem Európában nem a normalitás volt a jellemzõ. Szerencsés annyiban, hogy bár nagyon szegény családban született, tehetsége és ambíciói láttán apja, aki bolti alkalmazott volt, mindent megtett fia taníttatása érdekében. Tette ezt valószínûleg annál is inkább, mivel tudta, e gyermek fizikai megjelenése nem sok jóval kecsegtet az életben. Joseph Goebbels ugyanis dongalábú volt, amit szerinte egy baleset okozott, ám a valóságban lehetett veleszületett rendellenesség vagy paralízis következménye is. Tény, hogy húzta a lábát, és ez önmagában is elég ok volt arra, hogy osztálytársai kirekesszék, csúfolják, és hogy kimaradjon az élet mindazon örömeibõl, amelyeket egy embernek és fõként egy gyereknek a játék, a sport, a mozgás jelenthet. Goebbels számára iszonyatos trauma volt, hogy 1914-ben a sorozóbizottság, amely elõtt mindennek ellenére bátorkodott megjelenni, szóba sem állt vele. A baj ráadásul nem járt egyedül. Õ volt az osztály legkisebb és legsoványabb tanulója, és a késõbbiekben sem nõtt meg. Felnõttként is alig 50 kilót nyomott. A törpe testre viszonylag nagy fej illeszkedett, így az egész jelenség kifejezetten groteszk hatást keltett.
Az ilyen gyereket feltétlenül taníttatni kellett, és Goebbels szívesen menekült ebbe az irányba. Olyannyira, hogy eredményesen fejezte be egyetemi tanulmányait, sõt 1921-ben doktorált is. (Legtöbbre Friedrich Gundolfot, a filozófia zsidó professzorát tartotta, és Heidelbergben Doktor-Vatere is egy zsidó tanár volt.) Ekkor kellett volna megnyílnia elõtte az igazi lehetõségek kapujának, ilyen kapu azonban a háború utáni nyomorúságos német helyzetben nem létezett, és ha mégis volt, úgy nem egy kisember aprócska fiának. Félzsidó barátnõje segítségével egy banknál próbálkozott, de az ottani munkát valóban nem neki találták ki. Õ gondolkodni, olvasni és mindenekfelett írni szeretett volna. A nagy sajtókirálynál, Theodor Wolffnál azonban hiába kopogtatott, megküldött cikkeire, leveleire sosem kapott választ. Arra érthetõen nem gondolt, hogy letegye a tanári vizsgát: egy iskolában megjelenésével valóban csak örök kínoknak tette volna ki magát.
Még 26�27 évesen is dologtalanul és megélhetési alapok nélkül lõdörgött a világban, tûrve és elszenvedve, hogy három fiatalabb testvérét nevelõ apja a kenyeret is megvonja magától, csak hogy továbbra is eltartsa. Kínozta a megbecsülés hiánya, a tétlenség, miközben égett a tennivágyástól, attól, hogy hasznos lehessen és vigye valamire. Élni és érvényesülni akart. Ezzel kapcsolatban jegyzi meg Rolf Hochhuth, hogy ?A terrorizmust nemcsak az ifjak hozzák létre, hanem azok a tisztségviselõk is, akik az ifjú embereket munkanélküliségre ítélik.�
E keserves helyzetében figyelt fel Goebbels Hitler ?új politikai hitének katekizmusára�, amely reményt gyújtott benne, kárpótolta a családi házban magáévá tett vallásos hit elvesztéséért, és azzal is kecsegtette, hogy e katekizmus jóvoltából végre sikerül munkát találnia. E reménye jogosnak bizonyult. A sörpuccs után feloszlatott náci pártnak több utódpártja keletkezett. 1924 második felében Goebbels ezek egyikéhez csatlakozott, ahhoz, amelyet egy Gregor Strasser nevû patikus vezetett, és amelynek fõ tevékenységi körlete Észak-Németország volt. A Strasser vezette csoport egyfelõl nacionalista és antiszemita volt a hagyományos német nacionalizmus és antiszemitizmus szellemében, másfelõl komolyan vette a náci párt nevében rejlõ ?szocialista� és ?munkás� szavakat is. Másként szólva eléggé radikális társadalmi változásokat hordozó nemzeti és tudatosan anti-internacionalista politikai irányt képviselt. Mindez nagyszerûen megfelelt a nemzeti sérelmektõl szenvedõ és egyúttal társadalmi helyzetében stagnálásra ítélt Goebbelsnek. Arról nem is beszélve, hogy azonnal rábízták egy náci hetilap szerkesztését, ami hozott annyi jövedelmet, hogy ne kelljen többé családján élõsködnie.
Csakhamar kiderült azonban, hogy az NSDAP vezére, Adolf Hitler nem osztja a náci ?baloldal� eszméit, és attól sincs elragadtatva, hogy börtönben töltött hónapjai alatt mások, közöttük Strasser, megpróbálták magukhoz ragadni a vezetést. Hitlertõl fényévnyi távolságra álltak azok az ideák is, amelyeket kis lapjában Goebbels képviselt. Goebbels kimutatta például, hogy a náci és a kommunista programot tucatnyi azonos vagy hasonló törekvés köti össze, hangoztatta, hogy a náci párt is vallja az osztályharc tételét, és rámutatott, hogy az úgynevezett zsidókérdés ?bonyolultabb, mint egyesek hiszik�. Ilyesfajta szellem jellemezte azt az új programjavaslatot, melyet Strasserék 1925-ben kidolgoztak, helyettesítendõ a kevésbé radikális és szellemileg zavaros, összekotyvasztott eredeti náci programot. Mindez nagyszerûen megfelelt a türelmetlen Goebbelsnek, aki egyébként azt hitte, hogy Hitler ?fõhadiszállása�, München felé a náci táborban senki sem figyel többé, hanem minden tekintet északra, a Strasser-csoportra irányul.
Hitler közben látszólag gyöngyéletet élt a müncheni kávéházakban, illetve a Berchtesgaden melletti Obersalzbergen bérelt villában (amelyet késõbb Berghofnak neveztek); színházba járt, vacsorameghívásoknak tett eleget, hallgatta Putzi barátja (Hanfstaengl) zongorajátékát, vízilóbõr korbácsát lóbálva sétálgatott, vagy diktálta a Mein Kampf második kötetét, mintha észre sem vette volna, miféle puccs készül ellene Hannoverben, Eberfeldben és más északi városokban. Kisvártatva azonban, 1926. február 14-ére összehívott egy országos pártgyûlést Bambergbe, és ott a párt egész belsõ ellenzékét egyszerûen leseperte. Az úgynevezett ?baloldalnak� pedig nem volt válasza. A csoport tagjai magukban füstölögtek, egyikük-másikuk fenntartotta és kerülõ utakon próbálta meg érvényesíteni véleményét, új programról azonban többé nem esett szó.
1926 döntõ fordulatot hozott Goebbels életében, olyat, amely egyúttal árulkodik e fiatalember legbensõ vágyairól és jellemérõl is. Hitlerrõl még keserûen elítélõ szavakat jegyez naplójába: ?Le vagyok sújtva � írta. � Miféle Hitler ez? Egy reakciós?� Ám Goebbels karaktere a jelek szerint érzelmi volt, telítve a magány leküzdésére, a pártfogóra, a hitre irányuló vágyakkal. Csak ez magyarázza, hogy Hitler egy-két semmibe sem kerülõ gesztusa 180 fokos fordulatot tudott elõidézni a hozzá való viszonyában, méghozzá néhány perc alatt. Elég volt ehhez egy müncheni meghívás, egy baráti kézfogás, egy meleg gratuláció és néhány Berchtesgadenben eltöltött nap. ?Szégyenletesen jó hozzánk� � jegyezte be naplójába Goebbels már Münchenben, és ennek fejében elfelejtette minden érvét, amit elõzõleg összegyûjtött azzal a szándékkal, hogy Hitlerrel megvívja a nagy elvi csatát. 1926 nyarán Hitlert már � reakciós helyett � egyenesen ?zseninek� titulálta, aki ?egy isteni Sors magától értetõdõen alkotó eszköze�, majd viszonyát hozzá így jellemezte: ?Megrendülten állok elõtte. Olyan õ, mint egy gyermek, kedves, jó, könyörületes. Furfangos, okos és ügyes, mint egy macska, gigantikus, üvöltõ óriás, mint egy oroszlán. Jóságos barát és Mester!� És ettõl kezdve minden megváltozott. Goebbels megtalálta a ?Mestert�, belebújt árnyékába, sütkérezett fényében, megnövekedett a fanatikus hit tükrében, szerephez és egyre fontosabb szerephez jutott általa. Nem maradt más dolga, mint követni õt mindhalálig. ?Õ végérvényesen nem az értelemmel jön elõ. Mindig a szívvel közelít� � írta Hitlerrõl akkoriban.
Ennyi odaadást és csodálatot Hitler sem hagyhatott figyelmen kívül. 1926 októberében Goebbelst kérte fel a berlini Gau vezetésére. Tette ezt annál is inkább, mert Belinben szüksége volt egy hûséges új gauleiterre, és azért is, mert joggal hihette, hogy e kitüntetés által Strassert legjobb propagandistájától foszthatja meg. Jól számított. Új lapjában, az Angriffben Goebbels frenetikus elszántsággal és munkabírással látott hozzá ösztönös alapon a modern demagógia eszközeinek kifejlesztéséhez, most már nem csak a kommunistákkal, de Strasserékkel is szembefordulva. Berlin hamarosan a kravallok, teremcsaták, lövöldözések városa lett, ahol a náci rohamosztagosok, az SA tagjai látványos ökölharcokkal hívták fel magukra a közvélemény figyelmét.
Goebbels végre hihetett, hitt valamiben, és úgy tûnik, majdnem mindegy volt számára, hogy miben is hisz. Minthogy nem volt ostoba ember, szükségképpen voltak, kellett hogy legyenek kételyei. Ezeket azonban minden egyes alkalommal elaltatta, csak hogy megmaradhasson hitében. Kételyei a húszas évek végén fõként alkati radikalizmusából származtak, amellyel nehezen volt összeegyeztethetõ a Hitler által választott legális taktika. Goebbels továbbra is forradalmat, menetelést, harcot szeretett volna látni, és bár õ szervezte 1928-tól kezdve a nagy választási kampányokat, nyíltan is kifejezésre juttatta, hogy nem sokra becsüli saját parlamenti mandátumát. Miután 1928-ban elsõ ízben foglalta el székét a Reichstag szélsõjobboldalán, így nyilatkozott: ?Mit számít nekünk a Reichstag? Bennünket a Reichstag ellen választottak meg, s mandátumunkat megbízóink szellemében fogjuk felhasználni.�
Goebbels betartotta a szavát. Keveset látták a Reichstagban, de annál többet tett mint a náci párt kinevezett propagandafõnöke. 1929-tõl õ szervezte a náci vezetõk körútjait, a merõben újszerû tagtoborzási kampányokat, a helyi választási, majd a nagy országos kampányokat. Németországot elárasztották a náci röplapok, plakátok, transzparensek, a párt zenei csoportjai indulókat és náci dalokat adtak elõ, a kampányok állomásait sportrendezvények kísérték, elõadásokat rendeztek, táncmulatságokra invitáltak. Goebbels szervezett, írt, szónokolt és skandálható jelszavakat fabrikált. (Például: ?Keine Arbeitsstelle ohne Nazizelle�, vagyis: nincs munkahely náci sejt nélkül. Vagy: ?Adolf Hitler frißt Karl Marx�, azaz: Adolf Hitler felfalja Marx Károlyt.) Sikerült egy SA-vezetõbõl, Horst Wesselbõl nemzeti-náci hõst fabrikálnia, és a Horst Wessel-indulót második himnusszá avatnia, jóllehet a fiatalembert egy prostituált miatt kirobbant verekedés során ölte meg kommunista riválisa.
Az 1930-as parlamenti választásokra készülõdve a kampány alaphangját a ?radikális� Goebbels így adta meg: ?Ki a féreggel! Rántsátok le pofájáról az álarcot! Csípjétek el a nyakát, rúgjatok szeptember 14-én a hájas hasába és teljes pompájával ûzzétek ki a templomból!� Ebben az évben a nagyszájú néptribun mégis súlyos helyzetbe került. Miután Hitler kenyértörésre vitte a dolgot Gregor Strasser testvérével, Ottóval egy elméletinek is mondható vitában, amely a párt programja körül folyt, Goebbels viszonya is kiélezõdött az egész csoporttal. Ehhez társult (és talán nem is véletlenül) a berlini SA elégedetlenkedése, támadása a pártboncok ellen, ami végül valóságos ütközethez vezetett az SA és a Heinrich Himmler által szervezett náci rendõrség, az SS (Schutz Staffeln) osztagai között. Végül Goebbels a szó szoros értelmében Hitler védelmére szorult, mert képtelen volt a helyzetet megoldani. Hitler tekintélye viszont egyelõre elegendõnek mutatkozott ahhoz, hogy a kedélyeket lecsillapítsa, és az SA tagjai valamennyire megnyugodjanak. Goebbels hálájának egyik formája volt, hogy Berlinben kötelezõen elõírta az addig csak önkéntes és távolról sem általános Heil Hitler köszöntést, amely azután rohamsebességgel elterjedt az egész országban.
Miután radikalizmusát szociális téren nem érvényesíthette, és arra is kevés volt az esély, hogy Hitler ?forradalmi� tettekre ragadtassa magát, Goebbels a zsidóüldözésben kezdte kiélni magát. Míg Hitler antiszemitizmusa esetleges érzelmi alapok mellett nagyrészt politikai-funkcionálisnak tûnik, addig Goebbels esetében leginkább a pótlék szerepét töltötte be. A náci taktika kizárta a támadást a gazdasági vezetõ csoportok, a hadsereg és az egyházak ellen. Goebbels gyûlölködõ agresszivitása így azután a lehetséges ellenségre, a zsidókra összpontosult. Berlinben és egyúttal az országban is õ szervezte az elsõ pogromokat a zsidó tulajdonban lévõ üzletek és kisüzemek ellen. Mivel a késõbbiekben is mindig ott találni a szervezett zsidóellenes akciók élvonalában, nem lehet követni azt a helyenként felbukkanó értelmezést, amely szerint Goebbels szerette volna vezérét eltéríteni az Endlösung végrehajtásától, vagy legalább elhalasztani azt a háború utánra.
Goebbels jelentõsége a náci párt és Hitler számára különösen az 1930�32-es választási hadjáratok során nõtt meg: ekkoriban vált nyilvánvalóvá propaganda-zsenije. A náci kommunikációs és propaganda-tevékenységben ugyan sokan részt vettek, az igazi animátor, a nagy újító mégis kétségkívül Goebbels volt. Bár nézetei a náci politika tartalmáról még mindig nem egyeztek meg teljesen Hitlerével, azt pontosan megértette, hogy mit ért a ?Führer� a tömegek megnyerésén, és mindent kitalált, ami csak alkalmas volt arra, hogy vezérének ?szállítsa� e tömegeket. Igénybe vette a repülõgépeket, hogy Hitler és a többi náci vezetõ minél több helyen mondhasson szónoklatokat, lemezre vett Führer-beszédeket, hogy a vezér szavát még több választópolgárhoz juttassa el, a zászlóerdõt, a fanfárokat, a meneteléseket és bemutatókat a végletekig növelte. A kritikus napokban Hitlert arra ösztönözte, hogy ne fogadjon el kompromisszumot, ne vállaljon alkancellári tisztséget, hanem helyezkedjen a mindent vagy semmit álláspontjára: követelje a kancellári széket.
//Hans és Urlich, meg JTG usere vagyok. Churchill mondta cseten, hogy lehet pályázni Joseph Goebbels-re is. Szeretném, akkor én megnyerni õt karakternek, vagy minek és remélem így jó. Ha nem, szóljatok és javítom.
Dánke!
és folytatódik//
�Amit Ön mondott, az egy új politikai hit katekizmusa egy összeomló, elistentelenedett világ kétségbeesettségében... Az isten megadta Önnek a tehetséget, hogy elmondja, mitõl szenvedünk. És Ön megváltó szavaiba foglalta kínjainkat.� Így írt az 1923. novemberi müncheni puccskísérlet összeomlását követõ perben Hitler ?védekezését� hallva egy Joseph Paul Goebbels nevû 26 éves fiatalember, aki hódolata tárgyát akkor személyesen még nem ismerte, sõt pártjának sem volt a tagja.
A fent idézett levél nem is egy személynek szólt, hanem sokkal inkább azt fejezte ki, amit kétségbeejtõ helyzetében a fiatal doktor Goebbels keresett: az új hitet. Goebbels élete ?normális� idõkben akár szerencsés is lehetett volna, ifjúkorában azonban sem Németországban, sem Európában nem a normalitás volt a jellemzõ. Szerencsés annyiban, hogy bár nagyon szegény családban született, tehetsége és ambíciói láttán apja, aki bolti alkalmazott volt, mindent megtett fia taníttatása érdekében. Tette ezt valószínûleg annál is inkább, mivel tudta, e gyermek fizikai megjelenése nem sok jóval kecsegtet az életben. Joseph Goebbels ugyanis dongalábú volt, amit szerinte egy baleset okozott, ám a valóságban lehetett veleszületett rendellenesség vagy paralízis következménye is. Tény, hogy húzta a lábát, és ez önmagában is elég ok volt arra, hogy osztálytársai kirekesszék, csúfolják, és hogy kimaradjon az élet mindazon örömeibõl, amelyeket egy embernek és fõként egy gyereknek a játék, a sport, a mozgás jelenthet. Goebbels számára iszonyatos trauma volt, hogy 1914-ben a sorozóbizottság, amely elõtt mindennek ellenére bátorkodott megjelenni, szóba sem állt vele. A baj ráadásul nem járt egyedül. Õ volt az osztály legkisebb és legsoványabb tanulója, és a késõbbiekben sem nõtt meg. Felnõttként is alig 50 kilót nyomott. A törpe testre viszonylag nagy fej illeszkedett, így az egész jelenség kifejezetten groteszk hatást keltett.
Az ilyen gyereket feltétlenül taníttatni kellett, és Goebbels szívesen menekült ebbe az irányba. Olyannyira, hogy eredményesen fejezte be egyetemi tanulmányait, sõt 1921-ben doktorált is. (Legtöbbre Friedrich Gundolfot, a filozófia zsidó professzorát tartotta, és Heidelbergben Doktor-Vatere is egy zsidó tanár volt.) Ekkor kellett volna megnyílnia elõtte az igazi lehetõségek kapujának, ilyen kapu azonban a háború utáni nyomorúságos német helyzetben nem létezett, és ha mégis volt, úgy nem egy kisember aprócska fiának. Félzsidó barátnõje segítségével egy banknál próbálkozott, de az ottani munkát valóban nem neki találták ki. Õ gondolkodni, olvasni és mindenekfelett írni szeretett volna. A nagy sajtókirálynál, Theodor Wolffnál azonban hiába kopogtatott, megküldött cikkeire, leveleire sosem kapott választ. Arra érthetõen nem gondolt, hogy letegye a tanári vizsgát: egy iskolában megjelenésével valóban csak örök kínoknak tette volna ki magát.
Még 26�27 évesen is dologtalanul és megélhetési alapok nélkül lõdörgött a világban, tûrve és elszenvedve, hogy három fiatalabb testvérét nevelõ apja a kenyeret is megvonja magától, csak hogy továbbra is eltartsa. Kínozta a megbecsülés hiánya, a tétlenség, miközben égett a tennivágyástól, attól, hogy hasznos lehessen és vigye valamire. Élni és érvényesülni akart. Ezzel kapcsolatban jegyzi meg Rolf Hochhuth, hogy ?A terrorizmust nemcsak az ifjak hozzák létre, hanem azok a tisztségviselõk is, akik az ifjú embereket munkanélküliségre ítélik.�
E keserves helyzetében figyelt fel Goebbels Hitler ?új politikai hitének katekizmusára�, amely reményt gyújtott benne, kárpótolta a családi házban magáévá tett vallásos hit elvesztéséért, és azzal is kecsegtette, hogy e katekizmus jóvoltából végre sikerül munkát találnia. E reménye jogosnak bizonyult. A sörpuccs után feloszlatott náci pártnak több utódpártja keletkezett. 1924 második felében Goebbels ezek egyikéhez csatlakozott, ahhoz, amelyet egy Gregor Strasser nevû patikus vezetett, és amelynek fõ tevékenységi körlete Észak-Németország volt. A Strasser vezette csoport egyfelõl nacionalista és antiszemita volt a hagyományos német nacionalizmus és antiszemitizmus szellemében, másfelõl komolyan vette a náci párt nevében rejlõ ?szocialista� és ?munkás� szavakat is. Másként szólva eléggé radikális társadalmi változásokat hordozó nemzeti és tudatosan anti-internacionalista politikai irányt képviselt. Mindez nagyszerûen megfelelt a nemzeti sérelmektõl szenvedõ és egyúttal társadalmi helyzetében stagnálásra ítélt Goebbelsnek. Arról nem is beszélve, hogy azonnal rábízták egy náci hetilap szerkesztését, ami hozott annyi jövedelmet, hogy ne kelljen többé családján élõsködnie.
Csakhamar kiderült azonban, hogy az NSDAP vezére, Adolf Hitler nem osztja a náci ?baloldal� eszméit, és attól sincs elragadtatva, hogy börtönben töltött hónapjai alatt mások, közöttük Strasser, megpróbálták magukhoz ragadni a vezetést. Hitlertõl fényévnyi távolságra álltak azok az ideák is, amelyeket kis lapjában Goebbels képviselt. Goebbels kimutatta például, hogy a náci és a kommunista programot tucatnyi azonos vagy hasonló törekvés köti össze, hangoztatta, hogy a náci párt is vallja az osztályharc tételét, és rámutatott, hogy az úgynevezett zsidókérdés ?bonyolultabb, mint egyesek hiszik�. Ilyesfajta szellem jellemezte azt az új programjavaslatot, melyet Strasserék 1925-ben kidolgoztak, helyettesítendõ a kevésbé radikális és szellemileg zavaros, összekotyvasztott eredeti náci programot. Mindez nagyszerûen megfelelt a türelmetlen Goebbelsnek, aki egyébként azt hitte, hogy Hitler ?fõhadiszállása�, München felé a náci táborban senki sem figyel többé, hanem minden tekintet északra, a Strasser-csoportra irányul.
Hitler közben látszólag gyöngyéletet élt a müncheni kávéházakban, illetve a Berchtesgaden melletti Obersalzbergen bérelt villában (amelyet késõbb Berghofnak neveztek); színházba járt, vacsorameghívásoknak tett eleget, hallgatta Putzi barátja (Hanfstaengl) zongorajátékát, vízilóbõr korbácsát lóbálva sétálgatott, vagy diktálta a Mein Kampf második kötetét, mintha észre sem vette volna, miféle puccs készül ellene Hannoverben, Eberfeldben és más északi városokban. Kisvártatva azonban, 1926. február 14-ére összehívott egy országos pártgyûlést Bambergbe, és ott a párt egész belsõ ellenzékét egyszerûen leseperte. Az úgynevezett ?baloldalnak� pedig nem volt válasza. A csoport tagjai magukban füstölögtek, egyikük-másikuk fenntartotta és kerülõ utakon próbálta meg érvényesíteni véleményét, új programról azonban többé nem esett szó.
1926 döntõ fordulatot hozott Goebbels életében, olyat, amely egyúttal árulkodik e fiatalember legbensõ vágyairól és jellemérõl is. Hitlerrõl még keserûen elítélõ szavakat jegyez naplójába: ?Le vagyok sújtva � írta. � Miféle Hitler ez? Egy reakciós?� Ám Goebbels karaktere a jelek szerint érzelmi volt, telítve a magány leküzdésére, a pártfogóra, a hitre irányuló vágyakkal. Csak ez magyarázza, hogy Hitler egy-két semmibe sem kerülõ gesztusa 180 fokos fordulatot tudott elõidézni a hozzá való viszonyában, méghozzá néhány perc alatt. Elég volt ehhez egy müncheni meghívás, egy baráti kézfogás, egy meleg gratuláció és néhány Berchtesgadenben eltöltött nap. ?Szégyenletesen jó hozzánk� � jegyezte be naplójába Goebbels már Münchenben, és ennek fejében elfelejtette minden érvét, amit elõzõleg összegyûjtött azzal a szándékkal, hogy Hitlerrel megvívja a nagy elvi csatát. 1926 nyarán Hitlert már � reakciós helyett � egyenesen ?zseninek� titulálta, aki ?egy isteni Sors magától értetõdõen alkotó eszköze�, majd viszonyát hozzá így jellemezte: ?Megrendülten állok elõtte. Olyan õ, mint egy gyermek, kedves, jó, könyörületes. Furfangos, okos és ügyes, mint egy macska, gigantikus, üvöltõ óriás, mint egy oroszlán. Jóságos barát és Mester!� És ettõl kezdve minden megváltozott. Goebbels megtalálta a ?Mestert�, belebújt árnyékába, sütkérezett fényében, megnövekedett a fanatikus hit tükrében, szerephez és egyre fontosabb szerephez jutott általa. Nem maradt más dolga, mint követni õt mindhalálig. ?Õ végérvényesen nem az értelemmel jön elõ. Mindig a szívvel közelít� � írta Hitlerrõl akkoriban.
Ennyi odaadást és csodálatot Hitler sem hagyhatott figyelmen kívül. 1926 októberében Goebbelst kérte fel a berlini Gau vezetésére. Tette ezt annál is inkább, mert Belinben szüksége volt egy hûséges új gauleiterre, és azért is, mert joggal hihette, hogy e kitüntetés által Strassert legjobb propagandistájától foszthatja meg. Jól számított. Új lapjában, az Angriffben Goebbels frenetikus elszántsággal és munkabírással látott hozzá ösztönös alapon a modern demagógia eszközeinek kifejlesztéséhez, most már nem csak a kommunistákkal, de Strasserékkel is szembefordulva. Berlin hamarosan a kravallok, teremcsaták, lövöldözések városa lett, ahol a náci rohamosztagosok, az SA tagjai látványos ökölharcokkal hívták fel magukra a közvélemény figyelmét.
Goebbels végre hihetett, hitt valamiben, és úgy tûnik, majdnem mindegy volt számára, hogy miben is hisz. Minthogy nem volt ostoba ember, szükségképpen voltak, kellett hogy legyenek kételyei. Ezeket azonban minden egyes alkalommal elaltatta, csak hogy megmaradhasson hitében. Kételyei a húszas évek végén fõként alkati radikalizmusából származtak, amellyel nehezen volt összeegyeztethetõ a Hitler által választott legális taktika. Goebbels továbbra is forradalmat, menetelést, harcot szeretett volna látni, és bár õ szervezte 1928-tól kezdve a nagy választási kampányokat, nyíltan is kifejezésre juttatta, hogy nem sokra becsüli saját parlamenti mandátumát. Miután 1928-ban elsõ ízben foglalta el székét a Reichstag szélsõjobboldalán, így nyilatkozott: ?Mit számít nekünk a Reichstag? Bennünket a Reichstag ellen választottak meg, s mandátumunkat megbízóink szellemében fogjuk felhasználni.�
Goebbels betartotta a szavát. Keveset látták a Reichstagban, de annál többet tett mint a náci párt kinevezett propagandafõnöke. 1929-tõl õ szervezte a náci vezetõk körútjait, a merõben újszerû tagtoborzási kampányokat, a helyi választási, majd a nagy országos kampányokat. Németországot elárasztották a náci röplapok, plakátok, transzparensek, a párt zenei csoportjai indulókat és náci dalokat adtak elõ, a kampányok állomásait sportrendezvények kísérték, elõadásokat rendeztek, táncmulatságokra invitáltak. Goebbels szervezett, írt, szónokolt és skandálható jelszavakat fabrikált. (Például: ?Keine Arbeitsstelle ohne Nazizelle�, vagyis: nincs munkahely náci sejt nélkül. Vagy: ?Adolf Hitler frißt Karl Marx�, azaz: Adolf Hitler felfalja Marx Károlyt.) Sikerült egy SA-vezetõbõl, Horst Wesselbõl nemzeti-náci hõst fabrikálnia, és a Horst Wessel-indulót második himnusszá avatnia, jóllehet a fiatalembert egy prostituált miatt kirobbant verekedés során ölte meg kommunista riválisa.
Az 1930-as parlamenti választásokra készülõdve a kampány alaphangját a ?radikális� Goebbels így adta meg: ?Ki a féreggel! Rántsátok le pofájáról az álarcot! Csípjétek el a nyakát, rúgjatok szeptember 14-én a hájas hasába és teljes pompájával ûzzétek ki a templomból!� Ebben az évben a nagyszájú néptribun mégis súlyos helyzetbe került. Miután Hitler kenyértörésre vitte a dolgot Gregor Strasser testvérével, Ottóval egy elméletinek is mondható vitában, amely a párt programja körül folyt, Goebbels viszonya is kiélezõdött az egész csoporttal. Ehhez társult (és talán nem is véletlenül) a berlini SA elégedetlenkedése, támadása a pártboncok ellen, ami végül valóságos ütközethez vezetett az SA és a Heinrich Himmler által szervezett náci rendõrség, az SS (Schutz Staffeln) osztagai között. Végül Goebbels a szó szoros értelmében Hitler védelmére szorult, mert képtelen volt a helyzetet megoldani. Hitler tekintélye viszont egyelõre elegendõnek mutatkozott ahhoz, hogy a kedélyeket lecsillapítsa, és az SA tagjai valamennyire megnyugodjanak. Goebbels hálájának egyik formája volt, hogy Berlinben kötelezõen elõírta az addig csak önkéntes és távolról sem általános Heil Hitler köszöntést, amely azután rohamsebességgel elterjedt az egész országban.
Miután radikalizmusát szociális téren nem érvényesíthette, és arra is kevés volt az esély, hogy Hitler ?forradalmi� tettekre ragadtassa magát, Goebbels a zsidóüldözésben kezdte kiélni magát. Míg Hitler antiszemitizmusa esetleges érzelmi alapok mellett nagyrészt politikai-funkcionálisnak tûnik, addig Goebbels esetében leginkább a pótlék szerepét töltötte be. A náci taktika kizárta a támadást a gazdasági vezetõ csoportok, a hadsereg és az egyházak ellen. Goebbels gyûlölködõ agresszivitása így azután a lehetséges ellenségre, a zsidókra összpontosult. Berlinben és egyúttal az országban is õ szervezte az elsõ pogromokat a zsidó tulajdonban lévõ üzletek és kisüzemek ellen. Mivel a késõbbiekben is mindig ott találni a szervezett zsidóellenes akciók élvonalában, nem lehet követni azt a helyenként felbukkanó értelmezést, amely szerint Goebbels szerette volna vezérét eltéríteni az Endlösung végrehajtásától, vagy legalább elhalasztani azt a háború utánra.
Goebbels jelentõsége a náci párt és Hitler számára különösen az 1930�32-es választási hadjáratok során nõtt meg: ekkoriban vált nyilvánvalóvá propaganda-zsenije. A náci kommunikációs és propaganda-tevékenységben ugyan sokan részt vettek, az igazi animátor, a nagy újító mégis kétségkívül Goebbels volt. Bár nézetei a náci politika tartalmáról még mindig nem egyeztek meg teljesen Hitlerével, azt pontosan megértette, hogy mit ért a ?Führer� a tömegek megnyerésén, és mindent kitalált, ami csak alkalmas volt arra, hogy vezérének ?szállítsa� e tömegeket. Igénybe vette a repülõgépeket, hogy Hitler és a többi náci vezetõ minél több helyen mondhasson szónoklatokat, lemezre vett Führer-beszédeket, hogy a vezér szavát még több választópolgárhoz juttassa el, a zászlóerdõt, a fanfárokat, a meneteléseket és bemutatókat a végletekig növelte. A kritikus napokban Hitlert arra ösztönözte, hogy ne fogadjon el kompromisszumot, ne vállaljon alkancellári tisztséget, hanem helyezkedjen a mindent vagy semmit álláspontjára: követelje a kancellári széket.
//Hans és Urlich, meg JTG usere vagyok. Churchill mondta cseten, hogy lehet pályázni Joseph Goebbels-re is. Szeretném, akkor én megnyerni õt karakternek, vagy minek és remélem így jó. Ha nem, szóljatok és javítom.
Dánke!
és folytatódik//
